Útkeresés

A kedvessége megindító. Szótlan hagyom hogy a parkba vigyen. A víz látványa felvidít kissé, de a gondjaimat nem űzi el. Felé fordulok.
- Eden... én tényleg sokat köszönhetek neked... - nézek rá szelíden.
- Ha holnap este választ kapok.... nem... nem tudom mi lesz mit tegyek...ha tudok velük beszélni ha megnyugszom.... - könnybelábadt szemmel nézek rá.
- Nincs senkim nincs otthonom... nem varrhatom magam a nyakadba hisz megvan a saját életed... - elakadok kissé - lehet csak ennyi volt a dolgod elhozni ide s ezt köszönöm.... - nem tudom megfogalmazni az érzéseimet amit iránta érzek amiért testvéremként viselkedett... de én nem vagyok a családja nem tartozik felém semmivel. Mély levegőt veszek..
- Téged vár az iskola a társaid az elmaradt tanulmányok - megingatom a fejem - haragudnál ha inkább most egyedül maradnék ? - A kis tóra nézek - estére hazamegyek ... még ma estére...aztán holnap már talán nem kell pazarolnod rám az időd.... - kis mosollyal nézek rá - .. köszönök mindent. - mondom kedvesen.
....
( Ha magamra hagy és elmegy... Akkor leülök a tó partjára a fűbe és bal kezemmel letámaszkodva jobb tenyerem a vízre fektetem. A piciny borzolt hullámokat simogatom s azon töprengek hogy hol lehet az a víz amit magaménak mondhatnék. A jövőn töprengek s próbálok ésszerű magyarázatokat találni a csapongó érzéseim számára hogy megleljem az utam )

Eden lehunyt szemmel élvezi a napfényt, a korongok felé fordul, s úgy marad, de aztán ahogy beszélninkedsze, már rád figyel. Mikor a kétségeidet eléje tárod, csak emgfogja a két kezed, s a szembedbe néz.
- Ha megkapod a választ, akkor szabad leszel. Kötelességeidet letudtad, s élheted a saját életed. Erre gondolj, kérlek! - olyan szelíg meggyőzpdéssel mondja ezeket a szavakat, érzed, egész lénye feléd fordul most, és a legjobbakat kívánja neked. - Gyere, sétáljunk még egy kicsit!
Kézen fog, s elvezet a templom és a temető közeléből.
Leballagtok a sziget keleti partjára, egy ligetbe. Nyrfák vesznek körül, s tarka nyárutói, őszi virágok. Egy apró holtág vonul végig a parkon, mitn egy mozdulatlan patak. Benne vizinövények popáznak, s pár lépésre ott a folyó is, a keskenyebbik ág, amin nem szoktak hajók közlekedni, elgfeljebb pár csónak. Csendes hely, ahol nem érződik a város lüktetés, nyüzsgése. Alig páran sétálnak a fák alatt, főleg szerelmes párok, és idősebbek.

Szeretném hinni hogy anyám keze érint itt ahol tán könnyebben jelenhetne meg hisz ez egy szent hely talán itt lennék legközelebb a holtakhoz.
Engem nem riaszt a környezet. Nyugalom van szinte túlsággal is.
S annyira vágyom találkozni velük...

A szellem alak visszatérte zökkent ki. Mikor elmondja hogy Noriba Tisztelendő Anya fogad meghajlok felé köszönetképp.
Megvárom hogy ellebegjen és kifelé indulok Edennel az oldalamon.
A kinti napfény szinte fizikai fájdalmat okoz a csend és sötét után. Mégis jólesik a melege ...az élet van itt kint a küszöbön túl.
- Még el sem temethettem őket....- sajdul belém a ki is mondott gondolat a temetőt nézve.
- Holnap fogad a Tisztelendő Anya ... - nézek Edenre - miért ily hamar ? -tépelődöm. - Hisz te is és Antónia is azt mondta hogy sokáig is eltarthat mig elé kerülhetek... - csóválom meg a fejem értetlen.
- Mi lesz velem Eden ha megkapom a választ ? - valahogy úgy érzem hogy akkor tőle is el kell búcsúznom hisz eredetileg csak a megnyugvásért jöttem. S ha a választ megkapom akkor döntenem kell Eden szabad világa és Antónia békés csendje közt ? Az eddigi biztos tervek most meginogni látszanak. Lehetőségem lenne tanulni...vajon mit szólna ehhez Antónia ? Vagy menjek vissza ? Hisz segítő kéz mindig kell neki....
Csndben tépelődök a templom előtt állva mintha csak az idő is megállt volna a számomra.....

Suttogások kélnek körötted, szellő legyinti meg az arcodat. Vagy egy szellemkéz érintett meg? A levegő meghűvösödik körötted. Eden ott áll melletted, nem mozdul, nem szól, olyan, mint egy megnyugtató bástya, bár elképzelhető, hogy belül ő is borzong és inog. A füstölő illata elvegyül a többiével, és az ég felé száll. A suttogások hol felerősödnek, hol elhalkulnak. Néha, mintha a távolban fátylak suhogása hallatszana, vagy árnyalakok suhhanak tova.
Nem tudod mennyi ideig várakoztok, az időárzéked teljesen cserbenhagy. Neked olyan, mitnha órákat álltatok volna, amikor visszajön (ha ő volt itt veletek az előbb) a fátyolos alak.
- Noriba Tisztelendő Anya holnap nagynyugtakor fogad benneteket. - suttogja, emgint meghajol, és elmegy.
- Napnyugtakor? Mért pont napnyugtakor? - nyögi halkan Eden, de aztán Rád pillant. - Végülis egészen hamar, és ez jó. Megyünk?

Átadom a levelet és bólintok udvariasan mikor felajánlja hogy választ hoz.
Eden szavai megijesztenek és riadtan pillantok körbe. Majd akezére szorítok és könyörgő tekintettel nézek rá hogy csak itt ne...ne vegye félvállról a környezetet.
A füstölők felé húzom s egyet megfogva alángba tartom majd kecsesen elfújom hogy csak parázs legyen a hegyén.
- Hogy azt találjátok meg amire vágytok...a békét a nyugalmat az új életet. - mondom halkan miközben letűzömm a kis pálcát. Lehajtott fejjel állok és a magam erejéből magamban próbálok üzenni keresem a kapcsolatot velük. Legalább egy érzés egy gondolat erejéig.

Várakozunk...

A panő csendesen és mozdulatlanul hallgat téged, csak akkor rezzen meg a fátyol amikor kiejted, hogy a tűzeset túlélője vagy. Miután befejezted a beszédet, még egy ideig csend van, vagyis a apanő nem szól, de az egész hely olyan, mintha állandóan sokan, angyon sokan halkan suttognának mindenfelé. Persze nem látjátok át az egész templomot, hisz oszlopsorok és szobrok tagolják a belső teret. Lehet, hogy vannak itt mások is, sőt biztos. Lehet, ők is beszélgetnek, vagy éppen imádkoznak. De az is lehet, hogy a holtak lelkei suttognak a fületekbe, csak nem értitek.
Eden megborzong melletted, de nem szól, nem mozdul. A papnő viszont pár szívdobbanásnyi idő után igen.
- Értem a kérésedet, s igazad van. Tudnod kell, hogy a rokonai megbékéltek-e sorsukkal, hisz ha nem, ugyan ki segíthetne nekik ebben, ha nem Te?
Kinyújtja kezét, de nem emeli elő a fátyol alól. Várja, hogy felfelé fordított, de fátyollal takart tenyerére rakt a borítékot.
- Átadom a levelet, s tolmácsoloma kérsedet. Ha imádkozni szeretnétek, amíg várakoztok, gyújtsatok füstölőt a holtak tiszteletére!
Meghajol felétek, a fátylai úgy rebbennek körötte, mitnha apró szárnyak lennének. Olyan az egész nő, mintha csak egy fátylakkal takart szellem lenne. Minden bizonnyal az is a célja ennek a ruhának, hogy ezt a hatást érje el. Sarkon fordul, s elsiet, de oly aprókat lép, mitnha csak lebegne a föld felett,s nem is lenne szüksége lábakra a haladához. Vagy valóban nicnsenek lábai, és lebeg, hisz valóban egy szellem?
Eden feszeng kissé, és amikor az alak eltávolodik, a füledbe súgja.
- Sosem szerettem az ilyen helyeket, de ez eddig a csúcs. Brrrrrrrrrr! De maradok, meg se próbálj kiküldeni! - s büszkén kihúzza magát.

Megnyugodva hallgatom. Nincs minden veszve legfeljebb majd többet tanulok eleinte mint mások döntöm el.
- Ne gondolj nagy dolgokra. Anyám anyja sőt nagyanyja is s még sokan felfelé kint éltek a természetben és nem a városok falai közt. Minden tudásukat megfigyelésüket tovább adták női ágon. Így tudom hogy az alapjában mérgező növényeknek is vannak fejlődési ciklusaik mikor bizony jóízűek és elfogyaszthatók...no nem mindegyik - nevetek fel halkan. - Ismerem az állatok szokásait tudjuk ők mit esznek meg ha valami bajuk van. Ükanyám híres gyógyító volt, de bár a tudás megmaradt a családban mégis egyre visszavonultabban éltünk. Persze ez nem jelenti azt hogy ne tudnám mindazt amit a család tudott, de nem mentünk emberek közé nem kerestük a többi faj közelségét... - mesélem élvezettel mert végre olyan terepen járok ami a sajátom. - Hidd el nem tudom mi az amit tudok vagyis a mértékét nem tudom...nem tudom mi kell ide hol a mércéje az iskolának. Kérlek engedd hogy lássam mit tanítanak itt egy olyannak aki semmit sem tud és kiegészíthessem a hiányosságaimat. Anyám mindig mondta hogy amit tudok az a lápra az erdőkre mezőkre korlátozódik s hogy az emberek közt meg a városokban másképp van. - próbálom vele megértetni a gondom. - Mielőtt megismertelek Jula Úrnő templomának ispotályában dolgoztam Júlia Antónia papnő irányításával. Ő bízott bennem és segített hogy amibe belekezdtem az mind jobban menjen. Persze az idősebbek mellett valóban nem sokat tehettem de azt hiszem tudom mit akarok tenni a jövőben... - nézek rá kedvesen. - Hidd el nem lesz kidobott pénz az a pár réz vagy fél ezüst. Megdolgozom majd érte újra s legalább biztos leszek benne hogy nincs olyan amit elmulasztottam volna. - mondom nyugodtan.

A város gyönyörű s szívesen bemennék néhány helyre körbenézni de most csak futólag pillantok körbe mert dolgunk van. Próbálom megjegyezni az útvonalat a házak formájáról vagy a jellegzetességekről.
A templom megszeppent és nincs merszem szólni semmit míg a hölgy nem kérdez.
- Üdvözöllek papnő - kezdem akaratlan is suttogva - kérlek bocsáss meg amiért megzavartuk a Holtak nyugalmát de nagy kéréssel fordulnék a Főtisztelendő Anyához. - kezdem bizonytalanul keresgélve a megfelelő szavakat.
- Nevem Lilian Valmorna s a barátom kísért színed elé ő Eden Grimm... de a kérés az enyém s ha a teljesítésért tennem kell valamit kérlek rám hárítsd a feladatot. - próbálom elkerülni hogy pénz kerüljön szóba.

- Láposrév kis nadszigetén születtem és nőttem fel ott élt a családom is míg hetekkel ezelőtt valaki fel nem gyújtotta a nádast. Anyám Apám és kishugom ott pusztult a tűzben...- mély levegőt veszek.
- Engem Anyám kihajított a vízbe hogy megmeneküljek de ők ott haltak meg. Az istenek kegyesek voltak és az életem meghagyva itt állok előtted hogy bizonyságot kapjak arról hogy a családom megbékélt a sorsával és továbbléptek. Ha nem, tudni szeretném miért nem és hogy mit tehetek értük. Már elfogadtam az Istenek akaratát és ezt tudatni szeretném velük is a családom tagjaival. - próbálom érthetően előadni bár az érzések feltolulnak bennem.
Átnyújtom a borítékot.
- Kérlek segíts hogy mihamarabb megtehessem mielőtt késő lenne és soha többé nem szólhatok velük.... Ha valamit még mondanának ha én is mondhatnék nekik .... - nem bírom folytatni.
Eden kezébe kapaszkodok és így próbálom megőrizni a maradék tartásomat. Könnyek folynak az arcomon.
A kedvező válaszban reménykedek.

- Akkor elébb visszamegyünk a levélért. - jelenti ki Eden, s elindul visszafelé a szállások felé.
- Nem csak erről van szó. Néhány kurzus már elkezdődött. Ha valóban van némi alapismereted, akkor lehet, hogy azokba is be tudsz csatlakozni, de ezt akkor elébb tudnunk kell. Meg ezek az előtanulményi dolgok, engem megleptek, és szeretném tudni, miről is van szó. Nem akarom, hogy feleslegesen dobjál ki pénzt.
Magatokhoz veszitek a levelet, és elindultok. Eden lelkesen mutogat közben. Megnézitek a városházát, és a nemrég felépült színházat. Elhaladtok pár szentély mellett.
A Holtak Urának temploma természetesen a temető mellett van. Egy igen méltóságteljes, de komor épület. Belépve a füstölők szaga az, mi először feltűnik. Valami nyugtató és bódító illat leng körbe benneteket. Egy fehér fátyollal letakart nőalak suhan elétek. Még az arca sem látszik, a sokrétegű könnyű leplek telejsen elfedik, de feltehetőleg ő jól lát.
- Mi járatban vagytok? - kérdi, s hangja suttogás, ami azonban, talán a tér akusztikájának köszönhetően igen jól hallható.

Hagyom hogy kivezessen. Egy zavarodott vszontlátásra futja csak a titkár felé.
Mikor kilépünk mélyeket lélegzem.
- Akkor most...nem ...vagy mégis ? - bennem van még a lelkesedés és a túl közeli lehetőség most hirtelen eltűnt mintha eltört volna valami... nem értek semmit.
- Honnan kitől tudom meg mire vagyok alkalmas ? Én nem akarom hogy úg ytűnjön hogy már tudok ezt azt...hidd el ez csak afféle lápi és erdei tudás. Én láttam mit tesznek Jula papnői az ispotályban. Én ott csak apróbb feladatokat láttam el. Vizet hoztam kötszerért szaladtam..fogtama beteg kezét vagy megitattam..Eden kérlek ne gondold hogy nincs okom tanulni... - hadarom megragadva a karját.

Mikor Noriba szóba kerül elhallgatok. A tűz mi fellángolt bennem a Tudás Háza iránt gyorsan hamvába fúl.
- Igen a papnő...- mondom halkan - kaptam egy ajánlólevelet a pártfogómtól az ispotáyban... lehet segíteni fog. A csomagomban van. - mondom Edennek. Majd mély levegőt veszek. -Keressük meg a templomot vagy szentélyt ahol Noriba fogadna tán - egyezem bele bár belül félek is kicsit atalálkozótól hisz Antónia valamiféle vizsgálatot is emlegetett a tűzzel kapcsolatban. Az is felmerül bennem hogy mi történik ha valaki a vizitündéreket akarta bántani és afülébe jut hogy megmenekültem. Ezen már napok óta gondolkodom.
Majd másfele terelem a szót.
- Tudok mosni főzni takarítani varrni szeretem a gyerekeket állatokat s persze ha lehet segítenék egy ispotályban is - próbálok támpontot adni a munka ügyében Edennek.

A hivatalnok mosolyog a buzgalmadon.
- Az életrajzát nem kértem, kisasszony, csak azt, hogy mit akar tanulni.
Eden nyúl az érméért, és sztán karonfog.
- Azt hiszem túl hamar jöttünk ide. Lilian, nem gondotlam volna, hogy ennyi mindenhez értesz. Elébb akkor egy kicsit jobban körbeszaglászunk, kik, milyen órákat tartanak mostanában, és hogy milyen munkaheletőségek vannak. Meg amiért igazából jöttél, ahhoz sem mindegy, hogy mire lesz szükség.
A hivatalnok felé fordul.
- Ma délután, vagy holnap reggel visszajövünk.
- Ahogy gondolják.
Eden kikísér, és mentegetőzik.
- Ne haragudj, de azt hiszem, ez egy kicsit bonyolult így elsőre, és jobb lenne körüljárni a témát, mielőtt fizetsz. De mielőtt ezt elekezdjük, elébb Noriba ügyével kellene kezdeni valamit. Legalább ott is érdeklődni. Hisz lehet, oda is kell majd némi pénz.

Hálás vagyok a sorsnak az első nap nyugalmáért. A fürdő után felfedezem Eden szobáját bár semmit sem mozdítok el a helyéről.
Mikor Eden hajnalban megjelenik s ágybazuhan szinte rögtön elalszik. Mosolyogva vetkőztetem le s helyezem kényelembe betakarom majd odarakom az ágy elé a másnapi ruháját.
Aztán összeszedem a reggel felvenni szándékozott ruhám és elvonulok a fürdőbe. A hátralévő pár órát a dézsáben töltöm. Mikor ébredezik a ház akkor gyorsan visszasurranok Eden szobájába. Elrágcsálom a maradék még épphogy ehető szárított gyümölcsöt iszok rá egy kis viet kézbeveszem az erszényem és Edenre nézek. - Mehetünk - mosolyodom el.

Körbevezet...mire a kis irodához érünk zsong a fejem a látni és tudnivalóktól.
- Jó reggelt kívánok - köszönök udvariasan. Meghallgatom mire is kéne felelnem.
- Gyógyítani szeretnék... - mondom bátortalanul de csillogó szemmel a lehetőség hallatán. - Dolgoztam már ispotályban igaz ez csak arra volt elég hogy tudjam mit akarok csinálni a jövőben korántsem mondanám magam képzettnek. Viszont azt hiszem nagyon sok növény hasznos és ártó tulajdonságát ismerem. A kígyómérgeket a rovarok kellemetlenkedő fajtáit s az általuk okozott csípések harapások jórészének az ellenszerét...- mondom egyre bátrabban. - De azt hiszem hogy a világon sokszorta több tudás létezik mint az enyém. Szeretnék többet tudni hogy segíthessek.- hirtelen veszem észre hogy tán egy kicsit többet szóltam mint kellett volna.
- Nem gondolom hogy többet tudnék mint aki semmit sem tud - mosolygok rá kedvesen. - S mivel nincs hova kihez visszamennem főként nem tökéletes tudás nélkül így azt hiszem az alapoknál kezdeném. - előveszem az erszényem.
- Nem tudom mennyi időre lesz elég a kezdetekhez egy arany de azt hiszem a tanulás mellett munkával megszerezhetem a többit - veszem elő a legkedvesebb mosolyom ahogy Eden is utalt erre a fegyveremre.
- Szeretnék párhuzamosan tanulni több ....kurzust -Edenre pillantok hogy jól mondom e - felvenni egyszerre. Hiszen nem lesz más dolgom mostanában csak a tanulás. - fejezem be a mondókám és elé rakom a csillogó tallért.

Sem a fürdő közben sem az éjszaka folyamán senki enm zavar. Edenv alóban hajnalban érkezik, kicsit pityókás, de azért magánál van. Amikor kinyitod az ajtót, betántorog, és bezuhan az ágyba, amiből az imént keltél ki. A hajnali fürdőzésedet szintén nem zavarja meg semmi. Készen vagy az első napodra a városban.
Eden az átdorbélzolt éjszaka ellenére telejsne éber, és élénk. Örül, hogy megint magyarázhat és mutogathat. Körbevezet az iskola falai között. Vannak előadótermek, és egy tágas udvar, ami meglepő módon a várázslótanoncoké. Itt rpóbálkozhatnak a varázsulataikkal. A falak mágikusan megerősítettek, nincs semmi tönkretehető, és mindig a már tapasztalt felső évesek felügyelnek a "kicsik" felett.
Aztán végül megérkeztek egy kicsi irodához, ahol megérdeklőditek mit is ntualhatnál és mennyiért.
- Ha csak a sebek ellátását kívánja emgtanulni, akkor abból egy óra 4 rézbe kerül, két hónapra ha beiratkozik, akkor az ... - a fiatal hivatalnok kalkulál - 160 réz. Ha a betegségek gyógyítását is meg akarja tanulni, az egy hosszabb folyamat, ott az előtanulmányok nyolc hónapig tartanak és nagyjából 4 arany, mire elkezdheti a gyógyítás kurzust magát. Ha úgy véli, hogy ezekkel az élettani és gyógynövény ismeretekkel már rendelkezik - egy sanda pillantás rád - akkor két hónapon át gyógyítást hallgatni 5 ezüstbe kerül.
A hivatalnok elhallgat, s várja, hogy mit is döntesz.

Megnyugtat a vidám kedvessége.
- Sose legyen komolyabb gondod egy méz szőke hajzuhatagnál. - közelebb lépek és befogom a szemét majd kissé koncentrálok és felveszem egy vizitündér igazi alakját a régi arcom hajam és egy nádasbéli ünneplőruhát képzelek magamra amit még egyszer édesanyám varrt nekem meglepetésnek arra az időre mikor majd megismerem életem szerelmét. A ruha a tűzbe veszett.....
Hátralépek engedve hogy lásson. Kedvesen elmosolyodom.
- Lilian Valmorna Láposrév kis szigetéről - bókolok előtte játékosan.

Majd eltűntetem kis fintorral a látomást.
- A pénzt elrakom majd, s az ajtót magamra zárom éjszakára, éberen alszom nem kell dörömbölnöd majd. - mosolygok rá.
Mikor magamrahagy csak a legszükségesebb holmikat szedem elő és nem nyúlok a dolgaihoz bármilyen szívesen is csinálnék rendet. Valami azt súgja hogy megharagudna érte. Levetkőzőm és a plédet tekerem magam köré. Fogok egy törölközőt és egy kis üveg illatosított fürdősót. Az ágyra ülve várok rá. A szobát nézegetem. Hatalmas tér egyetlen embernek. Mi négyen éltünk egy pici házban. S cak akkor volt nagyobb terünk ha a padláson aludtunk nyáron a hugommal.
Mire halkan sóhajthatnék nyílik az ajtó és Eden a fürdőbe kísér.
- Itt minden varázslatos ? - kérdezem a víz megjelentét figyelve. - Sok dolgod lesz velem - nézek rá vidáman.
- Köszönöm. - élvezettel érintem meg a víz felszínét.
Mikor magamra hagy leveszem a plédet és elmerülök a vízben. Néhányszor a fejem búbjáig amig levegővel bírom, majd kitámasztom a fejem a dézsa szélére. Halkan dúdolni kezdek. Már rég nem énekeltem. Most hogy nincs itt senki lehunyt szemmel halkan belekezdek a vágyódás késztetésének engedve...


Anya arca dereng fel előttem... két könnycsepp gördül a vízbe és lassan elkeveredik... Képek váltakoznak lehunyt pilláim mögött.... A múlt fájón kedves emlékei...
Halványan elmosolyodom.

Edenen látszik, hogy kombinálja a lehetőségeket, mit mikor, hgoyan lenne sélszerű megoldani.
- A hajad. Lehet arra tudok megoldást. Szeretném már látni azt a híres mézszőke hajzuhatagot. - vigyorodik el, shzokás szerint kicsit összevissza súlyozva a dolgokat.
- Ami a pénzt illeti, szerintem az is várhat holnapig, emrt sejtelmem nincs, mennyitbe fog kerülni a tanulás neked, és hogy hogyan tudjuk intézni a meghallgatásod ügyét. Nézz körbe! Szerinted ebben a káoszban bárki is emgtalálja, ha holnapig eldigod valahová? Csak arra vigyázz, hogy Te megtaláld. - fenyeget meg az ujjával, s jót nevet. - Na, én most felkeresem a barátaimat itt a koleszon belül, addig rendezkedj el, készülj össze, mikor visszajövök megmutatom hol a fürdő, aztán nálad is hagyom a kulcsot. Így hajnalban garantáltan fel foglak ébreszteni, mivel másképp nem tudok majd bemenni a saját szobámba.
Vág még egy vigyori grimaszt, s aztán ki is perdül az ajtón.
Nemsokára visszatér, és megmutatja a fürdőt, ahogy ígérte, majd magadra hagy.
A fürdőben dézsák vannak, felettük egy-egy cső áll ki a falból. Eden a kis bilétájával intézi el, hogy megníljon a csap, és follyon a víz. Arra tippelsz, mágia lehet a dologban. Kapsz egy kád kellemes hőmérsékletű tiszta vizet.

- Értem - felelem a magyarázatára az iskolakezdést illetően.
Aztán eszembejut Tilk Apó pillantása s anyám figyelmeztetése valamint Edem megjegyzése a hajón. Csak megzavarnám a társaságot hogy nem Edem van a középpontban. Lepakolok. Majd ránézek.
- Nos épp eleget bajlódtál velem és még fogsz is - nevetek fel halkan. - Azt hiszem mára már nem akarok senkinek sem kellemetlenséget okozni azzal hogy szobát kerítsen egy hívatlannak - mondom mosolyogva.
- Ha még annyit megtennél hogy segítesz biztonságba helyezni a vagyonomat. - nézek rá kérőn - Amikor Láposrévről elindultam valakinél biztonságba helyeztük azzal hogy ideát majd visszakapom... szeretnék hozzátenni a nálam lévő háromból kettőt. Egy arany talán elég lesz kezdetnek a fontosabb dolgokra aztán mejd a többiért megdolgozom. - mondom elgondolkodva.
- Ami pedig az éjszakát illeti azt hiszem időzöm kicsit a fürdőben aztán majd lepihenek. Te csak érezd jól magad a barátaiddal biztos megörülnek majd hogy mégis ideértél. Most te vagy a fontos...én meg bevallom elfáradtam a sok újdonságtól. - érintem meg finoman a karját bocsánatkérés jeléül amilért visszautasítottam.
- Legközelebb szívesen veled tartok.... majd ha kinőtt a hajam - fintorodom el nem kevés öngúnnyal.
- Ha viszont visszajöttél és felébresztesz azért hálás lennék. Hajnalban jólesne kicsit heverni egy dézsa vízben mielőtt elkezdődik a nap. Úgy érzem nem nagyon lesz időm semmire sem és szükségem lesz minden erőmre ... a szárazon - mosolyodom el.

- A kurzusok általában a Bőség Havának elején kezdődnek, most meg már benne járunk a hónapban. Nyáron szünet van. De otthon csak most ért véget a betakarítás, nem tudtam elébb visszajönni.
Feleli, míg elvezet a szobájáig.
- Tilk Apó egy régi bútordarab. Elég kalandos élete lehetett, ha jól sejtjük, mert sok mindenhez ért, és sokfelé járt már. De erről nem beszél. Most itt kapus. Majd kapsz egy bilétát, azzal jöhetsz be a kollégiumba is.
Éppen előkotorja a tarisznyája egyik zsebéből a sajátját, azon lóg egy madzaggal rákötve a kulcs is. Hamarosan betessékel a szobába. Nem nagy a helység, L alakú, egy benyílóban egy ágy van, az ablak alatt pedig íróasztal, s a szobában mindenhol könyvek és jegyzetek iszonyatos káoszban szétterítve.
Eden pár könyvet odébbrak, és egymásra tornyoz, s mutatja, hogy a keletkezett kevéske üres helyre pakold le a holmidat, majd a sajátját egyszerűen az ágyra dobja.
- Van egy olyan sejtésem, hogy ma már nem tudunk neked szobáét szerezni, nagyon későn értünk ide. - vakarja meg a fejét, majd kitekint az ablakon. - Persze elő lehetne zargatni a felelőst, és rávenni, hogy foglalkozzon veled, de nem örülne neki. Én a haverokkal szeretnék ma elmenni kicsit beszélgetni, és ez elég késő éjjelig fog tartani, lehet inkább hajnalig. Vagy alszol addig itt, vagy eljössz velünk, de őszintén megmondom, kocsmázás lesz. Nem tudom, mennyire éreznéd jól magad. Persze előszedheted vállalkozó szellemedet, és belekóstolhatsz most rögtön a diákéletbe ...
Vigyorog, ahogy megvárja, míg kiókumulálod, mit is legyen.
- Ja, és persze, a víz. Hát ... vannak fürdőhelységek, dézsákkal. Majd megmutatom. Van a park szökőkútja, a folyó, és vannak nyilvános fürdők is. Szóval ebben is van választék bőven.

szorosan fogom Eden ujjait mintha attól tartanék hogy elveszíthet az ismeretlen városban.
- Persze jó lesz így....- bólogatok a tervére.
Az épülethez érve meszeppenve nézek körül. Az ajtónállónak udvariasn köszönök.
- Jónapot Uram ! - finoman meghajtom magam ahogy anyám tanította az idegenekkel való találkozás szabályait.
- megkésve ... ? - dünnyögöm kissé értetlenül, de nm firtatom most nem... belepirulok mikor arra céloz az idős pán hogy csinos lennék. Akaratlan is mélyebben húzom a homlokomba akendőm hogy takargassam a hiányt.
- Igazán nagyon kedves ...Tilk Apó...köszönöm - mosolygok rá félénken - azt hiszem nem kevés segítséggel talán boldogulok majd. - mondom udvariasan.
Majd mikor tovább indulunk Edenre nézek.
- Ki ő ? - kérdezem halkan - s mi az hogy elkéstél ? Baj van ? - kérdezem aggódva. A kezét persze nem engedem el. Eden az egyetlen biztos kapcsolatom és nyugalmam biztosítója az új életemben.

Eden szeme csillog az aranyak láttán, de aztán visszatér a védelmezői szerepkörbe.
Igen, a kollégiumba megyünk. Letesszük a csomagjaidat az én szobámban, mert nem akarsz gondolom ezzel a rengeteg pakkal elmenni ügyet intézni, saját szobát meg még nincs, ahhoz elébb be kell fizetned legalább egy kurzusra.
KÉzenfog, s mutatja az utat. A kikötő azért nem sokban különbözik a láposrévi kikötőtől, ahol már sétáltál. Aztán szűk és kanyargós utcák következnek, amelyek enyhén emelkednek, s aztán megérkeztek a Tudás Háza elé. Eden rögtön a kollégium kapujához vezet, s ott belép.
A kapun belül egy a hajó matrózaihoz hasonló termetű, bár elég idős pán kapus fogad benneteket.
- Nocsak, Eden! Már azt hittem, nem is jössz vissza ebben az évben.
- Csak egy kicsit megcsúsztam ... - feleli Eden mentegetőzve.
- S ki ez a bájos ifjú hölgy melletted?
- Ő Lilian Valmorna, és friss diák ... mármint az lesz majd.
- Örvendek, kisasszony. Az én nevem Trikenberk Sergenmorg. De mindenki csak Tilknek vagy Tilk Apónak hív. Remélem megtalálod a számításodat nálunk!

Egyre izgatottabban várom hogy célba érjünk. A kikötő és aváros látvány izgatottsággal tölt el de nem mozdulok Eden mellől. A csomagjaimat szorongatva várok hogy kiszállhassunk. Az őrség elviszi a kalózokat. Csak egész kicsi büszkeséggel gondolok arra amit harc közben tettünk.
Meglepődöm és meg is riadok egyben mikor a hivatalos hang a nevünket kimondja.
- Kígyónyelvű Herk ... -suttogom a nága nevét s felködlik az arca amikor gyilkos szándékkal közeledett. Megborzongok.
Hat arany ! Kerekedik el a szemem. Óvatosan veszem el a részem és eltűntetem az erszénykémben.
- Ennyit a fél ezüstről ... - mosolygok Edenre miközben kiszállunk.
- Nyírszigeten az élet sokba kerül ? Vagy ha dolgozok akkor az iskolára is tellene ? - kérdezem elgondolkodva.
- Van olyan lehetőség ahol megőrzik a pénzem amíg akarom s amig nincs rá szükségem ? - kérdezem gyorsan. Zavar a három arany ami nálam van. - Még sosem volt ennyi pénzem és ha papnőnek fizetnem kell akkor meglegyen egyben az összeg mert most ez a legfontosabb - magyarázkodom.
Szorosan lépkedek mellette. Próbálom kikerülni az embereket és nem túl feltűnőnek lenni. A tekintetem lesütöm s a csomagjaim mögé rejtőzöm amennyire lehet.
- A kollégiumba megyünk uye ? - kérdezem kicsit idegesen a városi nyüzsgést érzékelve. Jobban szeretnék egy szobában elbújni s megnyugodni.
- Nekem víz kell sok és tiszta víz... - mondom aggódva. - Egy kád egy dézsa ...medence...- mosolyodom el.

Eden egyedül hagy az emlékeiddel, s elővesz egy könyvet, abban mélyed el. Feltehetőleg tanul, mert a homloka ráncokba szalad a nagy összpontosítástól. Amikor a ruháit kezded foltozni, elvörösödik újfent, s még jobban belemerül a könyvébe. Csak akkor hagyja abba, amikor a sötétedés miatt már nem lehet olvasni tovább.

Az út további része mondhatni, hogy eseménymentesen telik. Nappal gyakran szenderegtek, esténként jóllaktok, éjszaka fürdőztök, meg gyümölcsöt szedtek. A kalózokkal a fedélzeten az élet nem veszélytelen, de ebből nem érzékeltek semmit. A legénység vigyáz rájuk, s dolgoztatja őket.

Elérkezik az a nap is, amikor késő délután feltűnik Nyírsziget a távolban. Sok kisebb halászhajó és szállítóhajó nyüzsög a város körül, a kikötőben is horgonyoz egy pár a tiétekéhez hasonló, vagy annál nagyobb városközi szállítóhajó. A szigetet mindkét parttal híd köti össze, a vadon felőli oldalon ott a védőbástya.
A sziget szinte teljesen beépített, piros háztetői és fehér kőfalai a kék folyó és a zöld vadon között markánsan emelkednek ki. Láposrév mindig olyan párába burkolózó, inkább barnás paca volt, nem ilyen kis összekapott, rendbetartott kagylóhéj-szerű.

A kikötés elég macerás, sok más hajót kell kerülgetni, mire a mólóhoz juttok. Ott aztán mindenki mehet a dolgára, pontosabban mehetne, de egy hivatalnok vár benneteket, és az őrség. Az utóbbi a kalózok miatt van odarendelve, akiket rögtön el is vezetnek. A hivatalnok pedig egy listával ékezett. Sorra szólít mindenkit, s egyenként beszél az utasokkal és matrózokkal, akik jókedvűen távoznak.
Téged és Edent egyszerre szólít a hivatalnok.
- Lilian Valmorna és Eden Grimm, Önök elfogtak egy Kígyónyelvű Herk néven elhíresült veszélyes kalózt, akinek a fején 6 arany vérdíj volt. Íme a hat arany. - s átnyújtja nektek a pénzt. - Nyírsziget és Láposrév városa ezúton mond köszönetet a veszélyes kalózbanda felszámolásában nyújtott segítségért. További sok sikert!

Felállok mellőle, mert belátom hogy valóban nem tud most bővebben mesélni, ahhoz oda kéne érnünk, s a távolba pillantok előre, mintha már láthatnám Nyírszigetet.

- Tudod szívesen lennék gyógyító .. - mondom halkan - sok mindent ismerek a folyó az erdő s mező növényei közül. Tudom mi kell a pókcsípésre mi űzi el a szunyogot s más zavaró rovarnépséget. Mi az ami ehető tápláló erősítő hatású ... Anyám nagyon odafigyelt erre - mondom halkabban - ő mestere volt a virágoknak növényeknek...a keze alatt virult és termett a kert. - emlékszem kis mosollyal.

Halk sóhajjal lépek a száradó ruhákhoz s Eden vékony anyagból készült öltözete szinte teljesen megszáradt. Átforgatom átnézem majd tűt cérnát ragadok és javítgatni kezdem a kirojtosodott vagy elszskadt részeket. Gondolataim a múltban járnak.....

Mikor leszáll az est alig várom hogy kikössünk. Boldogan vetem magam az édes bár kissé hűvös vízbe...

Eden megint kényelmesen elhelyezkedik. Magyarázhat, oktathat, elemében van.
- A beiratkozás, mint olyan nem létezik, ez nem egy elemi iskola. Befizetsz egy előadásra, kapsz egy bilétát, amivel látogathatod. Ha kevesen vagytok, vagy kitűnsz valamivel, a tanárod előbb-utóbb úgyis megjegyez, különben meg nem fontos a neved számukra. Nem ellenőrzik, hogy elég képzett vagy okos vagy-e a tantárgy elsajátítására, amire befizettél, ha elszórod a pénzed valami számodra használhatatlanra, az a Te bajod. De a vizsgák, azok szigorúak. Sok pénzt kell érte fizetni, és nagyon meggyötörnek, hogy megkapd a bizonyítványt. Az illemszabályok? Az épületen belül általában nem illik fegyvert viselni. Ez most nem azt jelenti, hogy elveszik tőled, ha látják, hisz a kollégiumi szobádban tartod a holmidat, és ha kimész az utcára, szükséged lehet rá. A tanárokkal érdemes illedelmesen és tisztelettudóan beszélni. Sokan közülük képzettek a mágiában valamennyire, még ha nem is oktatják. Ha nem azok, akkor is kapnak mágikus eszközöket arra, hogy a mindenféle csalásokat, természetesen ez főleg a vizsgákon fordul elő, de a befizetések körül is mesterkednek egyesek, leleplezhessék.
Körbepillant, odabiccent az egyik hivatalnoknak, aki integet neki. Élvezi, hogy most már töretlenül népszerű.
- Nehéz ezt így előre elmondani. Szerintem Te jó nevelést kaptál, nem lesz gond. - fejezi be aztán hanyag eleganciával megvonva a vállát.

Tudomásul veszem hogy nem vehetik hasznomat. A dícséretek zavarba hoznak. Próbálom elfoglani magam. Megforgatom a száradó ruháinkat. Eden ruháit látva csak megcsóválom a fejem. Méghogy megél. De hogyan ? Szakadt kopott és éhezik. Mindenét a tanulásra költi. Szeretettel nézek rá miközben édesen alszik. Mikor megfordul betakarom vissza hogy ne arra ébredjen hogy fázik.

Átrendezgetem csendben a csomagjaimat. Elfigyelgetem a gyerekeket. Milyen gyorsan túllépnek az ijesztő helyzeteken s saját fantáziájuk szerint dolgozzák fel azt. Maradt egy két szem gyümölcs azt elrágcsálom. Remélve hogy Edennek most lesz kedve kimenni a partra ha kipihente magát.

A maradék pogácsát is elrágcsálom a lédús gyümölcsök mellé.
A meleg vacsorából ismét csak pár falatot eszek s a többit Eden felé nyújtom mosolyogva nézem milyen jóízűen eszi meg.
Amikor ez ezüstöt visszaadja nem tiltakozom. Kis mosollyal teszem el. Gondolatban sok mindent eltervezek a jövőt illetően. A fél ezüst már az övé az elhatározásom szerint...pénzt nem fogad el akkor majd mindig azt kapja amire szüksége van.

Amikor az iskoláról szól halkan felnevetek és hálásan nézek rá.
- Annyira kedves vagy de semmit sem tudok még az iskoláról azt sem hogyan kell ... beiratkozni. Elképzelhetetlen számomra ez az egész. Azt mondod órákra kell bejárni ahol oktatnak. - bólintok hogy ezt értem - de hogyan dolgozol a tanulás mellett s milyen szabályoknak kell megfelleni ? - kíváncsian nézek rá.

Eden most nem vitatkozik, csak elalszik a jó melegben. A kezében szorongatja a fél ezüstöt, mintha valami nagyon fontos kincs lenne.

A fedélzetmester meglepetten néz Rád, majd megrázza a fejét.
- A sebesültek a másik hajón maradtak, mert ide könnyebb segítséget hozni, mintha továbbjöttek volna velünk.
Nem is foglalkozik most veled tovább, egy biccentéssel otthagy.
Az utasok halkan, kis csoportokban beszélik meg a kalandokat, dicsérik a vadászokat, Edent, s téged is, na meg persze a legénységet. A hajón jó a hangulat. A gyerekek persze kalózosat játszanak, néha harsan egy "meghalsz kalóz", "pénz vagy életet" kiáltás.

Estefelé Megérkezik a vacsora, s Eden ébredezik. Egy szóval nem tiltakozik az újabb tál meleg étel ellen, hamar bepakolja. Ma bab van cupákos hússal. A hajó halad, az alkonyat még messze.
Eden elkéri a váltás ruháját a hátizsákjából, ami valamivel kopottabb, mint ez a másik, ami most kiterítve szárad, felöltözik, s kiül melléd. Ekkor tolja vissza eléd a fél ezüstöt.
- Éppen azért szeretném visszaadni, amit Te mondtál. Most már Nyírszigetig nem kell angyon pénzt költeni, ott meg én rögtön munkába tudok állni, Neked viszont elébb, még ha lenne is munkád a saját ügyedet kell elintézni, s beiratkozni az előadásokra, amire járni akarsz. Pár órát mindenképp előre ki kell fizetni, szóval neked kell a pénz, nem nekem.

Mosolyogva köszönöm meg a hozott teát. Az örömünnepből inkább kimaradnék hisz nem sokat tettem az ügy érdekében. A visszakapott fél ezüst az első komolyabb keresetem.
Amikor Eden vissza akarja adni finoman a tenyerébe zárom ráhajtogatva az ujjait.
- Nem...tedd el. - kérem halkan - megígérted hogy vigyázol rám.. - az ujjam az ajkára teszem mielőtt tiltakozhatna - ..de ehhez tanulnod kell. Láttam mire vagy képes. Azt akarom hogy elismert mágus légy. Hogy ne csak a saját és mások örömére tedd amit teszel hanem meg is tudj majd élni belőle. Megérdemled mert tiszta a szíved. - mondom halkan.
- Csukd be a szemed átöltözöm - mondom könnyedén és a fejére húzom a takaró csücskét.
- Tudod tegnap éjjel gondolkodtam beszélgettem a széllel a Holddal a csillagokkal s afelkelő nappal. Ők egyetértettek velem...- az öltözködést befejezve leülök mellé egy csomagra és a kezére fogok finoman.
- Te különleges ember vagy és elfogadtál kopaszon sebesülten ostobán...ami nem sokat változott - intem hallgatásra hogy végig mondhassam - arra gondoltam hogy segítek neked s te segítesz nekem. A pénz csak valami ami sok mindenhez hozzájuttathat de nem jelent nekem sokat. Veled maradok mig engeded s megosztom veled amim van. S te megteszed azt amit gondolsz. Tanítasz megóvsz irányítasz a káoszban ami látszólag engem körülvesz. Megígérem hogy szót fogadok s úgy teszek ahogy mondod.... - finoman megcirógatom a kezét. Csak őszinte barátságot érzek iránta.
...
Majd megvárom míg elalszik és magára hagyva a mérges embert keresem. A fedélzeten vagy odalent. Ha megtalálom elé állok.
- Tudom hogy van sebesült ha van aki irányítson szívesen segítek körülöttük. - ajánlom fel a szolgálataimat.