Brandon Smith munkaterülete

Nyálkás levegő. Halszag. Ez vesz körül. Ahogy a falakhoz érsz, nyirkos mocsok tapad a tenyeredhez. Gusztustalan lények, akik embereknek nevezik magukat, de csak zombiként bolyonganak naphosszat az eldugott utcákban. Épeszű ember nem jön ide.
Vannak persze kellemes részek, sétálónegyedek, hol a víz mossa a partot, hajók jönnek, mennek, parkok vannak és kellemes környezet. A Nap szinte mindig süt, az emberek lelkében szikrázik a fény. Éjszakánként kellemes hangulatvilágítás uralja ezt a részt, andalgó párok, kutyát sétáltató nők és férfiak.
Ez a felszín. Mi van alatta? Éj fekete sötétség. Pusztulás és romlás. Gyilkosok, rablók, kéjencek, koldusok és mindenre kész éhezők. Alkoholisták és lecsúszott polgárok, akik nem tudtak a lejtőn megállni. Ez az éjszaka. Ezt ismerem én.
Itt élsz vagy meghalsz. Ha élni akarsz, lapulsz. Ha meg akarsz halni, azért nem kell semmi különösebben komolyat tenned. Ezt a környéket a romlás hatja át, ezt az itteni csatornapatkányokból is láthatod. Mármint a Nosferatu nemzetségből. El sem hinnéd, mennyien vannak. Persze lent, de ha egyszer sikerül kapcsolatba kerülnöd velük, nem kívánod a találkozást soha többé.
Ez az a környék, ahol saját magadban sem bízhatsz. Az árnyak is képesek hátba szúrni egy karóval, amikor a legkevésbé sem számítasz rá, legyél az eldugott, halszagú sikátorokban, vagy a megvilágított sétáló utcákon. Itt mindenki ismer mindenkit, de mégis senki senkit. A neved, ha egyszer ide kerülsz, nem sokáig marad titokba. De soha nem fogod megtudni, hogy mindenki ismer.
Az utcák másik részét, amelyik inkább a város felé esnek szórakozóhelyek, kocsmák népesítik be, és persze a hozzájuk társuló piros lámpás házak, örömlányok, dealerek, punk-ok, rock-erek, mindenféle nép, akik nem feltétlenül a helyes úton járnak. Egy fertő ez a környék. Maga a halál egy értelmes polgárnak. De nem egy olyannak, mint az itt élők, nekik ez a Kánaán.
Itt ügyesen kell játszania annak, aki túl akar élni, érvényesülni szeretne. Itt megtanulható az Élet. Az igazi. Mint ahogy az is, hogyan kell túlélni. Ha nem akarsz azonnal meghalni, amint ide kerülsz, pár dolgot tarts észbe: ne bízz senkiben, a látszat néha csal és a legfontosabb: mindig nézz a hátad mögé!

NJK-k

Carlos Sanchez:

Ifjú Brujah. Hatalmas szája miatt mindig veszélybe sodorja magát. Magas, sportos, erős testalkatú. Sötét haját általában baseball sapka alá rejti, kopott bőrkabátja miatt nem nagyon lehet megkülönböztetni az itteni népektől. Farmerja szakadt, cipője szintén kopott. De legalább jól bele tud olvadni a környezetbe. Nem tudni, ki az informátora, inkább meghal, semmint kiadja, de annyi bizonyos, hogy ha bármi információra van szükséged, ő tudja. Persze mindennek meg van a maga ára.

Juan Mendez:

Brujah ancilla. Mondhatnánk, hogy Carlos felettese. Tőle retteg a környék. Legalábbis a szűkebb része. Olyasmi itt, mint egy kiskirály. Latinos vonásai kubai származást sejtetnek. Az akcentusa is, amit persze bizalmas körökben elhagy már, hiszen ennyi idő alatt rendesen megtanulta az angolt, de nem árt időnként fenntartani a látszatot, főleg az emberek előtt, akik gyanútlanul üzletelnek vele. Legfőbb bevételi forrása a drog. Mondhatnánk, a terület egy része a kezében van. Sőt, talán az egész is? Magas, sármos, a "nők álma" típus. De valami gonosz fény csillog a szemében, ami óvatosságra inti a hozzá közeledőket.

Neil Sanders:

A környék "sheriff"-je. Túl sokat ugrál erre. Egyszer eléri, hogy a vértestvérek rálépnek a halandó farkára és akkor pisloghat. Persze semmit nem sejt. Legalábbis úgy tesz. Nem tudom, vajon gyanakodik-e vagy sem. Mindenesetre, ha igen, nagyon jól játszik. Érdemes azért elkerülni, bajt hozhat, ha valaki egymaga támad rá. Bár eddig még ilyesmi nem fordult meg senki fejében. Lehet ez volt az egyetlen szerencséje? Középmagas, és középkorú. Nagyon sokat bagózik, ezért a vértestvérek már messzire, szagról kiszúrják. Hosszú fekete kabátja ugyancsak fontos ismertető jele. Még jó, hogy kalapot nem hord.

Dan "Kölyök" Willson:

Senkiházi Gyermek. Drogos, goth takony. Ugyanúgy szúrkálja magát, mint annak előtte. Nem bírta feldolgozni, hogy beölelték. Mint ahogy azt sem, hogy nem hat rá a drog. Túl akarja élni a halálát. A kocsmákban unatkozók, meglátva a szánalmas pofáját, azon tanakodnak, vajon ki lehet az Atyja. Eddig a Malkavitákra érkezett a legtöbb szavazat. Nyurga kis figura, arca mindig sápadt, szemei mindig vörösek. Ajkai remeknek, körmei kékek. Az a szerencséje, hogy tűvel rohangál, így mindenki azt hiszi, be van tépve állandóan. Máskülönben a Kamarilla régen eltette volna láb alól. Viszont aljas kis gyík, nem is feltételeznéd róla, és hátbaszúr, amint teheti. Megvannak ehhez a megfelelő kapcsolatai. Nem érdemes újat húzni vele. Azt beszélik, a Szabbat védi. Hogy mi az igazság? Ördög tudja.

Mary Adler:

Furcsa egy némber, annyi szent. Farkasfatty. A környéken portyázik. Azt beszélik, hogy kivetette magából a falka, talán elmebaja miatt, talán másért. Ez kétséges, mert még él. Bár az igazságot senki nem tudja. Mindenesetre legyen az bármi is, jó őt messzire elkerülni. Elég önmagába az a tény, hogy elmebaj férge rágja az agyát, de emellett ereje hatalmas. Vékony, vézna nő emberi alakban, hosszú, fekete hajjal, fekete szemekkel, arányos alkattal, zavarodott arckifejezéssel. Mindenki láthatja rajta, hogy bolond. Nem is kezdenek vele újat.

/További karakterek, veszélyesség, auraérzet kidolgozás alatt/

A szobába idegesítő félhomály uralkodik. Helyenként vágni lehet a füstöt. Fényt egyetlen, tölcsér alakú búrába csavart izzó ad csupán, de az vinnyogva terül szét az asztalon. Érdekes hatásai vannak a fénynek. Az, aki az asztalnál tisztán látja, aki bejön az ajtón, mint az ajtó mellett strázsáló két férfit is viszonylag jól lehet látni. Viszont a belépő és a férfiak nem láthatták azt, aki az asztalnál ül. Hogy ül ott valaki, azt csak a lágyan gomolygó füst jelezte, ami megtekeredett, játszott a sárgás lámpafényben.
A berendezés szegényes volt, egy asztal, vele szemben két szék. Hogy az asztal másik oldalán mi van, abba nem hagyott a fény betekintést. Viszonylag hosszú rész maradt szabadon az ajtóig, ami mellett két férfi strázsált, mintha nem ismernének fáradtságot. Körülöttük se szék, se semmi. Mellettük ládák, hatalmasak, hosszabbak, rövidebbek, magasabbak, alacsonyabbak.
Nyílt az ajtó. Csak résnyire. Árva nyikorgása megtörte a szoba csendjét. A két férfi azonnal ugrásra kész pozícióba helyezkedett, de egy kéz kinyúlva a sötétből, ami rejtélyesen fonta körül annak a bizonyos asztalnak a túloldalát, intett, hogy nyugodjanak meg, engedjék be az érkezőt. Az ajtón egy patkány feje kukucskált be.
Willson volt az. A Kölyök. Patkány arca kíntól gyötörten meredt a nagyvilágba. A szokásos adagjáért jött. Arca fehér volt, fehérebb, mint általában. Valami rosszat érzett a levegőben. Talán veszélyt? Lehet.
- Mr Chang... én csak... szóval...
A hang nem válaszolt. Dan közelebb lépett az asztalhoz. Látta kikészítve a borítékot. Tudta, hogy az az övé. Nyujtotta érte a kezét, de csak nagyon óvatosan. Egyre közelebb és közelebb értek piszkos, csontos ujjai a megváltást ígérő papírhoz. Már majdnem megérintette, és akkor tudta, hogy az övé. Már nem sok hiányzik, már mindjárt...
A sötétből olyan hirtelen csapott le a kéz, hogy Dan kishíján összecsinálta magát. Kezét úgy rántotta hátra, mintha izzó parázsba nyúlt volna. Arca megtelt rémülettel, amitől ha létezik ilyen, még egy fokkal sápadtabb lett. Szemei apró petróleumlámpákként szórták a rémület szikráit mindenfelé. Ajkait csak egy "Shjajj" kiáltás hagyta el, ami olyan gyorsan el is halt a kietlen teremben, mint a tenyér okozta csattanás zaja.
- Lassan a testtel barátocskám...
A hang a sötétség mélyéről tört fel, de a Kölyök esküdni mert volna, hogy a pokol felbugyogásait hallja, vagy magát a Sátánt. Félelme ettől csak nőtt. Úgy húzódott egyre összébb, mint egy sarokba szorult kisegér, ha macskát lát. A hanghoz a következő pillanatban egy arc is társult.
A ferde, erősen vágott szemek úgy bontakoztak ki a sötétből, mintha abból faragták volna. A hófehér, kissé sárgás arc csak egy erősebb keretet adott ennek a szempárnak, amit mintha csak belehasítottak volna a bőrbe. Gonosz ráncok húzódtak végig a sima bőrön. A vékony ajkak vicsorgásra álltak. Majd minden kisimult. Mintha béke telepedett volna erre az arcra. Hosszan néztek így farkasszemet. A Kölyök egyre inkább érezte, hogy megy össze lelke mélyén. Belegondolt, lábtörlőt sem érő létével mit tudna ez a szörny kezdeni. Milyen válogatott kínzásokon esne át.
- Itt van ugye? - kérdezte egy mély bariton.
- U...u...uram, kire go...go...gondol? - észre sem vette, hogy dadog. Csak azt tudta, hogy nagy bajban van. Nagyon nagyban.
- Ne légy hülye, Kölyök. Tudod jól, kiről beszélek. Őróla. - az utolsó szót igen határozottan megnyomta.
- Ne...ne... nem tudom, uram... Nem hallottam erről... - hatalmasat nyelt. Ilyen szorult helyzetben még sosem volt.
- Ne játssz az idegeimmel, Kölyök. Tudom, hogy te mindenről tudsz. Élelmes kis patkány vagy te. Ugye tudod, hogy ha kiderül, hogy át akarsz ejteni, azt is megbánod, hogy megszülettél?
A férfi homloka ráncokba szaladt össze, az egész egybe. Látszott rajta, most nem viccel. Mint ahogy sosem. Dan-en pedig az látszott, jobban fél annál, semmint most kezdjen hazudozni. Kezei, térdei egy ritmusra jártak. A félelem ritmusára.
A fehér boríték súlytalanul repült felé egy darabig, majd előtte hullott a padlóra.
- Fogd és takarodj!
A hang dühös volt, de ez cseppet sem érdekelte a Kölyköt. Felkapta lába elől a fehér porral töltött borítékot és szaporázta a lépteit az ajtó felé. Ott azonban megtorpant, majd félelemmel teljesen lassan visszafordult, de a kilincset már semmiképp nem engedte volna el. Egy hang, a fejhez tartozó hang törte meg igyekezetét.
- És ne feledd Kölyök, tartsd nyitva a szemed. Csak egy lehetőséged van hibázni. Csak egy.
Az utolsó mondathoz társult egy sötétből kibontakozó mutató ujj is, jelezvén, hogy nem kettő, nem három... csak egy!
Dan hatalmasat nyelt, hatalmas fejmozdulatokkal bólogatni kezdett, majd gyorsan kitépte maga mellett az ajtót, bár csak résnyire, és úgy csusszant ki ezen a résen, mintha soha ott sem lett volna. A vékony ajkakon elégedett, aljas mosoly terült szét. Ez a mosoly volt az utolsó, amit jó ideig az ajtón állók Mr. Chang-ból láthattak. Az arc visszasüllyedt a sötétség homályába. Helyét átvette a cigarettafüst gomolygó ténye.