Útkeresés

A kikötőig úgy jutsz el, hogy nem is figyeled az utcákat. Van hajó, ami felfelé tart, s van is rajta még hely. Bár ilyenkor egyre kevesebben utaznak, az idő már nem igazán arra való. Csak akinek sürgős, az kel útra.
A hajón üldögélve város az indulást. A mólón a különböző fajú lények jönnek-mennek. Nincs sok ismerősöd még a városban, így nem számítasz ismerős arcra. Mégis meglátsz egy ismerős arcot, egy fiatla elf fiút, aki segített Edennek a pakolásban, s most a tnaítványa. Most órája lenne Edennel, de úgy tűnik lóg. Vagy az óra maradt el? Utána pillantasz, s ekkor még valamire felfigyelsz.
A szomszéd hajóról egy alak lép ki a pallón kersztül. Ismerős így hátulról, de hirtelen nem tudod hova tenni. Mire jobban megnéznéd, már eltűnik az egyik bálakupac mögött. Rosszkedved miatt nem is akarsz tán ezzel foglalkozni, s másfelé pillantasz, de hirtelen rájösz, hogy az a lény alakra és mozgásra mintha Herk lett volna. Persze egyetlen villanásból nem tudohatod biztosan, az arcát sem láttad.

Szomorkás mosollyal bólintok.
Majd fájó igencsak fájó szívvel hagyom el az iskola épületét. Az utcák már nem jelentenek semit. Minden kihalt hideg s hiába is süt a nap épp ma ez sem jelent semmit. Vásárolok ütközben néhány napra való élelmet a kulacsom feltöltve. A fájdalom torkon ragad és levegő után kel kapnom mert fullaszt az érzés. Eden itt marad. S hiába minden hisz mindenről ő jut az eszembe.
Mire a kikötőhöz érek már jobban vagyok kissé. Megérdeklődöm melyik hajó indul felfelé a folyón leghamarabb. Mindegy mit szállít és mekkora csak el innen. Minél messzebb akarok lenni Láposrévtől és Nyírszigettől...
Ha bent horgonyoz a hajó akkor máris felszállok rá ha nem akkor leülök egy padra oda ahova majd kiköt ha megérkezik.
Eszembejut hogy a medál még mindig a nyakamban van a medál ami megvéd akereső varázstól ... Vissza kellett volna tán adnom...de zatán az is eszembejut hogy ha itt talál a keresés akkor Edenre is gyanakodni kezdenek. ... Nem nem veszem le míg nagyon nagyon messze nem leszek.

- Szóval Ön is elutazik. Értem. - bólint a professzor. - Sajnélom, igazán nagyszerű segítséget veszítek el. - feláll, s kifelé kísér - Nem mindenki tudja megszokni a városi életet, sokan élnek a város környékén, s csak néha látogatnak be. Valahol érthető is ... Minden jót!

Bemegyek és leülök. Lerakom a menetkész zsákom.
- Nem maradok sokáig. Búcsúzni jöttem. Úgy érzem el kell mennem. Ez nem az én világom ez nem az a város ahol meg tudom vetni a lábam. Nagyon sajnálom mester hogy cserben hagyom de Emili marad és folytatja amit elkezdtünk. S ígérem ha útközben meglelema szertárból hiányzó növényeket elküldöm vagy elhozom ha erre járok. S nem felejtem el a kedvességét és a ... barátságát... professzor - mondom tiszteletteljesen.
Lassan felállok s meg fogom a zsákom.
- S nem is tartom fel tovább...minden jót Uram ! - köszönök el halkan s kifelé indulnék...

Emili végighallgat, s a szája lefelé görbül, de nem sírja el magát.
- Vigyázz magadra, nőpvérkém!

Mrekon beenged.
- Jó napot! Máris felépült? - köszön, némi csodálkozás érződik a hangjában. - Jöjjön beljebb!
Betessékel, és hellyel kínál.

Fel ülök s megérintem Emili kezét.
- Emili drágám..- húzom magam mellé hisz félig alszik. Beljebb húzódom hogy elférjen. Reggelig gondolkodom fölébe könyökölve. Majd mikor ébred felkelek és bár az ápolók nem örülnek neki de elhagyom a betegszobát.
Elviszem Emilit reggelizni. Nem nagyon beszélek gondolatok formálódnak meg bennem. S csak nézema hugomat aki annyira más mint én aki ide tartozik...
Reggeli után beviszemmagamhoz az én szobámba Eden nincs sehol. Nem is szívesen néznék most a szemébe.
- Emili ülj le kicsit aztán mehetsz a kertbe vagy ahova szeretnél... - kezdem halkan.
- Úgy döntöttem hogy elmegyek... ez a város nem nekem való... Te biztonságban vagy itt nem viszlek magammal. Elég nagy vagy már ahhoz hogy Eden okos tanácsaira hallgatva megállj a lábadon. Én csak ...- elakad ahangom majd erőt veszek magamon - én csak tönkreteszem azt akit szeretek. Nem akarom hogy meggyűlölj... elmegyek és megkeresema választ arra hogy miért nem tudok beilleszkedni egy normális világba. Szeretlek s mindig szeretni foglak. S ha rájövöka válaszra akkor visszajövök...akkor talán én is meg tudok majd kapaszkodni mint Te.- megérintem de nem ölelem meg. - Tudom azt ígértem nem hagylak el többé de ahova megyek nem vihetlek...mert magam sem tudom mi vár rám. Ha lesz mód akkor küldök üzenetet. Szeretlek Emili...s most menj s vigyázz magadra Edenre Mirkre... - nézek rá könnyektől csillogó szemmel - Büszke vagyok rád ! - mondom neki komolyan.
- S most menj kérlek... - simogatom meg az arcát.

Elfordulva aszekrényhez lépek és kiszedem a hátizsákot. Utiruhába bújok s berakok néhány fontos holmit a zsákba. A takarót alá kötöm. Megkeresem Eden erszényét s kivezsek három aranyat. Hagyok benne egy cédulát. "Elvettem három aranyat vissza fogom küldeni".
Csomagolás közben a kezembe akad a manó hölgy kibontatlan csomagja. Mióta nem néztem meg ... mi van benne de úgy érzem nem volt rá megfelelő pillanat.
Eden ágyára teszem és egy üzenetet írok rá.
" Emili tudja honnan van. Két ezüst volt s a hölgy visszaadja az árát. Sajnálom hogy nem illett rám az elképzelésed... Szeretlek... Lilian "

Felkapom a zsákom és kifelé indulok de úgy illik hogy elköszönjek Mrekontól... A szobájához megyek s bekopogok ha jól tudom nem tanít ma....

A gyengélkedőn térsz magadhoz. Emili ül az ágyad mellett, s bóbiskol. Odakinn halk léptek, csendes szó, ahogy már ismerős. Kipihentnek érzed magad, minha aludtál volna egy jó nagyot. Az ablakon kitekitnve sötét van, így nem tudod megállapítani, mennyi múlhatott el az éjszakából. Nem tudod, hogy kerültél ide, s mi is történt teljesen pontosan, bár az utolsó pillanatok nagyjából összeállnak az elmédben.

A vér úgy fagy meg bennem mint egyetlen éjszaka alatt a kis erdei csermely vize. Csak nézek rá. Hát ennyi volt hiába tettem meg mindent amiről azt hittem hogy jó... " Istenek mit tettem...".
Lassan állok fel. Eden szavai kiszívják belőlem az erőt. Mégis megpróbálok gondolkodni kiutat keresni.
Elbotorkálok előtte csak ki innen el valahova senki földjére ahol nem bánthatom többé...
Az ajtó kilincse nezen nyílik...
S odakint sötét van nem látok semmit... egy lépés kettő ... s a semmi ...
Nem érzem a folyosó kövének keménységét.

Eden sokáig nem szól semmit.
- Nem vagyok benne egészen biztos, hogy közel akarsz kerül i hozzám, Lilian. - kezdi végül. - Illetve, abban nem vagyok biztos, hgoy ugyanazt értjük közelkerülésen. Te eddig elzárva éltél a világtól, s a szüleid szűrőjén keresztül érzékelted azt. Valami úgy érzem eltorzult. Nem akarom a szüleidet bántani, s nem is lehet, hisz Emilinek is ők jelentették a külvilágot, s mégis ... ő más lett. Hasonlít hozzánk. Te nem. MIntha minden egyes fogalmon mást értenél, mint mi. MIntha az egész kiindulópontod mindig más lenne. Elképzeltél egy viéágot ott a mocsárban,s avaló világ nem ilyen, de nem mindig veszed észre a különbségeket sem. Ezzel a helyzettel én nem tudok mit kezdeni. Ehhez valaki olyan kellene, aki ... aki jobban ért ehhez. Nem tudom mihez. - megvonja a vállát. - Tényleg nem tudom.
Lehajtja a fejét, s sóhajt egyet.
- A bocsánatkérést elfogadom.

Lerakom a tollat. Csendesen nézek rá.

- Sajnálom..valóban. - mondom halkan - megütöttelek pedíg nem érdemelted meg. Nem nem vagyok senki felett álló csak azt hiszem hogy.. - lenyelem a könnyeimet - én nem tudok olyan lenni mint te Eden... - nézek rá vágyakozva.
- Szükségem van rád...szükségem lenne rád...mióta tanítasz már csak a könyveid vannak a diákok Ergon mester... s ez nem is baj de nem tudok közel kerülni hozzád. Próbálok csendben létezni körülötted mert nekem ez is öröm vagy ha már nem bírom akkor elmegyek az erdőbe afolyópartra s kisírom magam s visszajövök melléd s folytatom. Nem nézel rám úgy már talán soha többé mint két hete... nem alszol velem pedig jólesne ha legalább álmodban átölelnél... hiányzol. - mondom szomorúan.
- Azelőtt segítettél tanítottál s boldog voltál... élvezted hogy sok mindent megmutathatsz nekem. Én még mindig ugyanaz az ostoba lány vagyok akinek szüksége lenne erre de nem merek kérni mert már nincs erőd hozzám.. - újabb apró próbálkozás hogy ne sírjam el magam.

- Lilian azt kérdezte bánnám ha én lennék az ok amiért megkomolyodsz s számításba vesznek a hatalmasabb erők... akkor azt mondtam nem nem bánom mert azt hittem jót teszek neked... - nézek rá bűnbánóan.
- ne haragudj rám Eden... ne haragudj...én nem ezt akartam...sajnálom...- nyújtanám felé a kezem de nem merem.
- A víziboszorkány elátkozta a boldog ifjút...- fintorodom el hogy leplezzem a fájdalmam.
- Ostobaságokat hordtam össze a szobánkban mert attól féltem hogy az éjszakai teendőid után összecsomagolsz és elmész...nélkülem... - vallom be. - Azt hiszem megrémültem... - sóhajtok halkan.
- Sajnálom hogy olyasmiket vágtam a fejedhez amihez se jogom nem volt se alapjuk nincs. Bocsáss meg kérlek. Tudom hogyha megtehetnéd elsőként nekem mondanád el hisz soha nem kételkedtél bennem nem is tudom mi ütött belém. - lehajtom a fejem és ösztönösen tolom félre azt amit eddig leírtam. Most nem fontos semi csak Eden. Még sem merek közeledni felé.

Eden estefelé keres fel a szertárban, s leül az ajtó mellett egy székre.
- Hallgatlak. - mondja, s vár. Olyan komor lett mostanában, valóban, s könnyebben mérgesedik meg, bár lenyeli általában a mérgét, de ettől meg kimért. Nyűglődik, az biztos.

Hűdötten állok. Hiszen ki vagyok én...hogy jövök én ahhoz hogy beleszóljak egy város életébe... s mit is tudnék én tenni mikor akkora erők dolgoznak az ügyön mint Sissimor s valóban Eden is csak eszköz pillanatnyilag...

Megrázom a fejem.... mint aki csak most ébredt fel. EDEN ! Felragadok egy papírt és ráírom:

" Ne haragudj... beszélnünk kell. Ha van kis időd rám keress meg kérlek. A kertben vagy a szertárban leszek."

Jóllátható helyen hagyom a levélkét. Majd csendesen elmegyek a dolgomra. Beletemetkezem a kerti munkába. A szertárban pontos listát írok az ott található növényekről és újra összeasonlítom a listát azzal amit feladatként írtam össze a begyűjtendő pótlandó növényekről. Majd fogok egy üres lapot és úgy rendszerezem a feladatokat ahogy időrendben véghezvihetők a különböző termések virágok és növényi fejlődési szakaszok szerint szinte hetekre bontom a sorrendet.
Kemény elszánással temetkezem bele. Menekülök a saját belső haragm elől ami most épp önmagam ellen irányul.
Ostoba voltam megint ostoba ... Vacsorázni semmegyek ha addig nem jelentkezik Eden..
Be akarom fejezni a tervezést hogy csak ki kelljen pipálni majd szép sorban ami már megvan.

Eden mélabúsan néz Rád, s megcsóválja a fejét. Aztán tovább öltözik egy szó nélkül, s amikor végzett, akkor fordul szembe.
- Igen, Lilian, te tökéletes vagy. Erkölcsi magaslatokról tekintesz le ránk. Mi meg csak csetlünk és botlunk. Én is, Sissimor is, az egész világ. - bólint komoran. - Sajnálom, de nem mondhatok többet. Vannak dolgok, amik nem tartoznak Rád. Rám sem. Kényszerűségből emgtudtam pár foszlányt. Nem fogom megosztani veled.
Biccent egyet, s kisétál az ajtón. Érzed, hogy ingerült, és sértett is, valamint elkeseredett.

Hökkenten nézek rá....
Szinte nem is kapok levegőt. Majd mikor mégis akkor veszek egy hihetetlenül mélyet és lassan kifújva nyugodtan kezdek neki annak ami feldühített még fél perccel ezelőtt.
- Remek...- tartok kis szünetet - soha nem voltak titkaink egymás előtt. Legalábbis ezt reméltem eddig. - felé lépek nem érdekel milyen állapotban van.
- Ha másról lenne szó tán belenyugodnék... belenyugodnék mert tartozol a városnak Sissimornak vagy bárkinek mit tudom én... nem ismerem a régi életedet...de - egy pillanatra újra uralkodni kényszerülök magamon. - Liliana asszonyról van szó. Ő a pót anyám s ha tudok segíteni akarok...- jelentem ki határozottan.
- Kár volt kimondanod hogy amit tudsz azt sem mondhatod el... ezt egy nővel sose tedd meg Eden Grimm főként ne velem ! - emelem fel akaratlan a hangom egy hajszálnyit. Újabb levegő.
- Ki nem bízik bennem ? Te vagy Sissimor? - kérdezem halkan s elfordulok tőle az ablakhoz lépek.
- Minden gondolatom tevagy ... mióta tanár lettél egy egész más Eden Grim vagy. Te nem begyöpösödsz Te megkeményedtél páncélt jeget falat...mindegy mit vontál magad köré. Szeretlek féltelek segítelek nem foglak elhagyni. Szeretnék segíteni Lilanának de ha arra ébredek egy reggel hogy hűlt helyed van akkor összecsomagolok és utánad indulok... - fordulok vissza felé de nem lépek hozzá közelebb.
- Ki fogom várni míg visszakapom a fiatalembert aki mindent könnyedén vett és meg is oldott akinek nem voltak titkai aki mindent elmesélt elmondott mert... azt hittem megbízik bennem.... - mélyet sóhajtok - azt hittem egy pár vagyunk két test egy lélek. Visszakaptam Emilit amiért hálás is vagyok de Téged választottalak nem őt. Azt hiszed nem rettegek minden percben mikor nem foghatom a kezét... mert Herk még szabadon van. De rengeteg töprengés után rájöttem hogy ő is egy különálló lélek s el kell engednem majd előbb utóbb. Én hozzád tartozom ... hacsak TE....másképp nem döntesz - nézek rá nyugodtan de ujjaim az ablakfába kapaszkodnak.

Eden álmosan pislog.
- Jajj, Lilian, nem fogok éhen halni akkor sem, ha még mondjuk alszom két órát ... - motyogja bágyadtan, aztán a fejére húzza a takarót. De pár perc múlva felül. - Ehhh ... mindegy, már felébredtem.
A tálcára pillant, s elvesz valamit, majszolni kezdi.
- Gondolom tudni akarod mi történt. - megy elébe a kérdésednek. - Liliana bajba került, s Sissimortól kértek segítséget. Egész éjjel neki segítettünk jó páran, hogy meglelje a megoldást. Úgy tűnik sikerrel járt, most már csak várnunk kell. Ennél többet nem nagyon tudok én sem, s amit még tudok, azt sem mondhatom el.
Elmajszolja az élelmet, s nagy nyögéssel felkel, hogy felöltözzön.

- Mester ! Edennek órája lenne ... így nem fog tudni tanítani.. gondoltam szólok nem akartam felébreszteni. Ha gondolja kiteszek egy táblát az ajtóra hogy az óra elmarad. - ajánlom fel.

Majd elszaladok az étterembe és összerakok egy tálca kiadós reggeli ebédet és rengeteg teát.
A szobánkba egyensúlyozok vele. S egy csésze teával leülök Eden ágya szélére.
- Szivem... -szólok halkan hogy tudja hol van - tudom hogy álmos vagy de gyere egyél valamit aztán alhatsz tovább. - kérem halkan.

Ergon ajtaján kopogtatva elég sokára nyitja ki. Ő is olyan álmos, mitn Eden.
- Á, Lilian! Ne haragudj, de nem vagyok most túl élénk ... egész éjjel fenn voltam. Ahogy Eden is ... majd ha kialussza magát, minden bizonnyal elmondja, amit elmondhat. Kérlek, légy türelemmel! - még egy bocsánatkérő mosoly, s becsukja az ajtót.

Felébredek a kopogtatásra. Eden felkel s én is...Emili.. jut eszembe rögtön. De csak a szobám közepéig jutok. Hallom valakivel beszélget. Majd visszajön és becsukja az ajtót. Öltözni kezd.
Átmegyek hozzá.
- Eden...baj van ? - kérdezem aggódva.
De csak feszülten visszaküld aludni. Nem faggatom. Nem megyek utána. Nem hívott. Mikor elmegy átmegyek Emili szobájához s bekopogok. Álmosan nyit ajtót. Hatalmas kő esik le a szívemről. Visszaterelem az ágyába és motyogok arról valamit hogy csak rosszat álmodtam s itt maradnék vele kicsit. Mikor elalszik ott hagyom s visszamegyek a szobánkba. El elszundítva várom Edent.
Kimerülten zuhan vissza az ágyba . Betakarom és ülsögélek mellette elgondolkodva. Alig várom hogy utána eredhessek a kínzó kérdésnek "Mi történt ?"
Felöltözöm és sokkal sokkal a tanítás megkezdése előtt elsietek Ergon mester ajtajához és bekopogok. Ha itthon van akkor bár tisztelettudóan de sürgetően szeretném megtudni mi történhetett...

A tanulással haladsz, bár érzed, hogy vannak komoly hiányosságaid. A növényeket ugyan ismered, de nem sajátítottad ela tudományos ynelvet és szemléletmódot, amivel itt a kérdést tárgyalják, s ezért nehezen érted a könyveket, s egyes feladatok vagy gyakorlatok céljait. De a tudásod növekszik, új növényeket ismersz meg, s új gyógyászati alkalmazásokat.
Eden dolgozik, s Ti is. MInden beállni látszik egy emgszokott kerékvágásba, bár még egyikőtök sem érzi teljesen magáénak az új életet. Talán Emili illeszkedett be legjobban.

Egyik éjjel kopogás hallatszik az ajtón, s mikor Eden kinyitja, halk suttogások után öltözik, s elsiet. Hajnalban ér vissza, nagyon fáradtan, s azonnal lefekszik, s el is alszik. Láttad már ezt az állapotot: hulla fáradtra varázsolta magát. Nem is ébred fel délig. Akkor kezd el forgolódni, s ébredezni, amikor ebéd előtt visszatérsz a szobába. Rövidesen órája lenne, de nem biztos, hogy már eléggé összeszedte amgát, hogy megtartsa. Ennek ő aligha van tudatában, annyira még nincs ébren, hogy tudja mennyi az idő.

Másnap reggel felkelve Edent már nem találom sehol. Már biztos tanít vagy a könyvtárban válogat újabb könyvek után kutatva. Megkeresem az iskola titkárt és elkérem tőle Mrekon kurzusainak idejét és a napi órabeosztást. A gyakorlatok idején igyekszem a diákok körül tenni venni. Keresem azt a diákot aki elméletben nagyon jó de gyakorlatban kevésbé. Ha megtalálom a megfelelő lányt vagy fiút felajánlom neki hogy segítek ültetni metszeni preparálni ha cserébe segít utolérni a csoport mostani szintjét. Az elkért jegyzetekből éjszaka tanulok s szabadidőmben a könyvtárat bújom a kiegészítésekért. Jegyzeteket készítek s ha csak tehetem Mrekont bombázom a felmerülő kérdéseimmel.

A kert valóban lefoglal s jólesik hogy a professzor tavasztól is számít ránk. A segítő diákok talán kicsit szigorúnak tarthatnak de nem tűröm a félmunkát és az elmismásolt hanyag gyors elkapkodott tetteket. Két naponta esténként benézek a szertárba s újra és újra rendet rakok.

Szinte már többet látom Emilit mint Edent bár a kishugom is gyorsan önállósodik. Odafigyelek kikkel jön megy s miket művelnek de nem gátolom s amint felébred benne a felnőtté válás vágya hagyom hogy tegye amit jónak lát. Azonban ha kér segítek és meghallgatom ha bánatos vagy sürgősen el kell ujjongania valamit. Ha Mrekonról van szó keményen elbeszélgetek vele időről időre az sem érdekel ha megsértődik. Az életére vonatkozóan csak baráti tanácsokat adok...óvatosan bánok vele a továbbiakban. Őt nem akarom elveszíteni. Persze ha valaki bántaná... nos ebbe inkább nem gondolok bele.

Eden fáradt morcos kezdem megbánni hogy bíztattam. Csendesen kerülgetem. Vigyázok hogy egyen. Mindig friss innivaló legyen az asztalán éjszaka. Megvetem az ágyát. Rendben tartom a ruháit. Egyre több időt töltök a fürdőben. Én magam is érzem hogy az életünk felgyorsult. Ha a rengeteg teendő mellett van időm kisétálok a parkokba a város széli fák közé és Eden asztalára teszem a listán szereplő dolgok némlyikét hogy eldönthesse megfelel e. Az ilyen gyűjtő utak alkalmával érzem csak hogy bár mindketten körülöttem vannak néha mennyire magányos vagyok. Ilyenkor hazasietek és belevetem magam a tanulásba. Ha Mirk ráér akkor magammal csalom s gyűjtögetés közben mesélek neki a terveimről a kis tavat illetően vagy csak meghallgatom a benne felgyűlt gondolatokat ha panaszkodik próbálom vígasztalni.

Ha Mrekon beszámolót irat a többiekkel nem mulasztom el elkérni a kérdéseket a diákoktól és saját kis házi dolgozatokat írok. A szertárban az asztal egyik felén gyűjtöm össze a papírjaimat és ide is vonulok el hogy Eden nyugodtan készülhessen az óráira. Itt általában csend van és egyedül lehetek a könyvtár bár hasznos de zavar a jövés menés....

A következő pár nap

Megkezdődnek új életetek hétköznapjai. Eden tanít, Te és Emili dolgoztok. Az áttekintő rendrakás után jönnek az apróbb elvarrnivalók: hogy hívják az a fura, virágra emlékeztető barna magot? Ha a kéklevelű szőrös bükköny lepréselt példánya darabokra porlott, hogyan és mikor és hol lehet azt pótolni? A láposrévi mocsári nyírfa levele ugyen van lepréselve, de sem virág, sem termés nem látható. Be kell szerezni. S sorolhatnám, még van legalább harminc ilyen "apróság", aminek utána kell járni. Most már sejted, mért nem mondott a professzor munkaidőt.
A kertben téliesíteni kell. Van pár növény, ami nem bírja a fagyot, s vagy a helyén be kell takargatni, vagy nagyon vissza kell metszeni, vagy ki kell ásni, és bevinni az egyik folyosóra télire, egy alkalmas cserépben. Össze kell gereblyézni a lehullott leveleket. A kulimunkát a diákok elvégzik, neked csak gondoskodni kell róla, hogy legyen munkaerő, és megmondani, hogy mit is tegyen pontosan.

Eden legtöbbször késő éjszakáig ki sem látszik a munkából, mivel eddig még nem tanított, egy csomó mindennek utána kell néznie, ki kell találnia, hogyan tanítsa. Jelenleg a kezdő növendékek korrepetálását bízták rá, azaz megkapta azokat, akik az alapoknál valami miatt (betegség, felkészületlenség, családi gondok, anyagi problémák) lemaradtak, de most be akarják hozni a lemaradásokat. Nem tudni ezért morcos-e mert sok a dolga, s kevés az öröm benne,v agy másért, de elég távolságtartó lett.

Emili szorgosan segít neked, s finoman kezdi kikérni magának, hogy kisbabának nézd. Ő is el tudja pakolni a ruháit, s azt is el tudja dönteni, hogy mit vegyen fel reggel. Nem téved el az iskolán belül, s nem kell megfürdetni. Természetesen igényli a társaságodat, pár dologban kikéri a véleményed, együtt tanultok néha a könyvtárban, de látod, hogy igyekszik önállósodni. Szívesen barátkozik a többi diákkal, velük is vannak már külön programjai (már ha elengeded).

Mirk gyakran benéz, s Edennel beszélget, vagy Emilit szórakoztatja történetekkel, esetleg neked segít emgtalálni egy könyvet a könyvtárban, de különben szorgosan készül a vizsgájára. Liliana már vagy két hete nem jött haza, Amyt is magával vitte. Ergon szintén tanít, s csak néha tűnik fel, Edennel szoktak NAGYON szakmai kérdésekről beszélgetni.

A professzor meg van elégedve a munkátokkal. Az egyetlen aggodalmad, Emili szemében feltűnő fény, és a felfelé görbülő szájszél, ha meglátja. De nem bánik vele tiszteletlenül, csak nem bírja elfeledni Eden megjegyzését. A professzor, kihasználva fajotok előnyeit, jövő tavasztól egy kis tavi-mocsári bemutató kertet szeretne létesíteni a kert folyóhoz közeli részén. Ebbe az ügyben Mirkkel is konzultálnod kell, mert kérdés, a kis tó kialakítása, és vízzel való ellátása úgy, hogy be se poshadjon teljesen, de ne is legyen friss folyóvíz.

Megértően biccentek. A másik lakrész felé indulok hogy ott is megágyazzak.
- Rendben akkor majd megekeresem az urat akinél majdnem beíratkoztam már egyszer - mosolygok rá visszafordulva.
A listát átveszem s lerakom az asztalkámra.
- Köszönöm. - mondom halkan s végig simítok a karján - Minden ki fog alakulni - csendesen hagyom magára s megágyazok magamnak is.
Majd Emili után indulok a fürdőbe. Belemerülök egy dézsa vízbe. Emili is pihen szokatlan csendben van. Aggódó kérdéseimre rövid válaszokat ad így hagyom őt is pihenni.
- Jó éjt kincsem - mondom neki mikor megelégeli a pihenést a vízben és inkább elmegy aludni.
- Ha bármit szeretnél ne gondolkozz kopogj be hozzánk kérlek... - szólok utána de csak int és magamra hagy. Még hosszú percekig heverek majd megfürdöm megtörölközöm s visszamegyek a szobánkba. Csendesen mozogva rendet rakok magam körül. Elpakolom végre az összes olyan holmit amit hátizsákban hoztunk haza. Egy plédbe hajtogatom a kimosandó holmit majd holnap ezt is elintézem. Bepakolok a szekrényembe s az aljában eltűntetem a hátizsákom egy darabig emélem nem lesz rá szükség. Liliana üvegcséit kirakom az asztalra. Szeretettel nézek rá. Még egy pillantás körbe és átsétálok Edenhez. Mire végzek ő már eltűnt a takaró alatt.
Lehajolok hozzá vigyázok hogy a hajam ne csiklandozza meg.
Finoman megcsókolom a füle mellett épp csak érinti az ajkam. Ha alszik nem akarom hogy felébredjen.
- Jó éjt aludj jól - lehelem csak.
Mosolyogva hagyom magára s bebújok a saját ágyamba. Boldogan mosolyogva alszom el. Emili is Eden is jól vannak és jó helyen vagyunk és minden ... de minden rendben van.....

Emili elmegy fürdeni, fáradt, de jókedvű. Eden éppen nézelődik a szobában, a kupacokat járja végig, s felpillant rád.
- Ma nagyon elfáradtam a hurcolkodásban. - feleli borúsan, tán egy kicsit nyűgösnek is néz ki. - Inkább aludnék ...
Megcserél két kupacot, s megcsóválja a fejét. Feltehetőleg mégsem volt annyira jó a diákok térleképezése, s nem pont oda rakták a holmit, ahonnan felvették.
- A professzorok mindig ősz elején és tél végén szoktak kurzusokat indítani. Ilyenkor hirdetik meg plakátokon az iskolában. Ezeket később leszedik, de akinél be lehet iratkozni, ő tudja, mikor kinek milyen órája van. - adja meg a választ a kérdésedre is, de láthatólag éppen valami más foglalkoztatja. Aztán lecsap az egyik könyvkupacra, és az aljáról kihúz egy nagyon elnyűtt lapot, a széle szakadt, számtalan ismeretlen eredetű folt tarkítja. Odaadja neked.
- Ez az! Tessék!
Ránézel, s ilyeneket látsz rajta, mint: tollpihe 1réz/10 db, állateledel (magok, sárgarépa, saláta, csont ...) megbeszélsé szerint, kristálytiszta forrásvíz - 1e/butélia, szál viárg (csak friss) 1réz/5szál, tojás 5réz/darab, és így tovább.

- Meghírdetett órák...- dünnyögöm. - Hol vannak meghírdetve ? - kérdezem kíváncsian. Befejezve a vacsorát Emilire nézek.
- Jóllaktál ? Akkor menjünk fürödni s aludni mert holnap korán kelünk.- mosolygok rá.
Felállunk s kifelé menet Edenre nézek kedvesen.
- Tökéletes nap volt... - mondom tervekkel tele. - Áthozom Emilitől a holmim és megágyazok - mondom már az ajtónk előtt. Majd bemegyek Emilihez és valóban megszabadítom a szobáját a holmimtól.
- Menj csak pancsolni jövök mindjárt én is de el ne aludj a dézsában mert nem bírlak behozni - cukkolom - s akkor kint alszol.
- Míg ő előre megy elpakolom a ruháit a szekrénybe kikészítema másnap felveendőt s megágyazok neki.
Boldogan nézek végig a szobáján... lehet révbe értünk.
Majd átsietek Edenhez. Villámokat szórok a tekintetemmel a rendetlenségre majd megágyazok.
- Velem vagy nélkülem ? - kérdezem játékosan az ágyra értve.

Eden elgondolkodik.
- Nem ismerem pontosan az ő időbeosztását ... nem hiszem, hogy egész nap tanítana ... Órát tart, feladatokat ad ki, ellenőrzi, laborban felügyel, ahol a diákok gyógynövényekből szereket készítenek, elolvassa a leadott dolgozatokat ... igazából a meghirdetett órákon kívül elég szabad az időbeosztása.