Háromfejű Árnyak (Játéktér)

A hajó orránál állsz, fél kézzel a kötelekbe kapaszkodsz, a másikkal az övedbe kapaszkodsz. Így kényelmes. Fél lábad a fedélzet szélén húzódó korlát egyik kiszögellésén tartva figyeled a hullámokat ahogy a hajónak csapódva felhabzanak. Mintha megannyi apró fehér paripa kísérné útjára. Szemeid néha a távolba révednek, várod már hogy megérkezz végre. Sorad. Várakozzással tölt el ez a név. Azt mondták itt fognak legközelebb kikötni.
Te Toronba igyekeztél, hát úgy néz ki sikerült. Sokat hallottál már erről az országról...mindenki azt képzeli hogy Krán után ez a leggonoszabb vidék az egész kontinensen. Talán egyáltalán nem igaz. Az embernek ne legyenek előítéletei, ha egy új országba téved, nem igaz?
A kapitány lép melléd, te pedig összerezzensz. Nem vetted észre ahogy közeledett. Nagyon a távolba révedt a tekinteted, ha megérkezel nem engedheted meg magadnak ezt a luxust. Figyelned kell és a legapróbb fenyegető mozdulatra is cselekedni. Az életed lehet a tét, ezt hamar megtanultad.
- Fél nap múlva érkezünk meg. De egy kalózhajót vettünk észre, ahogy a hátunk mögül érkezik. Ha időben elérünk a part közelébe, megmenekültünk, de ők sokkal gyorsabbak, félő hogy megtámadnak és kifosztanak. - nyugodt, sötét barna szemeiben a félelem árnyéka suhant át. - Úgy tudom ön ért a fegyverforgatáshoz. Ha arra kerülne a sor, számíthatok a segítségére?
Hát persze...miért is hitted hogy végre hajókázhatsz egyet, csak úgy nyugodtan. Az utóbbi két évben nem volt még 2 hétnél hosszabb ideig nyugtod. Valami mindig az életedre tört. Kezdesz hozzászokni a helyzethez.

A lány kedvesen mosolyog - mint mindig ha beszélsz vele. A bárpultra könyökölsz és a könyvtárról érdeklődsz. Ő közelebb hajol, a keze pedig véletlenül a kezedhez ér.
- Azt hiszem valahol az Oroszlány Téren lehet, vagy annak a közelében. Én még soha nem jártam ott. - valamit látsz megcsillanni a lány tengerzöld szemeiben. Talán vágy volt az? - Este is itt alszol még?
A könyvtárat illetően nem lettél sokkal okosabb, de Lynnas valószínűleg tudni fogja ezt is. Ekkor veszed észre, hogy diszkréten meghúzódva az ajtó mellett áll, hátát a falnak vetve. Csak néha pillant felétek, valamit nagyon szeretne mondani, de van benne annyi tapintat, hogy ne rontson rátok.

A férfi pillantása a tőr markolatára csúszott kezedre téved. Egy pillanatig feszült csend szorul közétek, aztán úgy dönt a bizalmatlanságod teljesen jogos.
-Abad 'em Larusse vagyok. És onnan jöttem, ahonnan te is. - óvatosan körbe néz. Valószínűleg senki sem néz titeket, mert megkockáztat egy kis mutatványt.
Hirtelen lágy fény villan kettőtök között te pedig ösztönösen a kezére nézel. A tenyerén egy apró narancssárga gömb forog, világosabb színű örvények fodrozzák a felszínét. Aztán ökölbe szorítja a kezét és vékony szürke füstcsík kígyózik az ég felé. A ruhájába rejti a kezét és idegesen körbekémlel.
- Kérlek kövess. Nem vagyunk egyedül.

A férfi a kezét nyújtja a fülbevalókért. Még mindig nem szoktál hozzá hogy ő szemek nélkül is épp olyan jól lát - ha nem jobban - mint te. A mozdulatban egy csepp bizonytalanság sincs. Amint a kezébe ejted az ékszereket, ő hirtelen átdobja a másik kezébe, majd sziszegve az asztalra ejti, mintha forróak lennének.
- Hohohó...méghogy megbűvöltek - a szemedbe néz. A hátadon futkos a hideg, mert szemek nélkül még senki sem nézett a szemedbe. - Nagyon erős mágiával van ez átitatva. A kislány lelke a fülbevalókhoz van kötve. Amíg a fülbevaló létezik, addig a kislány sem lelhet nyugtot.
Közben az egyik fém edény teteje remegni kezd, majd egyre hevesebben mozog, végül csörömpölve a földre esik.
- Úgy tűnik elkészült a főzet. Bocsáss meg egy pillanatra. - felkel és elkezd ügyködni a kis házi laboratóriumában. A háta mögött még hátra szól. - Ha kérdésetek van mondhatjátok nyugodtan. Te is, kislány, látlak és hallak téged is.
Ez utóbbi mondat valószínűleg újdonsült társadnak szólt.

Bagoly derűsen néz rád, úgy látszik mulattatja a helyzet, vagy talán csak valami jó hírt kapott. Ha szavaznod kéne, biztosan nem a másodikat választanád.
- Örömmel értesítelek hogy megkaphatod az első feladatod. - mondja egy szája sarkában bujkáló mosollyal. - Remélem nincs programod a mai napra?
- Tárgyalni megyünk. Te meg én. Fegyvert hozz magaddal. Napnyugta után ugyanitt. - azzal hátradől a székben és néz rád. A csend kezd feszültté és kényelmetlenné válni, jobb ha indulsz.
A jó hír, hogy van egy egész napod edzeni, bóklászni vagy épp kirúgni a hámból. Bármire amit szeretnél.

A házba belépve egyből köszönsz, bár néhány pillanatig az orrodig se látsz el. A kinti fényes napsütés után a szobát szinte sötétnek érzed. Hunyorogva lépsz óvatosan beljebb, az előbbi hang pedig újra megszólal és újra a fejedben hallod.
A férfi alacsony termetű és kopasz. A bőre tökéletesen sima, nem látsz rajta ráncot, első megérzésed azt súgja hogy fiatal lehet, talán huszonöt év körüli - emberi mértékkel mérve. Gyanús illatú folyadék fortyog egy elég méretes bográcsban, az asztalon pedig valószínűleg ugyanez a folyadék gőzölög mindenféle üvegcsékben. Ahogy látod, minden üvegcséhez hozzátesz valamit. Az egyikhez valami zöld növény gyökerét, a másikhoz a levelét, némelyikhez valami fekete dolgot...nem is tudod mi lehet...talán szőr? A színük lassan változik, de végül mindegyik felvesz valamilyen árnyalatot.
- Minek köszönhetem a látogatásukat, kisasszonyok? - lassan fordul meg, a látvány pedig elborzaszt. A szemei helyén üres lyukak tátonganak, de mégis úgy közlekedik, úgy pakolja az üvegeket, és úgy töltögeti meg őket, mintha látna. A szája pedig nem mozog beszéd közben. Annyira sokkoló a látvány, hogy csak pár pillanat múlva gondolkozol el, hogy miért használt többes számot. A többi ember nem látta a kislányt - Foglaljanak helyet kérem. Elnézésüket kérem hogy nem tudok megkínálni önt semmivel - vet rád egy pillantást - de nem készültem látogatókra.

Kissé dühösen hagyod el a könyvtárat. A leterített szőnyeg sokkal gyorsabban fogy el a talpad alól mint befelé jövet; talán mert befelé a kíváncsi óvatossá hajtott, kifelé pedig a haragos düh. A lépcső alján azonban megtorpansz. Egy sötét bőr férfi néz feléd. Piros ruhájába bele-belekap a szél, ahogy áll ott nyugodtan, fesztelenül és téged figyelve. Úgy látszik ez egy ilyen város. Mindenki figyel téged. Ez eléggé aggasztó.
A nővel és a nagydarab fogyatékos emberrel ellentétben ő nem elégszik meg azzal, hogy figyel. Elindul feléd az úton. Lassan jön, szemét egy pillanatra sem veszi le rólad, majd megáll tőled egy lépésnyire. A férfi bőre tényleg sötét, szinte fekete, de úgy látszik ez a természetes színe. Még soha nem találkoztál fekete bőrű emberrel.
- Üdvözöllek Ardea Flammeo. - mondja lassan érthetően, de halkan hogy más ne hallja. - Volnál szíves követni?

- Kezest? - néz rád megrökönyödve. - Hogy hol talál kezest? Hát azt magának kell tudnia, idegen. Nem tudom kit ismer vagy nem ismer.

A válasz eléggé lekezelő és nem titkoltan fenntartásokkal kezel minden külhonból érkezőt akinek a könyvtár könyveire fáj a foga.
- Tehát ha jól értem 5 ezüstöt fizet a nézelődésért... - hangjában nem kevés gúnyt vélsz felfedezni, de talán nem lenne célravezető lángra lobbantani a ruháját...

A temetők egyáltalán nem olyanok ahogy azt a rémtörténetekben hallani, mikor a tűz körül ülő társaság tagjai megpróbálják egymást halálra rémíteni, amíg megsül a hús. Bár itt nincs vaksötét és a sírokat a Hold sápadt fénye helyett a Nap világítja meg. A temető egyáltalán nem néma. Nem is tudod elképzelni honnan vehették az ötletet az előbb említett történetek mesélői. Talán nem jártak még temetőben, talán teljesen figyelmetlenek.
Halkan csiripelnek a madarak egy-két nagyobb fán, ahogy végigsétáltok a parcellák között és a távolból felétek szűrődik a bejáratnál bóklászó tömeg zsivaja is. Abban viszont egyetértesz hogy bár nincs tökélete némaság, a hely attól még hátborzongató.
Lassan megérkeztek a dombtetőn magányosan álldogáló házhoz. Nem látsz senkit, így reményteli szívvel kopogtatsz be, de egyelőre semmi zajt vagy szöszmötölést nem hallasz. Megismétled a hangot amikor megszólal egy hang a fejedben.
"Gyertek be. Most foglalt a két kezem, nem tudok ajtót nyitni."
Először azt hiszed hogy képzelődsz, de a hang nem olyan volt mint ha képzelnéd...mintha állnának mögötted és onnan mondták volna...mindenesetre sehol senki, a hang pedig valódi volt. Legalábbis annak hangzott...

Némán baktattok egymás mellett. Az időd nagy részét meneküléssel és a helyszínek közötti bóklászással töltötted, mióta a városban vagy. Miért van ebben a városban minden ilyen távol egymástól?
Bagoly háza - vagy nevezzük inkább rejtekhelynek - egy teljesen átlagos ház. A kapu mellett, ami egy kertbe vezet két ember is őrködik, de úgy tudnak rejtőzködni hogy ha nem bújnak elő ajtót nyitni biztosan nem veszed észre őket...
Határozott léptekkel siettek végig a hatalmas kövekből kirakott járdán. Körbenézve egy szépen gondozott kertet látsz fákkal, virágokkal és mindenféle növényekkel, de meg mernél esküdni hogy egy csomóan őrködnek valahol a ház körül. A lépteitek hangját jótékonyan elrejtik a talpatokhoz simuló kövek és a gondosan nyírt fű, de amikor a verandára léptek, hangos koppanások hatolnak a füledbe. De egyszerre mindig csak egy. Nem tudnád eldönteni hogy veled egyszerre lépett vagy tényleg ilyen halk. Talán ha egyedül menne a nyikorgást sem hallanád, ahogy az egymás mellé helyezett deszkák megmozdulnak a súlya alatt.
Kopp-kopp. Az ajtó kinyílik, te pedig nem látsz senkit. Miért van az hogy minden mozog, működik az egész házban, te mégsem látsz egy lelket sem?
Lassan indultok el az elétek táruló folyosón, te pedig egy suhanó fekete valamit veszel észre a szemed sarkából. Odakapod a fejed és értelmet nyer a magától nyíló ajtó. Egy seszínű ruhás férfi...vagy nő...áll egy beugróban. Az észrevétlen őrség...vajon hányan lehetnek?
A folyosó nem hosszú, mindössze néhány láb, a végén pedig egy faajtó takarja el homályba vesző titkait. Újabb kopogásra halkan feljajdul és beenged titeket a néhány lépcsővel lejjebb található pincébe. Hatalmas pince...a nagy része teljesen homályos, ti pedig elindultok a fal mellett...rövidesen egy kis szobába értek, ahol két ember vár rátok.
Az egyiket láttad már, valószínűleg Bagoly jobb vagy bal keze. Veled szemben egy puha fotelban kuporog az ideiglenes munkaadód. A hűvös pince után szinte megkönnyebbüléssel tölt el a jótékony meleg, ami itt a baloldali falba épített kandallóból árad feléd.
- Örülök az újbóli találkozásnak - köszönt barátságosan nagyot kortyolva valamilyen gőzölgő italból. - Kérlek foglaljatok helyet.
Ezen a királyi többesen meglepődött ugyan Lynnas, a társad de vonakodva leül az egyik székbe. Vajon miért mindig pont annyi szék van, ahány vendéget vár?

Elköszönsz a lánytól és hagyod, hogy Lynnas kiráncigáljon a Fogadó elé. Az első mozdulatai durvák, aztán amikor látja hogy követed, a mozdulatai visszanyerik a már jól ismert kecsességüket.
- Ezt vedd fel - azzal finoman és nőiesen hozzád vág egy sötét valamit. A valamiben hamar felismersz egy vékony vászon kabátra emlékeztető valamit. Csuklyával. Ezek szerint nem csak neked jutott eszedbe hogy fontos lehet elrejteni az arcod. - Bagoly látni akar.
Ahogy az arcodba néz, már érted miért olyan a viselkedése, amilyen. A szemeiben félelem tükröződik, bár ezt olyan jól elrejti, hogy inkább csak sejted, mint tudod.

A kislány töprengő arckifejezése alapján vagy nem gondolkozott még a problémán, vagy csak soha nem talált választ rá. Mindenesetre futkos a hátadon a hideg az egész helyzettől.
- Mindig furcsának találtam és gondolkoztam is rajta. De fogalmam sincs róla.
Amikor ezt mondja, te már elindultál a temető kijárata felé, hogy keress egy emberszabású lényt aki még él és válaszolni is tud egy égető kérdésedre. Szerencsére nem kell sokáig keresgélned, a temető kapujánál egész nagy forgalmat bonyolíthatnak a különböző kegy- és emléktárgyakat - na meg a virágokat - árusítók.
- Rossz felé indulsz, kislány. A legközelebbi varázsló a temetőben lakik. A dombtetőn a házban. - feleli a megszólított férfi.
Remek. Még időben szóltak hogy fordulj vissza...nem jelent túl nagy kitérőt, legfeljebb kicsit többet futkosol a sírok között...

A lány kedvesen mosolyog, a szemeit is le-lesüti, láthatóan zavarban van, ha néhány pillanatra elkapod a tekintetét. Azt is alig tudta kinyögni hogy hét réz lesz a reggelid, de amikor a neve után érdeklődsz, egészen zavarba jön.

- Amandának hívnak. - mondja selymesen halk hangján, szinte suttogva.

Ennyit tudtatok beszélgetni, mert az újdonsült kísérőd csörtet oda hozzád - már ha ezt csörtetésnek lehet nevezni, mert lépések zaját nem hallod, bár ez betudható a zsivajnak is. Könyökével keményen oldalba bök, pont amikor a pénzt nyújtanád át, az pedig hangos koppanással-csengéssel landol az asztalon. Még te is zavarba jössz, a lány meg rángatna ki a helyiségből. Úgy tűnik fontos dolga akadt. És ha neki az akadt, akkor neked is.

A férfi csendesen figyel, fürkésző tekintete szinte már zavaró, de te állod a tekintetét. Tisztában vagy vele, hogy miért ez az átható tekintet. A könyvtár egy, csak kevesek számára fenntartott részlegébe szeretnél belépőt vásárolni. Az ilyen csak kétféleképpen adatik meg. Vagy jók az ismeretségeid, vagy van pénzed. Bár nem megfizethetetlen, de elég borsos árra számíthatsz.
- Öt ezüst lesz, ha kölcsönözni is szeretne, az még egyszer ennyi, de ez az opció csak a városban élőknek elérhető. - lassan beszél, nyilván szeretné ha mindent tisztán értenél. - Tudja, vagy az irattárból hoz egy igazolást hogy hol lakik, vagy valaki írásban kezeskedik önért.
Elcsendesedik, te pedig állsz ott némán, ízlelgetve a szavakat és a gondolatot, hogy most egy tetemes összegtől fognak megfosztani...bár ki tudja, meddig leszel a városban, a könyvtár pedig mindig ezernyi titkot rejt...