Háromfejű Árnyak (Játéktér)

- Rendben. Ha gondolod pihenj le, egyél valamit, aztán Lynnas megmutatja hol van Ashan. Ő lesz a kísérőd mostantól. Mégegyszer mondom, sajnos rajta már nem segíthetünk, de azt hiszem egyszer, utoljára láthatod még. - amint elhangzik a lány neve, feláll és várakozó álláspontra helyezkedik. Úgy tűnik arra vár, hogy te mikor akarsz indulni. Bagolyra nézel. Ő némán mered az asztalra, jelezve ezzel hogy a beszélgetést részéről lezártnak tekinti.
- Ha látni szeretnéd a barátodat, akkor indulnunk kéne - kezdi a lány, kizökkentve téged ezzel a pillanatnyi zavarodottságból. - körülbelül fél óránk van még. Ha indulunk egy könnyű séta az egész, ha később, futnunk kell. Persze csak ha látni szeretnéd.
Azzal betolja maga mögött a széket, mint egy illedelmes kislány mikor feláll az ebédlő asztaltól, aztán a pulthoz sétál néha-néha feléd pillantva. Jelzésértékű pillantások ezek. Jelzik hogy készen áll az indulásra, az időpont csak rajtad áll...

Ravasz tekintetet várnál tőle, hiszen abból él hogy becsap másokat, de egészen őszinte arcot vág...bár sosem voltál igazán jó annak megítélésében hogy ki mond igazat és ki hazudik. Talán csak az évek gyakorlata segíti őt hozzá az ilyen tekintethez.
- Mit szeretnél cserébe? - kérdezi komolyan. - kapsz szálást, napi 15 rezet és elintézem hogy a katonák se loholjanak a nyomodban...hanem a barátodon azt hiszem már nem segíthetünk...- ki nem mondott gondolataidat hallod viszont. Szinte olvas a fejedben.
- Hogy ki ellen kell megvédened? A bátyámtól. Mindig volt köztünk ellentét és a város harmada a miénk volt. De mikor váratlanul eltűnt, azok, akik vele szimpatizáltak teljesen tanácstalanok voltak. Nem hagyott hátra utódot, nem nevezett ki senkit vezetőnek maga helyett. Csak eltűnt. A tanácstalan követői pedig vagy jó útra tértek, vagy beálltak más csoportokba, klánokba, céhekbe. Hozzám is sokan jöttek. Aztán most - sóhajt nagyot - visszajött, a követői pedig egycsapásra visszatértek hozzá. Az oka pedig, hogy ezek a melákok nem védhetnek meg - mutat a másik asztal felé - egy egyezség. Megegyeztünk hogy egymás ellen nem védhetnek a testőrök. Afféle bizalom jeleként, ha találkozunk nem viszünk hatalmas testőröket. De tanácsadómként magammal vihetek egy-két embert. Akik esetleg harcolni is tudnak, bár ezt neki nem kell tudnia. Viszont nem nagyon találni olyat, aki felérne egy ilyen nagydarab emberrel. De rólad csupa jókat hallani.
Hosszú beszámolója után kérdő tekintettel néz rád. Bár gesztusa és mozdulatai alapján ő már tudja mit fogsz mondani...nem is nagyon van választási lehetőséged.

Az öreg felcsillanó szemmel kap a két réz után, te pedig leugrasz a bakról és elindulsz körbenézni a téren. Amint az hamar kiderül, a megérzéseid bámulatosak: valóban pont három fogadót látsz itt a központban. Pénzváltót is találsz, ha esetleg kifogynál a rezekből és ezüstökből a nagy költekezés közepette, itt beválthatod féltve őrzött aranyaidat.
Itt ruhákat árulnak, ott fegyvereket és páncélokat, amott élelmiszert vagy éppen állatokat, netán a bort mérik a szabad ég alatt. Csak el kell döntened hogy mihez kezdj. Tízszámra rohannak el melletted a suhancok, akik az eltévedt idegent igazítják útba néhány rézért. Talán még a lebujokról is tudnak valamicskét, arra pedig elindulhatsz. Valószínű hogy Sebhelyes nem almát vásárol a piacon...

Bagoly a fapofával hol téged hol az asztal lapot fürkésző emberével ellentétben derűsen mosolyog rád. Úgy tűnik tetszenek neki a kérdéseid, vagy talán csak a fellépésed.
- Lényegre törő kérdések. Az ilyen nyílt és egyenes ember kerülje a tolvajokat, mert pillanatok alatt kiforgatják mindenéből - megereszt egy halk nevetést. - De talán pont ezért van rád szükségem.
- Nézd, - kezdi és előrehajol, kezeit öszekulcsolva az asztalra könyököl. - őszinte leszek. A segítséged kell, de természetesen nem ingyen. Érkezett a városba egy férfi, akit én nem tudok elintézni. De tőled sem kérem ezt. Szeretném ha a személyes testőröm lennél, amíg nem találok megoldást a problémára. Szóval mit mondasz?
Nem csoda hogy sikerült ilyen magasra kapaszkodnia, gyakorlatilag semmit sem mondott el, csak hogy mi lenne a feladatod. Hogy miért és kitől védd meg...senkiről semmit sem tudsz.

A néma csend és a feszültség szinte tapintható örvénnyé szilárdul köztetek, a lány pedig meglepődve néz körül. Szemmel láthatóan meglepi hogy hozzá beszélsz.
- Te hozzám beszélsz? - néz rád sápadt arcával. - Látsz engem? És hallasz is?
Kezd igazán gyanússá válni a helyzet. Nem nagyon tudod hova rakni a dolgot. A hitetlenkedő arckifejezést, a meglepett hangnemet de leginkább azt nem, hogy hogy került oda mögéd.

A városközpontot könnyedén felismered, szinte lehetetlen eltéveszteni. Hatalmas tér, legalább 150 láb sétát jelentene ha egyik szélétől a másikig akarnál átmenni a közepén levő szökőkút és szoboregyüttest is érintve. A másik szintén ekkora bizonyságot jelentő érv, hogy négy széles sugárút is ide torkollik - nem is beszélve a tengernyi apró kis utcácskától. A tömeg pedig hatalmas. Több száz ember áramlik szüntelen az itt lévő piac és a tengernyi üzlet között. Egy templomtornyot is észreveszel, a harag pedig szinte érezhetően felbugyog benned Tharr szentélyét látva. A tömegtől nem igazán látod elsőre, hogy miféle üzleteket találhatsz itt, de mérget mernél venni rá hogy kovácstól kezdve a textiláruson keresztül a pénzváltóig szinte mindent megtalálsz - talán mindegyikből több is van. Ilyen nagy városban még a konkurensek is megélnek egymás mellett. A lehetőségeid szinte korlátlanok. Vásárolhatsz, kérdezősködhetsz, valószínűleg csak itt a főtéren legalább három fogadó áll, nézelődhetsz valószínűleg még idegenvezetőt is bérelhetnél.
- Na, fiam, én idáig tudtalak elhozni, innen egyedül kell továbbmenned. Nem hiszem hogy nagyon érdekelne, hogyan adom le a szállítani valóm.

Csendesen figyeli az arcod ahogy a gondolatok kiülnek rá, ellenben az övé rezzenéstelen marad ahogy nekiszegezed a kérdéseidet. Néhány pillanatig még hallgat és figyeli a szenvedésed, aztán megszólal. Hangja gyöngyökként gurulnak szét a közben rátok telepedett néma csendben téged pedig teljesen lenyűgöz a természet eme remekműve.
- Bagoly nagyon fontos ember. Az igazi nevét senki sem ismeri, így én sem. - a halvány mosoly csábító gödröcskéket von a szája szélére - gyere, menjünk. Elvezetlek hozzá ő pedig majd felel a kérdéseidre. Ugyanis valószínűleg csak ő tud. - teszi hozzá elgondolkozva.
Lassan felegyenesedik, majd tökéletesen hangtalan léptekkel halad végig a törmeléken, te pedig elgondolkozol hogy mikor téged keresett, vajon miért nem volt ilyen hangtalan. Első pillanatban arra gondolsz, hogy arra mentek majd, amerről jöttél, de újfent csalatkoznod kell. Ezzel ellenkező irányban haladtok, az újabb döbbenetet pedig az okozza hogy egy olyan keskeny rés vezet ki a valaha volt ház másik oldalán, amit eddig észre sem vettél.
Egy szűk, ám kövezett utcára érkeztek. Hangtalanul, szóváltás nélkül rohantok az utcákon, te pedig néhány perc alatt tökéletesen eltévedsz. Halvány fogalmad sincs vajon észak vagy dél felé tartok-e éppen, de túl sok választásod nincs, meg kell bíznod a lányban. A negyed óra futás eléggé kifullaszt, de mikor meghallod a tenger hullámait, ahogy a partmenti kövekhez csapódnak, már látod szemed előtt a fehérlő tajtékot és jóleső érzéssel tölt el a gondolat, hogy te is ide igyekeztél volna. Az istenek úgy tűnik a te oldaladon állnak.
A lány lassít, majd megállít. Már csak néhány méter van vissza ebből a sokadik szűk utcából ti pedig megálltok hogy némileg kifújjátok magatokat.
- Nem szabad hogy bárki is észrevegye futottunk. Szóval fújt ki magad, és ha újra természetesen tudsz lélegezni, indulhatunk. - lihegi, de te csak a füleddel figyeled, mert az utca végén megragadja a tekinteted valami. A tenger. Milyen szép is! Még soha sem láttad. Ez a kikötő pedig...gyönyörű. Nézed a villanásnyi időre felbukkanó embereket az utca végében, ahogy egy pillanat alatt elérnek a szűk utca előtt és eltakarja őket a másik házfal.
Rövid pihenő után immár sétálva mentek ki a napfényre, szemed pedig hunyorog, hiszen hozzászokott már a félhomályhoz. Egy jó tíz perces séta után - melyben a legérdekesebb és leglehangolóbb talán az volt, hogy minden egyes lépéssel romlott a kikötő állapota valamint az emberek kinéze, ahogy haladtatok a kereskedelmi kikötőtől az alvilág felé - megérkeztek a Háromszarv fogadóhoz. Kérdő tekinteteddel mit sem törődve a lány leveszi fejéről a csuklyát és látni engedi gyönyörű haját. Már megérted miért takarta el a kíváncsi szemek elől egy efféle titkos feladat során. Kétségtelenül vonzza a vágyódó férfi - és persze az irigykedő női - tekinteteket ahogy aranyló haján megcsillan a napfény.
Te még mindig álmélkodva, ő inkább határozottan, de beléptek a fogadóba. Kísérőd határozott léptekkel vezet át a fogadón egy hátsó sarokban elhelyezett asztalhoz. A következő pillanatban pedig már megilletődve állsz 5 férfi előtt, akik némán figyelik minden mozdulatod.
Akik legközelebb ülnek hozzád, igazán tagbaszakadt, hatalmas darabok. Valószínűleg valami testőrfélék lehetnek. A következő kettő még mindig jóerőben levő férfi, de termetükben már inkább hozzád hasonlítanak - az ő esetükben pedig csak találgatásokba bocsátkozhatsz. A harmadik, egészen gyenge termetű, kócos fekete hajú férfi. Mélyen ülő sötét szemével mosolyogva mér végig.
- Hát itt vagy. Foglaljatok helyet kérlek. - azzal egy intésére a két nagydarab felemelkedik és átül egy közeli asztalhoz. - Gondolom rengeteg kérdésed van. Szerintem előbb tedd fel őket, aztán elmondom azt, amire esetleg nem kérdeztél rá.

Alapos megfontolás után - ami nem tartott tovább egy-két percnél - úgy döntesz a hátsó ajtót próbálod meg. Az egyszerűség úgy tűnik csak látszat...kiválasztasz egy álkulcsot, beleillik a zárba ám mégsem jön össze...arra gondolsz szerencse hogy nem szereltek az ajtóra semmilyen csapdát, mert akkor nem lenne második esély...de így újra megpróbálod, ezúttal egy másik álkulccsal. Lassan, hangtalanul illeszted be és elfordítod a zárban...halk kattanással adja meg magát a zár, az ajtót résnyire nyitod, majd besurransz és hangtalanul csukod be magad mögött.

/Zárnyitás 50% + 5 a jóminőségű álkulcs miatt, dobás: 75, 50. Második próbálkozásra sikerrel jársz./

Egy hatalmasnak látszó szobába érkezel, a közepén egy asztallal, rajta egy gyönyörű gyertyatartóval. Melletted, a fal mentén kabátok és különféle ruhadarabok lógnak, a szoba másik felében pedig szekrénysort pillantasz meg. Távolról is látszik milyen hatalmas műgonddal vannak elhelyezve a porcelán tálak és tányérok, hogy bárki lép is be már messziről kiszúrja. Mérget vennél rá, hogy ezüst - vagy annak látszó - étkészletet is találnál ha közelebbről is szemügyre vennéd. Néhány lépést teszel a szobában, mikor megpillantod a lépcső feljárót az egyik bal oldali szekrény és egy borzasztóan giccses kép között. Nem feledkezel meg az óvatosságról, ahogy átsuhansz a szobán. Igyekszel elkerülni hogy meglásson valaki az ablakokon keresztül.

/Lopódzás: 50%, dobás: 96, sikertelen/

Túl gyorsan próbáltál átjutni a szobán - vagy inkább termen - így megcsúszol a csillogó kőpadlón és hátrahőkölsz. A magamutogatás felsőfoka, hogy hihetetlenül olcsó és közönséges kőlapokkal borítják a szobát, amik a laikusok szemében borzasztóan értékesnek is tűnhetnek. Csak reménykedni tudsz, hogy nem vett észre senki, ahogy ügyetlenkedtél egyet a szoba közepén. Zajt ugyan nem csapsz nagyot, de az ablakokból jól láthatóvá váltál néhány pillanatra. A lépcsőn már gond nélkül feljutsz és a két hálószobát átvizsgálva találsz 17 ezüstöt és egy aranynak látszó fülbevalót. Lám, mégsem olyan gazdagok ezek, mint amilyennek mutatják magukat. A fülbevaló mellett képtelen vagy elmenni. A tolvaj ösztönnek tudod be, de ki tudja, talán ennél többről van szó.
Megfordulsz, hogy amilyen csendben jöttél, olyan csendben itt is hagyd a házat, vagy legalább lejuss a földszintre, ha a szekrények tartalma is felkeltette az érdeklődésed, de ahogy megfordulsz, a szíved majd kiugrik a helyéből. Egy szőke, 6-7 év körüli kislány ül a padlón egy fababával játszadozva. Csak pillanatnyi lélekjelenlétednek köszönheted, hogy nem sikoltasz fel. Ajkadat egy hang sem hagyja el, de a lábad valósággal földbe gyökerezik. Ez meg hogy került ide?

Megtetszik a ház és a környék nyugodtsága. Úgy döntesz megér egy próbát és gyakorlásnak sem utolsó, elindulsz hát a két ház közötti alig egy ember széles úton - ha lehet annak nevezni. Lassan haladsz a fal mellett és elgondolkoztat a tengernyi kínálkozó lehetőség.
A ház oldalán is felmászhatsz a rengeteg falból egy-két hüvelykre kiálló kövön és az ereszcsatornán. Az ott mi? - nézel fel...egy nyitott ablak. Szinte hívogatja a tolvajokat és besurranókat. De alig fél méterrel a fejed fölött egy másik ablak is van. Ehhez mászni sem kell, igaz, ez zárva van, szükség lehet némi ügyeskedésre. Vagy egyszerűen a hátsó ajtón menj be? Egy egyszerű faajtó, még egyszerűbb zárral. Persze, tudod hogy az egszerűség gyakran csak látszat, de ez valóban nem tűnik túl bonyolult feladatnak.
Már csak azt kell eldöntened hol hatolj be és a ház kincsei - ha vannak egyáltalán - a rendelkezésedre állnak. Bár nehezen tudnád elképzelni hogy abszolút semmi érték ne legyen egy kétszintes házban...ami elég szépen gondozva van. Legalábbis ez látszik kívülről.

Óvatosan hajolsz le, nehogy zajt csapj, aztán egy nagyobb követ dobsz el az egyik irányba és gyorsan behúzódsz a kémény mögé. Nem látod, de hallod ahogy elindul a hang irányába. Kilesel a kémény mögül és végre jobban szemügyre tudod venni. Egy rongyba bugyolált suhanc. Nem lehet több 15 évesnél...
Lassan mögé lopakodsz. Hangtalan lépteidet nem hallja, hanem mikor már csak karnyújtásnyira vagy tőle, mintha ösztönösen hátra akarna fordulni. Beléd hasít a félelem. Ha megfordul észrevesz, a tervednek annyi...elhatározod magad és cselekszel...egyik kezeddel a nyakát fogod át, a másikkal a száját tapasztod be...
Figyelmeztetésed nagyon halkan hagyja el ajkadat, de úgy tűnik gond nélkül eljut a füléhez és ellenkezése is lanyhul. Már tudod, hogy nem akar majd kiáltani vagy ellenállni, ezért csendesen berángatod a kémény mögé és leguggoltok. Leveszed a kezed róla.
- Lynnas vagyok. - súgja halkan. - A te keresésed és biztonságba juttatásod a feladatom. Egy Bagoly nevű ember bízott meg. Ha elmentek a katonák, velem kell jönnöd. - azzal rádvillantja gyönyörű zöld szemeit és ahogy az arcába nézel, már sejted kivel van dolgod. Egy gyönyörű darabjával a Szépek Népének....

Csodás látvány ahogy a nap lassan felkel a horizonton a város pedig lassan éledezni kezd, hogy aztán egy-két rövid óra elteltével az éjszaka csendje és a hajnal suttogó, bizonytalan zajai átadják helyüket a nappal zsibongó hangzavarának. Úgy döntesz teszel egy sétát a piac felé. Kell valami tartalom is a gyomrodba, ki tudja mi vár rád a mai nap.
A piacon kicsit kisebb a tömeg mint a kikötőben - ami nem is csoda, hiszen javarészt a tengeri kereskedelem tartja el a várost - de még így is hatalmas a tömeg. Nem esne nehezedre megszabadítani néhány bámészkodót az erszényétől, de uralkodsz magadon. Végülis a betörés a "szakterületed", nem lenne túl jó ha becsúszna valami hiba és elkapnának.
Vizsgálódó tekinteted az emberekről lassan a portékákra vándorol. Hallod ahogy megkordul a gyomrod, úgyhogy elhatározod magad egy szép alma mellett.
- 2 rézpénz lesz, kedveském. - mosolyog rád egy fogatlan öregasszony, miközben feléd nyújtja a kezében tartott almát. Megköszönöd és minden további szóáradatot megakadályozva továbbindulsz. Kéne egy kis pénz...
A piacot magad mögött hagyva indulsz az átlagos városrészek felé. Rengeteg házat látsz, ahol nem tartanak kutyát, talán nem szeretik, talán nem engedhetik meg maguknak. Viszont azt nem tudod megállapítani egy pillantással hogy melyik házban kik laknak.
Már épp kezdenél elcsüggedni, mikor találsz egy elég nagynak tűnő feltűnően elhagyatott házat. Átsétálsz az utca túloldalára és a falnak dőlve szemlélődsz egy darabig. A szomszéd házak ablakában néha-néha látod a lakókat egy szemvillanásnyi időre - néhányan még az ajtón is kijönnek-bemennek, bár a figyelésre szánt 1 óra alatt ilyen csak 3 esetben volt. Vajon megérné betörni? Itt még fényes nappal sem figyel senki. Állatok nincsenek, úgy tűnik lakók sem igazán a szomszédok sem tartoznak azok közé akik aktívan szemmel tartják a környéket. Már csak elhatározás kéne és indulhatnál is...vagy a vesztedbe rohansz?

Ez a félig-meddig romba döntött épület talán jó menedék lesz egy ideig, amíg alábbhagy az érdeklődés. Megpróbálod átugrani az alacsony kertkaput, de az egyik lábad megakad benne és elsodrod az egészet. Hangos csattanásokkal töröd alkotóelemeire. A továbbiakban már jobban vigyázol, nem akarsz nagy zajt csapni. Néhány ugrással a falnál teremsz és átugrod; ebből a falból alig néhány sor tégla maradt, a derékmagasságig érő falra könnyedén rátámaszkodsz és hangtalanul lendülsz át fölötte. Sietned kell, már csak néhány pillanat maradt. A talpak csattanása az utcaköveken már szinte a ház elől érkezik. Hatalmasat ugrasz az omladozó tető alá: végre rejtve vagy. Kiáltozás érkezik minden irányból. Reméled nem jut eszükbe körülnézni idebent.
A következő percek óráknak tűnnek, a szíved a torkodban dobog, ziháló lélegzetedet komoly küzedelem árán tudod csak hangtalan lélegzéssé csökkenteni.
Úgy tűnik itt osztják szét az osztagot kisebb csapatokra. Minden irányban haladnak tovább katonák és végre megnyugodhatsz. Lassan felemelkedsz a kőrakás mögül, ami valaha kémény lehetett. Arcodon végig-végig kúsznak a nap sugarai, amik a helyenként hiányzó cserepek közzött tűznek át.
Ez meg mi volt? Zajt hallasz. A törmelék ropogása és a csoszogó léptek szerint valaki botorkál ide bent. Ijedtedben kővé dermedsz, de aztán erőt veszel magadon és hangtalanul megfordulsz. Úgy tűnik van egy nagy előnyöd vele szemben: a kiképzésed során nagy hangsúly fektettek a tökéletes mozgásra és a hangtalan mozgásra. Háttal áll neked, csak a karját látod egy embermagasságú fal mögül kilógni...