Útkeresés

- Vacsoránál azért látlak ugye ? - igazítom meg az inggallérját mielőtt kilép. Boldogan mosolygok rá.
- Ez már nem teljes nap de nap s mint olyan eggyel kevesebb a hónapból - nézek rá vidáman.
- S különben is légy hálás Sissimornak ! - szólok utána - addig se lóg a nyakadon egy szerelmes vizitündér !!! - halkan felnevetek.
Egyszerűen nem bírok magammal. Hazajött szeret és ...visszacsókolt.
Boldogan nevetve dőlök végig az ágyán. Hosszú percekig csak tervezgetek. Aztán eszembejut hogyha most meg én hanyagolom el a munkám akkor megint szorulni fogunk.
Felpattanok rendbeszedem magam és megpróbálok komoly arccal a tükörbe nézni de nem megy... A ragyogás a szemben s a mosoly az ajkamon ott ragadt és tudom még jódarabig ott lesz.
Felkeresem Mrekon professzort az irodájában már jó ideje nem kopogtam be hozzá hisz volt tennivalóm bőven.
S most hogy jönnek a fagyok már csak a behozott növények gondozása van soron.
Bkopogok és belépek.
- Professzor ! - biccentek felé udvariasan - Azt hiszem mosanában túl sok a szabadidőm .. ha volna olyan szíves és elmondaná mit tehetünk még Emilivel a növénytan órákért... A kert téliesítve a szertár állandó karbantartás alatt a belső növények folyamatosan gondozva - jelentem neki mosolyogva. - S gyűjtő utakra nem indulhatok most mivel csak az iskola területére lett korlátozva a szabad mozgásunk - mondom kis fintorral. Aztán elgondolkodom egy percre majd felnézek kis mosollyal.
- Viszont az iskolának felajánlhatnám a fölös energiáimat s ha ön engedi akkor felmennék a könyvtárba s segítenék a többieknek tekercseket másolni azt hiszem nem hoznék szégyent a kézírásommal a professzorom fejére. S gondolom vannak ott olyan fontos tekercsek is amelyekből az ön diákjai is tanulhatnának ....- fűzögetem óvatosan a professzort.

- Hát .. nélküled nem megy, úgyhogy muszály lesz veled megpróbálni. - feleli Eden, egy halvány mosollyal az arcán. - Majdcsak zöld ágra vergődünk valahogy ... De most ... most - Eden akkorát sóhajt, hogy tán egy gyertyát is elfújna. - Most mennem kell dolgozni. Sissimor beosztott tekercsmásolásra egy egész hónapra. Az óráimat megtartom, s aztána többi időben reggeltől késő délutánig az irodában fogok dolgozni. Csak épp átöltözni jöttem be.
Megcsókol még egyszer. Már nem is tudod mióta, hogy utoljára ő csókolt meg téged, s nem te őt. Aztán a szerkényhez lép, s fanyar képpel nekiáll átöltözni.

- Nem ...nem kell most..csak ölelj át és mondd hogy veled maradhatok...hogy megpróbáljuk újra... - hajolok hátrébb és a két kezemmel hátrasimítom a haját az arca mellől. Az arcom az övéhez simítom legszívesebben hosszan hosszan megcsókolnám de nem akarom elriasztani sem...
- Volt időm gondolkodni ... volt aki gondolkoztasson.. mindenki segített hozzámtett vagy elvett valamit - nézek a szemébe lelkesen s boldogan reménykedve mosolygok rá.
- Nem akarod megpróbálni újra egy másik Liliannel ? Máshogy jobban közelebbről ? Taníts meg élni mindkettőnket együtt - kérem őt kedvesen s végül is óvatosan puhatolózva csókolom meg ...

Nem ez az a pillanat, amikor ömlene belőle a szó, csak csendben, szorosan átölel. Jó ideig nem szól egy szót sem, a szuszogágát hallod egyedül. Végül kibontakozik az ölelésből.
- Nem nagyon találom most a szavakat ... - kezdi bizonytalanul. - S ne akard, hogy most megmagyarázzam, mi és miért történt! Én sem értem.
Nem lehet könnyű neki, akinek a professzorai sem tudnak olyat modnani, amit ne értene nem érteni valamit saját magával kapcsolatban.

Az ajtó kinyílik és az azaj felé perdülök az éppen lerót köröm közepét megszakítva. Óvatosan lép be de ő az !!!
Mint egy látomás elhihetem annyi üres ap után..s mit mond vajh..
A "te még itt vagy ?...." kérdéstől a "szeretlek" kijelentésig minden átfut rajtam de alegédesebb szót mondja ki...
"Hiányoztál"
Halk kis sikollyal rohanok végig a két lakrészen s a nykába ugrok szorosan magamhoz ölelem. Az üdvözlés fergeteges de most bennem is egy tornádó szabadult el...
- Ó Eden ...kérlek...beszéljük meg...- nézek rá boldogan. Úgy ölelem mint aki soha soha nem akarja elengedni. Nevetve sírva bújok hozzá.

Ormond kicsit meglepődik, egy pillanatra meg is dermed, de aztán viszonozza az ölelést.
- Semmi baj, nagyjából tudom, mit is érezhetsz. Persze, menj csak!
Mirk és ő mosolyogva nézik, ahogy kiviharzol.

A várakozás percei lassan telnek. Elég hosszú ez a fejmosás ... de aztán nyílik az ajtó. Lassan, nagyon lassan, mitn aki tart tőle, hogy mit talál mögötte. Eden elébb csak a fejét dugja be, s bekukucskál. Mire számít? Repülő virágcserépre? Sodrófára? Vagy sírásra? Lassan tárja tovább az ajtót, és lép be, aztán csak hosszan néz rád, az tekintete szomorú, vagy inkább bűnbánó? De lehet csak Sissimor dorongolta le nagyon. Kapott valami még szörnyebb munkát, vagy kirúgták? Nem, ki biztos nem rúgták, Sissimor nem pazarolná az erőforrásokat az előkerítésére, csak azért, hogy utána kirúgja.
- Hiányoztál.
Csak egy szó, nem több. KIcsit félve, kicsit panaszosan mondja.
Fizikaliag jól néz ki, nem koszos, nem fogyott le, de érzed, hogy nem volt könnyű neki sem ez a pár hét.

Ormond kedves és előzékeny s egyáltalán nem haragszik meg amiért kérdezgetek ez meglep kissé. Remek beszélgető partner s jólérzem magam vele... Épp egy válasz közepén tart mikor az ajtó kivágódik és Mirk ront be...
Héjjj...gondolom kissé megriadva itt ez nem illik..de a hír amit mond letaglóz és fel is riaszt egyszerre. Ugranék hogy rohanjak hogy fogadjam aztán mégse...
Az öröm lassan átjár..ha Sissimornál van akkor nincs semmi baja...ne a betegszobában kötött ki...
- Ó Eden...Eden kedvesem ... - suttogom magam elé s hirtelen megölelem Ormondod.. majd zavartan engedem el .. - Bocsánat de hazajött...itthon van végre... - s újra sírok de már csak a megkönyebülés az ami a hosszú napok alatt felgyűlt...
Majd eszembejut hogyha Sissimornál végzett akkor talán valóban hazajön a szobánkba.
- Bocsássatok meg kérlek ...- mondom kicsit hangosabban a kelleténél és felugorva a lakrészünk felé rohanok....
A szobánkba rontva atükör elé vetem magam s most előszőr valóban tetszeni akarok neki. Hajkefét ragadva gyors mozdulatokkal fésülöm puhára szállósra a hajam. A szemem csillog az arcom piros az izgalomtól. Az összes érzékem pattanásig feszül... A lépteit figyelem a folyosón... Mikor már nem tudok mit tenni csak várok. A saját lakrészemben járkálok fel s alá mint bezárt vad...
Mit tegyek a nyakába ugorjak vagy megvárjam mig jelt ad hogy már nem haragszik...
Türelmetlenül lesem az ajtót és majd megfulladok a levegőhiánytól a szívem kalapál a torkom fojtogatja az izgalom....
- Eden...Eden drágám ...végre... - suttogom magam elé boldogan.

- A hajam az mindig ilyen volt, igen, már kiskoromban is. Nem tudom mitől van. A fejekbe való belátást és az üzenetküldést azt viszont most tanultam, Eiontól. Ez egy igen nehéz tudomány, s kevesen művelik, s keveseknek tanítják meg. Igazából szerencsésnek mondhatom magam, hogy egy lehetek közülük, még ha kényszerből is kezdtem neki. A nága településről nem sokat hallottam, de biztos készül valami. Kár, hogy elhúzódik, hisz nekik, s a többi rabnak biztos minden nap nagyon szörnyű. - sóhajt egyet. - Nekem jó dolgom volt, semmiben nem szenvedtem hiány, udvariasan bántak velem, s mégis a tudat, hogy nem vagyok szabad nagyon nyomasztó volt. Senkinek se kívánom.
Kis időre csend telepszik közétek, amikor hirtelen szinte kirobban az ajtó, s Mirk esik be rajta.
- Eden visszajött! - lihegi, látszik nagyot futott a hírrel. - Most van Sissimornál fejmosáson.
- Ajvé ... a szerencsétlen ... - szisszen fel Ormond. - Simisomor mgé a jó hírt és a dícséretet is képes úgy közölni, hogy az ember ereiben megfagy a vér ... - megborzong, de már mosolyog is. - De legalább itthon van már.

- Ó hát ez volt az ok...- nézek egyre jobban csodálkozva Ormondra atörténet hallatán. Majd felnevetek felszabadultan. S magam sem tudom miért de boldoggá tesz a tudat hogy Liliana boldog végre.
- Fehér ahajad...- érintem meg a sejmes tincset mikor egész közel ül.
- Kérlek bocsáss meg de nekem a világ egészen új hely s csak néhány hete ismerkedem vele - vallom be kissé halkabban - ez ... ez mindig ilyen volt ? - félre ne érts de még sosem láttam hogy valakinek hófehér haja legyen ilyen fiatalon - mosolygok rá bocsánatkérően.
-S mi ez a mindent megtudsz jegyezni tulajdonság meg hogy üzenetet küldesz mások fejébe betörve - nézek rá játszi rosszallással.
- S ha megnyitsz egy kaput akkor az visszafelé miért nem működik ? - jut eszembe hogy hiába próbáltam őt elérni mikor a gyerekekről volt szó. S ha már eszembejut rögtön meg is kérdezem.
- Vulkánvárba is eljutott a hír hogy amikor Emilit kimentettük akkor ott maradt még vagy tíz tizenöt gyerek és köztük néhány fiatal nő ? Lehet tudni mi lett velük ? - nézek rá aggódva.

Ormond jókat deürl a kérdéseken.
- Huhhh, ne írjak mindjárt egy életrajzot magamról? - tiltakozik még mindig nevetve. - Liliana nem a rokonom, hanem a kedvesem. Látom nem sokat mesélt magáról, és rólam. Akkor nyáron, már vagy fél éve együtt voltunk, s már több, mint egy éve ismertem. De sajnos olyasmibe tenyereltünk, kényszerből, amibe nem kellett volna, ezért kerültem Vulkánvárba, s ráadásul elvették ... - megakad - Liliana elvette az emlékeimet nagyjából másfél évre visszamenően. Nem tehetett mást, így nem árulhattam el, amit nem tudtam. De rá sem emlékeztem ezalatt az idő alatt, tehát nem is találkozhattunk. Azt hiszem neki volt nehezebb. - lehajtja a fejét. - Bennem csak valami megmagyarázhatatlan furcsa hiányérzet maradt. Tudtam, hogy szerelmes vagyok valakibe. A folyosón egy pillanatra azt hittem Te vagy az, és vége a rabságnak. De még várnom kellett egy pár napot. Azt kérded ki vagyok. - pillant fel rád. - Én nem vagyok senki. Liliana nélkül senki nem elnnék. Egy züllött alak voltam, aki nem törődik másokkal, még magával sem. Ő rángatott ki ebből a semittevésből. Nélküle nem lennék itt ...
Elmosolyodik a végére, s megvonja a vállát.

Nem adom fel az öntözőrendszer tervét. Ha valami eszembejut azonnal Mirk elé tárom. Számára mókás rajzokat készítek és élénken tiltakozom az ellen hogy kint kéne hagyni a rendszert télire is. Hiszen ha részekből építjük fel akkor azt szét is lehet szedni s tavasszal újra telepíteni a növényekkel együtt.
A kertben gyorsítom a munkákat igyekszem minél több diákot bevonni. Néha majd összefagyva megyek be végül.
Mire a jégvirágok megjelennek a kert biztonságban van.
A következő hetekben nem lesz sok munka odakint. A legfőbb tevékenységem a tanulás. Ezért inkább a könyvtárat bújom s próbálok megfelelni Mrekon szemléletvilágának.
Ha Ormond rámbukkan a polcok közt biztos hogy egy könyvkupac alatt talál vagy egy hatalmas asztal mellett szanaszét nyitott könyvek s jegyzetlapok társaságában.
Mikor leül mellém s beszélgetünk élvezem hogy mindenről tájékozott hogy olyan színesen és sokrétűen tud mesélni s egyáltalán nem unalmas amit mond.
Próbálom kideríteni kicsoda honnan jött és miért haragszik Vulkánvárra.
Következetesen Ormondnak szólítom.
- Annyira mások vagytok Liliana és te ... mégis rokonod a hölgy ? - kérdezem kíváncsian - s miért néztél rám úgy ott a várban olyan furcsán ? Egyszerűbb lett volna ha megszólítaz - mosolygok rá - vagy te is alkalmaztad a gondolatolvasást s ez egy perc alatt mindent tudatott veled a kilétemről - kérdezem játékosan....

Mirk nevetve tiltakozik.
- Lilian ez bonyolult, még át kell gondolnom. S különben így télen legfeljebb tervezgetni lehet, de báérmit tenni majd csak tavasszal. S ha beindul a rendszer, akkor sem tzudom, mihez kezdünk vele következő télen. Valószínűleg komoly munkát fog igényelni a megvédése a fagytól.

A kvöetkező pár nap munkásan telik, az idő egyre hidegebb, s minden kényes növényt be kell telepíteni, vagy odakinn megvédeni. Egyik reggel arra ébredsz, hogy az ablakodon jégvirágok vannak. A diákok egyre inkább megtöltik az iskolát, msot, hogy nem lehet odakinnn sok időt eltölteni.
Hír érkezik, miszerint Herket láposrévben látták, meg is szorították, de végül mégis elmenekült. Már az egész folyó hosszában körözik, nem lesz könnyű neki visszatérni a nágákhoz, ha egyáltalán vissza akar.
Ormond is tiszteletét teszi, s összeakadtok rögtön a könyvtárban. Segít könyveket keresni. A memóriája hihetetlen, amit egyszer hall, vagy olvas, azt bármikor vissza tudja mondani. Ez a könyvtárban való eligazodást is megkönnyíti a számára, s persze jegyzetelnie sem kell.

Emili lassan felnő s ha nem találom meg az aegysúlyt a szabadságvágya a nővéri gondoskodás s Eden utáni sóvárgásom közt akkor elmegy mellettem az idő és nélkülem lesz lesz felnőtt ... nézem az arcát a szemeit hallgatom a lekes hangját és látom a fényt a szemében mikor az elfet emlegeti s aranyosan bele belepirul.
Éjjel magamhoz ölelm. Még megtehetem egy darabig de meddig még vajh...töprengek merengve az előző nap történésein.
Reggel kicsit elgémberedve de boldogabban ébredek.

Együtt pancsolunk a fürdőben s a két dézsa közt bizony komoly vízmennyiség gyűlik föl ahogy megvívjuk a csatát. Még nedves hajjal huppanok le a reggeliző asztal mellé s lelkesen mesélem Mirknek mennyit végeztem a növények körül tegnap s ha ma ráér az órái után akkor kitalálhatnánk az öntözőrendszer technikai megvalósítását. Egyszerűbb lenne megnyitni egy csapot és úgy megoldani a rendszert hogy ugyan a víz végigfolyik és körbejár de minden növény csak annyit kapjon belőle amennyire szüksége van. S ekkor nem kéne a locsolócsővel ügyeskedni vagy ami rosszabb kannával körbejárni.
A vajaskenyér tetején kis lekvárpontokkal jelzem a növényeket és a kés hegyével karcolom bele az utvonalakat s kérdőn komolyan nézek Mirkre tanácsért hogy mit tehetek még amig ő tanul és nem ér rá.
Újra érdekesnek érzem a munkát és nem csak lehetőséget látok benne hogy az idő elteljen estig....

- Történetek? Abban jó vagyok. - vidul fel Ormond. - Akkor ezt megbeszéltük. Vulkánvárba egy ideig nem emgyek vissza, az biztos. Ez az egy év bőven elég volt. - borzong meg Ornomd.
Egymásra villan a tekintetük, cinkos pillantások. A vörös hajú nő és a fehér hajú fiú igencsak értik egymást.
Liliana megígéri, hogy segít kiválasztani, s elkészíteni a megfelelő szert.

A könyvtárban is találsz egy pár érdekes könyvet. Régi történetek, legendák, versek ...

Emili örül neked, s elkezd mesélni arról, mi mindent művelt, míg te a bánatodba temetkeztél. Az elbeszélésekben gyakran merül fel egy Jamael nevű elf fiatalember neve, akinek a tettei és szavai ahúdognak úgy véled különös jelentőséggel bírnak. Jamael jogot tanul, hogy aztán majd a családja üzleti ügyeiben segédkezhessék. Emlékszel rá, illedelmes, komoly fiú, s nagyon öntudatos. Nekd is beszélt a családjáról, és arról, hogy igyekszik majd felnőtt korában minél jobban szolgálni a család érdekeit. Emili, bár érdeklik a növények, más tárgyak iránt is érdeklődik, főleg az irodalom és a történelem felé kacsingat. SZeretne elmenni a most felépült új színházba is majd, ha már játszanak darabokat.

Az ebéd kellemes hangulatban zajlik. Az étel is jobban esik. Liliana ha nem is tanult asszony de varázslónő...döntöm el magamban szeretettel.
Ormond ajánlatát örömmel fogadom.
- Nos remélem gyakran lesz olyan alaklom amikor csak a mi könyvtárunk segíthet - mondom neki mosolyogva. - S azt hiszem nem fogom túl gyakran zaklatni Liliana asszonyt - nézek rá játékosan.
- Szívesen hallgatnék történetek a városban történtekről s tényleg érdekel Vulkánvár s azt hiszem ezeket a részeket Emili is szívesen meghallgatná Mirkkel együtt - mosolyodom el.
- Thrank jól van ? Eion mester nem bűntette meg mert egész nap velem csavargott ? - kérdem kis kuncogással. Erősen megmaradt bennem a kis manó emléke. - Most visszamégy Vulkánvárba vagy itt maradsz velünk Nyírszigeten egy darabig ? - élénkül fel a kíváncsiságom.
...
Mikor távoznak Lilianához fordulok.
- Oh tudom már megint irányítanám Edent pedig még itt sincs.... - nézek rá megvidámodva mert új utat leltem arra hogyan szerezhetném vissza a szerlmét.
- De segíts nekem kérlek...már a második éjszakázása után el kezdtem gondolkodni azon hogyan segíthetnék neki úgy hogy közelebb kerülhessek hozzá újra. Van némi elképzelésem a hogyanról de egyedül nem tudom megcsinálni a szert és nem is kísérleteznék vele. Ha szépen megkérlek nem kevernél ki nekem egy olyan olajat amit ha belemaszíroznék a testébe elalvás előtt akkor reggel frisebben élénkebben ébredne ? Ezzel talán többet adhatnék neki s megérinthetném újra és talán felébredne benne más is .... - nézek rá kis mosollyal.
...
Mikor elmennek úgy döntök hogy aznapra befejezem a munkát. Visszamegyek a szobánkba s már szinte sokadszorra de rendet rakok.Most másképp érintek mindent. Már nem fájdalmas borulátással. Igenis visszaszerzem őt úgy ahogy ő akarja s nem leszek vele morcos s ha kell akkor kirángatom a papírjai közül mégha meg is haragszik majd első percben.
Csendesen mosolyogva tervezgetem a jövőt biztosra véve hogy visszajön. S ha nem is hozzám vagy miattam akkor majd újra meghódatom....
Vacsora előtt bemegyek a könyvtárba s olyan könyveket veszek le a polcokról amelyeknek semmi közük nincs a virágokhoz növényekhez. Találomra olvasok bele néhány kötetbe. Olyasmit keresek ami pihentet s nem kötődik a borus gondolatokhoz.
Vacsora után befészkelem magam Emili ágyának a végébe és amolyan rég nem csinált testvéri beszélgetést kezdeményezek. Aztán ott is alszom el Emili mellett mint rég fent a szénapadláson.....

- Igen, a gondolkodás, az egy jó ötlet. De majd még beszélgetünk is, nehogy nagyon elgondolkodd magad valami mellékvágáynra újból. - mosolyog Liliana, s beléptek az épületbe. Kimostol az ebédhez, s a többiek már ott várnak rád.
Emili és Mirk észerveszi rajtad, hogy jobb kedved van, s szívből örülnek ennek. Ormond szokatlanul csendes, Lilianána van egy kedves szava mindenkihez, s ügyesen úgy irányítja a társalgást, hogy igazából semmi idegborzolóan fonts vagy komoly dolog ne kerüljön elő, csak jól érezzétek magatokat így öten együtt.

Ebéd után Liliana és Ormond elköszönnek tőletek, s elhagyják az iskola területét, de Ormond beígéri, hogy gyarkran fogod látni, mert a munkája a könyvtárhoz is köti. Ha bármi kérdésed van Lilianához, rajta keresztül tudsz üzenni.

Nem engedem el a kezét. Míg korhol lesütöm a tekintetem s mikor befejezi lassan felnézek rá.
- Vagyis eddig egy olyan eszméért harcoltam önmagammal ami idekint nem működik és ennek Eden itta meg a levét - szögezem le halkan.
Majd kis mosoly fintorral megcsóválom a fejem.
- Eden beleszeretett egy vizitündérbe aki megtagadta hogy vizitündér....azt hiszem ezen el kell gondolkodom mire visszatér. - mosolygok rá halványan.
- S igen valakinek meg kell mondania ha butaságot csinálok mert a saját önzésem elvakít - mondom neki minden bántás nélkül arra célozva hogy tőle vártam szerinte - de valakinek Edennek is meg kell mondania hogy emlékezzen a saját kérésére miszerint ha baj van akkor ne titkoljuk egymás előtt - nézek rá már sokkal vidámabban - vagyis haza kell jönnie hogy valaki lehessek mellette.... - tekintetem bizakodóvá válik.
- Köszönöm Liliana ... - óvatosan ölelem át. Mélyet jólesőt sóhajtok. Valóban könnyebbnek érzem magam.

Mikor tovább indulunk nem bírok a kíváncsiságommal.
- Kicsoda Ormond? Egy másik elveszett csibész...mint én ? - kérdezem nem kis öniróniával.
- S egyszer egy hosszabb beszélgetés alkalmával ha lehet majd megkérdezem ki vagy Te liliana asszony mert nem hiszem hogy csak a gyógyfüvek összes titkát ismered. - nézek rá játékosan kedves szeretettel.

Visszatérve a folyosóhoz még felé fordulok. - Még mielőtt elmennél majd kérni szeretnék valamit.. - nézek rá kis bocsánatkérő mosollyal amiért megint terhelem.

Liliana megállít, s szembe firdul veled.
- Még midnig nem érted. Nem shizem, hogy hiányolta, hisz használtad. Tudatodon kívül használtad. Nem tudod nem használni, csak ha már emgtanultad kezelni. S ezért vagy bajban az indulataiddal is. Nem elfojtani kell. Attól csak erősödnek. Hideg és kimért leszel. Szerinted az nem visszavágás? Ez talána legrosszabb. Mert ezzel nem a cselekedetet ítéled el, ahnem azt, aki tette. Egy rossz szó, és már nem kérsz az illetőből? Egtyszer nem úgy fele, vagy nem úgy mozdul, és vége? Szerinted milyen lehet egy ilyen lénnyel élni? Mert szerintem idegborzoló. - Liliana szavai keményen csengnek. - Bánt amit mondok? MInden bizonnyal. De ha egy szó nélkül itthagylak, s elutasítalak, az még jobban fájna, ugye? Már megint tőlem várod, hogy megmondjam,, mit szeretne Eden. Meg találgatsz. S mi lett volna, ha kézenfogod, s megkérdezed? Mért akarsz mások helyett dötneni az életükről?

Örömmel indulok Lilianával sétára s most először gondolom azt hogy jó lenne ha nagyobb lenne a kert...mert akkor tovább maradna velem. A gondolat és aközelsége mosolyra késztet. Csendben hallgatom végig.
- Edennek igaza volt...Anyám nevelt félre..azt akarta hogy úgy találjam meg a szerelmet hogy ne befolyásoljam a másikat. Tudom hogy van egy másik oldalunk amit felhasználhatunk bizonyos esetekben ha valamit el akarunk érni egy férfinál s azt mondta néha még egy egy vetélytársnőt is elbizonytalaníthatunk ezzela kisugárzott érzéssel abban hogy melyikünk a szebb az erősebb e téren...de én úgy akartam szeretni Edent ahogy ő szerethet egy embert...igazán tisztán és nem elvrázsolva. Lehet ezt a szédítő érzést hiányolta talán... kívánta érezni a mást a különlegest ... én szívesen megmutattam volna neki ... de vajh akkor elhihettem volna hogy önmagamért szeret s nem az érzésért ? - nézek rá őszinte kíváncsisággal.
- S ha visszatér hogyan viselkedjek vele ? Kihez jönne haza szívesebben ? Lilianhez a viziboszorkához aki játszik vele ám tisztán szereti...vagy Lilianhez a vizitündérhez aki elengedi a hatalmát egy férfiszív felett és megkönnyíti neki a dolgot s a saját kérdéseire adott választ miszerint nem kell komolyan vennie a kapcsolatot hisz ez csak egy vizitündér varázslata.... - töprengek el mellette félhangosan.
- Kezelni az indulatokat...nehezen. Elbújni előlük elzárni...igen. - vallom be halkan. - Ha feldűhít valami akkor hideg és kimért leszek hogy ne kelljen visszavágnom ha a bánat kerget akkor elbújok kisírni magam. S ha Eden elfordulása keserített el akkor önmagamnak adott magyarázatokkal pótoltam a veszekedés lehetőségét. - sóhajtok.
- Ő a tanításba menekült és meg vártam hogy visszatérjen. Lehet az első nap kézen kellett volna fognom és kivinni az iskolából sétálni beszélgetni...kitalálni valami játékot amivel nevetett volna ... - elfullad a hangom.
- Elküldött eltolt soha többé nem nevet már rám. Elszúrtam....pont ahohy ő fogalmazott Mirknek ... - letörlök egy könnycseppet. Visszafojtom a forró égető érzést.

Liliana a fiúra néz.
- Ormond, megkeresnéd Mirket, és Emilit? Majd az ebédlőben találkozunk. - a hangja kedves, és tele van most szeretettel. Ormond, csak bólint, s már megy is.
Liliana belédkarol, s sétálni indul veled.
- Vannak dolgok, amiket meg kell tanulnod magadról, különben a férfiakkal állandóan problémáid lesznek. Vizitündér vagy, a csábítás mestere. Sokan közületek ezt használják, aktívan,s atalán ki si használják. Az lények egy része ezért tart is tőletek, s nem alaptalanul. A szüleid téged elzárva neveltek, talán mert nem akarták, hogy erre az útra lépj. De most mégis itt vagy a világban, s az elzártság nem véd meg többé sem téged, sem a környezetedet. Az egy dolog, hogy tudatosan nem használod ezen képességedet, de ez a véredben van, ha nem ismered meg, akkor nem tudod nem használni. Én ugyen nem vagyok vizitündér, de ezzel lén is gondban vagyok időnként. Egyszerűen arról van szó, hogy ha tetszeni akarsz egy férfinak, akkor tetszeni fogsz neki, ha csak nincs a szíve kőből, vagy nem magasfokúan képzett az elmebefolyásoló praktikák terén. De még ha képzett, akkro is csak úgy tud ellenállni, ha akar. Ha nem akar, akkor elveszett. NIncs középút. Ezzel persze ők sincsenek így pontosan tisztában, s nekem is sok időbe telt, mire erre így rájöttem. Az egészséges távolságot, és közelséget, ha valaki szeret téged, csak Te tudod szabályozni, s tudnod kell, mennyit bír el a másik, s mire van igénye. Én sem tudom, Edennek túl sok volt, amit kapott, vagy túl kevés, lehet egyszerre mind a kettő.
Lassan eléritek az épületet.
- Ha jól eméólékszem, kaptál egy olyan tanácsot, hogy ne az indulataid vezessenek, ugye? Az elmúlt napokban hogy sikerült ezt megvalósítani?

Remekül játszanak mert először valóban megijedek hogy itt és most vesznek össze s Ormondban pont annyi büszkeséget érzek most mint Edenben éreztemmár párszor mikor az önérzetébe gázolt valaki.
Aztán mikor felnevetnek meglepődöm és végül elmosolyodom a játékon.
- De hisz értem én hogy nem mehetek ki s hogy miért nem. sak azt nem miért ment el... - nézek Lilianára elkomolyodva. - Lehet azért nem jön vissza mert itt vagyok s ha ez így van akkor hetekig nem is jön vissza hisz a tervezett támadás még odébb van azt hiszem. - sóhajtok lemondóan.
- Köszönöm hogy segítetek elviselni a helyzetet s valóban jobban vagyok már kicsit - fogok Liliana kezére - Mindjárt ebédidő nem költenétek el itt az ebédet velünk ? Mirk és Emili is boldog lenne azt hiszem. - nézek rájuk kérőn.

- Eden figylemeztetését Eion mester vállalta magára, mivel jobban ismerik egymást. A mester tartott itt pár előadást, s azokat Eden is hallgatta, s aztán beszélgettek egy párszor, így neki angyobb az esélye rá, hogy elérje. - kezd el magyarázni Ormond. - S igen, a nevem túl komoly hozzám, többek között ezért nem szeretem.
Liliana felnevet.
- Ó, szóval ezért! Soha többet nem hívlak Ormondnak, csak Csibésznek.
- Köszönöm, de az egy kutyanév, ennyire nem fogok soha pitizni. - vág vissza Ormond.
- Na, azt majd meglátjuk! - Lili szeme villámlik, s a fiú szeme elkerekedik de midnketten megjátszák a haragot, s a rémületet. A szócsatán aztán jót nevetnek, s szent a béke újra.
- Na, de a jövetelünk fő célja ... - fordul feléd Lili újra - ... hogy kicsit megvigasztaljunk. Történt úgy egy éve, s nem, már análl több is, hisz tavaly nyáron történt az eset, szóval történt, hogy bizonyos nyomozásokat folyattunk, s a birtokunkba jutott pár olyan ismeret, amit nem tartozott ránk. SIssimor pedig rájött erre. Én és az egyik társam, aki most nem jött el, nem jelentettünkv eszéylt, mivel a mi elménkből nem angyon lehet már kiolvasni semmit, ahhoz túl képzetttek vagyunk. De ... - egy jelentőségteljes pillantás - Csibész ... nem kapott semmi ilyesfajta képzést. Így Sissimor kényszerűsgéből eldugta Vulkánvárba, és tanulásra ítélte. Szóval ez a mostani iskolafogság, valami hasonló, de remélem, neked nem kell egy évet várni arra, hogy Eden hazatévedjen. - foglalja össze Liliana a történteket.
Ormond csak hallgat, s úgy tűnik nem fog vicsorogni, amiért Csibésznek szólították.

Liliana közelsége mindig valahogy felragyogtatja a napot. A szívem megnyugszik kissé és amikor ő felnevet már igazi a mosolyom.
A fiatalember közelebb jön.
- Ormond..mh..komoly név egy csibésznek ... - nézek rá csillanó szemmel és kezet nyújtok - Lilian...Lilian Valmorna... ott a folyosón elmulasztottam a bemutatkozást - nézek rá kedvesen.
- Azt hittem Vulkánvár biztonságos hely bárkinek - pillantok Liliana felé kíváncsian hogy vajh mi lehetett az aggodalom oka de nem kérdezek rá.
- Minek köszönhetem a látogatást ? - kérdezem halkan. - S bár Liliana mindig meglepetést szerez nekem álmomban sem gondoltam volna hogy idehozza nekem akit a leginkább vágytam látni. - nézek rá s kissé zavarba jövök mert persze nem így gondoltam ezt kimondani.
- Mármint azon töprengtem tagnap éjjel hogy hogyan kérhetnék engedélyt arra hogy átmenjek és személyesen kérjelek meg hogy üzenj Edennek. - Haza kell jönnie neki itt van a helye. Őt biztosan könnyebben eléred engem meglepett a tény hogy ilyesmi is létezik. Sajnálom ha sokat kellett küzdened amiatt hogy álomnak hittelek - mosolyodom el s megcsóválom a fejem mert még mindig zavarba hoz a látomás szerű üzenete.
- Az egész csapat hálásan köszöni hogy figyelmeztettél minket Ormond. - finoman meghajtom magam felé.
Majd Lilianára nézek várva hogy esetleg jó hírrel szolgál. Nem merek rákérdezni.

Lili jókedvűen nevet, s biztatólag öleli át a válladat.
- Siismornál és Jadurnál tegnap voltunk már, őtet nem illik egy napig sem váratni. Igen, velem minden rendben, bár voltak apróbb problémák, kicsit túlerőltettem magam, s a mágia nem kegyelmez, ha valakinek nincs emg az ereje, akkor bizony visszacsap. De Sissimor segített. Amy is jól van, bár megijedt, bár kicsit anyásabb most, hogy egy ideig nélkülözött. De szeretnék neked bemutatni valakit ... - s a fehér hajú fiúra mutat. - Ő az a csibész, aki miatt annyit aggódtam az elmúlt egy évben.
- Csibész? ÉN?! - hüledezik a fiú, s legörbül a szája széle, de a szeme mosolyog.
Liliana csak egy fennsőbbséges pillantást vet felé, mintegy azt jelezve vele, hogy "ha én azt mondom, hogy csibész vagy, akkor az vagy".
- A neve Ormond, bár nem szereti, és legtöbbször meg sem mondja senkinek, nem tudom miért. Ha jól sejtem, már találkoztatok egyszer.
- Nagyon örülök, hogy újra látlak, Lilian, s örülök, hogy az üzenetem akkor célba ért. Nem volt könnyű feladat. - szól Ormond mosolyogva.

Mikor meglátom Liliant lassan emelkedem fel a térdelésből. Épp a Mirk segítségével kitalált kísérleti öntözőrendszer helyét egyengettem a növények körül. Lehúzom a nedves földtől elpiszkolódott kesztyűt és a vödör szélére rakom. Pár lépéssel Lilian elé sietek. A fiúnak kis mosollyal biccentek. Zavar a jelenléte egy pillanatig nem is értem miért van itt.
De Liliana odaér elém. S boldogan ölelem át.
- Minden rendben ? - kérdezem halkan - Amy ? Láttad őket a szeretteidet ? - egészen halkan kérdezem csak mert senkinek semmi köze hozá.
Mikor a bezártságomat említi halványan elmosolyodom de ez csak álca. A tekintetem szomorú.
- Igazad volt Liliana ...megbántam...minden reggel ... minden percben bánom...- utalok a kérdésére amit akkor kérdezett. Hogy megbánnám e ha Eden megváltozna megkomolyodna. - Elment...elűztem s nem tehetek semmit hogy visszahozzam - a bánatba kis harag is vegyül....
Aztán mély levegőt veszek és elmosolyodom.
- De megkerestél és ezt köszönöm, bár elmehettem volna hozzád... hiányzik a süteményed - mosolyodom el a beszélgetésekre utalva.
- De nem tartalak fel gondolom Sissimorhoz vagy Ergon mesterhez jöttetek - nézek egy pillanatra a fiú felé. Kipillantok a napok állására. - Ergon mesternek órája van de ha kicsit sétáltok a kertben akkor azt hiszem nem sokára vége lesz és akkor beszélhettek vele. - mondom udvariasan.