Háromfejű Árnyak (Játéktér)

Ahogy kilépsz a füstös csehóból, az arcodat megcsapja a lágy szellő, a friss tengeri levegő. És a halszag. Semmi sem lehet tökéletes, szokták mondani; régi mestered is gyakran emlegette ezt a szólást. Enyhe elégtétellel nyugtáztad a férfi félelmét, akit rébuszokban ugyan, de megfenyegettél. Halálra rémült, te pedig örülsz neki.

/Belváros, templomnegyed/

A ház, ahová kísértek egy hatalmasnak tűnő kertesház, két szinttel, vörös tetővel. Nem, nem a vértől. Azok csak cserepek. A piros színről valahogy mindig ez az éltető testnedv jut eszedbe. Vajon másnak is, vagy ez csak a te perverziód? Gyönyörű kerten haladtok keresztül, a gömbölyded, sárgás-barnás vagy éppen szürkés-feketés kavicsok fájdalmasan ropognak a lábatok alatt, de ti mit sem törődve lépkedtek a kétoldalt húzódó rövidre nyírt füves, fás, bokros kerten át. Fejetek fölött változatos, de nagyon öreg fák pislognak le érdeklődve rátok. Valószínűleg gyakran járhatott itt vendég, ahogy az az ilyen gondosan megtervezett és szemnek oly tetsző kertesházaknál megszokott jelentés. Ti mégsem lehettek átlagos vendégek. Túlontúl szakadt és koszos az öltözék amit magatokra kaptatok.
A ház falai hófehérek és makulátlanok, bár ezutóbbi kifejezés már csak a múlté. A bejárati ajtó mellett egy vörös tenyérnyom színezte el a falat, és húzódik végig, egészen a kilincsig.
Ahogy belépsz a szobába az álom emléke csapódik neki tudatod falának. Te jó ég...minden, de minden pontosan ugyanúgy néz ki. A vércsík a falon, a lenyúzott bőr az ágy mellett és a húscafat - ami valaha ember volt - az ágyon... Előre megálmodtad volna?

Selen értetlenül néz rád. Mint az orvosok és varázslók szoktak az elmeháborodott alanyokra a sárga falú épületben. Démok és szellemek által megszált, hallucináló vagy épp valami borzalom látványától megőrült férfiak és nők otthona az, ahol csoda ha az ápolók képesek megőrizni higgadtságukat és a valósághoz való kötődésüket.
- Semmit sem láttam. Ayden, jól érzed magad? - légies szemöldöke furcsa szögben szalad fel testetlen homlokán afféle csodálkozás és rosszallás érdekes keverékeként.
A pince felé vezető ajtó elé egy hatalmas szekrény zuhant be, valószínűleg a tűzvész idején. Egy apró nyílás van a szekrény hátuljában, amin ügyeskedve bár, de éppen átférsz.
Sötét van.
A titkait tökéletes sötétségben rejtve őrző pincéből kellemetlen szagok áradnak. Rohadás, félelem és penészes falak szaga keveredik émelyítően az orrodban. Előkapod a lámpást és meggyújtod. A pislákoló fény óvatosan, félve néz körül és enged téged is látni. Vagy legalábbis sejteni a tárgyak és falak körvonalait. Hosszú, kanyargós lépcső vezet le, le a mélybe, rideg kövekből és erőszakból épített falak kísérik a romos, kopott lépcsőfokokat. Valahova.
Úgy tűnik itt nem pusztított a tűzvész, bár nem is nagyon lett volna mit, hacsak a fáklyákat nem, amik míves tartóikban sorakoznak a bal oldaladon. Lassan indulsz el, félve hogy mi lesz a következő pillanat tartalma és óvakodsz hogy elcsússz a puha léptekkel megnyomott köveken. Percekig haladsz lefelé mire a lépcső véget ér, a hangok már kezdenek nagyon megrémiszteni.
Sikolyok, üvöltések és kiáltások keverednek a suhogás, csobogó víz és fémes csattanások hangjaival. Vajon a hangok igaziak, vagy csak te hallasz olyasmit, amiket nem kellene? A félelem és bizonytalanság megdöbbentő dolgokat művelhet az emberrel. Egy kisebb fajta terembe vagy "pihenő" helyiségbe kerülsz, kosztól ragadó paddal és harci díszekbe öltöztetett komplett csontvázakkal. Ahogy közelebb lépsz, vékony, fekete betűkkel olvashatod a csontokra írt feliratokat. Minden csontnak van neve...most már ezt is tudod. Mint valami laboratórium vagy ehhez hasonló.
Ahogy eddig elérsz, tanácstalanná válsz...három irányba is tovább indulhatsz. Két keskeny folyosó van a jobb és bal oldalon, az egyikben valamiféle fény lobog, a másikból füst gomolyog elő, de ahogy a terembe ér, mintha nem is lett volna, semmivé foszlik. Előtted hatalmas kétszárnyú faajtó vizsgál téged komoran. Nem lehetsz ismerős neki, mert semmi barátságos nincs sötét komorságában, ahogy föléd tornyosul...

Tisztán, egy kevés táplálékkal a gyomrodban figyeled az egyik feléd haladó férfit. Könnyedén suhan a füvön, a járása olyan légies, hogy a fűszálak szinte el sem hajolnak a lépteitől. Valószínűleg lehetetlen lenne a nyomaiból olvasni. Mivel nem hagy maga után semmit. Ahogy közelebb ér, leguggol hozzád, de ezt is olyan kecsesen, hogy a legügyesebb akrobaták és a legkifogástalan mozgású és tartású bárók évszázadokig gyakorolhatnák, hogy ennek a mozdulatnak akár csak a közelébe is juthassanak. A férfi valószínűleg még a legnevetségesebb és legmegalázóbb mozdulatokat is földöntúli könnyedséggel és eleganciával képes végrehajtani.
- Üdvözlet, bájos, szép hölgy. Somnas vagyok. - köszön rád vidáman szemeit a szemedbe fúrva. Halvány kék karika keretezi acélszürke szemeit, amik a hideg színek ellenére képesek barátságos érzelmeket sugallni másoknak. Egy kedves, barna szemű ember sem tud ilyen kedvesen nézni, neki ráadásul jéghideg szemei lennének. Elvileg. De itt a cáfolat.
- Nem szaporítom a szót, az életed következő néhány órája gondolom mindennél jobban érdekel. - a tekintete komollyá válik, ahogy hófehér arca is. Tekinteted óhatatlanul az éjfekete fürtjeire tévednek, amik hullámosan omlanak a vállaira, oly csillogón és veszélyt sugallóan szépen, hogy pillanatok telnek el, mire rá tudod kényszeríteni magad, hogy más felé nézz. - Két lehetőséged van. Vagy a Freklion elé állsz, vagy a tűzre bízod magad. Mindkettőnek megvannak a maga veszélyei, de nem tudom mi az amit tudsz és mi az amit nem. Kérdezz bátran, ha tudok válaszolok.
Aztán csak guggol ott melletted, nem inog, szilárdan őrzi az egyensúlyát és mégsem merev. Van valami nagyon is élő és mégis rendíthetetlen abban, ahogy ott van melletted, mozdulatlanul. Tekintete a szemeid világát pásztázza, mint aki a mélybe akar tekinteni és mindent tudni szeretne. Olyan dolgokat is, amiket szavakkal lehetetlen kifejezni. Csak érezni vagy tudni lehet.

A lány visszafordul és melléd térdel. Sötétzöld szoknyája lassított felvételben hullik le utána a földre, néhány pillanatig látni engedve a bokáját.
- A Freklion egy öt tagú társaság. Ibrahim és felesége, egy kisgyerek, és egy másik férfi és nő a tagja. Ők határoznak az ilyen fontos kérdésekben. Ibrahimnak és a mindenkori vezetőnek soha sincs teljhatalma.
Közben egyre jobban érzed magad, akár ülni is tudnál. Egy rigó száll az egyik ágra, pontosan fölötted. Elfordítja a fejét, hogy egész szemével láthassa az arcod és minden mozdulatod, aztán gyönyörű éneklésbe kezd. A lány elmosolyodik, arcán meglepetéssel vegyes öröm suhan át és néhány pillanatig rajta is marad, ahogy előre hajol és hosszú fekete haja dúsan ömlik a vállára.
- Egy rigó! - kiáltja teljes elragadtatással, kezeit összecsapva maga előtt, mint aki valami gyönyörű ajándékot kap, amire mindig is számított és mégsem reménykedik benne hogy valaha is az övé lesz. - Ez remek jel! Elochim veled van. Mikor meghallgatnak, nyugodtan hivatkozz a madárra, ők Ezerszemű Elochimhez tartoznak. Ők a szemei. Aki előtt megjelennek a bajban, Istenünk jóindulatára számíthat. Most itthagylak, megnézem az ebédet.
Azzal felpattan és elrohan, magadra hagyva a gondolataiddal és a remény halvány sugaraival...

A férfi elmosolyodik, de a szemei üresek maradnak. Mintha egy halottal néznél farkasszemet. Ha arról lenne szó, szemrebbenés nélkül szúrna szíven egy tőrrel és még csak rosszat sem álmodna. Képes lenne a szemedbe nézni közben és megvárni, amíg lassan de biztosan magához ölel a halál és a szemeid üvegessé válnak.
- Nocsak, ilyen hamar belemész? Pénzt nem kaphatsz érte, bár hajlandó vagyok szemethunyni egy-két lopás felett. - a szemek mintha üvegből lennének, semmi sem látszik rajtuk. Közben kihozzák a vízszerű folyadékot egy kicsi üvegpohárban. A férfi LeBlanc-ra néz, majd a nyikorgó deszkákon szemlesütve visszasompolyog a pulthoz poharakat törölgetni. Beleszagolsz az italba. Ilyet még nem ittál, de a szaga alapján olyan lehet mint egy lórúgás.
- Szeretném elvinni valahova. Nem akarok mondani semmit, hogy ne befolyásoljon. Maga lesz a szakértőm. Az, aki egy varázshasználó szemszögéből mondja el hogy mi történhetett ott. Mondja, mennyire erős a gyomra?
Azzal felemelkedik az asztaltól és elindul az ajtó felé. A három férfi, akik idekísértek LeBlanc fejének egy intésére felkelnek az egyik távolabbi asztaltól és követik.
- Kint megvárom, amíg fizetsz. Siessen.

Csend.
Legalábbis ami a kísérőidet, vagy pontosabban a vezetőidet jelenti. Nem szólnak egy szót sem. Némán rakják a lábukat egyik macskakőről a másikra, kerülve minden akadályt, ami az utcán eléjük kerülhet.
Hangzavar.
Na igen, ez a másik oldal. Ez azokat a dolgokat jelenti összefoglaló néven, amiket a néma gyászhuszárok kerülgetnek. Végigértek az utcátokon, hogy kikanyarodjatok a Parti-Magaslat utcára. Ez az utca a hegyet és a kikötőt köti össze és ezen a részén lassan ereszkedik le az alacsonyan fekvő kikötő felé. Még távol vagytok a kikötőtől - ahova valószínűleg igyekeztek - így egy vékony, terméskövekből rakott alacsony korlát választ el a meredek sziklafaltól, ami végül a sziklákat folyton-folyvást pusztító habokba omlik. Ide szoktak eltűnni azok az emberek, akiket veszélyesnek ítélnek, vagy átverték a helyi alvilág valamelyik vezetőjét. Szomorú sors...
Néhány perccel később már egész közel értetek a kikötőkhöz. Itt a bal oldalon, szemben a tengerrel már nincsenek kétemeletes épületek, csak a macskakövek folytatódnak, követve egymást le a hegyről...vagy éppen fordítva, éppen hogy felfelé igyekezve. A bal oldal a piacé, bár az utcára is kilógnak, sőt, néhány lábbal távolabb már a kőfal is megszűnik, mert egy hatalmas kiugró sziklát is hasznosított a város. A piac is átterjedt a jobb oldalra, bár ott csak keskenyen, mert a kiugró sziklát Sziklaugró Erik életnagyságú szobra foglalja el, meg az öt-hat láb széles kis tér, amit köré építettek. A kőfal egészen vékonyan óvja a város lakóit és a turistákat a leeséstől, mellette pedig padok sorakoznak. Kedvelt hely ez a szerelmes pároknak napnyugtakor és azután...
A három bús-képű fazon némán kerülgeti az almák, halak és frissen sült kenyerek mindent elborító áradatát, bár ami a piacot illeti, a jobb oldalt igen terjedelmes területet hasított ki magának a városból, így ennél jóval többminden kapható itt.

/Kikötő - Füstös Csehó/

Nem is tudod eldönteni hogy a terjengő penész szaga a zavaróbb vagy a tudat hogy a hely akármikor összeomolhat, maga alá temetve azt a tucat embert is, akik az italaikat kortyolgatják. Ha a poharaik tartalma is olyan minőségű, mint az épület, akkor még nem elég erős a gyomrod hogy amit innál az lent is maradjon.
- Na végre itt a rejtélyes tanítvány. Aki csúf dolgokat tett a mesterével. - szól egy sötét hajú férfi néhány pillanattal később egy félreeső zugban. A gyanús kocsmákat, ahol az üzletelés folyik a félreeső, homályos zugok számából könnyedén meg lehet állapítani. Aki olyanról akar tárgyalni amiről nem szeretné hogy túl sokan tudjanak - lehetőleg senki sem - az egy ilyen helyet fog keresni magának...vajon a városőrök tudják ezt?
- Melóm van számodra, kölyök! - löki eléd, a megszólítás pedig nem a te arcodra csal döbbenetet és rémületet, hanem a három férfiéra akik ide kísértek. Ez LeBlanc-nak is feltűnhetett, aki bár nem mutatkozott be, de gyanítod hogy csakis ő lehet az, ezért elküldi a felesleget. Ketten maradtatok, ő pedig olvasni próbál az arcodban. Csak ültök egymással szemben, egymást fürkészve és a másik reakciójára való várakozással növelve a feszültséget....

A kép lassan sötétül el, téged pedig körül ölel a sötétség. A hangok lassan tompulnak, a beszélgetés, ami a hátad mögött zajlik fokozatosan lelassul, aztán olyan lassú, hogy már nem is érzékeled. Vagy abbahagyták?
- ...a farkasokat.
- Nem, az kizárt. Láttad hogy megtá...
Homályos arcok vitatkoznak feletted, de pár pillanat múlva újra elájulsz. Inkább menekülsz. Nincsenek sérüléseid, amiket blokkolni kéne egy eszméletvesztéssel, így utasítva el a fájdalmat. Csak a megrázkódtatás, az első életveszélyes helyzet okozta sokk lehet a bűnös.
Aztán végre újra magadhoz térsz. Egy nő hajol föléd, valamit a homlokodra tesz. Hideg. Először összerándulsz, elárulva hogy a tudatodat béklyókba kötő sötétség már eloszlott, eltűnt, elzavarta a fény. És a hideg. Aztán jóleső hűvös árad szét a fejedben, már teljesen tiszta minden.
Az a lány volt, akit a tábortűznél egy Joshua nevű férfivel hecceltek. Megismered, emlékszel rá. Ezek szerint a memóriáddal sincs semmi baj. Egy hatalmas fa lombjának levelei vetnek jótékony árnyékot a szemedre, de nem takarják el a Napot. Az élet eredetét és fenntartóját. Át is engedik a sugarait, meg nem is. Védenek is meg nem is.
Aztán a hangok is bezúdulnak a füleden. Beszéd-foszlányok, madárcsiripelés...egy ló horkant valahol a távolban. Talán a tiéd lenne? Erről egyből eszedbe jut hogy mi történt az éjjel. Halk sóhaj szakad fel a torkodból.
- Hát ébren vagy? Lehet jobban tetted volna, ha még egy napig nem térsz magadhoz. A Freklion elé kell állnod az éjjel történtek miatt....nem irigyellek. - szomorúan sóhajt. - Bár nem értem miért, hiszen te nem vagy tagja a törzsnek, csak vendég. Aki megvédett minket. De most pihenj, az ebéd is mindjárt kész. A farkasból készül.
Feltérdel, majd kétlábra egyenesedik. - Bizonyára nagyon boldog lehetsz. Egy ragadozót ejtettél el és a húsából lakmározhatsz.

A szaglászó farkasok alatt idegesen forgolódnak az ételnek nézett emberi lények, de még mindig alszanak. Álmuk már nem túl mély, hamarosan felébrednek. Ha valamelyik felriadna és ijedtében elordítaná magát, itt elszabadulna a pokol.
Lassan, óvatosan, hangtalanul nyúlsz a lovad felé. Érintésedre megnyugszik kissé, megállja hogy idegesen horkantson. Annak, hogy addig is kibírta hang nélkül, amíg te az igazak álmát aludtad, valószínűleg az életét köszönheti.
A tőrödért nyúlsz. Ujjaid lassan szorulnak rá a markolatra, idegességedben annyira megszorítod hogy az ujjaid biztos elfehéredtek. Kényszerítened kell magad hogy lazábban fogd. Nagy erőfeszítések árán sikerül elérned hogy ne próbáld meg összeroppantani.
Levadászhatnád őket. De ugyan minek, valószínűleg csak az étel szagára gyűltek ide a parázsló tűzhöz. Hagyták hogy elaludjon a tűz. Ez csak most jutott el az agyadig. Az állatok félnek a tűztől, amíg égett a tábortűz, csak a környéken ólálkodtak, nem mertek igazán közel jönni. De most nincs más, csak kígyózó füst és még izzó parázs, bár az előbbit csak sejted, nincs hozzá elég fény hogy lásd is.
A gondolatok egymást kerülgetik a fejedben, te pedig az egyik leghatásosabb fegyverhez fordulsz. A félelemhez. Igen, a félelemmel sok mindent el lehet érni. Egész birodalmakat tartanak össze vele. Megidézed magadban az erőt, ami a gomolygó füst lassúságával emelkedik fel benned....belőled. Valahonnan mélyről, lényed egy rejtett zugából szivárog, és egyre csak gyűlik. Mikor már pattanásig feszít az erő, érzed a csontjaidat öleli körül, a bőröd pedig úgy bizsereg, mintha hangyák mászkálnának rajta.
Valahogy odakerültél a farkasokhoz, azok pedig észre sem vettek. Téged biztosan nem. De a körülötted és benned gomolygó félelmet érzékelték. Mindhárman téged néznek, villámló szemekkel szúrva át a sötétséget ami köztetek feszül. Nem szaglásznak már, te sokkal érdekesebb vagy számukra. Vagy veszélyesebb.
Távoli érzésként zúdul be a tudatodba a felismerés, hogy néhányan ébren vannak és testüket rázó félelemmel nézik a farkasokat és téged. Az álcának lőttek, ezt biztosan tudod, de már nem hagyhatod abba. Kilököd magadból a feszítő érzést a farkasok felé. Nincs könnyű dolgod, mindhárom állat elméjére hatnod kell, ráadásul úgy hogy csak rájuk hasson.

/Farkasok ME: 9, 8, 9. Erősítés: 5 + Dobás: 9, 7, 4. Összesen: 14, 12, 9./

Az egyik farkas abban a pillanatban, ahogy elkaptad az elméjét úgy rohant el, mint akit puskából lőttek ki. A másik kettő nyüszítve húzza be a farkát a hasa alá. A következő farkas is követi az előző példáját, már csak az utolsó vicsorog rád. Hatalmas, fekete ragadozó. Farkashoz képest igazán hatalmas, bár gyanítod hogy csak a sötétség az, ami megnöveli a termetét és sötétebbnek láttatja a bundáját. Azon a bizonyos határvonalon van, amikor a félelem még éppen nem elég erős hogy meneküljön, de ahhoz elég erős, hogy ne merjen támadni.
Az idő lelassul, mindent tökéletesen érzékelsz, ráadásul egyszerre. A szemed sarkából látsz egy férfit, ahogy elővesz valamit egy táskából, érzed a szagokat és illatokat és mindent olyan élesen látsz, mintha nem is a saját szemeiddel látnád.
Aztán a farkas átlépi a határt. A rosszabbik oldalra. A farkas ugrik, te ijedtedben ösztönösen hátraveted magad, a férfi pedig eldobta azt a valamit. Suhogva pörgött a levegőben és....és eltűnt. Eltalálta a farkast? Vagy téged talált el? A pillanat törtrészéig tökéletes zavarban vagy, a földön fekszel, a hatalmas állat a földnek szegez. Valószínűleg nehezebb mint te, és valami meleg csorog végig a melleiden, hogy aztán az oldaladon folytassa útját a zöld fű felé.
Néhány pillanattal később legurítják rólad a farkast, te pedig pihegve ülhetsz fel. A farkasra nézel. Pont a szívét találta el. Egy kés fúródott bele, tövig. Az esést, amikor a földre zuhantatok valószínűleg már nem érezte. Még a levegőben elvesztette minden érzékét és meghalt.
- Jól van? - a késdobáló férfi nyújtja feléd a kezét. Felsegítene. A ruhád csatakos a vértől, te pedig még mindig remegsz az ijedtségtől. Nem kell a tükörbe nézned, hogy tudd, olyan sápadt vagy, amit egy halott is megirigyelhetne. - Nem esett baja? Hogy ijesztett el a másik kettőt?
Izgatott moraj fut végig a népes családon, bár a nagy részük még mindig nem érti mi történt. Ők csak téged látnak, a melletted heverő farkast és a szétmarcangolt torkú őrt.

A három férfi kilép az utcára és megvárnak, amíg te is követed a példájukat. Egyetlen bőrvértben lépsz ki az utcára, ami így elsőre furcsán, vagy inkább csak meglepően hat. Újdonsült vezetőid sem tudják mire vélni. Olyan arcot vágnak, mint akik nem tudják eldönteni hogy ilyen bátor vagy hogy fegyver és rendes ruházat nélkül indulsz útnak, vagy csak olyan feledékeny, hogy még nem kaptál észbe nincs rajtad semmi. A nagydarab óvatosan szóvá is teszi.
- Ilyen öltözékben akarsz jönni? - napbarnította arcán enyhe meglepődés és egy nagy adag "ki-ez-a-csodabogár" kifejezés pihen. A társai vagy emberei szó nélkül állnak, ideges pillantásokat vetve az utcán nyüzsgő tömegre, bár a tömeg talán kissé erős szó a szállingózó emberekre. Legjobb esetben sincs 20 embernél több az utcában egyszerre.

Az elképedésük igen mulattató. A két nyurga férfi szemében csak meglepett döbbenet van, de a főnökük, aki beszél sokkal inkább elképed. A szemei mértani pontosságú körökké alakulnak, a szája is résnyire kinyílik és csak úgy nyújtogatja a nyakát, mint akit fojtogatnak, de beszélni szeretne.
- T...te? Te vagy a Darkblood fiú? - a hangszíne csak tovább színezte az arcáról is leolvasható döbbenetet. Igencsak meglepted. Ha minden ellenfeled így alábecsülne, igazán könnyű dolgod lenne.
Perceknek tűnő pillanatokig álltok egymással szemben. Négy férfi ahogy egy nyitott ajtónál álldogálnak némán, egymásra bámulva. Ketten üres tekintettel, egy még mindig döbbenten és egy már nyugodtan, már-már flegmán.
- Le Blanc szeretné a segítségedet kérni egy gyilkossági ügyben. Szeretné ha meglátogatnád. - a szemében villant valami. Mi volt az? Mintha a félelem suhant volna át lényének egy rejtett zugából a másikba. A fickó tart tőled. - Szóval ha volnál olyan szíves követni. Minket. - Nagyot nyelt, aztán csak várja a hatást. Mint a kisgyerek aki fél az öregasszonyoktól, mert azt hiszi békává változtatja, ha felveri a port az udvarán.

A fű surrog a lábad alatt. Óvatosan lépkedsz, de nem az erdőben nőttél fel, hogy hangtalanul és nyomtalanul járhass-kelhess a természet lágy ölén. Ez most nem is akkora baj, mivel itt mindenki alszik már, csak a két őr figyelhet fel rád, ahogy a tűz közelébe igyekszel.
Nem figyelnek, inkább kifelé, a tábort övező pusztaságba merednek, hunyorgó szemmel pásztázva a vad sötétséget, ami úgy öleli körül a szekértábort, mint egy jóakaró anya, aki elrejti a világ borzalmait gyermeke szemei elől.
A tűz hirtelen lobban fel, ahogy a papír közepén megszülető és egyre terjedő fekete lyukon áteszi magát. Aztán a papír szélein csapnak fel a lángok és belemarnak a fa szilánkokba, ahogy a papírra dobod őket. Néhány perc, vagy egy fertályóra és csak szenes darabok maradnak belőle. Nem várod meg, elindulsz hogy bevackold magad a nyereg alatt hozott takarókba.
Álom testétől melegedett fel és most a téged melenget. Jóleső érzés járja át a tested-lelked, ahogy a fehéren ragyogó csillagokat nézed a holló-fekete tavaszi égbolton. Lágy szellő fújt, míg talpon voltál, itt a talaj közelében ezt egyáltalán nem érezni. Az éjszakai levegő viszont le fog hűlni, ennél is jobban, ha nem vigyázol megfázhatsz. Néma meditációba kezdesz, a tudatalatti hatalmát és az elméd rejtett tartalékait hívod segítségül. A cikázó gondolatok szempillantás alatt szállnak tova, te pedig felmelegíted a saját testedet. Érzed ahogy a gerincoszlopod mentén futó csatornákból árad a meleg, végig az egész testeden. Fázni nem fogsz, ebben biztos lehetsz.
Kezdeni kéne valamit azokkal a bizalmatlan emberekkel is. Mi a biztosíték, hogy nem ütnek agyon, vagy nem szúrnak le, míg te békésen alszol. Újra elmerülsz a belsődben, hogy bekapcsold a riasztót. Ha valaki túl közel merészkedne, a szemeid azonnal felpattannak, hogy védekezhess. Ha tudsz.
Álom kantárát a kezedre csavarva nyom el az álom. Mélyen alszol, de annyira mélyen nem, hogy ne álmodhass. Egy égő házban üvöltesz, ártatlan kisbaba vagy. Egy szőrös pofa magasodik föléd, ahogy kibukkan a perzselő meleget árasztó lángokból.
Rettegsz. A szüleid békét árasztó mosolya sehol, csak ez a veszélyes valami, hatalmas fogakkal és nyáltól csöpögő szájjal föléd hajolva. A karmos kezei simítanak végig az arcodon, a félelem pedig olyan erős, hogy megbénítja a hangszálaidat is. Csak a levegővételre van elég erőd, a szörnyeteg pedig a karjaiba vesz és kirohan veled a házból, be az erdőbe. Visszapillantasz, elrablód is hasonlóan tesz és egy férfit pillantasz meg tanácstalanul álldogálva ház sarkánál. Mint aki nem tudja eldönteni hogy a házfalon tátongó lyukon menjen be, vagy utánatok vesse magát.
Hirtelen lódultok meg a fák között. A bokrok, ágak és hajtások szinte szétválnak előtted. Mintha ez a valami, aminek a karmai között remegsz előre tudná hogy hova kell lépni, hogy tudja leggyorsabban kikerülni az erdő akadályait.
Aztán az elméd jelez. Ébredned kell. Az álom vásznát éles karmokként szakítja keresztül a veszély érzete. Kinyitod a szemeid, A tűz körül farkasok keringenek, szaglásszák az alvókat. Mi történt az őrökkel? Csak feltűnne nekik ha farkasok jönnének a táborba. Körbenézel. Egy férfi fekszik szétmart torokkal az egyik szekérnek dőlve. Nem vagy elég közel hozzá, hogy lásd, de a szemeiben valószínűleg már csak az üresség honol. Álom izmai is idegesen ránganak...legszívesebben menekülni kezdene de nem akar árkon bokron át húzni, rángatni téged.
Mit akarnak a farkasok? Az egyik őrt jól elintézték, vajon mindenkire ilyen sors vár?

Úgy tűnik megvan minden amiért jöttél. Pontosabban jöttetek. Van abban valami boldogító érzés, hogy a pincét sikerült elkerülni. De vajon miért akarta a varázsló hogy megnézzétek a pincét? Lehet hogy találnátok valamit. Persze az is lehet hogy csak ijesztő holttestek, régi, elfeledett kínzásokból visszamaradt holttest-maradványokat és a képzeleted által felnagyított és ijesztővé varázsolt árnyékokat találnál csak.
Eddig jutsz a gondolatmenetben, mikor a szemed sarkából valami kisebb kutya méretű sötét valamit látsz elszaladni a romokon. Odakapod a fejed, de már késő, a látomásnak nyoma sincs. Képzelődtél talán, de a szemed sarkában láttad, ebben biztos vagy.
- Mit láttál? - kérdezi Selen, olyan ártatlan kislányos hangsúllyal amit tökéletesen idegennek és oda nem illőnek érzel ilyen krízishelyzetben.
Csak a szél fújdogálja arrébb a szemetet és a törmeléket borító port, aztán néha fütyül egyet a házfalak között, de csak nagy ritkán amikor a házon áthaladó szél huzatot kap és felerősödik a megégett falak között.
Kifelé indulnál, amikor valami motoszkálni kezd a pince lejáratánál. Alig néhány lépésre tőled a falon megpillantasz egy sötét állatot. A szőr állt csomókba a hátán, vagy azok tüskék lennének, nem tudod, de ahogy odakapod a fejed, hirtelen köddé válik. Nyomtalanul eltűnt...