Útkeresés

- Máris hozom kisasszony! - veszi át a pénzt tőled, s összeráncolja a szemöldökét a feltevésedre. - Nem tennénk ki, de a padló elég kemény, és szálkás. Tiszteletem. - biccent egyet, s megy a dolgára.

Eden jobbnak látja, ha atanulás kérdésére vált vissza.
- Senhol nincs megírva, hogy két hónap után neked el kell menned Nyírszigetről. Senki nem fog kidobni. S a betegek is nagyobb hasznodat veszik, ha kitanulod a gyógyítás mesterségét. Ispotály meg Nyíszigeten is van, ha gondolod, megpróbálok neked ott munkát szerezni.
Megvonja a vállát. Neki aztán mindegy.
- Ki fogunk kötni éjszakára, de csak ha már teljesen besötétedik. - fele Eden aztán a hajós helyett.
Te is tudod, hogy az évnek ebben az időszakában csupán hat órán át van sötétség, szóval túl soakt nem fogtok állni.
- Mennyi élelmet hoztál? - teszi fel Eden a következő gyakorlatias kérdést.
A hajó gyomrából közben ételszag terjeng felfelé. A legénység vacsorázni fog, lehet az tuasok is, de nem tudod, benne van-e az árban, bár sejted, hogy a fél ezüst egyheti teljes ellátást plusz szállítást nem takar. Hoztál élelemet, de nem tudod, elég lesz-e egy egész hétre. Inkább öt napra, ha spórolsz. Ennél többet sajnos nem bírtál el.

Meghallgatom a lehetőségeket. Tetszik hogy segíteni akar és a gondolataiban van logika is.
- Nos azt hiszem a kollégium tökéletesen megfelel... ha meg tudom fizetni majd az árát. - mondom félhangosan. - A munkától nem félek ha találunk olyasmit amit el tudok végezni. - fűzöm tovább a gondolatot.
- De hogy tanulni... szívesen tanulnék, de érdemes az egy két hónap időtartamra beiratkozni ? Mi lesz ha mégis... - arra gondolok hogy az iskola ha jól hallottam nem néhány hónap, az évekbe telik - ... engem vár vissza Láposrév és a betegek. - próbálok magyarázkodni.
- Ám ha odabent laknék akkor együtt maradhatunk és folytathatod az okításomat - mosolygok rá ravaszkásan.

A beszélgetést a férfi megjelenése szakítja meg.
Csendben hallgatom a beszélgetést. A történet nevetésre ingerel. Nem merek Edenre nézni mert tudom akkor ki is mutatnám a jókedvem.
Mikor aférfi elfordul az erszényem után kapok. Kiszedek tizenkét rezet és utána szólok.
- Uram ! - felállok. Ha megfordul felé nyújtom a kis érméket. - Gindoltam jobb ha most adom oda én is a függőágy árát mielőtt kirakna a fák közé .. - évődöm halkan de mosolyogva. - S ha már kifizettem meg is kaphatom ? - játszom tovább. - Hiszen lassan itt az este. - nézek fel a napokra. - S mondja kérem kikötünk éjszakára ? - kérdezem kíváncsian.

- Értem. - bólint Eden, és nagyon komolynak és céltudatosnak látszik. - Szállás meg munkatalálásban jó vagyok. AZ én családomat sem veti fel a pénz, amint látod, mégis megélek, s még a tandíjat is tudom fizetni. Nyírszigetnek jól megy most, a város gazdag, s így sok-sok mindenféle alkalmi munka adódik. A kollégiumi szállás nagyon olcsó, ha beiratkozol legalább egy tárgyra az iskolában mellette. Ez is egy lehetőség. És legalább tanulhatnál is egy keveset.
Érződik, hogy kombinál és gondolkodik, s keresgeti a neked legmegfelelőbb megoldásokat.
- Nem akarlak elkeseríteni, de könnyen beletehet akár egy-két hónapba is, míg Noriba fogad. Nagyon elfoglalt. De ha valamelyik tanítványa is megfelel, az könnyebb lehet. Meg ha találunk valami összeköttetést, akkor még könnyebb. Tudod, valaki ismer valakit, aki ismer másvalakit ... - legyint. - Elébb legyen szállásod és munkád!

Ekkor már a folyón hajóztok felfelé, az evezők ütemesen csapkodnak, kikerültetek a kikötő körüli tumultusból. Megjelenik a fedélzetmester, s egyenesen Edenhez tart.
- Ha jól emlékszem, a fiatalúr még nem fizetett.
- Jól emlékszel. - bólint Eden, s átnyújtja a tőled kapott pénzt. - De most már igen.
A hajós megnézi, majd jól megnézi a fiút is.
- Volt egy olyan gyanúm, hogy nem fog ez ilyen könnyen menni. Nagyon hasonlítasz arra a kölökre, akit két éve ősszel vittünk, s nem volt pénze. De két napig bújkált a fedélzeten, s nem tudtuk megtalálni, hogy fizetésre szólítsuk fel. Utána meg annyit nyivákolt, hogy ki akarjuk rakni a vadonba meghalni, hogy kénytelenek voltunk magunkkal vinni.
Eden feszeng, s közben vigyorog.
- Á, az biztos valaki más volt. - feleli, de az előadás nem túl megyőző.
- Biztos. - hagyja rá a hajós. - Nem érdekes, hiszem most fizettél. - azzal sarkon fordul, s elsiet.
- Phűűű .... - sóhajt Eden megkönnyebbülten.

Talán vártam volna legbelül valami vígasztalást, de lehet így jobb volt tán, hisz ha megérint akkor a fájdalom áradat elszabadulhatott volna.
Az újabb kérdés valóban visszaránt a jelenbe a múlt fájdalmától. A tarisznyámba nyúlva előhúzok egy keszkenőt és megtörlöm a szemem.
Megingatom a fejem.
- Ne..hem ... nincs hol lakjak - mély levegőt veszek és megpróbálok egy kis mosolyt előcsalni bár nem igazán őszinte, de érzem zavarba hoztam akaratlan is és félek hogy eltávolodik.
- Csak a vágy hajt előre hogy a lelkem megnyugodjon és továbblépjek. - újabb mély levegő. A szél jótékonyan hűti az arcom és segít megnyugodni kissé. - Ha megkaptam a válaszolak visszatérek Láposrév egyik ispotályába ahol a baleset óta éltem és dolgoztam..- mondom már jócskán megnyugodva. Most hogy a jövő került szóba így könnyebb előre mint visszatekinteni. - Nem tudom meddig maradok de talán találok egy másik helyet ahol a munkámból ha szerényen is megélhetek míg a papnő időt tud szakítani rám. - próbálok magabiztosnak látszani ám valójában fogalmam sincs mit csinálok ha lesétálok majd innen a Nyírszigeti kikötőben.

Eden újra zavarban van, amint a saját történetedre térsz. Bambán ül, és feszeng, és láthatólag csendben vagy hétszer elátkozza amgát, amiért feltette a kérdést. Nagy fájdalmad ellenére is látod, hogy Noriba említésére megremeg, vagy megborzong.
Nem mer hozzád szólni, amíg sírdogálsz, még moccanni sem nagyon. A szemében megbánás fénylik. Kivárja, míg a sírás hüppögéssé csendesül, vagy elhal, s aztán szólal csak meg.
- Hallottam a tűzről, s az arcodról akár gondolhattam is volna rá, hogy valami történt veled. Elnézést, hogy megrígattalak!
Egy pillanatig hallgat, aztán újabb kérdést tesz fel, érezhetően azért, hogy terelje a beszélgetést a jövő irányába, ráadásul a kérdés igen praktikus is.
- S van már szállásod Nyírszigeten?

Kis mosollyal nyugtázom a lelkesedését. Fogalmam sincs egyenlőre hogy mekkora értéket képvisel a fél ezüst, de láthatóan ő nagyra értékeli.
Mikor int magam mellé teszem a vizestömlőt, az erszényt közénk hogy biztonságban legyen, egy pillantást vetek a csomagjaimra, s megnyugodva helyezkedem kényelmesebb pózba. hátam nikdöntve a kampót tartó oszlopnak. Figyelmesen nézek rá. Mesélni fog, s engem érdekel a története. Minden apróság segítheti az utam. S talán nem egészen tudatlanként kerülök majd Nyírszigetre.
- A rakományban láttam fűszereket és apró más tengeri herkentyűket is..- mondom bizonytalanul. S kissé riadtan nézek rá az eshetőségeket hallva miszerint, ha megtámadnak és rosszul sül e, akkor még tán el is adhatnak...
A heves védelmezői kirohanása a kalózok visszaveréséről elképzelt története nevetésre ingerel. Egyáltalán.. lenyűgöz az előadása. Szinte látom magam előtt amiről mesél.
Mikor áttér Nyírszigetre egyre jobban figyelek.Apától hallottam már a különböző népekről, de közelről igazán csak Júlia Antónia betegágyain, és itt a kikötőben láthattam őket. Hegyek, városok, vadon, és a tenger.... Számomra olyan megfoghatatlan fogalmak bár a szüleim sokat meséltek.
- Tudás háza ? - hökkenek meg. - S oktatók ? -Kissé ostobán pillanthatok rá talán de valóban meglep amit mond. Én csak annyit tanultam amennyi egy vizitündér életéhez kell. - Anya azt mondta hogy bár meglenne az eszem hozzá de a család sajnos nem tudja fedezni a kiadásokat, így sosem jártam iskolába - vallom be egész halkan. S csodálattal nézek rá.

A hirtelen kérdése fájdalmasan érint. A sok új élmény, az újtól való rettegés és egyben kíváncsiság is. Az hogy ő felbukkant s ilyen kedvesen segítséget nyújt mind mind kellemesen érintett. S bár nem feledtem el miért is indultam el mégis mindez háttérbe szorította eddig a saját bajom minden kínját. S tessék ....
A testem megfeszül és hirtelen nem tudom mit mást is mondahtnék mint az igazságot, bármennyire is fájdalmas..
- Noriba Tisztelendő Anya, a Holtak Urának papnőjének színe elé igyekszem. - mondom egész halkan szinte suttogva. Mereven nézek magam elé nem kívánom látni a szánalmat a tekintetében.
- A családom néhány hete ... a leégett Láposrévi nádasban rekedt ... és odavesztek mind.. - bármennyire is erősen próbálom tartani magam, mégis megerednek a könnyiem. Mély levegőkkel próbálom visszanyerni a nyugalmam. - Tudni szeretném .. tudni akarom..hogy vajon így kellett e lenie... az Istenek akarták e így... és hogy ha már megtörtént akkor .. akkor mi történt a lelkükkel... jó helyre kerültek e...- ujjaim a szoknyám anyagába kapaszkodnak.
- Anya kidobott az ablakon a vízbe ...hogy megmentsen..- felnézek rá mintha csak ő is bíráskodhatna az engem bántó érzések és tetteim felett. - Tudatni akarom velük, hogy nem hagytam cserben őket, hogy szeretetem irántuk mélyebb mint a tenger ..hogy..hogy...- nem bírom folytatni...

Nem láttál még embert, vagy bármi lényt enynire elvörösödni, mint mikor rájössz a kis cselre, s az elegáns nagyvilági ifjúből megint zavart kölyök lesz. De amikor felmutatod neki az érmét, és meghallgatja az ajánlatodat, megint felragyog az arca.
- Kalauzod leszek, és védelmezőt, ifjú hölgy! - bólint rá, s elveszi az érmét gyorsan, hogy senki meg ne lássa.
Kényelmesen visszahelyezkedik, s int neked is, hogy helyezkedj el.
- A kalózok. A hajónk elég kicsi, s a szaga alapján szárított halat visz. Nos, ez nem nagy érték, erre nem érdemes rámozdulni. De ez csak a látszat, azt hiszem. A szag rejtekében értékesebb áruk is megbújhatnak. Az ostobább kalóza elhiszi, hogy csak hal. De aki egy kicsit is már ért az üzlethez, az megnézi a legénységet, és kalkulál, és tudja, hogy csak hallal megrakva veszteséges lenne az út. És még itt vannak az utasok is, amik szintén értékes zsákmányok. Akiért tudnak váltságdíjat fizetni azok azért, akikért meg nem, azok ... nos, azok eladhatók. De ahogy nézem a matrózokat, mindegyik szép szál legény, és fogadjunk, hogy nem csak az evezőt tudják megmarkolni! És én is okozhatnék nekik egy kis meglepetést ...
Egy sátáni vigyor terül el aképén, persze csak az ő ártatlanul behízelgő modorában. Valószínűleg már látja maga előtt az elpáholt-elvarázsolt kalózokat.
- Ami Nyírszigetet illeti ... egészen más, mint Láposrév. Láposrév egy kikötőváros, rengeteg idegennel, sokféle nációval. Nyírsziget ksiebb, de az is zsúfolt, hisz nagyrészt a szigetre kellett betömörülnie minden lényegesnek. A lakossága sokkal inkább egysíkú. Sok az ember és az elf, valamint a tündérke. Az utóbbiak ugye nem foglalnak sok helyet. Kereskedelmmi központ. Északról, a Hegyekből és Rézvárosból érc jön, a keleti uradalomból élelmiszer, a tengerről mindeféle, a vadonból szőrme. És ez mind megfordul a nyírszigeti kereskedők kezén. Gazdag város. Híres az ottani Tudás Háza, nagynevűek az oktatók. Te mért utazol oda? - tesz hirtelen egy kérdést a beszámoló végére.

Egy mágus...varázsló..illuzió keltő mester...
Fut át a gondolat rajtam. A padlóra pillantok s felemelek egy el nem gurult apró kavicsot. Összehúzott szemmel nézek rá.
- Az erszény... - pillantok a kabátja kidudorodó részére. - Füllentettél igaz ? - kérdezem egész halkan. Majd belegondolok abba hogy tulajdonképpen nincstelennek kéne lennem s lám most hirtelen öt arnnyi a gazdagságom.
Mosolyogva figyelem amit művel a bemutatkozással. Majd hirtelen elszánom magam. Lerakom a tömlőt és az ölembe rejtem a szoknya redői közé az erszénykém belenyúlok két ujjal és kihúzok egy fél ezüstöt. Kettőnk közt más által nem látva felé nyújtom.
- Mit mondanál arra ha megkérnélek taníts meg arra amit tudsz ... mármint az útról a kalózokról Nyírszigetről..vagyis mesélj nekem...s ezért kifizetem az utad ? - nézek rá játékosan.

A szóáradatot hallva megkönnyebbül. Látszik aggódott valamiért, de ezen túltette magát.
- Ó, szóval először utazol! - állapítja meg magabiztosan, s tán egy egész kicsi gúny is van a hangjában, vagy csak évődés?
- Én rendszeresen járok Nyírsziget és Láposrév között, lévén itt laknak a szüleim, a Szigeten meg tanulok. MOst is éppen vakációról térek vissza a kollégiumba. Az út valóban egy hét, és ha kikötünk, akkor meg is állunk. Nehéz kikötve nem megállni. - egy gunyoros pillantást vet feléd, de a mosolya mégis valahogy kedves. Érzed, inkább okító jelleggel cukkolódik veled.
Aztán egy pár pillanatig várja a hatást, hogy dühbe gurulsz. megsértődől, elpirulsz vagy visszavágsz, majd felpattan, s egy igen nagyvilágian elegáns meghajlást mutat be előtted.
- Eden Grimm, a Nyírszigeti mágusiskola harmadékes novíciusa, szolgálatára, Lilian kisasszony!
Aztán leül melléd.
- Nem kell annyira aggódni az út miatt. Ha a kalózok nem támadnak meg minket, akkor nem lasz semmi baj.

Kissé furcsálom amit tesz de nem teszem szóvá.
Mosolyogva veszem vissza a tömlőt.
A őadlóra nézek és leülök mellé. Valahogy így jobb. Egyedül végigutazni az egy hetet. Brrr. borzongok meg.
- Nevem Lilian.. - mondom halkan. - Hogy hívnak ? Nyírszigetre tartasz te is ? - kérdezem halkan nyugtatólag mert látom valami zavarja. - Hajóztál már máskor is ? Egy hétig tarta az út nem tudod megállunk közben ? Éjszakára lehorgonyzunk remélem.. - mondom kissé aggódva.

Amint a kavics a lábadnál landol, s Te láthatólag felfigyelsz rá, a fiatalember láthatólag nem örül neki, azvarba jön, a többi padpzatra pottyant valamit markolja össze, s azokat tömködi vissza az erszénybe. Ahogy közelebb lépsz, még a testével is úgy fordul, hogy ne lásd, mi gurul a padlóra. Ahogy odaérsz, s nyújtopd a gömbölyű kis kövecskét, azért csak látszik, hogy apró, murvaszerű kavics van a padozaton elszórva még. Éppen egy elkapkodott mozdulattal azt sepri be a padló réseibe.
Egy kényszerdett mosollyal elveszi tőled a kavicsot, s zsebre vágja, majd felpillant.
- Köszönöm, valóban jól esne pár korty.
Kinézetre lehet vagy tizenhét? Legalábbis nagyon kölyökképű, a csontozata sem férfias még, elég vékony. A ruházata jó minőségű, strapabíró anyag, de láthatólag ki is van téve olyan megterhelésnek, ami már ennek a szövetnek is kicsit sok, szóval már kopottas. Lehet, elég régóta viseli.
Átveszi tőlef a tömlőt, és meghúzza, amjd visszadja, s aztán fürkészően néz rád tovább, az arcvonásaidat kutatja, vajon hogy vélekedsz a ki tudja miről. Róla? A bénázásáról? A kavicsról?

A csomagjaimmal egyensúlyozva kelek át a pallón, majd hálásan kapaszkodok meg a kérges, kemény szorítású,most mégis óvatosan de szilárdan tartó kézben.
Az érintés, s egy férfi figyelme halvány pírt von az arcomra, de egy gyors mosollyal leplezve zavarom átlépek a fedélzetre. Érzem alant a folyót. S most valóban furcsa érzés magasan a hullámok fölött állni. Jobbra - balra piciket ring majd néha keményebben ránt, ahogy egy egy nagyobb hullám nekicsapódik, a többi elhaladó hajó oldalától tán. De egyenlőre csak magamköré figyelek, hogy minél hamarabb megszokjam ezt az érzést, mely valójában nem kellemetlen.
Meghallgatom az alvóhely lehetőségeit. Tizenkét réz vagy a bolhák. Fogalmam sincs mennyi pénzt adott vissza pontosan az asszonyság, mikor átadta a nyagyobb részt megőrzésre, hogy később kapjam meg, de mintha csillant volna közte legalább egy ezüst tallér.
- Függőágyat szeretnék. - határozom el magam. - Elhelyezkedem és máris fizetek - biztosítom a tisztességes szándékról, nem kezdek el azonnal pénz után kutatni.

Körbenézve a fedett helyen keresek egy lehetőleg félreeső kampópárt, és az oszlop tövébe rakosgatom a holmim. Majd leülök a nagyobbik csomagra és a tarisznya aljába nyúlok, az aranyos kis bőrerszénykéért, amit még a piacon vettünk. A tenyerembe simul, és megcsörren a tartalma ahogy előhúzom. Az éhség halkan jelentkezik kis morranás formájában. Már dél van és alig reggeliztem valamit. Így egy pogácsát is kiveszek a csomagból és majszolni kezdem. Tekintetem a partra téved s elmélázom pár percig azon hogy vajh most aztán tényleg messzire kerülök innét. A gondolataimból a szaladó fiú ragad ki és figyelem a fejleményeket. Felszisszenek aggódva mikor ugrik, de szerencsére sikeresen átér a fedélzetre. A pogácsát rágcsálva hallgatom a beszélgetést. Próbálom nem feltűnöen figyelni őket.

A fiú is egyedül utazik és lám tömött erszénykéjét védi. Ösztönösen rászorítanak ujjaim a saját kis börszütyőkémre. Valami koppan és gurul a fedélzeten.
No lám egy kavics. Egy kis darabja a folyónak vagy a hegyeknek... kedves kis tárgy. Átvillan rajtam hogy a fiúnak is kedves lehet. Gyorsan felveszem, mielőtt a következő imbolygás tovább gurítaná és ne adják az Istenek átesne valahogy a hajó szélén a vízbe. A tenyerembe zárom.
Felpillantok a fiúra s ha rámnéz elmosolyodom.
Még mindig zihál a rohanástól. a tarisznyámból előszedem a kis bőrtömlőt mely tiszta forrásvízzel lett feltöltve, s lenyelve az utolsó falat pogácsát a fiúhoz egyensúlyozom. Átnyújtom neki a kis kavicsot, a zárt tenyerembő pottyantanám a tenyerébe ha érte nyúl. Nem mutogatom a mert bizony a fiúk érzékeny lelkűek, és hátha zavarja hogy egy emlék napvilágra került....
- Nem vagy szomjas ? - kínálom felé a vizet.

Lehet a kölyök némi apróra számított, de nem szól, csak elhúzza a száját. Végülis pár órányi üldögélésért az étel is elég jó kereset, s ha saját amgára van utalva ilyen fonim, házi készítésű falatok ritkán jutnak.
A hajóra már felszállt pár utas, egy termetes asszonyság épp a pallón lépked, s ismerősöd segít neki átlépni a feldélzetre. Más most nem közeledik, a férfi pedig int neked, hogy gyere. Elébb átveszi a csomagjaidat, majd neked is segít felszállni. Lehet talán egy egész kicsivel tovább tartja a kezedet az övében, de lehet csak angyon biztos akar lenni abban, hogy már megállsz a saját lábadon.
Mivel az arcodon az új bőr még rózsaszínes, a hajad eltakarva, más pedig nem nagoyn látszik ki a ruhák alól, most legfeljebb mélykék szemed emlékeztet valódi mivoltodra. Éppenséggel elképzelhető embereknél is, bár ritka. A hajós valószínűleg tudja, miféle vagy, tehát nem a vízbefúlástól félt, de te is sejted elég kínos lenne egy vékony fehér blúzban csuromvizesen partra kecmeregni, s ha a móló és a hajó közé esel be, akár újra az ispotályban is találhatod magad, csak egy alattomos hullám kell, ami kicsit meglöki a hajót.
De nem történik semmi ilyesmi, bár vízi lény létedre furcsa neked, hogy egy szilárd padló lágyan inog a hullámok ritmusára.
- Matracot vagy függőágyat óhajt a kisasszonyka? - érkezik a kérdés. - A matrac napi egy réz, de megmondom az őszintét, lehet, hogy bolhás. A függőágy az tizenkét réz az egész útra. Mindketőhöz jár egy pokróc is.
A többiek már kezdenek elhelyezkedni, egyesek matracokat tologatnak, mások a saját függőágyuk felszerelésével foglalatodkodnak.A hajón van egy nyitott, de felülről fedett rész, ott lehet elhelyezni a fekhelyeket. A tetőt tartó oszlopokon vannak a kampók elhelyezve a függőágyak részére. Az utasok láthatólag egyszerű emberek, kofák, vadászok, és pár hivatalnok, akiket felismersz a városi egyenruháról.

Rövidesen bevonják a pallót, és a matrózok eloldják a köteleket, amjd nekidurálják magukat, hogy a hajót vastag rudakkal eltolják a kikötői mólótól. A legényésg csupa izmos legényből áll, főleg az eleve jobb fizikumú fajokból: ork, humbaba, sárkánykorcs, minotaurusz. A legyénység lenn fog evezni a hajótestben, és ott is alszanak, csak az örség marad fenn.
Páran felfigyelnek egy nyurga fiatalemberre, aki a kikötői mólón fut targoncákat és bálákat kerülgetve, néha átugorva, a hátán egy hátizsákkal.
- Én még felszállnék!
- Pénzed van?
Nem szól csak megemeli a kabátja alját, s látszik egy erszény az övére csomózva.
- Gyere!
A legény felugrik, s hálásan megköszöni az engedélyt, majd lihegve lerogy az egyik sarokba. A hajósok most nem törődnek vele, mert a kikötőből való kilavírozás nehéz feladat. A fiú némi lihegés után halkan megkérdi az egyik kofától, mennyi is lesz a viteldíj, majd fére fordul, s előveszi az erszényét. Az utasok nagy része a folyót figyeli, a hajókat, amelyek mellett elhaladtok. A kölyök a viteldíjjal van elfoglalva, hogy kipengesse. A díj, a fél ezüst nem kis pénz, de elég olcsó a többi lehetőséghez képest. A teli erszény láttán feltételezhető lenne, hogy a srác is ki tudja fizetni. Mégis úgy látod sokáig pöszmötöl vele, és mintha gondterhelt lenne az arca, bár csak oldalról látod. Aztán nekiáll a markából visszaereszteni az erszénybe a tartalmát, de egy része a padlón koppan, s elgurul. Egy pont a lábadhoz. Ahogy lepillantasz, látod, hogy nem pénz, hanem kavics.

Messziről vissza visszanézek a kölyökre de végül is megnyugodva sétálok tovább. A férfiak tekintete zavar. Zavar a kendő hiányzik a hosszú sötét mézszőke hajam a lágy hullámaival. Eddig ezt tartottam legszebbnek magamon ahogy visszacsillogta a nap sugarait. S most nem értem mi az ami mégis vonzza a tekinteteket.
Az őrjárat elől elhúzódom magam is-
Visszatérve ahajóhoz egy almát nyújtok a kölyök felé.
- Köszönöm hogy megóvtad a csomagjaimat. - szólok kedvesen s a holmimért nyúlok hogy felszállhassak a fedélzetre.
Matrac vagy függőágy...azt hiszem ezt elfelejtettem megkérdezni az asszonyságtól hisz most nem tudok fizetni a plusz ajánlatokért mert a pénzem már tán ott van ahova igyekszem. De mindegy is hisz a padlón is elalszom ha muszáj. Majd aholmim lesz a támasza párna s legfeljebb felveszem a kabátkám is ha hűvösebb lesz az éj....
Izgatottan nézek a felszállás és az elhelyezkedés elé. A hajó felé indulok és a férfit keresi a tekintetem tőle várva asegítséget a továbbiakban.

A fiún nem látszik, hogy bánná a fizetett pihenőt. Abban emg biztos lehetsz, hgoy aki csak egy vágyakozó pillantást mer vetni a holmidra, az nem ússza meg szárazon. Odébbviszi a holmidat oda, ahová mutatod, s hálásan fogadja az élelmet. Pár irigy tekintet kíséri a többiek részéről, akik szintén munkára lesve ágyingóznak a kikötőben. Általában csomagcipelésre, üzenetek elvitelére, valaminek a beszerzésére fogadják fel őket az utasok. Lóti-futi, hurcolkodós munkák, ezt meg ülve lehet csinálni, sőt, nem is kell igazán csinálni semmit.
Elindulsz hát a kikötőben, s megnézed a hajókat. Vannak kisebbek, nagyobbak, s pár olyan, ami neked hatalmasnak és gyönyrűnek tűnhet. Nem tudod, de ezek olyan kisebb tengerjáró hajók, amik képesek Láporévig feljönni a folyó torkolatában. A séta kellemes, csupán pár bámész, vagy éppen sóvárgó tekintet zavar. Ilyen jólöltözött, jó alakú, fiatal és fegyvertelen lányok ritkán járnak a kikötő környékén.
De senki nem mer hozzád zaklatólag közeledni, s amikor arra jár egy városi őrjárat még a bámész tekintetek is másfelé fordulnak.
Amint elérkezik a megfelelő időpont, visszatérsz, hogy hajóra szállj. A csomagjaidnak semmi baja.

Kicsit zavarba jövök a jogos kioktatás és magyarázat hallatán.
- Értem nos azt hiszem nem lesz probléma a csillagos ég alatt aludni sem. - mondom kedvesen. - A fedélzet tökéletes hely lesz az utazásra. - nyugtatom meg és próbálom elleplezni az ostobaságomat. Hisz csak apától hallottam a hajókról melyek szépek nagyok és kis fülkékben lehet aludni.
A kölyök feltűnte meglep és mosolyogva nézek rá.
A parancs rettenetesen zavarba hoz hisz ezzel elveszem őt a munkájától és talán nincs is kedve ehhez. Ám hirtelen ötlettől vezérelve körbenézek.
- Talán ott jó lesz a csomagoknak és neked is fiatalember - mutatok egy félreeső de kellemesen napsütötte helyre. - Ha nagyobbik csomagra ráülsza kissebbiknek nekidőlsz tán még kényelmes is lehet. - jegyzem meg átgondolva hogyan tehetném könnyebbé a várakozás óráit. Majd magamhoz véve a tarisznyám egy maréknyi pogácsát és szárított gyümölcsöt nyújtok felé. - Jó étvágyat...és köszönöm. - mondom a kölyöknek kedvesen.
Majd útnak indulok a part mentén a hajók oldalában haladva. Megcsodálok mindent és mindenkit hisz nagy itt a sürgés forgás. Ám gyakran felpillantok az égre a napok mozgását figyelve.

A férfi elbizonytalanodik kicsit.
- Na, kisasszonyka, itt nincsennek kabinok. Ez nem olyan puccos bárka. Van egy fedett fedézet, lehet bérelni rá függőűágyat, vagy matracot, s az utasok ott alszanak. A fedélzet alatti rész amúgy is igen halszagú. - széttárja a kezét, jelezve, hogy ennyi, ami van. - A csomagokat akkor tudjuk feltenni a fedélzetre, ha az alsó raktérbe vezető nyílást lezártuk. Lévén azon fognak letelepedni. De megoldjuk.
Körbepillant, s élesen füttyent egyet, majd a különböző bálák és hajókötelek közül előbukkanő kócos fejek közül magához int egyet. Sovány, koszos-szakadt ruhás kis humbaba kölyök szalad oda. Látszik, hogy sanyarú sorsa ellenére könnyedén a hóna alá csapja a hasonkorúakat.
- Te most ide leülsz, s vigyázol a kisasszonka holmijára! Ha minden sértetlenül és huiánytalanul meglesz, mire visszajön, akkor kapsz jutalmat. - adja az ajánlatot, s a kölök rábólint. - Na, akkor lehet kérem sétálni. - jelenti ki diadalmasan.

Minden új minden lenyűgöző s belemerülök a látványba az illatokba a nyüzsgés csodálatába. Éppen ezért kis híján megugrok amikor a hang a hátam mögött megszólal s főként hogy hozzám szól.

Végig nézek rajta s próbálok kedvesen mosolyogni. Anya figyelmeztetet engem és Emiliát is hogyha egyszer kilépünk a nádszálak birodalmából akkor bizonyos férfiak tekintetében fel fog lobbanni a tűz. S ezzel vigyáznom kell. Így most érdeklődve figyelem a férfit aki talán máskor kemény lehet hisz a munkája sem könnyű.
Felnevetek halkan a szavai hallatán majd mosolyogva kérdezem meg amit szeretnék tőle. Akaratlan érintem meg a karját beszéd közben.
- Úgy szóval a rakomány kerül fel és az utasok csak később léphetnek fel a fedélzetre... tekinthetnénk a csomagjaimat is rakománynak ? - nézek rá mosolyogva - Csak épp nem a fűszerek mellé kerülne hanem egy számomra alkalmas kabinba. - próbálom rávenni a lényeg megértésére.
- Szívesen körbenéznék míg a két nap delelőre ér de ezzel a sok mindennel ez kissé nehézkes lenne. - húzom vissza a kezem s szinte ösztönösen húzom végig az ujjaim a karján majd hátralépek és kissé félre fordított fejjel várom a válaszát.

Ahogy kisietsz a templomból, jókívánságok kísérnek utadon, sokan szólnak utánad. A kikötőt könnyedén megtalálod, s a hajót is. Éppen az áruszállítmányt rakodják be, hisz igazából ez egy teherhajó, mely utasokat is szállít. A rakomány mindenféle szárított és egyéb módon tartósított tengeri herkentyű, és tengeren túlról érkezett fűszerek és egyéb élelmiszerkülönlegességek, de ezekről még csak nem is halottál, nehogy így csomaglva felismerd őket. A szárított tengeri élelem szaga viszont ismerős.
- Jó napot, kisasszoynka! - szólal meg egy hang a hátad mögött, ahogy bámészkodsz, egészen közelről. - Még korai ám az idő a felszálláshoz! Az utasok csak akkor léphetnek a fedélzetre, amikor a rakomány a helyén van!
Ahogy megfordulsz felismered a tegnapi fickót. Alapvetően jóindulatú a tekintete, s a hangsúlya is kedves, de a szemén látod, hogy igencsak nőnek tekint, méghozzá kívánatos nőnek.
- Még nyugodtan sétálgasson kicsit valahol, oszt jöjjön vissza, amikor az első nap megközelíti a delelőjét! Akkortól lesz a beszállás, s mikor a második is delelőn van, akkor indulunk.

Az intelmeket komolyan hallgatom meg s néhány apró bólintással jelzem hogy megértettem.
Az áldás hallatán könnybe lábad a szemem és mikor a kérést befejezve leenegedi a kezét újra megölelem és megcsókolom az arcát.
- Köszönöm hogy ezt a pár hetet életem meghatározó első idejét Jula Úrnő védelmében és áldása alatt tölthettem. Nem fogom elfelejteni amit itt tanultam és tapasztaltam. - mondom búcsúzóul és finoman meghajlok felé. Majd visszamegyek a szobácskámba és felkapom a holmim. Sietve hagyom el az épületet nehogy meggondoljam magam. A kikötőbe tartok a tegnapi útvonalat követve. Kapkodom a lábam mert idejében szeretnék ott lenni nehogy nélkülem induljon el a hajó. Furcsán érzem magam az új ruhában. Nem is nagyon merek körülnézni. A kendő szorosan simul sebzett tüskés hajazatú fejemre.
A kikötőbe érve azt az embert keresem akivel az asszonyság tegnap megegyezett. A hajót nézegetem innen a partról.....

Antónia örömmel fogad, s átölel.
- Igen, kicsit a lányom lettél ez alatt a pár hét alatt. Sokat fogok gondolni rád. Gyakorlati tanácsokkal nem igen szolgálhatok, de néhány intelemmel igen, ha elfogadod ... Ne engedd, hogy az indulataid vezéreljék a cselekedeteidet! Az érzelmeid, azok igen, de az indulataid soha! Ne szégyellj segítséget vagy tanácsot kérni! Segítséget olyantól, aki érintett, mert mért foglalkozna egy számára senmleges üggyel, s tanácsot viszont olyantól, aki inkább semleges az ügyedben, hiszen akkor lesz tárgyilagos, s nem részrehajló!
Egy igeig még a szemedbe néz, mintha az arcvonásaidat rögzíteé, majd áldásra emeli kezét.
- Úrnőm, egyszer már kegyedben részesítetted ezt a lányt. Nincs kétségem afelől, hogy méltó volt erre. Kérlek, segítsd továbbra is!

Tágranyílt szemmel hallgatom a történetet az új városról és településekről valamint a vad lakókról. Anya és apa beszélgetéseiből tudok róluk ám csak afféle meséknek legendáknak hittem eddig ezeket a történeteket.

Megköszönöm az asszonyság segítségét. Összarakom a holmim és újra minden egyes darabot megcsodálok miközben rakosgatok. Majd késő délután sétálni indulok le a partra a környéktől búcsúzom mert ahogy számolgatom egyhamar nem kerülök vissza. Hirtelen ötlettől vezérelve betérek a nádasba s kiválasztok pár megfelelő levelet. Megköszönöm a növényi szárnak hogy elvehettem tőle és visszatérve az ispotályba beáztatom a leveleket. Mindenkitől elbúcsúzom s sírva fogadom a kedves ajándékokat amelyekre nem is számítottam Becses kincsként tekintek mindegyikre.
Aztán beülök a gyermekek termébe s míg el nem alszik az utolsó is addig mesélek nekik. Közben a nádszálak leveleiből egy közepes méretű tálat fonogatok. A mese varázslata s a szeretetem amelyet az iránt a személy iránt érzek akinek készítem beleszövődik a növényi rostok közé. Még nincs olyan késő este...
Készítek teát és talán hosszú időre az utolsó estét Júlia Antónia papnővel töltöm el.

- Ez az amihez a legjobban értek s amit magamból itthagyhatok. Egy nagy tál szeretet..mindazért hogy befogadtál és szerettél mig itt voltam ...anyám helyett anyámként neveltél és tanítottál. Sokkal tartozom. Köszönök mindent. - adom át neki a tálat s megölelem. Halkan elsírom magama vállán.
- Visszajövök...- hüppögöm s szorosan ölelem.
Percek telnek el mig megnyugszom kissé. Kibontakozom és elmosolyodva a tálra nézek.
- Még vizes kissé ám ha egy álló napra a napfénynek engeded sütni akkor pont tökéletes lesz. - mondom hogy zavarom leplezzem.
Az éjszaka nehezen telik. Hiába mártózom meg nem tudok megnyugodni. A folyosókon sétálok a betegek szuszogását hallgatom. Betakarom vag ymegitatom azt akinek szüksége van erre. Most hogy mehetek valahogy inkább maradnék.
Ám az új nap a napfelkelte új erővel és vágyakkal tölt el. A reggeli nem igen akaródzik lecsúszni. Csak egy tea s néhány szem szárított gyümölcs az amit elfogyasztok.
Majd felkeresem Antóniát hogy ha még van ideje ellásson néhány tanáccsal. Minden szónak segítségnek örülök hisz tökéletesen tudatlanul indulok útnak az ismeretlen felé hogy célom elérjem.

A blúzok és a szoknyák meg a vállkendők mellé bekerül egy egyszínű, vastag szövetből készült kabát is, mivel kora ősz lévén a hűvös időre is fel kell készülni. A végén annyi csomagotok van, hogy felfogadtok egy kis ork legénykét hordárnak pár rézért. De ha majd átöltözöl a saját egyik váltás ruhába, és kicsit összepakolászol, megoldod egyedül is a hurcolkodást.

- A hajóút, mivel folyásiránnyal szemben mentek, nagyjából egy hétig tart. Éjszakára majd kiköttök. Visszafelé csak három nap az út, mert akkor a folyó sodra segít. Most bizony eveznie kell a legénységnek. Nyírsziget a folyón lévő szigeten és a keleti parton fekszik. Valamivel kisebb város, mint Láposrév. A nyugati parton ott a véget nem érő vadon, ahol még vad törzsek laknak. Orkok, nágák és a Tigrik törzse, ők macskaemberek.

Az ispotályba visszatérve már nagyon fáradt vagy, kicsit pihensz, s utána pakolsz össze. Júlia Antónia udvariasan megérdeklődi, hogy minden rendben ment-e, de aztán megy a dolgára. A betegek meghallván, hogy elutazol, elköszönnek, s néhány hálás hozzátartozótól pogácsát és szárított gyümölcsöt kapsz az útra. A gyerekek megölelgetnek, és azt kérdezgetik, mikor jössz vissza. Persze, ha pár héten belül vissza is térsz, remélhetőleg már egyikük sem lesz itt.

Az éjszaka inkább hánykolódással telik mint alvással. Még igencsak éjjel van mikor lábujjhegyen átosonok a medencéhez és elmerülök benne, remélve hogy a víz érintése és hűvöse végre megnyugtat. A hátralévő időt szendergéssel töltöm így talán az ispotály legelső lakójával ébredhetek magam is mert a ház reccsenésihez koppanásaihoz már hozzászoktam így a legelső különös zaj teljes éberségre ösztönöz. Kiszállok a kádból megtörölközömés visszatérek a cellámba. Meglep a belépő nővérke de elveszem tőle egy kedves "Jó reggelt" és egy mosoly kíséretében a levelet. A faládácskámba teszem az aranytallérok helyére amit most magammal viszek.Majd követem őt és csendesen megállok Zermengír asszonyság előtt.
- Lilian Valmorna - rebegem halkan megilletődve. - Szeretném megköszönni a segítségét asszonyom - teszem hozzá udvariasan.

A piac...! Fantasztikus kavalkád. Ha néha nem húzna magával biztosan elkeverednék a forgatagban és a hangzavarban. Hihetetlen csodavilág. Színes ruhák csillogó dolgok...hasznosak... haszontalanok de szépek ... s mennyi nyalánkság s milyen finom illatok...
Szédülten lépek be vele az üzletekbe. A csodaszép ruhák lenyűgöznek de bennem van a családom egyszerűsége és tudom sosem érezném magam jól ezekben a ragyogó cicomás öltözetekben. Így egyszerű ám mégis szokatlanul szép ruhákat válogatunk össze. Fehér blúzok egyszínű vagy épp aligmintás szoknyák. Szokatlan szépségű ruhadarabok. A fehér blúzra az árus ráterít egy vállkendőt s valóban az összhatást nagyon csinossá teszi az ötlet. Félve nézek az asszonyságra hisz tökéletesen rábíztam magam az ő ítélőképessége az ami segít nekem. Bár a tekintete rosszalló kissé de mégis mosolyogva bólint. Szert teszek két pár lábbelire. Egy tarisznyára. abba rögtön belerakom a hasznos apróságokat amelyek fontosságáról az asszonyság kissebb előadásokat tart. Bőszen bólogatok. A csomagok terjedelme nő s nem is hiszem hogy ennyi mindenre szükségem lehet. Odahaza valóban csak a legszükségesebb dolgok voltak a ládámban. A ruhák mellé választok még két fejkendőt hogy az utazás során ne kelljen túl sokszor elmondanom a szomorú történetemet. Kipirult arccal lelkesen a sok újdonságtól ám egyben fáradtan is ölelem cipelema sok kisebb nagyobb csomagot. Az asszonyság lebeszéli és kifizeti a helyem a hajóra. A csomagok remek búvóhelnyek minősülnek a kíváncsi tekintetek elől. Nem nagyon merek a körülöttem lévők szemébe nézni. A kikötő viszont érdekel. Az illatok a víz..s a hajók. Még sosem utaztam a víz felszínén. Izgalommal tölt fel a lehetőség az ismeretlen élménye. Az asszonyság mellé állok szorosan ám inkább mögé. a tekintélyét tekintve képes megvédeni mindkettőnket úgyérzem. Csak halkan súgom neki oda a kérdést.

- Milyen messze van Nyírsziget ? Napokba telik az út ? - kérdezem aggódva. El sem tudom képzelni a környékbeli távolságokat s ha nem kellene nagyon messzire mennem az valamelyest megnyugvás lenne. Egyelőre azt gondolom hogyha sikerül megtennem s megtudnom ami a lelkem békéjét meghozhatná akkor itt már van helyem és visszatérnék Júlia Antónia mellé segédkezni a továbbiakban is. Az elutazásom elé izgalommal tekintek de nagyjából a szükséges rossz dolgok közé sorolom. Hiszen el kell hagynom a menedékem.

A pénz átadásánál nagyon figyelek arra hogy hogyan és mikor is kaphatom vissza. Nem akarom elvesztegetni Antónia kedvességét bizalmát. Próbálok komoly arcot vágni mint aki pontosan érti is az egész menetét de egyelőre csak annyit értek hogy vissza fogom kapni.
Kifulladva de boldogan a sok teljesen új holmitól roskadozva térünk vissza. Az ispotályban számomra kijelölt kis cella ágyára halmozom az összekötözött holmit. Bár szívesen megmutogatnám Antóniának hogy mit vásároltunk mégis inkább visszatérek az asszonyság mellé mert nem szeretnék hálátlannak látszani.

Ugrunk ...

Másnap reggel mikor ébredsz, s felöltözöl, az egyik nővérke egy levelet nyújt át neked, majd bemutat Zermengír asszonyságnak. Az illető egy gnóm, és külső segítpként szokott a templomnak mindenféle beszerzési ügyeket intézni. Ma délelőtt téged kísér, hogy ruhát, felszerelést vehess az útra magadnak.
A város piacán olyan ruháakt és ékszereket látsz, amilyet talán még soha. Rengeteg árú, rengeteg kofa, iszonyatos hangzavar első hallásra. De Zermengír asszonyság igen jól kiigazodik, s segít megtalálnod az ízléses, de nem túl hivalkodó, ugyanakkor jó minőségű ruházatot áruló üzleteket. Aztán viszont hagyja, hogy magad válogass, inkább csak szabásban és mennyiségben ad tanácsokat. Mit, s mennyit vegyél. A színt és mintát rád bízza. Az árussal ő alkudik,s nem szégyenli bevetni a saját, és a templom tekintélyét is. Amúgy is templomi ruha van most rajtad.
A megmaradt pénzzel a kikötőbe mentek, s befizettek a következő hajóra, mely Nyírszigetre indul, másnap pontban délben. Még ezekután is marad elég sok az öt aranyból, ezért, noha már kicsit rogyadozol, még elmentek egy pénzkölcsönzőhöz, aki átveszi a felesleget, hogy ne legyen nálad az úton, s biztosít róla, hogy Nyírszigeten átveheted az összeget.
Ezekután indultok vissza a templomba.