Árnyékháboruk New Yorkban (Játéktér)

Ó, remek! Szinte eszelős mosollyal az arcomon követem a darab szereplőit a park sötétebb része felé. Bátor gyerek ezt meg kell hagyni, a legtöbben már menekülőre fogták volna. Az lett volna az igazi mulatság. Nem szeretem a bátor embereket. Ugyan minek hősködni? Csak a szórakozásomat veszik el.
A parknak ezen a részén nincs világítás. Szinte teljes a sötétség, csak a felhők mögül néha-néha előbukkanó Hold világ néha. Azt hiszem ez az utolsó felvonás, ideje közbelépnem.
Hangtalanul osonok a fák között, a halandó talán akkor sem hallaná hogy közeledem, ha nem ugatna és morogna a kutyája. Gyors mozdulattal fogom be a száját a fogaim pedig lecsapnak...
Élvezettel iszom a mennyei vitae-t, a srác ellenállása pedig az első két korty után szinte a nullára csökken. Az egyetlen dolog, ami zavarja ezt az idilli képet, a kutya szűnni nem akaró morgása. Támadni nem fog, hiszen ezt parancsoltam neki...
Nem támad. Én vagyok a nagyobb ragadozó, vár a sorára, még nem tudja hogy ezt nem hagyom neki. Csak arra volt jó, hogy szórakozhassak egyet. Lassan végzek, nem szívok ki túl sokat belőle. Uralkodok magamon.
Megnyalom a sebet, a srácot meg Lassan leteszem a földre. Ideje foglalkoznom a kutyával is. Gyorsan kell cselekednem, mielőtt eszébe jutna megtámadni. Ahogy leteszem, a kutya úgy érzi eljött az ő ideje. De nem. Megragadom a fejét, befogom a száját hogy ne harapjon és a szemébe nézek és már nem akar támadni.

/Bestia - A Fenevad Morgása/

- Nem bánthatod. Már megkapta amit érdemelt. Te sem haragszol rá. Tudom hogy ezután jól fogja viselni a gondodat. - megnyugtatóan beszélek hozzá, egyáltalán nem parancsolóan. Akkor sem, amikor rákényszerítem az akaratomat. - Megvárod míg felébred és barátságos leszel vele.
Ha nem sikerül elsőre parancsolnom neki, erősen fogom a fejét és újra próbálkozom. Megharapni nem fog, nekem pedig van időm bőven. Nem áll ellen sokáig, hiszen csak egy állat.

Nem kezd el rohanni, így van időm mögé kerülni. Egyszer voltam színházban. Vámpírok játszottak. Ned szeretett oda járni, azt mondta élvezetes és remek szórakozás. Nekem annyira nem tetszett. Azt hiszem úgy lehetett a színházakkal, mint én ezzel a jelenettel. Itt legalább tökéletesen élethű az előadás.
A kutya dühös, morog...ha még várok egy kicsit talán támad is. Igazából ebben reménykedem. A srác arcán a döbbenet és a gyenge lábakon álló félelem keveréke a legőszintébb alakítást is kenterbe verné. A fák között rejtőzve figyelem a "színdarabot". A darabot én rendeztem afféle deista módon...megteremtettem a feltételeket, de nem avatkozok közbe...majd a végkifejletnél színrelépek - kuncogok magamban arcomon ördögi vigyorral.
Közben tervezgetem a saját jelenetemet. Ha leütöm a férfit, a kutya hogy reagál? Nekiesik a gazdájának? Legfeljebb nagyot rúgok belé...Egyelőre várok, hátha menekülés vagy harc is lesz ebben a drámai jelenetben.

A kutya teljesen jámbor lett. Teljes siker. Legalábbis egyenlőre. Talán egy lépés választ el tőle. Lassan hajolok le...csak semmi hirtelen mozdulat. Nem egy harcra termett kutya, 80 kiló élő hússal, de ahhoz bőven elég, hogy ráijesszen valakire. Alaposan.
Szinte ki kapja a kezemből a maradékot, én meg közben a szabad kezemmel simogatni kezdem a fejét. Aztán a földre ejtem a maradék kaját, hogy mindkét kezem a kutya fején-hátán legyen.
Végzett. Remek. Megnyalja a kezem. Mégjobb. Két kezemmel felemelem kicsit a fejét, de nincs is nehéz dolgom, rám nézne ő magától. Most jöhet a lényeg.

/Bestia - A vadállat morgása diszciplína/

A szemébe nézek és megbűvölöm. Már tudom hogy értené minden szavam, mégis megfontolom hogy az ő nyelvén szóljak-e. Túl feltűnő lenne, a srác nincs túl messze tőlünk. Csak suttogok.
- Éhes vagy, ugye? Látom rajtad. A szemét gazdád nem ad rendesen enni. Azt hiszi ő a felsőbbrendű. De most megleckéztetjük. - most vetem latba igazán az akaraterőm...a kutya már nem ragaszkodik a gazdájához, nem védené meg őt tőlem....sőt...talán már segítene is. Ideje kipróbálni. - Támadj rá...kergesd meg...futni fog a nyomorult...de ne öld meg!
Amint a kutya a srác felé fordul és morogni kezd én a parkban csendesen és gyorsan megkerülöm a padot, ahol a fiú ül. Követni fogom őket, csak hogy élvezhessem a mulatságot. Remélem élvezetes lesz a műsor...na meg persze, titkon remélem hogy nem hal bele, akkor ugyanis igencsak szorult helyzetbe kerülhetnék...bár a kutyatámadás jó álca...egy ártatlan huszonévesre a parkban kutya támadt...milyen szomorú...- kuncogok fel magamban.

Ennyit arról hogy könnyű üzletet köss egy Nosferatuval. Inkább fordíts hátat egy testvérgyilkos Asszimitának, mint hogy megbízz egy ilyen förmedvényben. Morogva térek meg a kis földkupacom mélyére...bár be kell lássam a parkban töltött tegnapi alvás százezerszer pihentetőbb volt ennél a kis földkupacnál.
Ha belegondolok, le sem tagadhatom az állatiasságom...ezerszer inkább a vadon, mint a halandók gyáva módon maguk köré épített beton-védművei... Néha szórakoztatóak ugyan, de kiábrándító hogy nem a Hold az utolsó amit ma éjjel látni fogok...Azt hiszem egyre ritkábban találok vissza ebbe a lyukba. Csak ha nagyon muszáj.

2008. Február 13. Kedd

Hatalmas sóhajtással emelkedek ki a földből. Karjaim nyújtózkodáshoz széttárva, porfelhő mindenütt, fejem az ég felé. A Holdat fürkészem. Azaz hogy csak fürkészném. Ez az átkozott betondzsungel. Csalódottságom inkább haragba fullad, ahogy kilépek a rozoga vasajtón. Gomez ráér...most szórakozni vágyom. Igen, szórakozni fogok. Azokkal a szánalmas kis emberekkel. Indul a vadászidény - mosolyodok el gonoszul, majd belevetem magam az éjszakába.

/Egy közeli parkban/

/Intelligencia + Helyismeret célszám: 7 (Blökis helyek) Dobás : 1, 2, 8, 5, 10 UD: 5 Sikerek:1 Észlelés + Vadászat Célszám: 8 Dobás: 7, 5, 2, 3, 2 Sikerek: 0. 1 óra elment NINCSEN senki Következő Dobás: 5, 8, 10, 5, 10 UD: 10, 10, 4, 7, Sikerek: 4. 1 óra 20 perc múlva találsz kutyás alanyt olyat amilyen tetszik sőt lehet, hogy többen vannak/

Egy csapat hazafelé igyekvő fiatal. Egy idős nő. Egy lecsúszott munkás. Siralmas. Ebben a rohadt városban már senki sem tart állatot? Lassan másfél órája keresem a megfelelő áldozatot és semmi. Aztán elém toppant a tökéletes áldozat. Egy kutyát sétáltató srác. Nem is tudom, talán egyetemista lehet...elég kegyetlen arccal. Ráadásul rühelli azt a dögöt, a póráz a kezében, a kutya szabadon futkos. Már csak egy tökéletes alkalom kell...és egy érdekes szag.
Ahogy elmegyek mellette, az egyik szemetesben valamilyen szendvics illatát érzem meg. Már érzem hogy remek szórakozás lesz. Megvárom, amíg a kutya kellő távolba szalad a gazdájától és cselekszem. Egy darab húst dobok a kutya felé. Ahogy gondoltam. Most is éhes egy kicsit...bár ki tudja...ez is olyan elkorcsosult városi dög...képes lenne egész nap zabálni, csak ne unatkozzon.
Felfigyelt rám. Remek. Lassan közelebb lépdelek hozzá, de vigyázok hogy a srác ne vegyen észre. Nincs nehéz dolgom, leült egy padra. odadobok még egy darabot a szendvicsből, de most már egészen közel vagyok hozzá.

/Állatszelidítés + Manipuláció/

Ha békés marad, egészen közel lépek hozzá és a kezemből odaadom neki a maradék szendvicset. Káin add, hogy a kutya a bizalmába fogadjon és ne morogjon...remek móka lesz...