Útkeresés

Két nappal ahír után vendégeid érkeznek: Liliana és az a fehér hajú fiú. A kertben találnak, s Emili éppen az egyik folyosón rendezgeti a betelepíétett virágokat. Liliana már messziről integet, s boldogan ölel át, amikor hozzád ér. KIcsit talán mintha lefogyott volna, de különben jól néz ki. A srác csendben meghúzódik hátul, de mosolyog.
- Drága Lilian, hallom kényszerűen itt marasztaltak, míg elrendeződnek a dolgok. Ha jól sejtem elég sok minden összekuszálódott, míg én odavoltam. Azóta nem láttuke gmyást, hogy kisétáltál a megbeszélésről. Sajnálom, de el kellett utaznom, fontos dolgom akadt.

Örülök hogy Liliana visszatért. De nem hagyom el az iskola épületét ígéretet tettem. A következő napokban a kert a szertár a könyvtár a fürdő és az étterem lesz az életterem. Kettőzött erővel tanulok. Kerülöm a többieket. Nem tudok nem akarok beszélgetni nevetni. Emilivel néha leülök de nem igen tudok ráfigyelni. Enni is csak azért eszem mert kell az erő hogy dolgozni tudjak.
Minden hír nélküli nap estéjének örülök és minden hajnal új reménnyel tölt el.

Valóban hiányzik az útiruhája, nem az új, hanem a régi, amiben felugortt a hajóra, annak idején. Persze egy melegebb kabát féle is vele, s egy hátizsák. Pár jegyzetlap a legújabb kupac tetejéről, azon dolgozott mostanában.
Miután ezt szemrevételeztétek, a többiek elköszönnek éjszakára, s egyedül maradsz. A ruha nagyon szép, s rád illik.

Másnap számotokra visszaáll minden az itt szokásos kerékvágásba. Mrekon örül neki, hogy elhalasztottad az utazást. Még öt nap, s meghallod a hírt, hogy Liliana épségben hazatért. Edenről azonban egyenlőre semmi hír. Herket sem találjátok. Mintha megállt volna az idő ...

- Igen Uram ! - mondom halkan tisztelettel. Már nem vágyom másra csak pörgetni a napokat hogy Eden itt legyen vagy híreket kaphassunk felőle.
Mikor Ergon elmegy felkelek. Visszakérema ruháimat és szótlan öltözök fel. Emilire nézek és beletörődő komolysággal kérdezem meg.
- Mehetünk ? - nem játszom és nem is akarom őt irányítani.
A szobánkba lépve első dolgom hogy átnézek mindent. Titkolt vágyam hogy üzenetet találok valahol. De azt is nézem mi hiányzik hiszen jól ismerem Eden összes holmiját.
Ha bejönnek velem akkor is csendben keresgélek.
Ha acsomag amit elhoztam a boltból még itt van akkor éjszaka kibontom. Annyira magányos vagyok s ez volt az amit a manó hölgy szerint Eden nekem szánt ... majd egyszer.
A csomag lapos könnyű.
Kinyitom lassan óvatosan.
A holdfényben valami csillan majd több apró csillanás is innen onnan. Kézbeveszem a könnyű anyagot. Úgy bomlik szét mint hajnali köd a áp felett.
Egy hosszú karcsú alakra szabott ruhaféle.
Óvatosan bújok bele. A estemre simul mégis lágyan hullámzik körül ragyog s sejtelmessé tesz az anyaga. Egyszerű hosszú ruha a vállán vékony pánt. Ujjatlan. A csábító vizitündér....hát erre vágyott ...egyszer...mosolyodom el...
- Oh Eden...merre jársz ? - lépek az ablakhoz az éjji hidegbe kibámulva.

Ergon bólitn egyet.
- Rendben. Emili, kérlek, vigyázz a nővéredre!
Emili szemöldöke felszalad a meglepetéstől, aztán bólint egyet.
- Rendben, Ergon mester!
- Herk elfogása akkor is roppant mód fontos jelenleg, ha Edent másképp is haza tudjuk hozni. A nága település mindig áll, s minden bizonnyal Herk most nekik kémkedik arról, hogy mi is a helyzet, s tervezünk-e valami lépést. Biztos vannak segítői a városban. Ez a másik ok, hogy nem hagyhatjátok el az iskola területét. Tudtok a teleportról. Ez nem szivároghat ki! Márpedig vannak, akik képesek gondolatolvasásra. Ezért kértem rögötn, amikro Herk megjelent, hogy maradjatok idebenn! - egy jelentőségteljes pillantást vet feléd.

Ergon mesterre nézek komolyan.
- Mester... ha megígérem hogy nem hagyom el az iskola területét és megvárom hogy hazajöjjön akkor kienged innen ? - kérem halkan.
- Hadd dolgozzak legalább. Nem tudok itt nyugton megülni. - ülök fel lassan.
- S ha segíthetek megteszem de csak ha kéri valaki - nézek a szemébe őszintén. S most valóban így is gondolom.

Emili visszafordul feléd.
- Már mért ne vihetnél magaddal? - most ő is morcos. - Mért érnék én kevesebbet, mint Te? Elkopik a lábam? Elfúj a szél?
Mirk a fejét csóválja.
- Hidd el, a szülei az első, akiket meg fognak keresni. Persze csak burkoltan, hogy meg ne ijesszék őket. De ha nem akar visszajönni, akkor sokkal valószínűbb egy másik varázslóiskola.
- Igen, én is azt hiszem. - hallod meg Ergon hangját, épp most ért ide. - Ha én lennék Eden helyében, akkor felvenném a kapcsolatot valamelyik rivális varázslóiskolával, kérnék egy medált, és amikor kész, akkor egyszerűen átteleportálnék oda.
Odaül ő is az ágyad mellé.
- Ezért lett volna jó megtalálni Herket. Ha megtaláljuk, s levesszük a nyakából a medált, akkor Eden, amint rákeres, s rájön, hogy Nyírszigeten van, azonnal visszajön, úgy vélem. De sajnos rengeteg viskó van abban a fránya kikötőben.
HÁtradől, s úgy folytatja, látszik, hogy fáradt.
- Sok múlik Sissimor kapcsolatain. Ha ő valahogy eléri, hogy mégis inkább szóljanak neki a megdálrendelésről ... de persze egy rivális iskola azért rivális, hogy elhappolják a jövő reménységeit. De van egy másik lehetőségünk. Már léptem az ügyben, Sissimor jóváhagyásával. Eion mester segítségével emgtalálni nem tudjuk, de üzenni neki igen. Remélem, hogy hazajön.
- Ó, hála a jó égnek! - fúj egyet megkönnyebbülten Mirk. - Ez persze nekem is eszembe juthatott volna.

- Igen tudom már tudom mit jelent a kirakott zokni..- nézek rá nyugodtabban kissé letörölve a könnyeimet.- Én...igen megint én...de komolyan vettem Edent nem kalandra vágytam ... ő azt mondta egy vizitündér nem ilyen...talán ha könnyűvérű vagyok ha csak élvezzük egymást és az életet könnyedén akkor most nem megy el...de én szeretem őt s a szó nekem mást jelent mint átrohanni a másikon..azt hiszem megijedt megrémült ... s EZ volt a baj...s ő elmondta egyszer ezt burkoltan s aztán jött a költözés az első tanítási nap és ő ebbe menekült bele talán... - sóhajtok - Lilianának igaza volt önző vagyok mert szeretem és akarom őt attól vagyok boldog ha ő is az...s én megpróbáltam ... nem sikerült s nem tudom hol rontottam el. - nézek rá lecsillapodva.
- Mirk én ilyen vagyok...nem leszek más nem tudok más lenni ha nem tanít meg rá ő ... hogyan legyek olyan amilyet szeretne. - dőlök hátra kimerülten.
- S te hogyan éreznél ha egy nő azt mondaná neked hogy annyira szeret hogy mindennek ellenére utánnad menne bárhová...aztán hagyná hogy csak úgy hazahozzanak ? S a nő ott várt rád másokra hagyva a dolgot. - nézek rá kérdőn - elhinnéd hogy szeret de nem volt képes lépni érted ? Ha megtalálom akkor talán rájön hogy nem csak szavakkal élek ahogy mondta...ez az én feladatom amit ő állított nekem lehet nem is gondolt bele. - nézek rá kedvesen.
- S azt hiszem hazament ... okos s aszüleinek szükségük lehet rá...én ott keresném először. - mondom halkan.
- S ha varázslat nem segít akkor marad a szem a kéz a láb mi megkeresi utána nyúl és érte megy. - mosolyodom el halványan.
- Segíteni akarsz ? Vigyázz Emilire mig én megkeresem őt. Hiszen magammal nem vihetema hugom s kire másra bízhatnám ? - nézek rá komolyan.

Mirk nem hagyja magát.
- Hogy keressen meg téged az a csomó varázskló, ha vagy a betegszobán vagy eszméletlenül, hol meg a ki tudja hol csavarogsz, s közben rajtad van a medál? És igen, most ÉN is önző leszek. Ez nem csak a te ügyed! Eden a barátom, s jobban bizom az iskola tagjaiban, hogy megtalálják, mint egy vizitündérben, aki eddig az orrát nem dugta ki egy mocsárból!
Emili csak pislog, s nem szól, Mirk azonban még nem hagyta abba.
- ÉN is láttam, hogy Eden rosszkedvű lett. S az én hibám is, hogy nem kérdeztem meg tőle, hogy miért. Bár megkérdeztem volna! Nem tudom mért tartotta távol magát tőled, nem jellemző rá, hogy ha ott van egy nő a közelében, aki szereti, akkor nem használja ki a lehetőséget, már megbocsáss ... bár ha nem jártál eddig teljesen csukott füllel közöttünk, akkor úgyis tudod ...
Emili elpirul Mirk szavai hallatán, s elnéz másfelé, egy időre.

Visszahuppanok az ágyra nem harcolok Mirkkel vele nem. Kitágult szemmel hallgatom végig. Aztán csak mélyet sóhajtok.
- IGEN ! Én én én....- nézek rá kétségbeesve.
- Mindenki úgy érzi nem tartozom ide.... hát nem is...ez egy fényes barátságos világ... anya úgy nevelt hogy nekem kell vigyáznom Emilire mert én vagyok érte felelős mikor odakint vagyunk a lápon a nádasban az erdőben.... s mikor minden leégett azt hittem a világnak is vége aztán egy reménysugár feltámadt hogy tán Emili él és ti segítettetek bár nem akartam senkit veszélybe sodorni tudtam nem megy másképp s elfogadtam. Nem én okoztam a bajt a tüzet a rablást a nágák terveit...és köszönöm a segítséget. De ezt én okoztam s nincs jogom senkit belerángatni... miért nem fogadjátok el hogy ez az én ügyem hogy nekem kell megoldanom hogy nem vihetlek ki titeket Herk elé...hogy szeretem Edent még akkor is ha ő nem tud velem élni ... ezért akartam elmenni mert Ő idetartozik ÉN nem.... - próbálom megértetni velük.
- A csomó varázsló miért nem keresett meg ? Azt sem tudják milye volt mi az ami hiányzik. S igenis gondoskodtam Edenről. Mit sem tudsz erről. Ő tanítani kezdett és elvesztette velem a kapcsolatot minden lett az oktatás a diákok a felkészülés a jegyzetek a könyvek.... mindent megadtam neki IGEN gondoskodtam róla napokon át meg sem érintett rám semmosolygott csak morózusan szólt hozzám. Soha nem mondta hagyjam ne tegyem ne törődjek a riháival az ágyával az ételével mert vele magával nem hagyta....- fakadok ki fájdalmasan.
- Bocsáss meg Mirk....de annyira hiányzik ... megszakad az ÉN szívem ... - hangsúlyozom ki és könnyek folynak az arcomon - engedj utána kérlek......

Mirk egyszerűen visszanyom az ágyba.
- Amikor annak idején Liliana azt modnta nekem, hogy önző vagy, nem hittem el. De most már látom! - morogja mérgesen. - Téged nem Eden érdekel most sem, csak saját magad! Én kiderítem! Én majd megmondom, ki mit csináljon! Én majd megkeresem! ÉN! ÉN! ÉN! Mért nem bírsz egy kicsit nyugton maradni?
Emili meglepetten pillog. Mirk csak egy pillantást vág felé.
- ÉN gondolsokom Emiliről. ÉN gondoskodom Edenről. Mért nem tudsz csapatban dolgozni, mint ott a vadonban? Honnan veszed, hogy amit egy csomó varázsló nem tud megoldani, az majd neked megy? Meg akarod magad öletni?
Mirk nagyon kikelt magából, remeg a méregtől.
- Eden elment, s nem modnta meg hová. Okos, tehát ha nem akarja, hogy megtalálják, akkor nem fogják. Én is nagyon örülnék, ha újra itt lenne velünk, de nincs! S még egy jó ideig nem is lesz! És, igen, lehet, hogy ez a te hibád! Lehet, hogy Edené, és lehet, hogy mindenki hibázott! De ez itt egy közösség, egy csapat, akik együtt vannak, ha baj van. Mért nem akarsz közénk tartozni? Mért tolsz el magadtól mindenkit? Mért lógsz ki midnig a sorból?

- Nem ... nem lehet - jajdulok fel fájdalmasan.Kiszállok az ágyból. Nem bírom tovább beszélnem kell Ergonnal nem teheti ezt velem. A ruháimat nem látom egy köntöst veszek fel.
- ÉN szúrtam el....ÉN űztem el... Ha kell leülök a mester ajtaja elé de nem zárhat be. - szorul ökölbe akezem.
- Én nem kerestem Herket Emili... ÉN találtam meg...s most hogy megugrasztották veszélyben vagytok... Ne hagyjátok el az iskolát kérlek. - nézek rájuk könyörögve.
- S most irány Ergon szobája ha nincs ott akkor találkozunk a szobánkban. Tudni akarom mit művelt Eden. Ha az eszem nem a szívemmeg fohja találni még ha a föld alól kell is előkerítenem...tudnom KELL...ki kell mondania hogy nem szeret. És akkor de csak akkor elengedem. - morgom és bebújok a papucsomba. Kifelé indulok.i

- Nekem hagyott egy üzenetet. - szólal meg Mirk. - "Elszúrtam, elmegyek innen." Ennyi.
Az arca elkomorul, s sóhajt egyet.
- Mindig olyan szélsőséges volt!
- S mégis hova akarsz urána menni? - kérdi Emili praktikusan. - S mért jártál Te a kikötőben? Herket kerested?
- A szobát már megnézték Sissimor megbízásából. De persze nem tudják pontsoan, mi hiányzik, hisz eddig csak Te jártál be. Sissimor keresteti Edent, de még nem kapott hírt felőle. Ergon utasításai alapján megpróbálták elfogni Herket a kikötőben, de nem jártak sikerrel. Egyenlőre nem állunk valami jól. - foglalja össze a híreket Mirk.

Megfogom Emili kezét.
- Te egy csodálatos lény vagy Emili.... - mosolygok rá - én sose leszek olyan mint te .... s most azt hiszem Eden miattam csinált bolondságot tudod őt próbáltam megtalálni. Beszélgettünk és rosszul sült ela beszélgetés s ő most elment....úgy gondolom ha megtalálnám akkor rendbehozhatnánk...vagy legalább tisztázhatnánk a dolgot. - mondom el neki az előzményt is hogy értse. - Jártam a kikötőben is és nos kissé belekeredtem egy verekedésbe.. - vallom be zavartan - ennyi - maradok mig elő nem kerül vagy utána megyek ha meg tudom győzni Ergon mestert hogy engedjen ki innen. - sóhajtok - nem akarok vele haragban lenni nem lenne jó - mondom beletörődve a dologba.
Majd Mirkre nézek.
- Nem mondott Eden semmit? Nem beszélt senkivel ? Csak fogta magát és éjjel elment ? - kérdezem Mirket sürgetőn.
- Én nem mehetek ki innen de megtennéd hogy megnézitek a szobánkat mi hiányzik ? Vagyis hogy ott van e a hátizsákja apokróc a bakancsa ilyesmi ? Tudni szeretném megfontolta e vagy csak elrohant...- kérem meg Mirket.
- Emili kérd el a kulcsot s ha nem adják mondd hogy nekem hozod el a jegyzeteimet ... tudni akarom s ha nem teszitek ti akkor kiszököm innen - mondom kis fintormosollyal Emilire nézve.

- Ergon mester kérése, hogy ne mozduljon ki. - feleli a nővérke, és megy a dolgára.
Rövidesen befut azonban Emili és Mirk. Emilin látszik az aggodalom, Mirk nem mutat ilyesmit, de együtt vannak, ahogy kérted.
- Hogy érezd magad? - kérdi Emili, amikor leül az ágyad mellé. - S végülis kivel verekedtél?

Jólesik a meleg az ágy a leves s a pihenés de mire délután felébredek lényegesen jobban vagyok. Éhesen és örömmel fogadom az ételt. De hogy nem mehetek ki...
- Mi az hogy nem hagyhatom el a gyengélkedő területét ? - kérdezem meglepve s kikerekedő szemmel nézek a nővérre.
- Ki tiltja meg ? Hiszen már jól vagyok s nem tennék semmi megerőltetőt...- próbálkozom elérni hogy mégis kiengedjenek.

Ergon csak morran egyet, de nem szól. Átad az ápolóknak, amikor beér a gyengélkedőbe, s félrehúzza a vezetőt, hogy beszéljen vele, majd távozik.
Rövidesen egy dézsa langyos vízben ázol, amihez folyamatosan egyre melegebb vizet öntenek kancsóból. Kapsz egy bögre meleg levest is, amit megihatsz közben. Félálomban lebegsz, nem angyon tudod követni az eseményeket magad körül. Kisegítenek a vízből, s ágyban dugnak, s el is alszol.
Késő délután van, mire felébredsz. A nővérke közli veled, hogy nem hagyhatod el a gyengélkedő területét, s ételt hoz, hogy egyél végre szilárdat is.

- Csak egy dézsa víz kell...- reszketem mert a hideg most kezd csak igazán érződni ahogy a meleg átjár.
- Herk a keleti teherkikötő egyik kalybájában húzta meg magát s most részegen...alszik - kapaszkodok a köntösébe s megismétlem mert kezdem érezni hogy az erő elhagy s azt akarom hogy megértse. - Herk...a kikötőben van...láttam...követtem...- erősködöm
- Nincs nála Eden...Eden miattam ment el..én mondtam neki azt hogy ...ha .. eltűnik akkor utána megyek...- lelecsukódik a szemem - utána kell ...mennem ...be kell ...bebizonyítanom...neki... - vacogva bújok Ergonhoz.

Ergon elég sokára nyitja ki, álmosan pislog.
- Lilian! Az istenekre! - hallod a rémült hangját.
Benyúl az ajtó mellé, amgára ránt egy köpenyt, s aztán egyszerűen ölbe kap, s úgy indul meg veled, sejted a betegszoba felé.
- Már sejttettem, amikor meghozták a csomagodat, hogy már megint a fejedbe vettél valamit! Még csoda, hogy élve megúsztad! - korhol, míg siet veled.

A hajnal első fényeinél baktatok visszafelé. Herk részeg és fáradt lehet tehát nem fog kimozdulni a kalyibából. Nem érdekel hogy nézek ki. Fáradt vagyk és fáj minden tagom éhség gyötör...
Meg sem állok Ergon mester ajtajáig. A falnak dőlve kopogok be. Már legalább két napja nem láttam vizet...a szemem előtt egy dézsa víz lebeg csak az információt át tudjam adni valakinek aki megbízható és most sürgősen....

Kora hajnalig kell várnod, mire Herk, kicsit bizonytalan léptekkel, de elhagyja a kocsmát, s visszaballag a kunyhójába. Rövidesen hortyogás hallatszik odabentről.
Sárosan, elázve, és elverve indulsz visszafelé. Az arcod bedagadt, s a feneked is fáj, minden lépésnél kellemetlen. A ruha vizesen nehéz, ezt az érzést már ismered, s most sokkal hidegebb van már, mint amikor az erdőben jártatok. Hiába, no, ez a jég hete. Még nem fagy, de közel jártok hozzá.

letörlöm a sarat amennyire tudom. Lenyalom a vért s a megaláztatás csak még konokabbá tesz. Egy sötét sarokba kapualjba vagy bármi rejtettebb helyre kuporodom le s a kocsma bejáratát figyelem. Egyszer csak bezár. S ha Herk hazatér akkor biztos lefekszik aludni s ekkor ott hagyhatom s Ergon mester tudni fogja kinek szóljon. Én nem merek a városőrséghez fordulni. Eden szerint vannak köztük árulók s amilyen szerencsém van belefutok.

Ahogy kifelé igyekszel, harsány röhej követ. Kalaki kinyitja az ajtót, s valaki más nemes egyszerűséggel fenélbe rúg. Hasra érkezel a kocsma előtti sárba, s az ajtó becsapódik mögötted. A szád széle felrepedt, érzed a vér ízét a szádban.
Nos, igen, ez is Nyírsziget, meg ez is a világ. Ezt a felét még nem láttad.

Nem rájuk figyelek hanem mindenáron próbálok magamnál maradni. Öregasszony vagyok...egy nyanya...
Próbálok nehézkesen felállni és most nem is kell megjátszanom valóban a falba kell kapaszkodnom hogy talpra álljak. S kifelé indulné..ha így folytatják nagyon rosszvége lehet ennek az egész ostoba vállalkozásnak. Miért is nem mentem vissza rögtön az iskolába. Lehet Eden csak elment hogy kiszellőztesse a fejét és már otthon van hiszen nem hagyná cserben a többieket.
Az ütés vagy más de gy emlék fészkeli magát a fejembe...egy mondat.
" ha egy nap hűlt helyed lelném bizony utánad mennék..." mondtam neki ott a szobában. Nem adhatom fel ha ezért tette akkor meg kell találnom megmutatva neki hogy valóban szeretem...
Ha kell kiverekszem magam de nem provokálom őket tovább. S bár keményen megütöttek mégis jóval összetörtebbnek játszom a mozgásom.

Akkora pofont kapsz vissza, hogy szó szerint a fal adja a másikat, mert nekiesel. Elszédülsz, s zsibbad a fél arcod. Az elméd tompul, s fenn áll a veszélye, hogy kiesel a koncentrációból, vagy elájulsz, akkor pedig feltűnik a igazi alakod. Többen is köréd állnak, s röhögnek rajtad.