Útkeresés

Jólesik hogy Ormond átölel.
Nyugodtan hallgatom végig. Majd mosolyogva engedem el.
- Nos akkor ne olvasgass idebent - mutatok a kobakomra - mert ha én sem s Eden sem igazodik ki akkor veszélyes lehetek rád nézve is. - mondom halkan.
- Eden néha olyan mint te aki a bátyám lehetne a megértésével...néha meg olyan mint Sissimor aki jéghidegen látja a helyzetet és képes valóban rámutatni arra hol hibáztam s hol kellett volna másképp. - nézek rá kedvesen.
- A fővarázslónk azt mondja előbb gondolkodj aztán tégy vagy szólj. - sóhajtok - mostanában próbálok e szerint élni s ezért félek mindattól ahol hirtelen kell lépni dönteni.... - fintorodom el.
- Ahonnan én jövök minden egyszerű volt. Feljöttek a napok majd lementek - karolok bele újra - néha valóban nehéz beillesztenem a körülöttem történő dolgokat az életembe. Ez nem panasz csak magyarázat talán. S a mostani időkben nem kérhetek türelmet senkitől. Próbálok alkalmazkodni...ennyi. - két lépés között finoman arcon csókolom. Most talán ki sem rívunk a környezetből.
- Ha csak fele annyira bízol bennem mint Eden akkor siekrülni fog.... - mosolyodom el. Eden iránt érzett szerelmem átmelegít. Bizakodással tölt el .. s nagyon szeretném ha most az egyszer legalább Ormond kis mosollyal azt mondhassa Edennek. "Minden rendben ment"

Ormond bólint, s átölel.
- Értem én, miért aggódsz, de ezen már túl vagyunk. Ha nem létok bele a gondolataiba, még javában kereshetnénk a medált. Lola nem tudja, hogy kik a vevők, így én sem. De felőle lehetnének kalózok is. - megsimgatja a hajad. - Nem olyan nagy öröm mások fejében olvasgatni ... nem mindig találsz olyasmit, amit örömmel látsz ... - teszi hiozzá halkan suttogva. - Nem öröm szembenézni vele, hogy némelyek fejében és lelkében mi is lakozik. S igen, Lilian, akkor és ott mindenki meghalt. Nem mindenki azonnal ... de mind halott. Azon a hajón, és a többin is. - komor a hangja, amikor ezt mondja. - Ennek a városnak a vezetésében senki sem szeret gyilkolni, vagy öletni, hidd el nekem, én tudom. De megteszik, mert erre lettek kényszerítve. S tán ezért gyűlölik ők a kalózokat még inkább, mint a köznép ... Nem hálás dolog manapság tanácsosnak lenni.
Sóhajt egyet, s megsimogatja még a hajadat megint.
- Benned akkora elhatározás van mindig ... s annyi akarat, és lelkesedés! Én tényleg csodállak érte! Csak néha nagyon szögletes a gondolkodásmódod, s az ismereteidet valahogy nem jól értelmezed, vagy ... nem is tudom ... Eden mondta egyszer, még régebben, hogy néha azért tart tőled, mert ... - halkan elneveti magát - ... mert nem tudja, hog ymuiután valami bement ... - megérinti a fületedet, meg a szemedre mutat - ... abból mi jön vissza. Itt bent - a fejedet kopogtatja meg óvatsoan - valami néha nagyon összekeveredik.

Komolyan nézek rá. S a karjaira fogok.
- Nem fogom veszélyeztetni a terved. - nézek a szemébe nyugodtan - TUDOM milyen egy kalóz - feszül meg az ajkam - nem sajnálom azokat akik segítenek nekik, de ígérd meg hogy TE megbizonyosodsz róla hogy a lány VALÓBAN bűnös... ha te mondod elhiszem majd. Addig hagyd meg nekem a kételkedés jogát s azt a hitet hogy csak belekveredett s fogalma sincs kinek adja el az ékszert. - a tekintetem az övébe fúrom.
- A lehető legjobb "Lola" leszek ne aggódj, de ha valóban kalózok akkor ne engedd a közelembe őket.... - kérem keményen.
- S ha már itt tartunk egy valamire nem kaptam választ legutóbb - nem engedem el a karjait - AZON a hajón akkor meghalt MINDENKI ? - kérdezem s a tekintetét fürkészem.

- Mondhatjuk így is ... - feleli Ormond. - Ez ugyan nem az én területem, de a törvény egyértelmű: aki kalózokkal együttműködik, annak a büntetése minden esetben halál. - megpaskolja a kezedet. - Tudom, hogy szörnyen hangzik, és az is. De elég egyvalaki, aki kijátssza a város erőfeszítéseit, s százak halhatnak meg. Gondolom neked nem ekll magyaráznom, hogy ezek az alakok könyörtelenek ...
Megáll, s szembefordít.
- Lolát elfogják, és pár napon belül kivégzik. De csak az akció után, mert addig nem szabad tudnia senkinek, hogy lebukott. Az, hogy az este után eltűnik, az senkinek nem lesz gyanús, főleg azoknak nem, akik megvették tőle a medált. A város még köröztetni is fogja, hogy teljes legyen az álca. S most kérlek, vedd angyon komolyan, amit mondok! Ha elkezded szánni, s ebből adódóan valami hiba csúszik az akcióba, vagy kiderül, mi is a helyzet, akkor Eden fog téged vagy kényszermunkára, vagy a vesztőhelyre küldeni. Ne kényszerítsd erre! Úgyhogy nagyon gondold meg, hogy mit csinálsz!

Bár az álca kedvéért mosolygok s Ormond karjába fűzöm a karom de cseppet sincs kedvem most bolondozni.
A medalionnak hasonló tulajdonságot tulajdonítottam s ha Ormond keze benne van akkor nem lesz kegyelem s valóban sokan horogra akadnak majd a városon kívül is.
Csak most tudatosul bennem hogy már megint a dolgok közepében vagyok s nem csak egy egyszerű medalion visszaszerző akcióhoz kellek.
Az utolsó megjegyzése baljós s riadtan pillantok rá...
- Csak nem elrettentő példát csinál belőle a város ?! - kérdezem halkan.

- Lehet, hogy lesz közöttük olyan, aki el tudja dönteni, hogy a tárgy,a mit kínálnak nekik mágikus-e. De megnyugtatlak, mágikus. Csak nem azt tudja, amit az ellopott medál. Nem tudom, hogy kalózok akarják-e megvenni a holmit. Ezért nem azt csináljuk, hogy lecsapunk a vevőkre ott helyben. Érdekel, hogy hova jut el a mi kis medálunk ... milyen kezek érintik majd, merre utazik ... - Ormond úgy néz, mint egy nagyragadozó. Itt nem csak egy fej fog lehullani, már sejted.

A város bohém negyede felé tartotok, kart karba öltve, jókedvűen sétálgatva. A szerelem hónapja kezdődik, nem vagytok egyedül ezzel, rengeteg fiatal, s kevésbé fiatal pár korzózik így a délután közepén. Vallomások, fogadalmak, csokrok és csókok ideje ez.

- Lola csak egy nagyravágyó, buta nőszemély. Gyorsan akart meggazdagodni. Talán majd a következő életében ... - teszi hozzá Ormond kis szünet után. - Szívből kívánom neki, hogy így legyen!

- Rendben de majd megpróbálom úgy intézni hogy ne akarjanak felém nyúlni - nyomatékosan nézek rá - nem fogom próvokálni őket ne aggódj ... mester - mosolyodom el.
- Amúgy meg lassan ki sem nyitom a szám ha pontosan olvasol bennem - csóválom meg a fejem.
- Nem miattad vagyok ideges - villantom rá a tekintetem - soha többé nem bírálom felül azt amit kérsz tőlem - mondom halkabban. Majd újabb mély sóhaj.
- Lola .. a kalózokkal tart ugye ? - kérdezem bizonytalanul az arcáról olvasva - vagyis a vevők a kalózok közül kerülnek ki...- logikázgatok - s a diákok ha közvetve is de kapcsolatba kerültek velük - megborzongok.
- Féltem hogy olyanok akik felismerik a varázstárgyat vagyis azt hogy hamis...- nézek rá kissé kérdőn.

Ahogy kimodja máris csatolom le a medalion s Tilk Apóhoz érve a pán felé nyújtom.
- Nincs más akire rá merném bízni - mosolygok rá kedvesen - engedéllyel vettem le de nem lehet nálam ugye megőrzi nekem Tilk Apó ? - kicsiny hízelgés vegyül a hangomba.
Elhagyva az épületet bólintok Ormondnak. S felmutatom a karkötőmet melyen ott díszeleg a sok kis csecsebecse közt a rejtő medalion. Szinte észrevehetetlenül.

- Este egy titkos üzletet megyünk kötni. Tehát fekete köpeny egy bármilyen ruha felett, csuklyával. A termetetek nagyjából megegyezik. Talán kicsit ő testesebb, de a köpeny ezt el fogja mosni. Aki megpróbál hozzád nyúlni, annak a kíséretedből valaki letöri a kezét. Ez ugyan elrontja a további akciót, de nem kockáztatunk. - felelget röviden. - Lilian, nyugodj meg! Mióta titeket kihoztalak, egyet, s mást levezényeltem már ...
Karon fog, s elindultok.
- A hölgy neve Lola. Nagyjából akkor fog végezni, mikor mi távozunk. Mármint a felszolgálással. Utána más módon szokta keresni a betevőt, s a saját útjait járja. Vagyis járta eddig. - Ormond hangja elkomorul. Eszedbe jut, amit Sissimor mondott az első gyűlésen. akik a kalózokkal együttműködnek, azoknak a büntetése minden esetben halál.
A kollégium ajtajában Ormond megáll.
- Hagyd itt a beléptető medálodat most légy szíves Tilk apónál! Úgy biztonságosabb. A másik remélem nálad van ...

- Megérdemelnéd... - morgom Ormondnak hallva Eden fenyegetését. Majd villantok rá egy kis mosolyt. Tele vagyok aggódással.
A szobácskába lépve meglátom a ruhákat.
- Jól felkészültetek - nevetek fel halkan.
Kiválasztom az egyik leginkább nekem tetszőt. Majd mikor kilépek megpördülök előtte kajánul nézek rá.
- Ha sikerül amit elvársz akkor megtarthatom ? - kérdezem játszin.
- Úgy is van kieszlek a vagyonodból és akkor Eden is elégedett lesz ...szerinte lassan eltűnök a világból ha így folytatom fogom áta derekam a két kezemmel és végig nézek magamon.
- Kérdés persze van .... - nézek rá mert mi mást is várhatott volna.
- Ha most lefogjátok akkor ki szolgál fel estig ... nem lesz gyanus hogy eltűnik ? - nézek rá kíváncsian.
- Remélem a többit elmondod majd utána. Ha testesebb mint én akkor senki sem nyúlhat hozzám ugye ezt tudod ? - nézek rá félrefordított fejjel kis mosollyal.
- Az arca a haja a mozdulatai tán még a stílua is rendben de a ruháját is jegyezzem meg ? Mennyire akarsz pontos másolatot ? - nézek rá komolyan.

Ormond kitessékel az ajtón, s közben tetteti, hogy pirul.
- Na de Lilian! Hogy mondhatsz ilyet! Még Eden féltékeny lesz, s békává varázsol.
- Az túl nagy! Hangyává!- halljátok még Eden hangját a csukódó ajtón át.
- Fussunk! - közli Ormond vigyorogva, de azért nem siet annyira.
Átkísér egy másik folyosóra, s ott egy kis irodába.
Ott vár pár egyszerű, de elég színes ruha.
- Ez való a környékre, ahová megyünk. - adja a magyarázatot. - Elébb meglátogatjuk a hölgyet, hogy megfigyelhesd. Kimegyek, amíg átöltözöl, én is átvedlem közben.

Mire magadra öltöd a holmit, s kilépsz, ott áll Ormond, s ő is "jól megy" a jelenlegi szerelésedhez. Leginkább valami vándor szerencsevadászok, mutatványosok kinézetét öltöttétek magatokra.
- Nem kell semmit előadni, vagy beszélni, csak beülünk egy mulatóba, s eszünk egy keveset. Ő lesz a felszolgáló. Megfigyeled, fizetünk, eljövünk, s amint kiléptünk, a csapat lefogja. Eltüntetik a színről, s este te veszed át a helyét az üzletkötéskor. Kérdés?

Megtartom míg átölel.
- Persze tudom sosem kaptam ki ... csak azért mert tettem beszéltem és nem gondolkodtam...ám vannak helyzetek mikor nem az ész diktál - utalok finoman az utolsó öt korbácsütésre.
- S mostanában valóban nem tudom kicsoda Eden Grim - jegyzem meg csendesen - de ha te mondod és hiszel bennem ...bármire képes vagyok tán - mondom egész halkan - tán még ez is sikerülhet... - mosolgok rá.

Majd kibontakozva Ormond felé lépek.
- Vigyél bűnbe te felbújtó - morranok rá villanó szemmel.

Eden és Ormond végighallgatja a rövid monológot, majd Eden szólal meg.
- Sissimornak ehhez semmi köze. ÉN döntök. A felelősség is az enyém. S nem hiszem, hogy bármikor is más hibája miatt szorultál volna ... - rád pllant - ... vagy rosszul tudom? Lilian, lehet nem magyaráztam el pontosan. De a város védelmével kapcsolatos ügyekben csak a főtanácso áll most felettem. Sissimor az iskolával van elfoglalva elsősorban meg a kutattásaival. Amik közül jópár természetesen jól illeszkedik a mi terveinkhez. De ő ezekben a kérdésekben nem dönt.
Ormond már indulna is, látszik rajta. Felkel, s az ajtóhoz lép.
- Vigyázok rá, nyugi! - néz vissza Edenre.
- Tudom. - bólint Eden, aztán felkel, odalép hozzád, s megölel. - Csak okosan és higgadtan!

Ormondra nézek kicsit dühösen mikor megfenyeget.
- Vagyis kitaláltatok valamit ...ha jól sejtem Sissimor nem tudja...s ha elszúrom enyém a verés... -szögezem le mejd összehúzott szemmel nézek rájuk.
- Legyen ...! De ha ahelyzet úgy hozza és leblokkolsz és lebukunk akkor én verlek el ! - fenyegetem meg Ormondot - s nem fog érdekelni mit szól hozzá Eden vagy a fővarázsló ...s talán még Liliana véleménye sem !!!!! - puffogok morcosan.
- Menjünk ...míg meg nem gondolom magam ...aztán bújhatsz te magad női ruhába...fehér herceg ! - vágom neki oda csendesebben.
Edenre vetek egy amolyan talán minden rendben lesz de ismersz pillantást.

Ormond bólint.
- A hölgy még nem tudja, hogy lebukott. Ha Eden ráblint a dolgora, akkor elviszlek, hogy megfigyelhesd a természetes viselkedését. Hogy mit csinált a fiúval, az nem tartozik a vevőre. Ebbe ne menj bele, csak az üzletre kell szorítkozni. Az ár pontosan száz arany.
Eden megint morran.
- De olcsón adja az a némber ...
Ormond csak legyint egyet.
- Szóval semmi magyarázkodás, és semmi szónoklat! Itt a medál, hol a pénz, és kész! S már most megmondom, hogy ha valami marhaságba fogsz, én foglak leblokkolni.
Eden Ormodnot nézi hosszan, merően. Látszik, engedne is meg nem is. Nem tudod melyik fele engedne, s melyik nem.
Ormond ugyanúgy nézi Edent, s Eden egy idő után bólint.
- Jó. Felőlem mehet.

Mélyet nagyon mélyet sóhajtok.
Majd bólintok.
- Megteszem segítek...de valamit tudni szeretnék...- nzek Ormondra nyugodtan - Sissimor tudja hogy felkérsz vagy ez is afféle oldd meg és viseld a következményeit...kaland lesz ? - nem nyafogok csak valóban tudni szeretném.

- Mit kell tennem? Hogy hívták a srácot s mit tett velepontosan a nő ? Hogyan vette el ? -Edenre nézek jelezve hogy tényleg csak a tények érdekelnek és nem a kis pisztos részletek.
- Hasonlót kell mondanom ... s ha lehet ugyanúgy...a hangját kiejtését ismerhetik...lehet az alak nem lesz elég... - sorolom elgondolkodva.

Eden hosszan néz rád a kérdésed után.
- Nem, nem vagyok biztos, de szeretnék az lenni. - feleli végül, nem kevés vívódás után.
Ormond csak sóhajt egyet.
- Értem én ... nem könnyúű feladat, s nem is kockázatmentes. De véletlenül sem engedném el Liliant egyedül. De nem is kell. A hölgy eleve úgy egyezett meg a feltételekben, hogy lehet vele kísérő az üzlet megkötésekor.
Eden hümmög.
- Mennyi?
- Három. Ebből kettő a Tűzönjárók közül kerülne ki, a harmadik én lennék ...
Eden megint hümmög, nem is keveset.
A Tűzönjárók egy legenda. Egy csapat, akik ... nem is tudnád pontosan megfogalmazni. Harcosok és varázslók egy személyben, akik a "szemtanúk" állításai szerint tényleg mindenen "átmennek", mint kés a vajon. A létezésükre páran esküsznek, a többiek hitetlenkednek.
Eden rád pillant.
- Lilian?

Az ötlet érthető és logikus is...ámde...
Edenre nézek nemtetszőn.
- Biztos vagy benne ? - kérdezem halkan.

- Hamisítvány.... - mélyet sóhajtok.
Valóban félek. Bár az utóbbi napok unalmasnak mondhatók a kalózokkal való küzdelemhez képest. Ám mostanában senki sem néz rám rosszallóan...legfeljebb Mrekon ha elalszom az óráján. S most hogy Eden professzor...
Segélykérően nézek rá...

Ormond meglepetten néz rád.
- Ezt meg ki mondta? Különben ehhez tényleg te kellessz ... - nem ahgyja magát tovább azvartatni egyetlen rosszalló vagy vádló pilalntástól sem. - Na, szóval megvan a medál. Egy ... hogy is modnjam ... egy ledér nőszemély csente el a fiútól, ivászat és ... na, szóval nem csak ittak ...
Eden csak morran egyet.
- Szóval megszerezte, és aztán felajánlotta megvételre gyanús körökben. Természetesen akadt vevő is hamar. Az üzletet ma este bonyolítanák le.
Edenen érződik, hogy már pedzeget valamit.
- A hölgyet természetesen lekapcsoljuk, s a medál rövidesen házon belül lesz. De kellene egy hamisítvány, s Lilian, aki eladja ma este.

- Ezt csak akkor csináltad ha valóban hibáztam... - összehúzott szemmel nézek rá - visszavonjam a puszimat ? - töprengek jól láthatóan - mert két perce semmi mást nem tettem "ellened" . - nézek rá felnevetve mert még mindig úgy de úgy néz.
- Átaludni egy napot...és ki akadályoz meg benne...mindenki megértené...a sétát is...távol mindenkitől aki zavarhatna... - dünnyögöm hozzábújva.

S láss csodát kopogtatnak...
- Ormond...- mordulok a füle mellett a szavát hallva. Mikor belép felemelkedem Eden mellől.
- Szóval meg van a medalion...- állok fel és kifelé indulok hisz tudom nem tartizik rám de a kíváncsiság megállít ..aztán Eden rám néz és lehuppanok egy székre.
- Menjetek csak de az ajtó nem lesz elég...inkább a könyvtárba űzz el egy fontos könyvért...- cukkolom Edent.
Majd Ormond olyat mond hogy elakad a szavam...
Csak megcsóválom a fejem...
- Tudod jól hogy nem vehetek részt semmiben...- nézek Edenre kissé megrovóan hisz pont erre vágytam voltaképpen.
Majd Ormondra vetek egy dühös pillantást a sántikálás felemlegetése miatt.

Kérésedre most szigorúan néz rád egy ideig.
- Tessék. Hiány pótolva.
Lehunyja a szemét, és nyújtózik egy nagyot.
- Nekem olyan vágyaimv annak msotanában ... például szeretnék egy napot átaludni ... úgy enni egy reggelit, hogy közben nem a napi teendőim zsonganak a fejemben ... sétálni egyet a városi ligetben ...
Sóhajt egyet lemondóan.
- Ha minden jól megy, ennek is eljön majd az ideje.

Az ebéd uténi pihenőt kopogtatás zavarja meg.
- Üdv, Ormond, bújj be! - szól ki Eden.
Ormond meglepetten lép be.
- Az ilyesmit nekem kéne tudnom ...
- Annyit rángattuk már azt a zsinórt ... már én is érzem. - legyint Eden, s felül. - MI volt az a halaszthatatlan?
- Üdv, Lilian! - biccent Eden, s leül, hogy kifújja magát. - Megvan.
Eden megélénkül.
- Ez gyorsan ment.
- Piti ügy volt. De szakíthatunk vele többet is ...
Eden rád pillant, egy bocsátnkérő pilalntással.
- Menjünk az irdámba!
- Ne, ne! Lilianra lesz szükség hozzá! - tiltakozik Ormond.
Eden meghökken, a szeme összeszűkül.
- Miben sántikálsz?
- Sántikálni Te szoktál, öregem! - heccelődik Ormond pimaszul.

Jólesik látni hogy már jobban van.
- El ne kotyogd mi lett vele már így is veszélybe sodortad magad az iskolát s a srácot is .... - nézek rá csillogó szemmel - kedvesed megbízhatatlan elem .... - nézek fel a plafonra rosszalló grimasszal.
Odabújok mellé.
- Ki keresi meg ? - lángol fel bennem a kalandvágy mint mikor el nem oltott tábortűz parazsába kap a játszi szél.
Felkönyökölök mellette.
- Hiányzik a csavargás...az éhezés az összebújás a szigorú de szeretettel teli tekinteted.... mostanában csak komoly vagy kedvesem - sóhajtok s megcsóválom a fejem.
- Ígérd meg hogy nyáron elmegyünk csavarogni....ha akarod segítek a szüleidnek hisz úgyis te vagy a családom - adok egy kedves puszit az arcára....

- Természetesen keresik. Vannak módszereink, amik könnyen lehet, hogy eredményre vezetnek. De ez munkaerőt köt le és von el más feladatok elől. S az idő fontos. Ha rájönnek, milyen mágiával, és hogyan működik, kijátszhatják a védelmi rendszerünket. Persze az is lehet, hogy valóban "csak" elveszett, de nem bízom benne.
Az ágyra heveredik, s magához von.
- Ez az első eset, hogy miv aguynk lépéselőnyben. Nem lenne jó elveszíteni. Különben meg ... nem bányába küldtük, vagy földet túrni. Eszes gyerek, jól lehet használni egyébterületeken is. - mosolyog rád. - Nem kell annyira gyászosan felfogni a dogokat, de ezt el ne mond a többieknek! Addig jó, amíg meghúzzák magukat! Inkább féljenek egy kicsit jobban, minthogy elkanászodjanak!

Halkan felnevetek mikor odahúz és aznapra lemondok a magolásról.
- De te vizsgázol helyettem... - fenyegetem meg mikor anyakába bújok. A kellemes érzés hogy velem van az hogy melegít átölel hamar álomba húz s mosolyogva alszom el. Nem is ébredek fel csak a reggeli moccanásaira. Még alig pirkad. Megszököm mellőle. Csendesen mozgok kikészítem a ruháit s elsurranok a kedvenc dézsámba. Az jut eszembe hogy lassan már ráírhatnák a nevem... halkan kuncogva élvezem az éltető vizet.

A reggelit úgy kell szinte falatonként Edenbe könyörögni. Látom mennyire aggódik s mikor az ítélet elhangzik értem meg miért volt annyira sápadt és magába mélyedő.
Megrendülve hallgatom a történteket...
Magamban azzal mentegetem őket hogy hiszen nem mindenki bírja abezártságot s vannak olyanok akik nem is vehetik komolyan az egészet hiszen támn nem érezték a halál szelét sem ....
Mindenesetre megérdemlik a botütéseket...dehogy kényszermunka...
Mélyen megrendít az eset.
Ebédig dolgozom vagy az órán próbálok figyelni. Persze látom hogy szinte mindenkit megrázott a dolog. Nincs beszélgetés vag ycsak halk s nevetés sem csendól aznap.
Ebédnél csak ráfogok Eden kezére...
Majd visszairányítom a szobánkba.
- Hintaszék vagy ágy.... - kérem őt halkan - egyetlen órácska nyugalom kijár most Neked ezt senki sem fogja vitatni. - folytatom magyarázatként.
Ott maradok a közelében. Állva ülve mindegy.
- Nem lehetne megkeresni azt a medált? - kérdezem halkan.

Hagyja magát levetkőztetni, aztán viszont nem hagy az asztalhoz ülni, hanem maga mellé von, s el nem engedne a világ minden kincséért sem.
- Pihen, alszik! - adja ki a parancsot, s maga is engedelmeskedik neki.

Másnap délelőtt az udvaron gyülekeztek. A hangulat nem túl rózsás. Egyrászt mindenki tudja, hogy valami baj türtént, s másrészt meg mindenki emlékszik rá, hogy mikor gyűltetek itt össze utoljára, s akkor mi is történt utána.
A professzorok megjelennek, a diáksereg elcsendesedik.
Eden is megjön, sápdt kissé, de kiáll a tömeg elé, mögötte a többi professzor, közöttük Sissimor.
- Tegnapelőtt reggel három diák nem jelent meg a munkahelyén. - kezdi - A keresésükkor kiderült, hogy nincsenek is a kollégiumban. Az egyik kocsmában találtak rájuk, ott aludtak, miután berúgtak éjjel. Önmagában elhagyni a kollégiumot nem tilos, mulatozni, alkoholt fogyasztani sem az. De ez nem mehet a munka rovására. Ezen felül egyikük nem tud számot adni a medáljáról, nincs nála. Nem részletezem, hogy ez mit jelent, legyen elég annyi, hogy komoly gondotl jelent az iskola véldelmére nézve.
A diákok idegesen fészkelődni kezdenek. Igen, ez már így érinti őket is.
- A professzori kar mindhárom diákot tizenkét botütésre ítélte, az ítáletet most hajtjuk végre. Ezenfelül azon diáknak, aki elvesztette a medálját, egy év kényszermunkával toldottuk meg a büntetését.
Nagy felhörrenés követi a bejelentést.
- Az illető váalszthatott a között, hogy kicsapjuk az iskolából végérvényesen, avagy egy évet kényszermunkával tölt, s utána folytathatja a tanulmányait ott, ahol abbahagyta. Az utóbbi választotta. - folytatja rendületlenül Eden, nem zavarja a mormogás. De el is hallgat, s hátralép.
Három katona bevezeti a három diákot, akik lehajtott fejjel, égő arccal ballagnak be. Mindhármat elverik rendesen, az egyiküket utána a három katona elvezeti a másik kettő sántikálva, szégyenkezve beáll a többiek közé.
Az egész esemény alatt néma csend volt az udvaron.
- Kérem, mindenki folytassa a munkát! - szól Eden, s a professzorok elvonulnak.

Átölelem a nyakát s az arcához bújok.
- Oh nem ! Professzor ! Nem lehetsz ilyen kegyetlen !.... - sóhajtok tragikusan - csak nem egy-egy vizitündért akarsz melléjük adni hogy megkomolyodjanak ? - kérdezem rémülettől remegő hangon - annál rosszabbat el sem tudok képzelni....

Majd megkerülve megpróbálom levetkőztetni és ágyba dugni, hogy leülhessek az íróasztalához tanulni.
Nem faggatom hisz ha magától nem mesél akkor úgyis megtudom másnap...