Útkeresés

Megvárom hogy Emili kiköhögje a félrenyelt falatot vagy kortyot.
Szigorúan nézek rá.
- Ez annyira nem térfás ugye tudod ? A professzor sokat tud s s egít nekünk s akárhogy néz ki akármilyen hangokat hallat ha meghallom hogy tiszteletlen vagy akkor ... nos akkor nem rám hozol szégyent... - mondom kissé megenyhülve de el is szomorodva egy pillanatra. Sürgősen a teámba menekülök.
Majd egész más témába kezdek.
- Eden ismersz olyan diákot akit Mrekon tanít és jól is tanul vagyis szorgalmas ? - kérdezem hirtelen.
- S hogy folyik a tanítás ? Reggel órát tart mondjuk délig aztán ebéd és folytatja ? - kérdezem kíváncsian.

Eden csak bólogat.
- Ez az, legyél csak találékony! De az én fejemre nem hozol szégyent, nem vagy a lányom, sem a húgom. Felnőtt, önálló nő vagy. Az egy dolog, hogy szeretjük egymást, az egy másik, hogy segítjük, de amit te csinálsz, azért te vagy a felelős. Ha nem jól végzed a munkát, amit rádbíz, s keres helyetted mást, akkor együtt leszünk gondban, de ez az én oktatói vagy tanulói megítélésemet nem fogja befolyásolni.
Kényelmesen hátradől, s a pohár vizét kortyolgatja.
- A professzor nagyon sokat ad arra, hogy komolynak és szigprúnak látsszon. Ennek egyik oka, hogy egyes neveletlen nebulók a háta mögött Röfi professzornak nevezik, - Emlili félrenyel a megleptéstől, s nem tudja, köhögjön-e vagy nevessen, a név kétségtelenül találó, egyrészt az arcberendezés miatt, ami az orkok sajátja, s amiatt is, amilyen hangot halaltott, amikor belépteket hozzá. - s ez az ő fülébe is eljutott. - fejezi be Eden a mondatot lendületből, nem törődve vele, hogy Emlili padlóra került tőle. - Biztos nekem is adnak valami gúnynevet madj. Nem is tudom ... - megprzolja a haját - ... kefe ... seprű ... Ergonnak "Atya" a gúnyneve, ami azért inkább hízelgő. Sissimort nem merik gúnyolni, mert ő belelát a fejekbe. Őt mindenki marhára tiszteli és féli.

Összehúzott szemöldökkel nézek rá.
- Nekem ez új ez más s ha nem érted nem haragszom de hidd el ennek is van mértéke. A szertárban van három szekrény azt kérte újítsuk fel a felirítokat s rakjunk értető rendet. Szerintem azért meg lehet határozni hogy mégis mikorra gondolta arend létrejöttét vagy ... mégse ? - kissé elbizonytalanodom hiszen ha akadályok merülnek fel mint például a hiányos cimkéjű üvegek akkor bizony elhúzódhat...
- Jó persze értem én... csak - felsóhajtok. - Nem tudom mi itt az elvárás s nem akarok szégyent hozni a legújabb ifjú tanár fejére azzal hogy azt hallja vissza a professzor nem elégedett... - mosolygok rá.
- Szívesen csinálom amire megkért s remélem keveset hallom majd morcogni. - nevetek fel halkan.
- Mit szólnál ha mégis az oktatás ingyenességét választanám és annyit tennék meg neki amennyit tudok gondolok és mellette mást is csinálnék.. ami mondjuk pénzt is hoz ? Például kompo...elgondolkodom picit ... ez az ! - komponenst gyűjteni ? - nézek rá kíváncsian. S az ötlettől fellekesedve megeszek még egy pogácsát a tányérról.

Eden az étkezőbe menet zsörtölődik egy sort.
- Nem értem mi bajod van. Szerintem tökéletesen megoldottam a költözés problémáját. Megmondtam a srácoknak, hogy jegyezzék meg, mit honnan vettek fel, s a másik szobában lehetőleg pontosan ugyanoda tegyék vissza. Megadtam, melyik sarok felle meg a jobb leső saroknak, s szépen leraktak mindent ugyanoda. Így mindetn ugyenúgy megtalálok. Később persze majd lesz polc is. Én is terveztem ilyesmit.
Az étkezőben érdeklődve figyeli a beszámolót.
- Nézd, Lilian, a professzornak teljesen mindegy, hogy napi egy órát töltesz ott,v agy tizet, csak legyen rend! Persze nem holnap reggelre, de érzékelhető legyen a javulás, amikor arra jár. Ez itt nem egy pékség, vagy egy szabóság, hogy lemérheted, mennyi ciflit sütöttél,v agy szoknyáét varrtál. Tőlem sem azt kérdezték a professzoraim, hogy mennyit tanultam, hanem hogy mit tudok. Persze vannak mérhető dolgok is. Például, ha komponenst gyűjtesz a varázslótanoncoknak a gyakorláshoz, akkor minden egyes darabnak megvan a pontos ára. Majd holnap megmutatom. De mit akarsz a kertben számolni? Hogy hány kapavágást csináltál egy nap?

S hiába morgolódott a professzor az üres polcot mégiscsak lemosom mielőtt visszakerülnek majd az üvegek. Mindent az asztalon hagyunk de úgy hogy reggel majd befejezhessük. Emili is elfáradt látom rajta de ugyanazt gondolja mint én.. jó lett volna befejezni.
- Majd reggel .. - mosolygok rá - vacsora fürdés alvás és máris folytathatod s tán holnap a kertbe is kijutunk. - bíztatom.
A szobába lépve megtorpanok.
- Eden ! ..- nyögök fel. - Miért nem költözünk be a könyvtárba ? - felnéz az olvasásból. "négy sor..." közli nyugodtan.
Döbbenten állok az ingatag halmok előtt. De kivárom míg végez. Fel áll és közelebb jön hogy vacsorázni menjünk.
- Polc nincs ? - játszom túl a kétségbeesést. Kimenekülök a szobából.
Csak most érzem milyen éhes vagyok. Két falat közt meséljük Emilivel felváltva a történéseket. A csomagról mélyen hallgatok s szerencsére Emilit is jobban izgatja a szertár meg a holnap reggel.
- Eden ...mennyire ismered a professzort? - kérdezem halkan - most vagy megsértettem vagy ostobát kérdeztem tőle....nem tudom eldönteni - sóhajtok fel.
- Felajánlotta hogy a munkánkért cserébe a legközelebbi kurzust ingyen látogathatjuk. Boldoggá is tett ám mikor megkérdeztem hogy mégis milyen munkabeosztást képzelt el...napi pár órát vagy épp elvégzendő feladatot mert ugye a tanulás szép meg jó de enni és lakni is kell. Mondtam akkor keresnem kell mellé még valami munkát is ami fizet. Erre ő közölte hogy gondoljam át. Órabér vagy más fizetési forma ha nem kell az ingyen oktatás lehetősége ő akkor fizet d emég nem tudja mennyit és hogyan.... - sorolom elő neki a gondom.
- Mit követtem el ? csak azt akartam tudni mennyi időt gondolt a munkár mert valóban szeretnék nála tanulni és rendben van hogy megdolgozom érte de ez jelenleg kevés... - sóhajtva nézek rá a teásbögre széle felett. Remélem megérti a gondom.

Van jópár üvegcse, s egy párban olyan dolgok vannak, amiket nem ismersz. Nem is vagy biztos benne, hogy mit kellene ráírnod. Kénytelen vagy ezeket az üvegeket félrerakni. Vagy megkérezed valakitől, hogy mi is az, vagy megpróbálsz valamilyen módon rájönni.
Emili is ír jó pár címkét, ha már végzett a rakodással. Estig dolgoztok, de most már hamarabb sötétedik.
Gondosan bezárod a szertárt, s visszaballagtok új szállásotokra. Eden végzett a költözéssel. Ahogy belépsz a lakrészetek ajtaján, az az érzésed, hogy ugyanabba a szobába léptél be, ahol még az utazás előtt jártál. Ugyanúgy minden a földön, kupacokban. Eden épp az ablaknál ül, s olvas, a könyvet a lemenő nap utolsó sugarai felé tartva.
- Á, jó estét! Mehetünk vacsorázni? - pillant fel. - MIndjárt befejezem, még van nagyjűból négy mondat.

- Igen Uram... - mondom kissé megütközve a válaszon. Most vajon rosszat kérdeztem ? Vagy csak nem voltam elég világos ? Majd Eden megfejti a dolgot.... csóválom meg a fejem.
Emili tér vissza. Mindent hoz amit kértem.
- Ügyes vagy köszönöm - mosolygok rá. Nem árulom el hogy gondjaim támadtak.
- Na jó akkor lássunk neki címkézzük át az üvegeket..- Az asztalról elpakolok mindent. Majd felfedezem hol találok új címkéket tollat.Emilinek kiadogatom a szekrényből az összes kis üveget s az asztalra rakva megpróbáljuk kisilabizálni a feliratokat. Leültetem és hagyom hogy rendezgessen élvezze az újdonságot. A bogyók termések sokféleségét. Nekilátok új címkéket írni. Most vagyok igazán hálás Anyának amiért nem csak olvasni írni tanított meg hanem arra is hogy amit csinálunk az szép legyen. Emili betűrendbe rakja az asztalon felhalmozott üvegeket én meg amelyiket épp elérem azt átcímkézem. Élvezem ahogy zsörtülődik ha belekeverek a már kész rendszerébe. Szeretnék végezni az egésszel hogy a professzor elégedett legyen. Eden meg..nos azt hiszem most csak láb alatt lennénk. Ha majd hiányol akkor biztos megkeres minket.
A betűk szinte kigurulnak a tollhegyéből. Élvezem amit csinálunk s csend van biztonság ... s egy morgó ..kívül zordnak látszó ám belül valójában kedves professzor. Vajh miért nem akarja hogy máshol is dolgozzam...morfondírozok írás közben.

A professzor rosszallóan néz Emili után, aki elszaladt a kért eszközökért.
- Először is. - fordul vissza hozzád. - Nem takarítónőt kértem. Arra alkalmazok egy manót, vagy egy tündérkét, aki minden zugba befér, de nincs szükség rá, hogy akárcsak olvasni is tudjon, nemhogy a növényeket ismerje. Megegyezhetünk úgy is, hogy fizetem Önöket, akár órabérben, de higgye el nekem, nem jönnének ki ilyen jól. Bár megértem, hogy nem sokat ér a tanulás pár hónap múlva, ha most éhen halnak. Nos, akkor maradjunk abban, hogy ezt Önök is átgondolják, meg én is megérdeklődöm, hogy mennyit szokás fizetni ilyesfajta munkáért, emrt nem tudom. Holnap keressenek fel! - leteszi a szertár kulcsát az asztalra. - Örvendtem! - s kivonul, vissza a szobájába.

Követjük a professzort. A szertárban kissé áporodott illet fogad de ez inkább a szárított növényektől lehet meg a portól is tán.
Komolyan nézek körbe s tetszik amit látok minden újdonság s a feladat igazán nem megerőltető sőt még érdekes is. Emili pipiskedve fifyel látom az izgalmát mikor a professzor nem látja a kezemmel nyugalomra intem de rámosolygok jelezve hogy nekem is tetszik itt minden.
Az egyezséget hallva meglepődöm. Vajon Eden zengett rólunk ódát hogy érdemesek lennénk rá vagy ez itt bevett szokás ? Mindenesetre gyorsan átgondolom a heyzetet.
Emilire nézek.
- Megtennéd hogy szerzel lapátot seprűt vödröt egy tálat rongyot meg ami még kellhet te jobban visszatalálsz mint én ? - űzöm el rögtön Emilit kedveskedve. - Menj menj drágám... - sürgetem. Nem akarom hogy hallja a továbbiakat.
Majd a professzorhoz fordulok.
- Professzor úr az ajánlata csábító és nem is mertem hinni hogy lehetséges lenne de szeretném tudni hogyan tart igényt a munkánkra. Napi feladat és ha elvégeztük mehetünk vagy óraszámban gondolkodjak ? Meg ne bántódjon kérem de mivel ketten árvák vagyunk, nekem gondolnom kell a hugom és a saját ellátásomra is étel és szállás ügyében. Vagyis bármennyie is lelkesen fogadom a lehetőséget emelett szükség lesz olyan munkára is amellyel megkereshetem az erre valót. - próbálom nem rögtön magunkra haragítani.

A professzor épp olvas valamit, s a fura hangok felhorkanások. Nem tetszik neki a dolgozat.
- Á, igen! Önök azok ... - megvető mozdulattal hullajtja vissza a minőségen aluli munkát az asztalra, s feláll. - Nos, ... akkor ... khmmm ... jöjjenek kérem velem! - igyekszik nagyon komoly és professzoros lenni. Igen komolyan öltözik, előkelően, ezzel próbálja ellensúlyozni azt az előítéletet, hogy az orkok inkább a harcnak élnek, mint a tudománynak,s nem túl műveltek. Igaz, az ő bal füléből is hiányzik egy darab, mellette vágás nyoma látható, ami arra utal, hogy keveredett már csetepatéba.
Nagy, kimért léptekkel átvezet benneteket a szertárba. Mind a dolgozószoba mind a szertár a mérséketl rendetlenség állapotában van.
- Na, hát itt volnánk. - mutat körbe. - Először is ezt a szobát kellene rendbe rakni. A rendszer az lenne, hogy ebben a szekrényben a fás szárúak lapjait, betűrendben, ebben meg a lágyszárúakét ... - kinyit egy harmadik szerkényt. - itt meg vannak a magok és termések.
A kis fiolákon és üvegcséken címkék, rajta elég esetlen betűkkel a feliratok.
- Lehetne új feliratokat is készíteni. Az Önök kicsi kacsója biztos szebb betűket ír, mint az én mancsom - húzza el a száját. - Holnap megmutatom, hogy kell egy növényt kipreparálni, s felhelyezni a lapra. Ma nem érek rá. Ha akarnak már ma is dolgozni, akkor címkézzenek!
Már indulna is kifelé, de megtorpan.
- Ja, ami a fizetést illeti, esetleg megegyezhetünk csereüzletben is. Önök díjmentesen jérhatnak a legközelebb kezdődő kurzusomra.

Jólesik a türelme a megértése. A feszültsége szétterjed körülöttünk és valami borzongató kellemes ígéretté áll össze.
- Szeretlek... - suttogom mikor elengedi az ajka az ajkam.

Halkan felnevetek a tekintetét követve nézek szét.
- Nos nem fogsz unatkozni .. - sóhajtom - a holmimat lerakom Emilinél aztán majd átkerül hozzánk. - jegyzem meg.
- Elárulod merre is induljak ? Emili is csak úgy elrohant szeles kis mókus ... - csóválom meg a fejem.
..
Megkeresem a kishugom és hagyom hogy felfedezze az új fészkét. Majd kisétálunk az épületből.
- Tilk Apó ! - köszönök örömmel a kedves öregnek.
- Hadd mtassam be Emilit ... Ő Emília Valmorna a kishugom s holnaptól ha nem is mint tanulók de itt fogunk dolgozni és lakni az iskolában és a kollégiumban. Mi leszünk az új kertészlányok - nevetek fel jókedvűen.
Majd elköszönve vásárolni indulunk. Hagyom hogy Emili csapongjon vezessen. Szinte már szédülök a csacsogásától a jövőtől a növényeiről ... már saját ágyáson gondolkodik s azt sorolja felémfordulva és hátrafelé menetelve hogy hányféle növényt s milyen elrendezésben akar ültetni nevelni. Remekül mulatok a lendületén.
Az üzletekben már jó ismerősként üdvözlik. Megnevetteti az eladókat. Felforgattatja a polcokat fiókokat. Mindenki a kedvére akar tenni bár nekem vásárolunk. Részemről rengeteg nem ... nem ...nem kell...nem lehet... nem praktikus hangzik el. Belefáradok az ő lendületébe.
Veszünt neki is kantáros nadrágot nagy zsebekkel kiscsizmát ami nem ázik át. Fejkendőt kertészkesztyűt. A munkaruhánk egyforma lesz. Ez tetszik neki nagyon.
Már hazafelé tartunk mikor bár majd leszakadok a csomagoktól még behúz egy pici kis boltba. Alig férünk be de a kedvéért bemegyünk.
Körbenézve eláll a lélegzetem. Csodaszép ruhák lógnak a fogasokon a fal mellett körberakva. Nem is merem megérinteni egyiket másikat. Halkan faggatom Emilit hogy minek is jöttünk ide. "Minek másért ruháért..nem is egy marék szilváért " vág vissza a sajátos hetyke stílusában. Csak mosolyogva csóválom meg a fejem. - Ez nekünk mind nagyon drága szivem - mondom egész halkan. Ekkor lép ki valahonnan a bolt sötét sarkából vagy talán csak megjelenik az eladó. Egy öreg nagyon öreg manó hölgy.
- Maguk vizitündérek .. Emili Milli ... s a fiatalember Eden úrfi... - recsegi szinte.
Hökkenten nézek rá.
- A nővérem Lilian.... - csacsogja kishugom. Zavartan nézek a hölgyre.
- Lilian Valmorna ... hölgyem - mondom udvariasan. Erre ő alaposan végigmér ... - és tudta a méretet - recsegi csak magának dünnyögve. Eltűnik valahol majd előkerül egy papírcsomaggal. - két ezüst lesz - nyújtja felém.
- De én...- tiltakoznék.
- Mondom két ezüst és egy rézzel sem kevesebb .. - mondja szigorúan. Emilire nézek de kishugom csak megvonja a vállát.
- Eden azt mondta hogy egyszer be fogsz ide jönni...egyszer - mosolyodik el talányosan - akkor miért épp nem most mikor úgyis útbaesett - mondja a saját kis gondolatvilágára lefordítva az esetet. Tökéletesen értetlenül veszem el a csomagot és a rajta lévő madzagot húzom meg hogy megnézzem. A kezemre fognak az apró csontos manó ujjak.
- Ne itt...otthon kedves. - talányosan csillognak az apró szemek. Felnevetek a játékon. Drága játék de játék.
- Ha nem tetszett hozza vissza ... de nem fogja - recsegi s reszelősen nevet hozzá miközben elveszi az ezüst tallérokat.
Szédülten fordulok ki a boltból. Emili hozza a kis lapos csomagot. Visszatérünk a szobájába és végre lerakhatom a sok kisebb nagyobb holmit.
- Menjünk fürödjünk meg ... - mondom vágyódva a sok séta után egy dézsa vízre.
Csendesen mosolyogva élvezem a vizet. Most először érzem úgy hogy béke és nyugalom vesz körbe. A békés heverészésből Emili hangja ragad ki.
- Megyünk már ? - kérdezi türelmetlenül. Hangosan felnevetek. Mennyire hiányzott ez a felállás. Emili a folyton nyüzsgő csapongó aranyosan akaratos én meg a látszólag megfontolt visszafogottab ellentéte.
Mélyet sóhajtva hagyom el a dézsát bár még maradnék akár egész délután is.
A szobájába menve kikerülgetjük a könyvhalmok alatt görnyedező diákokat. Lám lám máris vannak lelkes rajongói a tanár úrnak mosolyodom el.
A szobába lépve átöltözöm. S Emili is valami csinosba bújik.
A kezébe kerül a kis csomag.
- Bontsuk ki ! - néz rám csillogó szemmel.
- Vár a professzor... nem érünk rá játszani - mondom zavartan bár azt sem tudom mi van a csomagban.
Nagyon gyorsan kisietek a szobából s sürgetem őt is.
Átmegyünk az iskolába néhányszor rákérdezek hogy merre is lehet a szobája míg megleljük az ajtót. Rajta a kis tábla "Mrekon Professzor".
Finoman bekopogok. Hangot hallok de nem egészen értem a jelentését.
Óvatosan nyitok be s beengedve Emilit is becsukom az ajtót s meg is állunk rögtön. Emili szemébe nézek kicsit szúrósan s megingatom a fejem jelezve hogy nincs helye játéknak.
- Jónapot Uram ! - köszönök illedelmesen - Lilian és Emili Valmorna - biccentek felé udvariasan - Eden Grim tanácsára fordulnánk Önhöz segítségül ajánlkozva a munkájához - teszem hozzá majd elhallgatok.

Eden nem menekül, de nicns is benne az a tűz, hogy magához húzzon. Kicsit feszült és gondterhelt. Csókot váltotok, van is benne érzés, sőt szenvedély is, de azért eléggé visszafogott.
- Máshol nőttünk fel, másképp gondolkdunk. - szól aztán a csók után. - Rájöttem, hogy egyes fogalmakon mást értünk, s meg kell szokni a másik nyelvét és gondolkodásmódját. Nincs tapsztalatod még más férfivl, s félénk vagy, ugyanakkor vizitündér. Nem hiszem, hogy van sejtelmed róla, milyen párosítás ez. Majd talán idővel emgérted, meg a tapasztalat is gyűlni fog.
Ellép, és körbepillant a szobáhjában.
- MInde istenekre! Lehet nem godnoltám át én ezt a költözést, mielőtt belevágtam ... de nem baj, megoldjuk! Nyugodtan szedd össze a holmidat, s keresd meg aztán a professzort, meg menjetek bevásárolni. A nebulókat majd én eligazgatom.
Megvárja míg összepakolsz, s aztán a gyakorlóudvar felé indul.

Emili az utolsó falatot szinte elszaladtában nyeli le. - Emi..li !...- szólok utána lemondóan sóhjatva. Majd Eden után lépek hogy a saját holminkat ott is összeszedjem kiválogatva Emiliét ...
- Nem értesz egyet velem ? - kérdezem a folyosón mellette haladva. - Azt mondod nem tudsz kiigazodni rajtam ... nos igazad van mert ezzel magam is így vagyok. Ám most hogy már lesz munkám van olyan szállásunk ami nem ideiglenesen a te szobád ..a vulkánvári vendégszállás.. az erdő talaja-barlangja.. és nem a beteg szoba ágya azt hiszem sokminden meg fog változni. Már van irány vannak kézzelfogható célok és néhány biztos pont. Remélem Emili is tökéletesen boldog lesz ezzel a helyzettel. Ha nem láttam volna a fényt szemében a málnasütis-gardedám esetnél nem mertem volna ezt megtenni. Ám a vele történtek őrajta is változtattak s nem is keveset. Bár kislány még a kora szerint de gyakran bámulatraméltóan nyilvánult meg az utóbbi két napban. Ha így halad bizony féfinak kell lennie a talpán annak aki majd beleszeret. - mosolyodom el. Eden szobájába lépve ugyanúgy megfordulok felé mikor becsukja az ajtót mint mikor először behozott ide.
Az ajtónak tolom finoman és óvatosan hajolok egyre közelebb hogy legyen alkalma menekülni ha még mindig így gondolja...

Eden sóhajt egyet, s előveszi az egyszobás kulcsot, s odaadja Emilinek.
- Nem tudom magam igazán kiismerni rajtad, Lilian. Sokat gondolkodtam rajta, hogy melyik javaslatért kapnék leszúrást, de nem tudtam eldönteni. Akkor én most megyek, s elkapok pár leendő tanítványt, hogy segítsenek nekem áthurcolkodni.
Ahogy Eden szobájára visszaemlékszel, nos ott lesz munka, az kétségtelen.
Emili elveszi a kulcsot, s már indul is a betegszobák felé, arcán földöntúli mosoly. Lelkes, és mindent már tegnapra meg akar csinálni.
- Itt van az erszény. - adja oda neked Eden Jadur pénzeszsákját, homlokon csókol, s elvonul tanítványvadászatra. - Ja, a professzor neve Mrekon, s ne lepődj meg, ork a szentem. Talán az egyetlen ork professzor a környéken.
Int neked egyet, s elsiet.

Körbenézek loppal s felmérem milyen hangerőt használhatok ahhoz hogy amit mondok az kellőképp nyomatékos legyen de csak ők ketten legyenek fültanúi.
- Eden Grim !... Te játszol velem...- nézek rá valóban komolyan összehúzott szemmel. Elveszem a kulcsot és lerakom elé vissza az asztalra.
- Bár ismerettségünk alig napokban mérhető de ezek a napok sokkal többet takarnak mint a valós idő ami eltelt. Gyorsan lettél felnőtt és ezzel sok minden más is jár. Azt mondtad meg akarsz változni s nem kevés gyengédséggel fordultál felém. Én szeretlek s ahogy elnéztem Emili sem fog ellenkezni hiszen bár még hivatalosan nem felnőtt sokkal többet ért a világból mint azt eddig észrevettem volna - nézek Emilire komolyan nyiltan minden zavar nélkül - persze az egész más ha igényled az állandó jelenlétemet mert akkor Eden fog egyedül lakni. - mondom nagyon komolyan Emilinek.
Majd visszafordulok Eden felé.
- Azonban ha Emili elég nagynak érzi magát ahhoz hogy egyedül lakjon a maga úrnője legyen persze a családi köteléket tiszteletben tartva és van bátorsága ahhoz hogy bármikor be merjen hozzánk kopogni akkor tied a döntés.- a szemébe nézek és minden pajzán csillanást nélkülöz a tekintetem.
- Gondolj bele Eden ... ha valóban azt szeretnéd ha segítenék neked s éjszakába nyúlóan fogsz beszámolókat javítani vagy ha az órádra kell jegyzeteket összeszervezni előadás formába s lemásolni rendszerezni vagy csak elfáradsz s egy teára s egy kézre vágysz ami erőt ad akkor mindezt hogyan oldod meg egy falon vagy folyosón keresztül. S ha együtt akarunk lenni akkor Emili átjöhet hozzánk bármikor vagy ha szüksége van rám akkor egyszerűen átmegyek de amúgy jelentősen szabadon élhetnénk mindannyian.... - fejezem be nyugodtan.
- Nos melyik kulcsot rakod Emili tenyerébe ? - kérdezem kíváncsian.
- A betegszobáink holmija egy széken vár minket már nem foglalunk sok helyet ebéd után érte megyek. - teszemmég hozzá.

Eden vigyorog, egészen nem felnőttesen, amikor azt taglalod, hogy felnőttesen elintézte a dolgokat.
- Nos, igen, s kaptunk is egy kétszobás lakrészt, meg mellette, nem messze egy egyszobásat. Már csak azt kellene eldönteni, hogy kié legyen az egyszobás, az enyém, vagy Emilié ... - krákog egyet, s kicsit el is pirul - ... bár azt hiszem lehet jobb lenen, ha én költöznék abba a kis különszobába. - teszi aztán hozzá. - S ha így megfelel, akkor itt is a kulcs - veszi elő a két egyforma kulcsot, s eléd lógatja - ... s mielőtt eliszkoltok a városba, át lehetne vinni a holmitokat a betegszobából, hogy az is felszabaduljon.

Szeretettel nézek fel Edenre.
- Még hogy nem felnőtt ... - dünnyögöm kedvesen s a kezére fogok.
- Mikor kezdhetünk ? - kérdezem higgadtan. Nem akarom hogy Emili felpattanjon máris bár én is indulnék.
- Eszünk .. s aztán komoly feladatod lesz - nézek Emilire nyomatékkal megnyomva az eszünk szót - elcsenjük Edentől az erszényt s megmutatod merre jártatok ruhákat venni. Segítesz nekem hogy legalább olyan csinos legyek mint te s veszünk olyasmit is amiben bátran feltúrhatjuk a kertet mert ez a szép kis kék ruha megsínylené a dolgot. Aztán lepakolunk megkeressük a professzort aki segíthet nekünk hogy eligazodjunk s délután vacsora előtt megnézhetjük hogy hol is kezdünk dolgozni holnap reggel. - sorolom Emilinek. Még nem akarom hogy a lelkesedése magával ragadva túlságosan kifáradjon bár látszólag remekül van.
- Jó lesz így kedvesem ? - nézek Edenre. - Azt hiszem ezeket magunk is meg tudjuk oldani ha elárulod a nevét annak akit majd később meg kell keresnünk. - Eden kezére fogok. S bár nem vagyunk magunk között de ennyit bátran megengedek magamnak jelezve neki milyen nagyra tartom a törődését.
- Már csak egy dolgot szeretnék ... - nézek rá nyugodtan.
- Míg mi eltűnünk addig megtudakolod hogyan tudna minket az iskola elszállásolni ? - nézek rá kérőn - s azt hiszem Emili elég nagylány már ahhoz hogy saját szobát kapjon bár szeretném hogy a közelemben legyen ha lehet. Hiszen ha ő is megdolgozik a megélhetésért mint egy felnőtt akkor azt hiszem ez elég indok. - mosolygok rá.
- Aztán majd eldöntjük egymás között hogy ki mikor irányít és szertáraz. Meg hogy mikor mehetün ki a városból. S ha jól sejtem Edennek lesz ötlete arra is hogy mindig tudja merre járunk. - nézek játékosan a kedvesemre.
- S igen szívesen dolgozun a tanár úr keze alá - cukkolom halkan.

Ebéd közben Eden témát vált.
- Mint tegnap említettem, körbekérdeztem a növénytant oktató professzorokat, s valóban lenne egy lehetőség neked, sőt talán Emilinek is. A növénytan oktatásához kellenek növények. Ezek egy része az iskola területén egy kertben van elültetve. Ezt a kertet a diákok gondozzák egy tanár felügyelete mellett. De jól jönne valaki, aki kicsit összefogja a munkát, mert a tanárok mindig nagyon elfoglaltak, s ez akármennyire is szívesen vannak növények között gyakran leterhelő a számukra. MÁs növények nem ültethetők el itt,v agy mert nem élnek meg, vagy mert túl nagyok, vagy nagyon szaporák, s elnyomnák a többit. Ezekből meg van preparált példány. Ezt úgy lehet érteni, - Eden gyorsan elmagyarázza, hogy mi is az - hogy a növényből egy pár példányt begyűjtünk, s lepréseljük, majd egy lapra felragasztjuk, odaírjuk a nevét. Télen, amikor a kertben kevesebb a munka, ezt kellene gondozni, s év közben ide is pótolni a hiányzó vagy megrongálódott példányokat. Tetszene ez a munka? - fordul feléd érdeklődve.
Emili szemének lelkes csillogásán látod, hogy ő már most rohanna ki a kertbe, vagy a növénytani szertárba.
- Ehhez kapcsolódva pedig a gyűjtőkörutakon, hogy nekem is segíts, kellene bizonyos varázslatkomponenseket gyűjteni. Ehhez majd adok listát. Rengeteg madártoll szokott fogyni nálunk például.

Most már értem miért aggódott Liliana amikor úgy gondolta hogy a várostól akarom elvenni az expedíciónkara szánt aranyakat. Csodállva hallgatom hogy milyen pezsgő az élet. Az árusok kedvesek s egyik sem haragszik meg azért hogy csak beszélgetés lesz az eredménye a nézelődésnek. Gyönyörű a város és békés. Mindenki tesz vesz alakít épít rajta vagy épp csak az árujával a kis boltjával éttermével teszi változatossá.
Mire a két nap delet jelez észrevétlen kavarodom vissza a már ismert utcák egyikére.
Eden vár s azt sem tudja hol lehetek... sietős léptekkel megyek vissza a kollégiumba remélve hogy Edent ott találom már a szobájában. Az ágyon szétrakott ruhácskák s mindenmás apróság ami még kellhet. Mosolyogva nézem a boldog kislányt. A tekintetem még mindig felhős. Egyre jobban betelepszünk Eden életébe ... Kedves tőle hogy törődik Emilivel ami szintén az én dolgom lenne hiszen a ruhák az elhelyezés s az hogy Emili is megtalálja a helyét nem kellene hogy Eden vállát nyomja. Ezzel megint csak azt érzem hogy nincs helyem nem tudok semmit sem tenni Edenért a városért.
Segítek Emilinek összehajtogatni és egyelőre csak az ágyvégébe rakni az új kincseit mert láthatóan így érzi s boldogan simít végig egyik másik darabon.
Az új kék ruhájában van máris s körbeforgatva megnézem alaposan majd kedvesen kiigazítom az egyik rakoncátlan göndör tincsét s megpuszilom az arcát.
- Gyönyörű vagy drágám ... - mondom mosolyogva. Edenre nézek.
- Persze menjünk enni ... az ápolók is megmondták hogy most néhány napig rendszeresen és odafigyelve kell étkeznünk és többet pihenni mint az a szokásos lenne amúgy - mondom megkomolyodva miközben Emili előre siet.
Mikor leülünk enni csak rásimítom egy pillanatra a kezem Edenére.
- Köszönöm - mondom halkan. További figyelmem az ételnek s a gondolataimnak szentelem.

A boltos szívesen felvilágosít, ha mégsem ismernéd az összeset, s valóban van olyan, aminek nem tudod a nevét. Főleg a gyógynövényekkel foglalkoztál eddig, s ezek biza inkább a szépségükkel hódítanak, nem a gyógyhatásukkal. Az ist megtudod, hogy a városban él egy bizonyos fajta virágnyelv. Mikorra mit illik és lehet küldeni, hány szálat, milyen szalaggal, s ez üzeneteket rejthet.
Általánosságban azt veszed észre, hogy rengeteg bolt tulajdonosa elf. Vannak gnómok manók, és tündérkék, és az utcákon látsz egy-pár törpét. Kevés ház van romos állapotban, s sokfelé folyik építkezés most, sok városi pénzből. Úgy tűnik a város jelenleg valóban virágzik. Rendbehozatták a Tudás Háza irattárának omladozó tetejét, mely miatt a tekercsek egy része múlt évben elázott. Ugyanakkor a megrongálódott tekercseket sok-sok írnok közreműködésével át is másolják. Felépült a város első színháza, megerősítették a várfalakat, pár helyen újrakövezték az utcákat.
Ebédre visszaérsz. Emili boldogan mutatja az új ruháit, és cipőjét.
- Nem akartam minden nap abban a szép, új ünneplő ruhájában, s Eden segített nekem, elvitt a boltokba, hogy vehessek. - újságolja lelkesen.
- Megyünk enni? - siklik át az ügyön Eden nagyvonalúan.

Meg torpanok majd kiáltanék aztán mégsem. Olyanok mint két testvér az én szememben mindenképp. Emili gyönyörű s Eden a lovag.
A hugom boldogan kacag. Eden meg kitalált valami kedveset. Gavallérosan költi Jadur pénzt. Újra elmosolyodom. Hát hadd tegyék. Megérdemlik s jólesik látni őket. Ám valahogy ösztönösen húzódom be a kapualjba.
Eden ezt a napot vagy legalábbis a délelőttöt Emilinek szánta...nem furakszom közéjük.. majd találkozunk ebédnél ..
Besétálok az egyik kis mellékutcába s derűsebb gondolatokkal lépkedek előre. Érzem hogy ismeretlen területen járok de csak találok itt is majd járókelőt ha a lábam hazamenne...
S újra felmerül a gondolat bennem ... haza ? hova ?
Kellemes illat csal tovább. A következő sarkon egy virágüzlet ...
A kirakott virágokat csodálom majd beljebb lépek és mindenről megfeledkezve szimatolom cirógatom a szinte rámköszönő ismerős virágokat...

Az utca túlsó végén az egyik árustól két alak fordul ki. Ismerősek neked így hátulról is. Eden és Emili az. Eden lovagiasan a karját nyújtja, emlili belékarol. A húgodon új ruha van. Nem az az üneplős, amit tegnap választottál neki, s amit egész nap viselt, ez egy egszerű hétköznepi kék ruha. A páros jókedvűen beszélget, s tőled elfelé indulnak, mindkettőjük kezében egy-egy csomag.

A kedves próbálkozás és a manó kinézete mosolyra késztet. Még hosszú ideig üldögélek a folyóparton. Majd sétára indulok. Összehúzva magamon a kabátkámat mert bár jó idő van fázom....
A kirakatokat nézegetem. Egy kalapos... majd egy könyvárus kínálata állít meg. Kézbeveszek néhány könyvet. Élvezettel lapozok bele.
Tovább sétálok egyre messzebb a kollégiumtól. Nem is gondolkodom csak magambaszívom az illatokat hangokat a várost...
Nem akarok visszamenni ... Eden sehol ... a szobája zárva lehet... az iskolához sincs közöm .. még ...
Emili is Edennel van ... Biztonságban vagyok tudom de most hirtelen rámtört a magány s ha eleget kószálok talán megtalálom amit keresek... amiről magam sem tudommi az...

- Még hogy nincs semmi baj ... hazudós! - morogja, ahogy visszaveszi a zsebkendőjét, s aztán elballag, közben morog még magában. Kicsit kacsázó a járása, s ahogy utánapillantasz, látod, hogy a nadrágja fenekén van egy lyuk, lehet ő nem is tud róla, vagy nem érdekli. Pár lépés múlva túlteszi magát az eseten, s zsebre vágott kézzel, fügyörészve ballag tovább. Más már nem zavar meg.

Hökkenten nézek rá s elveszem a zsebkendőt.
- Kö...köszönöm - nézek rá a könnyeimen keresztül. - Nincs semmi baj...köszönöm. - a zsebkendőt gyűrögetve nézek rá. - Tényleg ... - visszanyújtom a zsebkendőjét. Egy halvány kis mosolyféle kíséretében.
Fogalmam sincs mit mondjak ...
Szívesen maradnék most egyedül csal ülni itt és megvárni mig a fájdalom az ürességgel együtt távozik és most először nem tudok mit kezdeni az előttem ácsorgóval. A mímelt kedvesség hazugság lenne ha elküldöm megbántom...
- Ne haragudj kérlek...én igazán köszönöm hogy megpróbáltad...de ez most nem fog menni... talán ha legközelebb találkozunk...- sóhajtok halkan.
Oldalra hajtom a fejem a karomra fektetve és lehunyom a szemem jelezve hogy nem akarok beszélgetni...most semmiképp...