A Kult Világa

Tárgy: A Kult Világa Vas. Nov. 16, 2008 9:21 pm

A Kult Világa

Kult

A halál csak a kezdet...

A Rémület és Őrület, Álmok és Halál határvidékén...

A Kult egy a XX. század végén a nagyvárosokban játszódó szerepjáték. Ez egy olyan világ, ahol az emberi gonoszság elegyedik a valóság másik részének rémületes dolgaival. A második világháborúból származó fasizmus még mindig áthatja a politikát és a kereskedelmet. Érzékeny emberek omlanak össze a nagyvárosok névtelenségében, és pszichotikus szörnyetegekké válnak. A felszín alatt ezeket a primitív szenvedélyeket még mindig sakkban tartják a civilizáció erkölcsei, s addig növekednek és gennyesednek, míg beteg perverzióként a felszínre nem törnek.

De nem csak az emberi sötétség fenyeget. Az emberi gonoszság szétrágja a valóság határait, és sötét lényeket engednek át a túloldalról. Álmaink fizikai formát ölthetnek, és üldözhetnek minket. A múlt teremtményei újjászületnek a jelenben, hogy átszervezzék az életünket. Saját félelmeink adnak életet a szörnyeknek, amik pusztulással fenyegetnek minket. Az alkalmazkodni képtelen emberek omladozó városokban, tönkrement gyárakban, és a belvárosok lezárt épületeiben rejtőzködnek. Olyasvalamivé változtak, ami nagyon nem emberi.

Az okkult tanítások segítségével nyílásokat lehet teremteni a különböző világok között, és az ismeretlenből lehet erőt meríteni. De elenyészően kevés ember tud bármit is azokról a hatalmakról, amiket megidéz. Előbb vagy utóbb mindnyájukat elpusztítják azok a démonok, amiket nem tudnak uralmuk alá hajtani.

Ilyen az a világ, ahol hőseinknek élnie kell. Tehetetlen falevelekként sodorja őket a kozmikus szél? Nem! Ők a sors eszközei, s olyan mítoszokban kell szerepelniük, amikről még nem is hallottak. Olyan mítoszokban, amiket elfeledtek az emberek, de a zsúfolt városokban újjászülettek.

A játék hősei lehetnek az igazság kutatói, esetleg egy elfeledett múlt állapotának visszanyerése is motiválhatja őket, vagy a bosszú, vagy egyszerű kíváncsiság. Ők nem nemesszívű hősök, akik a gonosz ellen küzdenek. Inkább úgy gondoljunk rájuk, mint elveszett lelkekre, akiknek le kell számolniuk saját démonjaikkal, hogy békében éljenek.

Olyan történetekbe keverednek, amik múltjukhoz kapcsolódnak. Régi bűntettek érik utol őket, és elégtételt követelnek. A gyermekkor rémei bukkanhatnak fel, és fizikai formát ölthetnek. A rémek önmagunkban keletkeznek. Minden embernek megvan a saját démona, és purgatóriuma. Ebben a játékban a hősök arra kényszerülnek, hogy a sötétségbe lépjenek, talán éppen a halálba - csak hogy rájöjjenek, hogy a vég nem létezik. A halál csak a kezdet.

A játékot nagyon sötéten is lehet játszani, elátkozott hősökkel, akik eltűnnek, miután bevégezték sorsukat. De nem ez a lényeges. Inkább úgy képzeljük el, hogy a hős felkereste a sötétséget, és teljesített valamit a vele való harcban. Úgy, hogy közben saját félelmeik ellen harcoltak; mikor nyernek, bölcsebbek lesznek, és több sebhely lesz lelkükön.

A Kult világa a modern nyugati gondolkodásmódon alapul, amit kétezer évnyi keresztény ideákon nyugvó civilizáció alakított ki. Kozmikus felfogásban tényleg létezik a jó és a rossz. Vannak angyalok és démonok, s létezik egy isten, aki magára hagyta gyermekeit a háború rémuralmában. Az emberben él a rombolás és gonosztevés vágya. De van fényesség is, ami elűzheti a sötétséget.

A Kultot fel lehet használni a Rémálom az Elm utcában és a Hellraiser című filmekhez hasonló atmoszféra megteremtéséhez, ahol az élőholt, vagy szörnyű teremtményekkel rémítenek, vagy a Twin Peaks pszichológiai horror atmoszférájának megremtéséhez. Lehet akciójáték, ahol hőseink a gonosz erők túlereje ellen harcolnak, legyen az emberi, vagy valami más. A fő karakterek védtelen áldozatai lehetnek a pszichotikus gyilkosoknak. Vagy maguk is skizoid gyilkosok lehetnek, akiknek fel kell fedniük, és ki kell űzniük sötét titkaikat, talán a halál árán is.

Tárgy: Re: A Kult Világa Hétf. Nov. 17, 2008 11:26 am

"Valaha az emberek istenek voltak. Tisztán láttunk, és képesek voltunk cselekedni. A Teremtő azonban ellopta istenségünket, és elzárta érzékeinket."
"Vakok lesztek az igazságra, csak azt látjátok, ami hamis. Hatalmatok ikerlelketekbe száll, és soha többé nem lesz részetek, mondá a Teremtő, és a valóság börtönébe zárt minket. Bukott angyalok vagyunk, hajótöröttek egy hamis valóságban, amely még fogságunk tényét is elrejti előlünk. Évezredekig azt hittük, egyszerű halandók vagyunk, akiket felsőbb hatalmak uralnak. Rövid életet éltünk, és elviseltük az égő purgatóriumokat anélkül, hogy valaha is az Igazságról kérdeztünk volna.
- Theodor Mimesis "Emberi gnózis"

Valaha volt a Teremtő. Ha nem is ő teremtette a világot, egy részét biztosan. Talán azért vagyunk bebörtönözve, mert hatalmát fenyegettük. Talán megszegtük valamelyik szabályát. Lehet, hogy Demiurgosz egy ember, aki veszélyeztetve érezte faját. Bármi is volt az ok, átkot szórt testünkre, a génjeinkbe. Egy olyan átkot, ami mindmáig korlátozza látásunkat. Napjainkig csak nagyon kevesen törték meg ezt az átkot. A Teremtő segítőivel, az Arkónokkal és a Lictorokkal tudatlanságban tartott minket. De váratlan dolgok történtek.

A XVIII. század környékén a Teremtő elvesztette az irányítást börtönünk felett. Gondosan megalkotott mítoszai és hitrendszerei meginogtak. A századok folyamán minden ősi és megbecsült világnézetünk összeomlott. Utolsó kétségbeesett kísérletként az emberek tudatlanságban tartására az Arkónok előhozakodtak Darvin evolúcióelméletével. Ez eredetet adott az embereknek. A mítoszok helyett az Arkónok a "tudomány"-nak nevezett hitrendszert terjesztették el, hogy elvakítsanak minket.

De ez nem vált be. A XX. század elején eltűnt a Teremtő. Elmenekült, vagy meghalt. Senki sem emlékezett rá, hogy pontosan mikor tűnt el. A növekvő városokban Metropolisz egyre nagyobb része tűnt fel. Metropolisz az emberi faj születési helye, a kígyózó sikátorok, és a kő-, és fémtornyok, felhőkarcolók végtelen városa. A város nagy része láthatatlan számunkra. Csak a legveszélytelenebb részeit lehet futólag megpillantani hatalmas városainkban. A nyomornegyedekben, és a terjeszkedő iparvidékeken az emberek újjáteremtették a sötét, nyüzsgő várost. Egyre több helyen tört meg az illúzió, ahol át lehetett járni Metropoliszba. Visszaszereztük azt a képességünket, hogy átnézzünk az illúzión, de ez bizonytalan és rémisztő, mert hiányzik a hatalmunk. Legtöbbünk inkább a hazugságok közt él, és megtagadja Metropolisz létét.

A halálon túli Infernóban felébredt Astaroth. Ő a Teremtő sötét ikertestvére. Fivére után kutatott, de csak üres édeneket talált, ahol elvadult szeráfok kóboroltak reménytelenül. Poklot pokol után kutatott át, de csak port, és henyélő halálangyalokat talált. Meghalt a hit. Az emberek saját poklokat készítettek. Astaroth összegyűjtötte elátkozott légióit, fizikai formát öltött, és világunkra lépett, hogy a Teremtő után kutasson. Astaroth féltette hatalmát az ébredő emberiségtől. Egy pusztító háborút tervezett, egy végső apokalipszist, ami visszataszít minket a tudatlanságba. Rejtett helyeken, Afrikában, Kelet-Európában, Latin-Amerikában, és Közép-Keleten tábornokai seregeiket gyűjtögetik. Ő maga folytatja kutatását a Teremtő után.

Azonban nem csak őt érdekelte a felébredő emberiség. Az arkónok, és a megszámlálhatatlan lictorok évezredek őta ügyelnek rabságunkra. Ők a Teremtőt szolgálták, de most uruk eltűnt.

Amikor eltűnt a Teremtő, az arkónok egymás ellen kezdtek harcolni, hogy ki uralkodjon a kozmosz felett. Négyük megsemmisült, vagy száműzetésbe kényszerült ebben a kaotikus küzdelemben. Most csak hatan tartózkodnak Metropolisz sötét citadelláiban, ahol sohasem szüntetik be a többiek elleni szervezkedést.

A lictorok vagy folytatták az emberek elnyomását, vagy csatlakoztak Astaroth erőihez, hogy elősegítsék az Apokalipszist. Az arkónok is rendelkeznek saját lictorokkal, hogy a többi ellen használják fel őket. Astaroth poklainak halálangyalai összezördültek urukkal, és világunkra léptek, hogy itt teremtsék újjá purgatóriumukat. Otthon nélküli szeráfok menekültek világunkba az összeomló paradicsomokból.

Az arkónok, lictorok, és halálangyalok ismertek számunkra, mert történelmük a miénkhez fűződik. Közel élnek hozzánk, éppen a láthatóság határán túl. De más lények is így néznek ki. Amikor börtönünk darabokra hullott szét, láthatóvá váltunk sokak számára, akik ezelőtt nem láthattak minket. Néhányukra emlékszünk a régi legendákból és mítoszokból. Másokra nem találunk nevet. Segítőkészségük változó. Néhányuk megpróbálja felnyitni szemünket, hogy átlássunk korlátainkon, mások ezeken próbálnak belül tartani minket. Mások szórakoztató játékszerként kezelnek minket, akiket használnak, aztán megölnek. Láthatóvá váltunk az azghoulok előtt, akik szolgáink voltak, mikor még volt hatalmunk. Most bosszút állnak a régi igazságtalanságok miatt, és élvezik előző uraik kínzását.

Itt kezdődik a játék. Az emberek mostanában szerezték vissza az igazság látásának képességét. De csak néhányan használják ezt fel. A fogság évezredei után nem akarunk tisztán látni. Legtöbbünk lecsukja a szemét. Néhányan látnak, és elvesztik az eszüket. Néhányan érzékelik az igazságot, és megpróbálják visszaszerezni elveszett isteni mivoltukat. De odáig hosszú út vezet, és az istenség nem mindig azt jelenti, amire számítanak.
Egy olyan világban élünk, ahol leáldozott a nap. Kétségbeesett lények kóborolnak a sivár utcákon az omladozó városokban múltjuk rémületes dolgait keresgélve. A városok démonai ezeknek a bizonytalan létezőknek az elfeledett gyötrelmeiből származnak. Most a valóságban lopakodnak, s igyekeznek megláncolni régi uraikat: az emberiséget.

Magas felhőkarcolók redőnyei mögött fekete ruhás emberek szíjazzák áldozataikat a hideg fémből készült boncolóasztalra. Tiltott rituálékat szőnek emberi vérből és rémületből. Később megcsonkított tetemeket helyeznek plasztikzsákokba, hogy örökre eltűnjenek.
Az Éj Gyermekei, a beteg gondolatok torzult képmásai materializálódnak a fizikai világon, olyan halott városokban várakoznak, amiket csak a kétségbeesettek, és őrültek találhatnak meg.

Álmok szülik az éhes sakálokat, akik az élő hús után vágyakoznak. A valóság tapasztott falait fémkarmok szaggatják az álmodót kísértve, s testét végtelen éji labirintusokba hurcolják.
Ez a nagyvárosok kanyargó folyosórengetegének világa, ahol házalók árulnak Estée Lauder palackozott démonokat, és titkos szavak hangzanak el lerobbant bárokban a bourbonos üvegek fölött. Elfeledett isteneket ébresztettek fel a neonfények, és az utcai zajok, és divatos klubokban járják haláltáncukat. Minden ajtó, minden föld alatti szintekre vezető rozoga lépcső a Pokol bejárata lehet.

Titkos társaságok találkoznak elegáns konferenciaközpontokban, hogy tervezzenek, és elérjék az árnyak mögött pár pillanatig meglátott hatalmakat. Kárhozott emberek kergetik a halhatatlanság titkát. Űvatos szervezetek pazarolnak arra embereket, hogy az őrültek aluljárókra firkált szövegeit megfejtsék. Korunk boszorkánymesterei a hatalomhoz vezető utat keresik. Mindnyájan az egyeduralomért küzdenek a kulcsokat keresve, amik megmagyarázzák a talányokat, s amik az egész valóságra fényt derítenek.

De semmi sem az, aminek látszik. A valóságnak csak néhány oldalát érzékeljük. A világ, amit magunk körül látunk, puszta illúzió. Azok, akik a láthatatlan erők urainak képzelik magukat, kegyetlenül kiábrándulnak, mikor összeomlik az illúzió, és megérkeznek a démonok, hogy összeszedjék hívőiket.

A sötétség, örület, álom és halál közti határon van egy érzékeken túli valóság. Az álom és az illúzió anyagot ölthet. A rémület kiforgathatja a testeket, és az őrület fizikai valóság lehet. A külső és a belső közti korlát csak illúzió.