Útkeresés

Noriba nem szól semmit, csak sarkon fordul és otthagy.

...

Arra ébredsz, hogy Eden kelteget.
- Lilian! Lilian, mi történt? Mért levelezel velem? Megbántottalak valamivel? Mért mentél vissza a templomba egyedül? Ébredj, dárga, mi történt veled?
Óvatosan paskolgatja az arcodat és a kezedet. A csuklódat dörzsölgeti, s teljes pánikban van.

Azt hiszem álmodom... álmodom az alakot a fátylakat a hideget. Aztán lassan felfogom hol vagyok s eszembejut miért jöttem.
Riadtan de elszántan állok meg előtte a papnő előtt.... mert ő NORIBA !!! Nem rántom el a kezem bár fáj amit művel. Minden figyelmem a szavaié.
Apa már megbékélt és újrakezdte ...s anya...bajban van mert talán menne utána de nem ment mig...EMILI ÉL !!!! Ujjong fel a lelkem. Nem számít a papnő korholása. Felragyogó szemmel nézek a fátylakkal borított arcra. Öntudatlan s az érzelmek hatására fogok rá a kézre mely sebet ejtett rajtam.
- Köszönöm....köszönöm - suttogom bár kiabálnám inkább a szívem majd megreped s alig kapok levegőt. Kifelé mutat de nem indulok azonnal.
- Mit tehetek Önért papnő ? - kérdezem megindultan hiszen visszaadta az életem.
...
Mikor elbocsát fáradtan összetörve éhesen kimerülten az elmaradt fürdő miatt de visszafelé rohanok a sötét utcákon. Megbotolva megtántorodva de előre. "Meg kell találnom Emilit" hajt a vágy s előttem van kedves arca s elgondolom milyen ijedt lehet s ő nem tudja hogy élek...honnan is tudhatná.
Kifulladva érek a kollégium kapujához.
- Tilk...Tilk Apó ! Eden visszajött már? - kérdezem lihegve. Ha nem elkérem vissza a kulcsot. Végigszaladok a folyosókon s remegő kézzel dugom a zárba. Feltépem az ajtót s belépve pakolni kezdek. Mindent vissza ahogy ide utaztam. Amikor kész vagyok az ablakhoz lépve nézek ki türelmetlenül...
- Ébredjetek...kelljetek fel! Mennem kell... - a szívem repes a tettvágy majd szét vet szinte csak felszínesen érzem az éhséget.
- Kikötő ... piac.. s vissza Lápsrévre .. - lelkendezek halkan.
majd letámaszkodok a párkányra s akaratlan is magam elé de kicsit felfelé nézek.
- Anya ! Menj keresd meg apát a szíved magtalálja majd ... Emilit megkeresem én és vigyázni fogok rá ígérem...Mindent köszönök... Szerettelek és szeretni foglak mindkettőtöket míg élek s azután is ! Légy nyugodt menj..menj tovább kérlek. Légy boldog Anya ! - mondom s most már nem fáj annyira az hogy elhagytak. Tán ez volt a dolguk. Felnevelni engem. Lehet fontosabb dolgok várnak rájuk. Megkeresem a kishugom és ha addig élek is boldoggá teszem bármi áron....

Leülök az asztal mellé és levelet írok Edennek. Útrakész vagyok s ahogy kel a nap indulok a kikötőbe. Határozom el.

"Kedves Eden !
Mindent köszönök. Remélem még találkozunk. Ha módomban lesz visszajövök. Megtaláltam él....."

A betűk összefolynak a szemem előtt. A fáradtság hirtelen dönt le a lábamról..... még érzékelem hogy a toll lehullik a földre...de már nem érdekes....

Arra ébredsz, hogy fázol. Éhes vag yés kimerült, s elalugtál a kőpadlón, de nem, ez nem az a fajta hideg. Olyan érzésed van, mintha fagyna körötted a levegő. Suhogás, lágy, de jeges szellő borzongatja végig a testedet, mintha a ruhádon is áthatolna. S egy valós érintés a szellemkezek után. Fátylakon keresztül ragad meg, érzed a csontos ujjak erejét, ahogy rákulcsolódik a karodra.
- Bolond, türelmetlen gyermek! Azt mondtam holnap éjjel! A Holtak Temploma nem élőknek való hely!
Felsegít, s ott álssz egy hasonló alak előtt, mint napközben, de éjfekete fátylakat visel. Ugyanúgy suttog, de a hangja még suttogva is reszelős.
- Rendezzük el a dolgunkat, mert különben belebetegszel!
Lejjebb csúsztatja a kaját a karodon, csukló körül fog meg, s tenyeredet felfelé fordítva a másik kezét emeli fölé. Még álmos vagy, mire feleszmélnél, egyik körme belemar a tenyeredbe. Nem ejt mély sebet, csak vért fakaszt, s el is enged. A fátyol hullámzik, majd megremeg.
- Apádat már nem érzékelem. Ő elindult az ujjászületés útján. Anyád ... anyád itt van velünk, megrekedt. Valamire vár, valamit akar, ami nem hagyja távozni. A húgod ... a húgod ... - a fátyol újra megremeg, érződik az erőfeszítáés - A húgod azt hiszem, él, gyermekem. Ő nem került az elmúlt napokban a Holtak Ura elé. Anyád is késlekedik ... Az élőkkel én nem beszélhetek, apád már nenm elérhető. Anyád ... anyád nagyon gyenge, csak az aggodalmát érzem. Hogy végül a körforgásba tér, vagy emgerősödik ebben az állapotában, azt még nem tudni. Ennyit mondhatok. Neked most az élővel kell törődnöd, a halottak már nem a Te dolgod. Menj!
A fátyollal takart csontos kéz ajtót mutat neked. A tenyereden ég a köröm vájta seb.

Elveszem a kulcsot.
- Jó éjt ! - mondom a körülállóknak és otthagyom őket. A szobába megyek. Összeszedem a fürdő holmit és elvonulok a fürdőbe. A dézsa üres és hiába érintem meg a csapot víz nem jön... eszembejut a biléta. Sóhajtva térek vissza a szobába.
Az ágyon hagyom a törölközőt a fürdősót. Lerogyva fáradtan és éhesen gyötör a magány a zűrzavar érzése.
- Anya.... - sóhajtok fel vágyakozva. Míg élt minden olyan egyszerű volt. Igaza van Lilian asszonynak. Hirtelen elhatározással felállok és egy üres lapot keresek Eden rendetlensége közepén. Majd tollat ragadok s tintába mártva ráírok pár gyönyörűen cirkalmazott sort.

Drága Eden !
A templomba mentem ne aggódj majd jövök...

Lili.

Kilépek az ajtón bezárom majd a kapuhoz sietek.
- Tilk Apó kérem ! - szólítom meg. - Tudom talán szokatlan de el kell mennem és Eden valahol az iskolában van még...ha netán előbb jönne mint én odaadná neki..kérem ?!?- kérem meg tisztelettel és felé nyújtom a kulcsot.

Majd kilépek az épületből a vállkendőm összehúzom magamon.
Az ismerős tárgyakat épületeket szobrokat kerítéseket boltokat követve megkeresem a templomot a temető mellett.
Csendesen surranok be.
Elveszek egy füstőlőt és meggyújtva letérdelek a földre lehajtott fejjel kuporgok a kövön. Itt éreztem a legközelebb magam a családomhoz. Összezavarodott fejem és kuszált érzelmeim remélem rendezni az ittlétemmel. Nem riaszt a csend asuttogás. Remélve hogy köztük meghallhatom Anyám hangját is....
Fogalmam sincs hogy mennyi az idő s hogyan telik...lehet elalszom közben s álmodom de folyamatosan őket hívom és kérdésekkel sorjázok feléjük......

Eden egy szó ellenkezés nélkül nyújtja a kulcsot.
- Jó pihenést, Lilian!

A szobába menvén pár tanulót látsz, ahogy jönnek-mennek, de nem nagyon törédnek veled. Van, ki köszön, van ki biccent, van, ki nem reagál rád. Nyugodt éjszakád van, Eden sem jelentkezik, még hajnalban sem. Egyedül az éhség kínoz, mivel pár sütemény aligha elég egy egész napra éteknek, s nem ettél mást tegnap.

- Talán legközelebb...- mondom udvariasan.
- Köszönöm a kedves fogadtatást... - nézek körbe futólag - Nevem Lilian Valmorna egyszerű vizitündér vagyok és minden ellenkező híresztelés ellenére nem veszélyeztetem a varázslók világát - mosolyodom el - gyógyítani szeretnék s minden segítséget megköszönök amit ehhez kaphatok. - mondom most már határozottan.
Eden karjára teszem a kezem.
- Amig nem lesz szobám a tegnapi éjszakához hasonlóan szeretném használni a tiedet... - jelzem finoman hogy eltűnnék innen ha odaadná a kulcsot. Kis mosollyal elé teszem a tenyerem jelezve a szándékot.

Eden egy ideig néz rád, némán, kutatóan, aztán bólint.
- Jó. Akkor holnap elviszlek a könyvtárba. Vacsorázol velünk? - kérdi. - Még az avatás előtt szeretnénk telerakni a bendőnket.
A többiek is körétek gyűlnek, és várják, hogyan döntesz. Összesn még négy fiú, és egy lány, aki msotanában csatlakozhatott, mert a múltkor még nem votl itt. Viszont páran a csapatból már elmehettek közben, míg Lilianával beszéltél, mert többen voltak.
Ha arra gondolsz, hogy most egy kupac varázslótanonc között állsz ... nem is látszik. Éppen olyanok, mint minden más lény a világon.

Mosolyogva köszönök nekik.
- Igazán nincs mit - mondom udvariasan majd Edenre nézek. - Velem jönnél egy pillanatra ? - vonnám félre.
Majd odébb sétálok vele.
- Nézd Eden azt hiszem kár erőltetni a patronáló dolgát. Valóban szeretnék tanulni. Minden olyat amit egy ispotályban hasznosíthatok hogy gyorsabban gyógyuljanak a betegek. Kezdjük valami egyszerűvel. Kérlek csak írd össze nekem azokat a tankönyveket amelyeket egy még teljesen tanulatlan kézhez kapna. Te sem tudod mit tanulhatnék én meg végképp nem is ismerem ki magam. Leülök ás átolvasom megtanulom ami hiányzik aztán azt hiszem bármennyire is riaszt a gondolat megkeresem a legszigorúbb professzort aki ez ügyben vizsgáztathat és alá vetem magam egy tudáspróbának. Ha megbukom akkor tudni fogom hol a helyem... - hadarom el egy szuszra.
- S most segítesz hogy legyen egy saját szobám ? - kérdezem némiképp sürgetőleg.

- Minden jót, Lilian! - szól utánad még, majd Amyhez indul.
Az utat visszafelé könnyedén megtalálod, pedig az utcák első látásra kiismerhetetlenül kaotikusak, s furán kanyarognak, ahogy a domborzat és a különböző méretű fajoknak épített különböző méretű házak megkívánják. Gyakran van, hogy egy-egy elf ház tetjén, szinte díszként odabiggyesztve egy kisebb házikó található, mintegy a tető fura kinövéseként, amiben egy tündérke család él, és hasonlók. Az összkép vadregényes.
A Tudás Házába visszaérve Eden és a társaság örömmel üdvözöl, s megköszönik a süteményt.

Mosolyogva nézek rá.
- Nem hölgyem nem sértődtem meg ... nem ismerem az érzést - mondom őszintén.
- Csupáncsak elmondtam én mit szeretnék...s Önnek ez nem felel meg megértem. Nem akartam tolakodó lenni. Pusztán támpontot keresek ahonnan elindulhatok. Arra gondoltam hogy mivel Önt javallota Eden a gyógyítás tanulásának elkezdéséhez és mind őt mind az irnok urat megleptem azzal hogy szerintük nem vagyok kezdő megkérem Önt hogy addig maradhassak míg az Ön segítségével átláthatom mit is tanulhatnék és mi is az ami hiányzik. Csak azt szerettem volna hogy addig nem lépek az iskola falai közé mig biztos alaptudással nem tehetem. A helyem keresem a világban akár itt Nyírszigeten akár máshol. A gyökereimet felégette a tűz s most úgy érzem sodródom. - mondom nyugodtan.
- S igennem szívesenmutatkozom a társak előtt. Sajnálom de zavar a tűz okozta sérülések nyoma s nem csak kívül .. - veszek mély levegőt.
- Köszönöm a kedvességét. Soha nem tekintettem volna Önre másképp mint a segítőmre. Amy aranyos és magabiztos lányka biztos különb felnőtt lesz belőle mint én lehettem volna valaha is. S nem hiszem hogy magyarázatra szorulna ha Ön boldog egy férfival bárki is legyen az. Mindig arra tanítottak hogy szeretni kell mindazt ami él. S tudom milyen az ha viszont szeretnek.... nálem jobban senki tán...hiszen elvesztettem - fejezem be halkan. Hátralépek és kedvesen intek Amy felé. A kijárat felé indulok.

- Lilian, Te most megsértődtél? - szól utánad Liliana meglepetten. - Nem arról van szó, hogy zavarsz, csak megpróbáltam értésedre adni, hogy nem egy elvonulási zug az otthonom, s neked sem arra van szükséged. Amit a szüleid mondtak, az részben igaz lehet. Sőt, ha családban és gyerekekben gondolkodsz, akkor csais egy vizitündér lehet a megfelelő választás. De ez nem jelenti azt, hogy a diákéveid alatt, vagy a családalapítás előtt nem kerülhet közel valaki a szívedhez. Szeretni és szeretve lenni egy csodálatos adomány, és néha a kötttségek csupán megkeserítik. Nem véletlen, hogy nincs férjem, noha van gyerekem. Most is lenne, aki feleségül venne. Nem azt mondom, hogy ez a helyes út, csupán azt szeretném megvilágítani előtted, hogy az előítéleteid gúsba köthetnek. Válogasd össez az óráidat, tervezd meg az életedet itt nálunk, s aztán megbeszéljük a munka dogát is! Sok sikert!

Eleinte bánt amit mond aztán elgondolkodom a szavai értelmén. Komolyan veszem a beszélgetést. Egyetlen percig nézek magam elé.
- Anya azt akarta hogy mi ketten Emilivel ugyanolyan boldogok legyünk mint ő és apa... Ő úgy gondolta hogy csak egy vizitündérrel lehetek igazán boldog hisz csak ő értheti meg a viselkedésem alapjait. Egy emberre túl nagy hatással van a szépségünk amit az istenek ajándékoztak a fajomnak. Másokat megtéveszthet az érzés...szerinte csak egy másik vizitündér szerethet belém őszintén. A következő bőség hava előtti időszakban akartak megismertetni a többi család ifjaival. Minden harmadik évben ilyenkor kerítenek erre sort. - mosolyodom el.
- Nem akartam Önt zavarni. Így is köszönöm hogy segítségemre van. Természetesen beköltözöm a kollégiumba s ha szüksége van rám akkor csak üzennie kell. - állok fel mellőle s udvariasan meghajlok.
- Köszönöm a türelmét Lilian asszony - távozni készülök.

Liliana komolyan néz rád, s hallgatja, ahogy kicsit tétován megpróbálod összerakni a terveidet.
- Éppenséggel lakhatsz nálam is, de előre meg kell mondjam, lehet, hogy pár dolog nálam is feszélyezne. Nem élek egyedül teljesen, van férfi a háznál, bár nem Amy édesapja. Ez egy hosszú és bonyolult történet, egyszer talán majd elmesélem, de nem most. - árul el óvatosan magáról egy pár dolgot, de nem sokat - Érdemes azt is figyelembe venni, hogy a kollégium csak pár lépésre van a tantermektől, míg az én házam jóval messzebb. Eddig visszahúzódó életet éltél, zavar mások közelsége. Megértem. De nem lehet állandóan elbújni. Én úgy vélem, Amy attól lesz életrevaló, ha sokat van társaságban, s nem pátyolgatom otthon eldugva. Nem kétlem, hogy a szüleid jót akartak, de lehet ideje lenne felnőni, s rá is vagy kényszerülve. Nem akarok az érzéseidbe gázolni, de ha nem jön ez a szerencsétlenség, mégis, meddig akartál volna még egy kalitkában gyerekként éldegélni? Felnőtt, fiatal nő vagy, nem egy kis mimóza!
Megpaskolgatja a kezedet, hogy elvegye a szavai élét.
- Szükséged van barátokra, és más fiatalok társaságára. Hogy a többiek ott fiatalabbak? Hidd el, nem mind. S ebben a korban már azért két-három év még nem a világ. Egy kétéves meg egy ötéves között lám, nagy a különbség, mutat a köröttük játszadozó gyerekekre, de ez később egyre inkább elmosódik.
Egy pillanatra Amyre figyel, hogy mit művel, de a gyerek éppen egy valaki által elhagyott színes szalagot bűvöl, és próbál meg hajába gyömöszölni, s ez teljesen elfoglalja.
- Elnézést a kioktatásért, de Eden is célzott rá, hogy hajlamos vagy időnként visszabújni a kis kagylóhéjadba, ami ugyan védelemnek jó, de szörnyen szűk, s elzárja a kilátást. Itt van ez a bohó kölök is, aki egy csókot nyomott az orcádra, s lám, nem kis hatást ért el vele. Annyira szörnyű dolog ez? Ha elbújdokolsz hozzám, vagy vissza abba a Jula szebtélybe, akkor egy csomó jóból kimaradsz, ezt hidd el nekem!

Amyre nézek és komolyan szólok hozzá.
- Bocsánat kishölgy hogyne te nem vagy tündér de pont olyan szép vagy és kedves csak egy persze lényegesen magasabb.... tudod én is tündér vagyok csak épp vizitündér...gyönyörű meséket tudok a nádasokról tavakról - mosolyodom el.
- Engem Lilian nek hívnak majdnem mint csodaszép anyukádat ... téged hogy szólíthatlak..mi a neved ? - myújtom felé a kezem komolyan és nem guggolok le igyekszem felnőttesen viselkedni vele mert érzem ezt kívánná.

Majd mikor elszalad leülök a hölgy mellé.
...
Nyugodtan végighallgatom. S komolyan bólintok.
- Jól értettem hogy Ön irányítaná ebbéli törekvéseimet ? Edennél láttam néhány...jónéhány könyvet - mosolyodom el a rendetlenséget felidézve.
- Szívesebben laknék az Ön közelében mint egyedül sok ismeretlen fiatal közt. Bevallom zavar hogy idősebb vagyok és nem tudok semmit - vallom be halkan.
- S odahaza is Júlia Antónia papnő ispotályában laktam egy kis cellában. Nincsenek nagy igényeim csak vízre van szükségem meg egy ágyra. - próbálkozom óvatosan. - S így mindig kéznél lehetnék ha szüksége van rám - nézek rá.
- Tudok varrni ruhát javítani vagy házaknál takarítani hogy a tandíjam kifizessem ... Önnek ... s megvegyem a könyveket. - adom elő amit gondolok - S ha van időm tanulok s Ön felmérhetné mikor leszek érett arra hogy az iskolában folytassam a professzorok előtt. - beharapom az ajkam mert túl bátorra sikerült tán amit mondtam.

Lilana csak jókedvűen mosolyog rajtatok, AMy azonban reklamál.
- Én nem vatyok tyündéééke! A tyündéééke ilyen pici! - mutatja az ujjai között, milyen pici is. Valóban a tündérek nem nőnek nagyobbra 40 centinél, ami persze valamivel több, mint Amy két apró ujja közötti távolság, de kisebb, mint a gyermek mostani magassága, hisz Amy már közel egy méter.
- Igen, Amy, Te már nagykislány vagy. - helyesel az anyja, és elküldi játszani.
- Eden mondta, hogy még csak tegnap érkezett, s hogy vannak bizonyos ismeretei, de hiányosak. A fiatalember nem lát bele a gyógyítók munkájába és felkészítésébe, ezért megkért engem, hogy magyarázzam el.
egy padra mutat a fal tövében.
- Üljünk le oda!
Megindul, leül, s megvárja, míg mellé telepszel.
- Nyírszigeten mindenféle gyógyító képzés azzal kezdődik, hogy elébb megtanítják az élet alapjait. Én ezt hasznos dolognak tartom, mert ha csak a betegségekkel foglalkoznátok, és azokat bemagolnátok, meg a gyógymódokat, akkor nem nagyon lehetne tőletek új ötleteket, logikus gondolkodást elvárni. Ezenkívül a rengeteg faj is problémát okoz. Az ember saját magán tapasztalhatja a saját faja működését, hogy úgy mondjam, de egy másik fajét már csak tanulhatja. Ezért előképzés kell, mielőtt magát a gyógyítást vagy a sebkötözést megtanulod. Eden azt mondta, hogy Te már tanultál ilyesmiket egy keveset, s hogy a gyógynövényekről is tudsz dolgokat, de szeretnéd elölről kezdeni, hogy biztos semmi ne maradjon ki. Ez alapvetően egy jó gondolat, én támogatom, az elmélyült, aprólékos tudás az fontos. Azt kell még eldöntened, hogy mennyit bírsz. S ezt bizony tapasztalnod kell. Hány tantárgyat vagy képes egyszerre tanulni? Főleg, ha mellette dolgozni is szeretnél ... Ugye nem is egyszerű ez ...
Újfent kedvesen elmosolyodik, majd folytatja.
- De nem kell megrémülni! Kis átgondolással biztos megtalálod a megfelelő megoldást. Azt kell megtudnod majd, hogy amit tanulni akarsz, mely napokon, s milyen hosszan tanítják. Mennyit kell készülni önállóan egy-egy órára, s nem ütköznek-e a tantárgyak egymással. Két helyen nem lehetsz egyszerre.

Hirtelen fordulok meg mikor meglök a levegőben pördülve. S szembekerülve újra felnevetek. Majd pár lépéssel elmenekülök előle. Mikor beér újra mellé igazítom a lépteim.
Az épület előtt megállok egy pillanatra. A zsivaly kellemesen érint. S belépve mintha hirtelen egy nagy tóban találnám magam. Varázslatos a rengeteg érzés ami itt kavarog. A nyüzsgés a lelkesedés...
Akaratlan is mosolyogva nézek körül.
- Eden...- sóhajtok s egy két percig élvezem amit láthatok. Majd követem a fiú tekintetét s ösztönösen mozdulok a kis lány felé hogy kiszedjem a nagyok lába alól...mikor a hölgy hangja megakaszt. - Amy.. - mondom halkan - pont olyan eleven mint Emili volt - mosolyodom el kissé...
Követem Edent. - Liliana ? - mondom ki hirtelen d el is pirulok zavaromban. - Bocsánat .. - hebegem majd elmosolyodom.
- A báránynak neve is van ... Lilian Valmorma szolgálatára hölgyem - hajtom meg magam finoman miközben megfogom az ujjait óvatosan.
Eden apró kedveskedése erősen meglep még elköszönni is elfelejtek tőle. Kifurdul azudvarról és eltűnik a szemem elől..
- Kajla .. - simogatom meg a kis csók helyét majd a hölgy felé fordulok. Arcom pírtól ég.
A kislány hirtelen megérkezte oldja azavarom. A szeretetét látva könnyes lesz a szemem de sikerül elmosolyodnom.
- Szervusz tündérke ! - mosolygok a kicsire. Majd visszafordulok a hölgy felé.
- Eden elszaladt s nem tudom mennyit mondott el Önnek. - kezdem udvariasan. - Dolgoztam már néhány hetet egy ispotályban Jula Űrnő papjanak keze alatt és ha végre sikerül minden kis dolgot elintéznie az én szertelen barátomnak akkor a Tudás Házában szeretnék gyógyítást tanulni...- folytatom.
- Azt hiszem azért vagyok itt mert az ön segítségében reménykedem. Néhány hete magam is árva vagyok. - pillantok a többi gyerekre - Se szüleim se szállásom se munkám - vallom be őszintén - de nem félek a nehézségektől s szívesen dolgoznék itt Önnél ha szüksége van két szorgalmas kézre. - majd picit elgondolkodom.
- Eden említette hogy esetleg egy felvigyázót keres Amy mellé... - tanácstalanodom el. - a kishugom is elhagyott ... Emilinek hívták s pont ily aranyos csintalan és eleven volt ennyi idősen. Jobbára én neveltem fel...anya rengeteget dolgozott a ház körül s én vigyáztam rá..... - hátralépve elfordulok egy pillanatra s gyorsan kitörlök pár könnycseppet. - Bocsánat...- próbálok mosolyogni - rettenetesen hiányoznak...- sóhajtom.
Majd a kislányra nézek.
- Tudod van sok kedves kis tündér akik mind azon fáradznak hogy megnevettessék az ilyen kicsi lányokat ha énekelünk vagy verset mondunk nekik.... - rögtön szeretet ébred bennem.

Eden a hátad mögé kerül, s gyengéden meglök.
- Kérése számomra parancs, Lilian kisasszony!
Rövidesen az iskola elé értek.

Hírdeti a tábla rajta.
Az épületnek füves-kertes belső udvara van, s rengeteg gyerek játszik rajta. Már a bejárattól pár klépésra hallod a gyerekzsivalyt. Odabenn felügyelők éber szeme mellett játszik egy csomó apróság, páran egyenruhában, ők biztos az árbák, s páran meg mindenféle tiritarkában, ők a bejárósok. Az egyik fa árnyékában egy egész pici apróság ül, és éppen egy virágot szagolgat, majd hirtelen felpattan, és elszalad, be a fogócskázó nagyok közé.
- Amy, gyere vissza, fel fognak lökni a nagyok! - kiált utána egy fiatal nő.
Eden, aki eddig tétován álldogált, megrezzen, s elindul veled a hölgy felé.
Halványzöld ruhában van, s vörös hajú, kacsú termetű, de formás. Az egész tartása, és megjelenése igen érdekes, valahogy leírhatatlanul kirí a többiek közül, de nem tudod miért. Göndör, vörös haját egy ezüst csat fogja össze, melyen csillagok vannak díszítésül, s ahogy közelebb érsz, látod, hogy a ruhája is hímzett, de mivel a saját színével van rajta a hímzés, így távolról nem volt látható a szoknya alján körbefutó indás virágminta.
- Liliana asszony! - biccent neki Eden tisztelettudóan.
- Szép napot, Eden, újra! - fordul feléje a nő, kedves mosollyal. - Meghoztad az elveszett báránykádat?
S Rád pillant.
- Liliana Kresh-Siron vagyok, örvendek. - nyújtja feléd a kezét.
- Igen, ő lenne az. Én sietek is vissza akkor ... - szól Eden, egy hirtelen ötlettől fogva egy puszit nyom az arcodra - Minden jót! - és eliszkol.
Amí közben megindult visszafelé, és sikeresen megérkezett az anyja szoknyájához, amibe bele is kapaszkodik nyomban. Látod, nem először teheti, a szoknyán a keze magasságában van egy sötétebb folt.
- Mamimamimami! - sikítja, és egy nagyot nevet hozzá.

Megfogom a felemelt kezét és felnevetek vidáman.
- Ó Edem ! Akkor csak légy a barátom a társam ! Húzz vissza ha butaságot akarok tenni, és lökj előre ha valamit hasznos lenne megtennem ! - finoman megsimogatom az orrát. Megpöckölni nem merem.
- S most mutass be a hölgynek aztán majd ő eldönti érdemes leszek e arra hogy a patrónusom legyen. - kacsintok rá.
Megfogom a kezét és tovább húzom a tervezett irányba.

A két csomagot átveszi, de nem is néz bele egyenlőre.Edennél, kezded sejteni, az anyagi javak erősen háttérbe szorulnak, nem nagyon törődik velük.
- Nem, én nem tudtam, hogyan döntesz, csak gondoltam, érdemes meghallgatni még valakit, mielőtt döntenél. - feleli magától értetődően. - Igen, ez egy mágus dolog, de sokan kíváncsiak rá, a nagyteremben tartjuk. Nem te leszel az egyetlen "külsős". Sokan lesznek jelmezben, és neked meg még jelmez sem kell, elég ha használod a képességedet. Nem, ez nem elfogadható kibúvó, ha nem akarsz jönni, akkor valami mást kell kitalálnod. - mókásan nyelvet ölt rád, jelezve, hogy ezt ő így nem veszi be.
Aztán ahogy a következő mondandó kibontakozik, elébb hevesen s helyeslően bólogat, aztán azonban, amikor felkéred elpirul, és hebegni-habogni kezd.
- Ó, Lilian, ... huhhh ... ez angyon megtisztelő ... de ... - fúj egy angyot - Először is ... én még nem ... nekem kellene még pár hónao, hogy betöltsem ... szóval én még nem is vagyok huszonöt. Még nekem is van egy mentorom. Szóval ez ... ez így .... megleptél. Azt hittem, arra a hölgyre gondolsz, akihez megyünk. Nem .. nem is godnoltam, hogy neked még nincs, de persze, ha nem nagyon mozdultatok ki, akkor hogyan is lett volna, de ha lett volna, akkor is érdemes másikat felkérned, hisz másik városba kerültél. Persze még nem ismersz senkit ... szóval ez így bonyolult. - megvakarja a fejét, és megint azt a nagyon tanácstalan képet vágja, amit az élet filozofikusabb dolgainak előkerülése esetén már megszokhattál tőle.

Úgy érzem sosem fogom megszokni a tempót amit diktál de egyre jobban átragad rám a lelkesedése.
Mosolyogva figyelem. Csak bólogatok a hadarására.
- Ezt vidd be a szobádba ezt meg faljátok fel hogy legyen erőtök a tervezgetéshez vagy mihez - nyomom a kezébe anagyobb és a kisebb csomagot miközben kifelé sietünk az épületből.
- Próbáltam megtalálni azt aki szobát adhatna de Tilk Apó azt mondta egész nap miattam szaladgáltálés kérdezzelek téged - mondom kissé korholó hangon de mosolyogva.
- Honnan tudtad hogyan döntök ? - kérdezem kíváncsian - kezdem azt hinni hogy nincsenek előtted titkok te varázsló..- sóhajtok megadóan és hálásan nézek rá.
Bármennyire is rohanunk igyekszem megjegyezni az utat. Kollégium...Iskola...általános iskola...park... templom...
Az életem hirtelen rohanásba kezdett és bizony igencsak oda kell figyelnem ha lépést akarok vele tartani. Már pedig akarok...határozom el.
- Ez az újoncavatás... ez olyan mágus dolog nem ? - próbálok alkalmat adni neki arra hogy ha csak azért hív hogy ne legyek egyedül kibújhasson. - és tudod a hajam...- ütöm el a dolog élét egy túljátszott fintorral.
- S azt hiszem hálás vagyok az Isteneknek.... - nézek rá hirtelen megállva. - Anya mesélte hogy régen volt neki is mint minden fiatalnak egy ...hogy is mondta ... patronálója azt hiszem. Bár ez a patronáló felnőtt kellett hogy legyen. Talán azért mert nekik már nincsenek olyan gondjaik mint egy gyermeknek - mosolygok rá - s a gyermek maga választja ki és kéri fel a felnőttet.... - egy pillanatra elhallgatok majd komolyan nézek rá.
- Edem Grimm ezennel felkérlek hogy légy a patronálóm...- majd félrefordított fejjel figyelem mit szól mindehhez.

Ott van az udvaron, pár hasonló korú fiatalemberrel együtt valamit nagyon tanácskoznak. Amikor meglát, felderül az arca, elnézést kér, s hozzád siet.
- De jó, hogy már itt vagy! Gyere! - kihúz az udvarról, és közben magyaráz. - Én ezekben a gyógyítás dolgokban nem vagyok elég tapasztalt. Én más tárgyakat tanultam, mértant, térképészetet, és főleg mágiát. Elgondolkodtam azon, ki az, aki neked segíthet. Van egy hölgy, aki az elemi iskolában tanít jelenleg, de különben gyógyító is, néha az városi ispotályban is dolgozik. Két éve érkezett a városunkba, szóval nagyjából tudja, miben is szorulsz segítségre. Neki meg van egy kicsi lánya, akire néha vigyázni kell. Megkérdeztem tőle, segít-e neked eligazodni a tanulnivalók között, s azt mondta szívesen segít. Itt van az iskola nem messze, ahol tanít, átkísérlek, és bemutatlak. Aztán jövök vissza, mert még ki kell találnunk egy-két feladatot estére. Remélem, este nem bújdokolsz el, s velünk mulatsz! Nem megyünk kocsmába, itt leszünk az iskola területén. - Eden szinte egy szuszra mondta el ezt neked, látszik, hogy lelkes, bizakodó, és tele van tervekkel.

- Köszönöm - mondom mosolyogva és be kell látnom hogy Eden nélkül valóban nem boldogulok ebben az új helyzetben. Lassan sétálok át a másik épületbe s a folyosón bolyongva többszöri nekifutásra találom csak meg az udvart.
"Újoncavatás"....
Félénken állok meg az udvar szélén lehetőleg a legkevésbé útjában bárkinek is.
A magamhoz ölelt becsomagolt ruhakupacba kapaszkodom. Ujjaim köszt óvatosan tartom a péksüteményes kis csomagot.
Edent keresi a tekintetem.

Bár Láposrévből nem sokat láttál, de Nyírsziget valamiért családiasabbnak tűnik. A tisztaság is angyonn, a levegő is jobb, bár ugye egy kikötőváros lagúnáit, mert Láposrévben sokszor szűk vizi utak helyettesítették az utcát, szóval egy olyan várost sejtésed szerint nehezebb lehet tisztán tartani. Néha olyan dolgokkal találkozol, ami szerinted furcsáén működik. Lehet, hogy mágia? A sütemény finom, a boltosok kedvesek.
Tilk apó elébb szinte felpillantás nélkül mondja.
- Bilétát kérem felmutatni! ... Ja, hogy magácska az! Eden mondta, hogy még nem lesz bilétája, mert ki kell találni rendesen, hogy mit tanuljon. Ne siessen annyira, mert Eden nincs a szobájában, nem tud bemenni. A magácska ügyében is szaladgált erre-arra, de aztán szóltak neki, hogy ma este lesz az újoncavatás a mágusoknál, és feltétlenül számítanak rá. Azt üzente, hogy az udvaron megtalálja. Menjen, csak, menjen!
Kitessékel a kollégiumból.

Eden szavai biztonságot adnak. Tartozni valahova valakihez újra... Mikor elrohan sokáig nézek utána. Majd leülök a partra s a víz érintése megnyugtat. A gondolataim lassan rendeződnek. A templomban történtek megrázóan hatottak rám s akinti napfény a parkocska békéje lassan kisimogatja belőlem a sötét gondolatokat. Felállok és sétálni indulok. Megcsodálom a házakat az üzletek kínálatát. Eden szavai járnak a fejemben... a kettőnk kapcsolata.
Betérek az egyik kis üzletbe és alaposan körbenézve veszek neki egy vastagabb anyagból varrt nadrágot egy husszú ujjú inget s egy pulóvert ami illik a nadrág színéhez. Majd rájövök hogy éhes is vagyok hisz reggel óta nem ettem.
Az illatok könnyen útba igazítanak. Egy pék kis üzletében veszek pár most sült túróval mazsolával aztán meg lekvárral töltött süteményt. Sietnék vissza Edenhez. Körbenézve az utca ismeretlen így néhány járókelőt megszólítva s a Tudás Házát keresve visszatérek az épülethez.
Kedvesen köszönök Tilk Apónak s felé nyújtok egy még meleg süteményt.
- Kellemes délutánt Tilk Apó ! Uzsonnázott már ? - kérdezem mosolyogva. - Nem tudja véletlenül hogy ki az akivel megbeszélhetném hogy mi módon kaphatnék egy saját szobát ? - próbálok beszélgetésbe elegyedni s megpróbálni az új élet önállóságát.

Eden megint tipródik, mint amióta együtt vagytok már sokszor tette. Nem tudja, menjen-e vagy maradjon. Nem tudja, most valóban mi lenne jó neked, ha hazatérnél vagy ha maradnál. Ő élvezi a diákéletet, de nem tudja, Te élvezni fogod-e.
- Ez nem akaszkodás, Lilian. Nem vagy a terhemre. Persze jelentesz plusz elfoglaltságokat, törnöm kell a fejemet más dolgokon is, mint a tanulás, de ... nekem is segítettek. Amikor idejöttem én is csak egy jó eszű parasztgyerek voltam, a műveltségem a messze nem érte el a tiédet sem. Ez itt így megy. S így is kell mennie. Aki elfogadja a segítséget a felsőbb évesektől, az meg tud itt telepedni, a többiek kevesebb valószínűséggel. Ez nem kirívó, amit én művelek, nálunk ez a természetes. S nem, ne érezd úgy, hogy neked már nincs jövős, hogy el kell bújdokolnod valahová. Felnőtt vagy, önálló, értelmes, szép ... - megakad, ahogy keresi a szavakat, amikkel még dícsérhet - és kedves és figyelmes ... nem igaz, hogy csak én adok neked. Az úton tőled kaptam enni, megvarrtad a ruhámat, betakartál, óvtál. Én is sokat kaptam tőled, nagyon sokat.
Elhallgat, mert ennyit bírt ki a lelke a szónoklatból. Egy ideig csak néz téged, mintha be akarna spájzolni magának egy adag Liliant, aztán megnyugszik.
- Ezen gondolkodj el, és este várlak! - teszi hozzá, aztán sarkon fordul, és elrohan.