Útkeresés

Térdig jeges vízben álltok a ponton, ahol kell. Eden remegő kézzel fogja a tekercset. Nem a teleportálástól fél, csak éppen ennyire rázza a hideg, s ennyire fáradt. Mielőtt eltépné, meggyőződik róla, hogy mindenki hozzáér, és így nem maradhat itt. Kapaszkodtok belé.
- Viszünk egy kis vizet is ... mindegy ... - mormolja, s tépi a tekercset.
A táj eltűnik, s megjelenik a nyírszigeti Tudás Háza teleport terme. Nagyloccsanással a víztö,eg egy része is megérkezik, s szétfolyika t eremben és a folyosón.
Riadt kamasz pattan fel a székről, ahol eddig bóbiskolt.
- Mi a ... - rámülten ugrik meg, ahogy a jeges víz bokáig beteríti - Áááá!!! - megrázó élmény ez neki a kellemes meleg után.
Megárzkódik, aztán magához tér, s felétek pillant. Megemeli a kezét, melyben két láncon lógó medál van.
- Kire is kell ezt feladnom?
Eden nyúl az egyikért, s int feléd.
- Ez egy jó ötlet volt! Lilian, akaszd a nyakadba!
A fiú átadja a medálokat, s eliramodik, átázott cipője cuppog minden lépésére.
- MEGJÖTTEK! MEGJÖTTEK! MEGJÖTTEK!
Emili meglepetten pislog, nem érti a helyzetet. Mirk röhög, mint akinek elment az esze, Eden görnyedten köhög.

Kifáradva érünk el az egyenesebb részre szédülten és elszántan látom meg a dombot. Ott van fent a cél...majdnem.
A víz látványa most elkeserít. Hideg mocskos és veszélyes.
Mirk tipródik... Emili csendes és fegyelmezett. A szívem mélyén érzem elveszett valami ... összetörték az én kishugom gyermeki lelkét.. Gyűlölet lobban bennem a nágák iránt ..
- Emili édesem segíts Mirknek - kiáltom suttogom már nem tudom. A vízbe gázolunk. Eden arca hol hófehér hol rózsás... csak érjünk haza hajt az egyre növekvő aggódás. Ahol úszni kell ott segítek neki s nem érdekel ha ez megbántja. Küszködve gyötrődve tartom fenn a vizen hogy minél kevesebb erőt kelljen használnia. A víz túloldalán a domb.
Minden porcikánk vizes a csomagok több vizet szívtak be mint elképzelni tudnám.
A vállaim majd leszakadnak. Eden ... jár a fejemben...célba juttatni mert egyre gyengül a köhögése riasztó.
Már nem sok erőm van. Emili és Mirk egymást segítik. Ez valamit rajtam is segít. Most nem tudok Emilivel foglalkozni.
Fel a dombra s becsobbanni a vízbe..Eden tekercset tép ...és....

- Nem fogom feladni, ne aggódj, ahhoz ennél több kell! - morogja Eden elszántan.
S küszködtök tovább. Aztán végül egyenesbe vált a terep, szintben vagytok. A haladás valamivel könnyebb így. S amikor már csak párszáz méter választ el, akkor a víz állja utatokat. Egy lapályosabb részre kiöntött a folyó. A másik oldalon látszik a domb, amire felmenekültetek az ára elől. Onnan kell majd leereszkedni az ugróponthoz, ami valószínűleg szintén vizes területen van most.
Ott álltok a víz szélén.
- Kerülünk, vagy átgázolunk? - kérdi Mirk tárgyilagosan.
Csak az ég tudhatja, mennyit kellene kerülni, s azt is, itt milyen mély a víz. Néhol látod, hogy csak bokáig merül el egy bokor, vagy térdig, néhol viszont csak pár centi látszik ki egy ki tudja milyen magas valamiből.
Eden megfog egy botot, és nekivág, azzal tapogatja maga előtt, milyen mély a terület. Lassan combig gázol a vízben, s botladozik.
- Akkor sem adom fel, hisz már látjuk szinte a célt!
Mirk tipródik, ő alacsonyabb, mint ti, neki ott már derékig érne ... aztán mégis nekivág.
- Végülis tudok úszni ... ááááá ... háhááá ... de rohadt hideg!
Emili is indul, őt annyira nem zavarja, hogy vízben gázol, néha inkább úszik is. Egy szót nem szólt, mióta elindultatok.

Mirk indul s Emili bátran utána lép. Ő mindig ügyesebb volt mint én. Abban reménykedem hogy a lelkesedés elég lesz benne hogy végigmenjen. A helyzet változik percről percre Eden egyre nehezebben bírja. Finoman jelzek Mirknek hogy figyeljen Emilire.
- Mit érdekel a kalóz..ugrunk és kész..na és ha van tekercsünk...csak legyünk otthon. - morgom dühösen és elszántan. A gyilkolás szót elengedem hogy az eső elmossa.
Összeszorítom a fogam s Eden kezét a zsákom szíjára fogom.
- Kapaszkodj ! - szólok rá elszántan. Minden ágat követ gyökeret megragadok. A fájdalom egy idő után már nem számít. Elszántan követem Mirket és Emilit. Gyakran ellenőrzöm hogy Eden kapaskodik e még.
- Nem fogjuk feladni már nem - mondom s minden erőmmel kuszok mászok a körmeim csikorognak de ezt is csak érzem.
Térdre rogyva egy szikla üti meg a lábam.. mint a villám úgy cikázik át rajtam a fájdalom de csak egy percre bénít meg. Újra Eden kezére fogok s hajtom magunk előre.

A barlang szájában önkéntelenül is megtorpantok. A barlang környéke jelentősen megváltozott éjjel, Eddig kiálló sziklák hiányoznak, s újak kerültek elő a föld alól. Mindenhol sár, és törmelék, törött faágak, letépett levelek, kifordult, gyökerüket mutató fák, s kis patakokban csorog a víz lefelé itt-ott. Ebben a káoszben elindulni, s eljutni a pontig nem lesz könnyű.
Mirk hősiesen megteszi az első pár lépést, s Emili utánaindul. Csúszkálnak, kapaszkodnak mindenbe, amit érnek. Eden sóhajt egyet, s nekiindul. Sajnos sántít is, nem csak vacog. Segítenél neki, de még melléje lépni sem nagyon tudsz, a talaj egyenetlen. De a többiek is annyira nehezen jutnak előre, hogy Eden állapota igazából nem lassít benneteket.
Caplattok a sárban, s magatok is egy-egy sárkupachoz lesztek hasonlatosak egy idő után. A cipőtök ólomnehéz a ráragadt sártól, s a ruhátok a víztől. Több kiló felesleget cipeltek, s hozzá emelkedőn kell felkapaszkodni. Félúton tartotok egy kis pihenőt. Mindenki zihál, s fájó tagjait fogdossa. A kezetek elgémberedett, s fáj a hidegtől ahogy állandóan kapaszkodnotok kell a továbbjutásért.
- Az a baj, - kezdi Eden akadozva - hogy ha ... elugrunk, ... s Herk utána ránk keres, akkor ... meg fogja tudni ... hogy van ... teleport. - liheg egy sort elkínzottan. - Meg kellett volna ölni ott, a folyón! .. Minden ... kalózt ... meg kellene ... ölni! - csikorog a foga a dühtől, majd köhög egy sort. - Ehhh! Menjünk tovább!

Látom Mirk lelkesen foglalkoztatja a kishugom. Egy hangtalan "köszönöm" - öt mondok felé miközben Emili a golyó csodáját figyeli. Csak teát iszom s mikor Eden magához tér azonnal kap egy kanálka "varázsszert". Már a végén járunk a flaskának de Mirk és Emili is megkapja a részét. Eden mókázik tehát még van benne erő s ez jó de igyekszem őt tehermentesíteni amennyire lehet.
A holmijából átrakok a saját zsákomba. Nem erőltetem Emilit majd eszik ha hazaértünk. Azt figyelem mennyire erős mennyire kell számítanom arra hogy segítségre szorul.
Előkeresem a vásznunkat s kiterítve egy darabig hajtogatom. Amolyan csuklyás esőköpeny formára. - Össze tudod ragasztani hogy így maradjon ? - nézek Edenre. Neki találtam ki hogy ne ázzon át jobban mint amennyire nedvesek vagyunk így is.
- Esik de menjünk.. megtalálod a helyet így is ugye ? Legyen kéznél egy tekercs hogy eltűnhessünk azonnal amint helyben vagyunk... - csak egy sóhajjal jelzem mennyire kívánkozom haza. Összerakom a málhánkat. Emilire bízom a tarisznyám rövidebbre húzom a szíját.
- Erre nagyon vigyázz szivem - kérem mosolyogva.
Eden megteszi egetrengető felfedezését. Halkan felnevetek és finoman magamhoz vonva megölelem.
- Én okos szerelmem... én ezt már az este tudtam de nem árultam el neked ... elég ha én aggódom érted - mondom neki mosolyogva.
- Menjünk haza! - adom ki a parancsot mosolyogva. A csúzlit s a kavicsos zsákom a kezem ügyébe rakom. Az ajándék tasak s tartalma a zsákom oldalában nagyjából elérhető helyen. Igyekszem úgy csinálni hogy Emili ne nagyon lássa nem akarom megijeszteni.

Mirk elkezdi magyarázni Emilinek a "teavarázslatot", s igyekszik szóval tartani, míg te Edennel foglalkozol. De végül Eden is ébredezik, bár nehezen, s amint magához tér, kirázza a hideg, s vacogni kezd.
- Huhh, de hideg van! - pislog körbe álmosan. - Á, a tea! S, milyen kis szorgos kis segédteafőzőnk van! - mosolyog rá Emilire.
Felül, s továbbra is borzong, de jókedvű, örül a sikernek. Hálásan fogadja a ruhákat, s fel is veszi mindet, bár azok is hidegek, s tovább borzong tőle, de látszik rajta, hogy legszívesebben már most rögtön indulna is, hogy minél előbb hazaérjetek.
Mindenki tessék lássék eszik egy pár falatot, s meglepetésedre Emili sem éhes nagyon. Mindenki inkább pakolni segít, hogy minél előbb induljatok. A teát azt azért szokás szerint elkortyolgatjátok, beszíva minden csepp meleget. Mirk miután kitöltötte mindenkinek a bögrébe az adagját, még teletölti vízzel, s újramelegíti, hogy amíg körbeülitek, addig is sugározzon némi kis meleget.
Eden nem bírja abbahagyni a vacogást, s hihetetlen éleselméjűen megteszi a felismerést.
- Azt hiszem kicsit megfáztam.
De nem látszik nagyon kétségbeesettnek.

Emili megmoccan a figyelmem ráirányul.
- Héj héj héj...itt vagyok mondtam őrzöm az álmod - simogatom meg. - Ha akarod eztán az álmaidban is ott leszek meg amikor csak szükséged van rám. - csókolom meg az arcát.
Mirk nyújtózkodik és bár érthetnénk a másik oldalról is miszerint még élünk és nem találtak meg Emili megijed.
- Emili te okos és leleményes lány vagy - mondom neki halkan.
- Mirk nem úgy értette de ha igen akkor igen még bajban vagyunk - mondom komolyan - ám sok mindenen átmentünk már hármasban mig téged megtaláltunk és lám itt vagy mellettem. - simogatom meg.
- Kint esik de láttunk már ilyet és ez csak víz..felöltözünk és Mirl elvezet minket a parton a fák alá. Csúszós hideg vizes séta lesz és csendben gyorsan kell mozognunk. Ki fogod bírni szivem ? - kérdezem bíztatón. - Aztán csodát látsz majd s nem kell megijedni ... a hideg esőt felcseréljük egy jó meleg helyre ahol lesz mit enni és kényelmes ágyban kialhatod magad. ott leszek én ott lesz Eden és Mirk még az álmodra is vigyázunk s lesz sok új barát ... Van egy okos csodás hölgy s képzeld úgy hívják hogy Liliana asszony - mondom halkan felnevetve.
- S mindig szeretted felvenni a ruháimat - ugartom halkan - most te is Lilian leszel fedezd fel a zsákom és azt veszel fel amit akarsz csak rétegesen öltözz mert kint hideg van. - áthajolva felette odacibálom a zsákom hogy elfoglalhassa magát.
- Eden beteg - jegyzem meg halkan Mirk felé fordulva. - Segítened kell majd neki. Én viszem Emilit ha kell csak vigyázz Edenre kérlek. - sóhajtok gondterhelten. Óvatosan kimászok a kedvesem mellől segítek Emilinek öltözni s magam is felöltözöm.
- Gyere Emili csináljunk teát ... szerintem ez tetszeni fog neked.. Mirk megmutatja a teavarázslatot. - mosolygok bíztatóan a fiúra. Remélve hogy Emili kíváncsisága majd barátkozásra is ösztönzi mindkettejüket.
Eden mellé térdelek tanácstalanul figyelem ahogy még alszik. A zsákjából kiszedek mindent amit ésszerűen felvehet hogy ne legyen még több baj míg hazaérünk.
Előszedem a flaskát hogyha felébred kéznél legyen. Olyan szívesen simulnék mellé hogy átmelegítsem s ezzel is csökkentsem az erőfelhasználását de mindjárt indulnunk kell s tudom hogy odahaza Liliana asszony talpra állítja egy kettőre.
Gondolatban a kis szobát látom magam előtt és már azt válogatom hogy a gyógynövények közül mit használnék hogy Eden jobban legyen.
Elfoglalom magam. Rendet rakok a feldúlt barlangban. A maradék egy két maréknyi maghoz nem nyúlok. Éhes vagyok de atöbbieknek jobban kell majd eszem otthon Ergon mester asztalánál a szobájában. A gondolatra elmosolyodom.

Amikor megérinted Eden homlokát, majdnem biztos vagy benne, hogy lázas. Nem reagál a motozásra, csak egy nagyobb szusszanással, Emili viszont ébredezik. Először lefelé görbül a szája, aztán teljesen felébred, a szélesen elmosolyodik.
- Jajj, azt hittem álmodtam az egészet, s nem akartam felébredni! - suttogja halkan, s úgy néz rád, mint egy csodára.
Mirk fázósan összekuporodik, aztán ez a mozdulat úgy tűnik nem hoz meleget, s ez felébreszti. Körbepillog.
- Nem találtak meg minket? Még élünk? - kérdi óvatosan.
Emili ettől megriad, most jön rá, hogy még az elrablói itt lehetnek a közelben. Kérdő tekitnettel néz rád. Neki most te vagy a megmentő, egyedül te, senki más, még ha sejti is, hogy azért nem egyedül tetted, s tőled várja a megoldást, azt, hogy biztonságba vidd innen az erdő mélyéről.

Emilit ölelő karom elzsibbadt s így óvatosan próbálom kicsit odébb tenni. Aggódom Edenért. Hűvös kezem a homlokára siklik. Már nem akarok visszaaludni. Otthon mindig hajnalban keltünk. S tudom ha most erőszakkal visszaalszom akkor rosszul fog indulni a nap.
Mozdulatlan lehunyt szemmel pihenek s gondolkodom. Ki tudja már hányadszor töprengek el azon hogy milyen szerencsém van. Itt fekszem s tegnaptól fogva magam mellett tudhatom azt a két lényt akit annyira szeretek.
Eden drága Eden... finoman kisimítom az arcából a haját. Annyi érzés gyűlik fel bennem. Óvatos mozdulatokkal ellenőrzöm amig nagyobb mozgás nélkül elérem hogy rendesen be van e takarva. Gondolatban hálát adok az isteneknek hogy ilyen kegyesek voltak hozzánk.

Hozzánk igen de vajon a többi gyerek ? A gondolat felzaklat.
A sötétbe meredek. Magam előtt látom a maszatos riadt arcokat megtört tekinteteket.
- Eion megérezted hogy Őrá gondolok s mégsem hallottál mikor kértem ... - sóhajtom halkan reménytelenül.

A két fiú békésen alszik csendben várom hogy valamelyikőjük magától ébredjen. Hallgatom az eső surrogását. Ha felkelünk összepakolunk és már kibírom akármi is jön hisz csak pár lépés az ugro pont és máris otthon vagyunk. A bejáratot figyelem hogy mikor pirkad.
Jó lenne hajnalban indulni s még megtenni ezt a kis erőfeszítést.
A sötétbe fúrom a tekintetem várva az első fénysugarakat.

A mai nap roppant kimerítő volt, így hamarosan elalszol. A hideg ébreszt aztán, valamivel később. Sejtelmed nincs, mennyi lehet az idő, lehet, csak most pirkad, de lehet, hogy a sűrű sötét fellegek miatt egész nap nem lesz világosabb. Az eső zuhog továbbra is. Már sejted, honnan jön az a rengeteg víz ősszel, ami megemeli az Aranyút folyó vízszintjét. Igaz, ez áltlaában semmi a tavaszi, hóolvadásos áradásokhoz képest, s elképzeled, mi lehet itt akkor. Nem csoda, hogy eddig nem épült itt egyetlen komolyabb település sem. A nágák hogy bírhatják???
Körötted mindenki alszik, Mirk kicsit horkol, Eden röviden, s gyorsan lélegzik, Emili viszont nyugodtan és mélyen alszik valóban, a teste ellazulva.

Végre érdeklődik más iránt is mint én és a tea. Hogy eltereljem gondolatait. Mesélek neki Edenről Mirkről s a szigetről ahonnan jöttek. A fiúkkal való komolyabb megismerkedést arra az időra hagynám mikor már biztonságban leszünk. Eden állapotát látva eszembejut a flaska. Még mielőtt elaludna belediktálok egy kanálkányit de nem tetszik ahogy kinéz. Mirk is kap s bár tiltakozik Emili avagy mégsem vele is lenyeletek egy kanálkányit. Csoda hogy idáig bírta a viszontagságokat. Ha hazaérünk megkérem Lilianát hogy alaposan vizsgálja meg s mondja meg mire lenne szüksége...
A szétzilált barlang látványa elborzaszt. Tehetetlenül pakolgatom amit elérek aztán feladom. Eden mellé fészkelődöm s a barlang falának dőlve félig ülve maradok. Emilit a másik oldalamra vonom s átölelem .
- Aludj most már együtt maradunk. - suttogom neki. S mig kis keze szorítása nem enyhül vagyis el nem alszik halkan mesélek neki. A régi kedvenc történeteink némelyikét előcitálva.
A sötét barlangbejáratra szegezem a tekintetem. Akaratlan is fülelek de csak az eső surrogását hallom. Kezem ügyében a csúzli s határozottan tudom hogy használni fogom ha valaki hívatlanul megjelenik. Őrködni próbálok le lecsukodó szemmel .

A fiúk nem mernek, de nem is bírnak ellenkezni. Mirk kiosztja a teát, és előkotorja az élelmet is, egy kendőre borít mindent, s odateszi közétek.
Emilin nincs vágott seb, csak jópár félig begyógyult, vagy friss kék-zöld folt. Most éppen a teásbögrébe kapszodik, s meredten néz maga elé, de iszik. Valószínűleg az emlékeivel küzd, azokat próbálja elhessegetni azzal, hogy leginkább emgpróábl semmire se gondolni.
Néha óvatos, félénk pillantásokat vet a két ismeretlen felé, akikkel látja, Te jó bartáságban vagy, s akik úgy tűnik segítettek, s nem kis árat fizettek érte.
Már Eden is ülve issza a teát, bár néha újfent kirázza a hideg. Amint kiürölt a bögréje visszafekszik, s lehunyt szemmel szendereg. Mirk eszik pár szem mogyorót, és elrágcsál pár bogyót a tea mellé, bár inkább megszokásból, vagy kötelességtudatból.
Odakinn sejtitek beesteledett volna már amúgy is, ha a vihar miatt nem lenne már jó ideje teljesen sötét. A barlang olyan, mint egy csatatér: felbontott htizsékok, tépett, véres rongyok, heverő testek.
Ha most mégis üldöznének benneteket, s betopannának a barlangba, nem bírnátok ellenállni. Most érzed csak, milyen jó, hogy már csak a teleportpontig kell eljutnotok. De az már csak holnapra marad.

- Ne Mirk ne dobj bele teafüvet még ne. - s egy kis tálkába amiben valamikor szárított gyümölcsöt hoztunk de már rég üres elcsenek egy kis melegvizet. Előhalászom a tarisznyám s a sok kis zsák mélyére nyúlok ami megvédte a fiolákat. Tökéletesen szétszaggatom a már megtépett alsószoknyám. A fiola tartalmát kipróbálom a saját elvágott talpamon. s a krémet is az egyik horzsolásomon..
- Mhm valóban csíp de zat hiszem elviselhető. - dünnyögöm. Majd kezelésbe veszem Eden testét. Ahol kell ott bekötözöm s a fiola tartalmából egy egész keveset használok ahogy Liliana meghagyta. A horzsolások környékét a langyos vízzel letisztogatom majd könnyed de határozott mozdulatokkal bekenem a tégely tartalmával. - a sziszegést a nágákra kéne hagyni - jegyzem meg a furcsa hangok hallatán amit a ténykedésem vált ki. A megütött testfelületeket a fájdalmát a legutóbb is használt növény kis leveleinek maradék nedvével próbálom enyhíteni.
Mire végzek kész a tea. Eden kezébe nyomok egy bögrényit.
- Most te jössz te mechanikai vagy akármilyen tudor de igazán varázsló ! - szólok Mirkre. - S nincs mese s nincs elrejtett fájdalom pont mert csak segíteni akarok. - mondom egész felélénkülve hogy végre hasznos is lehetek. Bár talán jobb lett volna ha nem kellek és megússzuk kevesebbel.
Mirkkel végezve visszakúszok Emili mellé. Halálosan fáradt vagyok de nem hagyom abba a dolgom.
- Fáj valamid kincsem ? - egy bögre teát nyújtok felé és segítek hogy inni tudjon. óvatosan csomagolom ki a plédből úgy hog ytakarásban legyünk a fiúk elől. Még egy két év és felnőtt nő lesz nem akarom zavarba hozni. Finoman simogatom tapogatom végig kezét lábát.
- Fáj valahol - kérdezem halkan.
Remegve félek a történettől amit majd előad egyszer nem most tudom de majd elmondja...

Mirkben a tea szóra megmozdul valami. A bográcsotokért indul, s kitartja egy időre, míg tele lesz vízzel.
- Keresd emg a golyót, légy szíves, ott van a plédbe kötve! - szól hozzád.
Eden a takaróban tekerve vacog, s köhög. A térdein hiányzik a bőr, és az egyik biza dagad is. Mirken is van egy csomó horzsolás, kezén, hátán, s ahogy magadra nézel, látod, hogy neked is sebesek az ujjvégeid, s a talpadon érzel egy vágást, az egyik sípcsontodon érzékeny dudor.
A felfelé kapszkodás közben nem is vettétek észre, hogy néha ez-az eltalált, bár Eden csúszására te is emlékszel.
A golyót megtalálod, nemsokára melegszik a víz.

Ölelem Emilit és látom a fiúk kínját s megpróbálom elviselni a sajátom.
- Emili szivem Emili..nem megyek el. Ne sírj..kérlek ne sírj mert veled bőgök s akkor bent is árvíz lesz..tudod mindig azt mondták ahol két vizitündér sír ott semmi sem marad szárazon... - nem bírom befogni a szám szívesen kiáltanám világgá a bennem dúló örömet s testem minden fájdalmát.
- Emili szivem engedj el kicsit csak kicsit aztán összebújunk és mesélek neked reggelig ha akarod ahogy rég..- próbálom lefejteni magamról. Fáj hogy sír de Eden és Mirk is bajban van s Emili már biztonságban szárazon velünk. Kissé erőszakkal tán de lefejtem magamról. Ott hagyom plédbe burkolva aföldön s Mirkhez mászva próbálnám behúzni az esőről. Majd Edenhez mászok. megfordítom óvatosan.
- Eden drága Eden ne add fel...nyertünk... kérlek..- könyörgöm neki.
Gémberedett fájó ujakkal vetkőztetem.....egy plédért kalimpálok céltalan mozdulatokkal majd megérezve az ujjam közt beburkolom a szerelmem. Legszívesebben összerogynék és lehunynám a szemem. Újra lefejtem magamról a kishúgom szorító kezeit.
- Emili kell valami meleg...kell. valami meleg... - tea ..tea kell.. de hogyan.

Emili nem tud szólni, csaj két kézzel kapaszkodik beléd, szinte beklédvájja az ujjait, annyira erősen szorít, s az arcát beléd fúrva zokog. Mirk a hátán fekve piheg mögöttetek, a lába még az esőben, de nem bír beljebb mászni. Eden térden állva, görnyedten köhög, majd elhasal, s nem mozdul, csak csukott szemmel zihál tovább. Odakinn a szél még csak most kezd rá igazán. Fák dőlnek ki hangos reccsenéssel.
Tán percekig nem mozdul senki, míg visszanyeritek a levegőt, vagy megnyugszotok, ekkorra a fáradtságon úrrá lesz hideg miatti kín. A szél bebecsap egy adag esőt ide is,v agy csak a hideg levegő legyint megint meg, de mindenkin vizesek a ruhák, talán emilinek a legjobb, hisz őt a takaró egy ideig védte.
Itt vannak a plédek, pár lépésnyire, egésezn szárazak is már, hisz ma igazából jó idő volt. Csak el kell jutni odáig. Élelem viszont szinte egyáltalán nincs már.
Mirk feltápászkodik, s befelé lép párat, majd nekiáll lerángatni a nedves ruháit. Eden nem mozdul még.

Fogalmam sincs hogyan érünk be a barlangba. Rémálom az egész. El sem hiszem tán. Egyszerre sírok és nevetek miközben Emilit próbálom leszedni Eden hátáról.
- Nincs semmi baj szivem már nincs semmi baj... igen megtaláltalak Lilian vagyok ... bár kicsit csapzott. - nevetek fel szinte hisztérikusan a boldogságtól. Egyszerre vetköztetem és simitom ki sápadt sovány arcából a sáros vizes haját.
- Emili ó Emili mennyit kerestünk.... - csókolom meg miközben egy száraz plédbe tekerem.
-Emlékszel Gerlindára a félig ember félig hal bánatos lényre akin csak az segít ha egy kislány boldogan pancsolva kacag ? Látom mostanában igen csak szomorú. De még várnia kell s talán holnap felvidítjuk s újra szivárványt rajzol majd a tó fölé és pici aranypikkelyes halacskákat terelget össze hogy a lemenő nap abban a tükörben nézhesse meg magát... emlékezz Emili..s aludj kicsit - dünnyögöm neki s nem engedem ki a karomból.
Felnézek Edenre s könnyek csorognak az arcomon.
- Eden...- nem tudok mit mondani - köszönöm ...

Amíg a víz alatt úszol, s hallod odafennről a víz tprzító szűrőjén át a meglepett kiáltásokat, s a befagyó víz recsegését a csónak körül, Emili nem tiltakozik. Úgy csüng, mint egy zsák, s lengedezik a vizben, ahogy úszol vele. Ahogy felbukkantok, varászszót halalsz, s Emili pihekönnyűvé válik, mint Te, amikro Eden kiemelt. Mirkl valóban szinte kirántja a húgodat, s mire kimászol, már Eden hátára kötözte. Eden a kezdebe nyomja a fegyvered, de ahogy a csónakokat nézed, rájösz, hogy itt távolsági fegyverek ma nem fognak szóhoz jutni, hisz alig látsz vagy négy-öt lépésnyire már. Igazi ítéletidő tört rátok.
Elindultok, Eden elöl, s ez azért is jó, emrt Emili téged fog látni. Pokrócba van csomagolva, s a pokróc gőzölög. Biztos Mirk golyója dolgozik. Ahogy felértek az elős kaptatóra, kövek gördülését hallod, Mirk megmászhatatlan sziklazuhataggá tette az első hat-nyolc lépést. Senkit nem látsz, hogy üldözne titeket, de lehet, hogy ez csak az eső műve.
Kapaszkodtok felfelé, szembe a jeges széllel, és az arcotokba csapó esőcseppekkel. A cseppek is mintha éles jeges tűszilánkok lennének inkább. A szél minden meleget kiszív belőletek. Eden hangosan zihál, de törtet felfelé. Emili egyszer rád pillant, a szemében értetlenség, és félelem, de mintha a nevedet formálnák az ajkai. Felismer, csak nem hiszi el, hogy téged lát.
Egyre több víz zúdul lefelé, patakok születnek, s alámossák a köveket. Egyre többször csúsztok meg, Eden egyszer több lépésnyit csúszik visszafelé térden, mire meg tud kapaszkodni, s csak nehezen áll talpra.
Mire a barlanghoz értek, mindenki félholt. Mirk nem aktivált semmit már egy jó ideje. Nincs is értelme. Nincs az a nyomkövető, aki most tudná, merre is mentetek, s nyomaitokat elmosta a lefelé zúduló víz.
- Nem megy tovább. - nyögi Eden a barlangban. - Muszály itt maradnunk, míg ez csillapodik. Muszály!

Nem vitatkozom velük ahhoz túl feszült vagyok. Minden szavukra figyelek d ejobbára inkább csak az marad meg bennem hogy ki KELL hoznom Emilit s átadni Mirknek aki felsegíti Eden hátára. Aztán Eden elől én utána .. s futni a hegyre s lőni hátrafelé..fel sem foghatom szinte, de majdcsak lesz valahogy.
- A csúzlim .. vigyázz rá - nézek Edenre. Mintha most ennél fontosabb se lenne. Már most mintha egy másik világban lennék. Tudom mi a dolgom s nem is félek...sikerülnie kell. A tenyerem vizes az esőtől e vagy mástól..a fülem dobol a lélegzetem ki kihagy. A csók magamhoztérít kissé. Mikor a vízbe ereszkedem már szinte nincs is különbség a felszín alatti víz mennyisége és az égből lezúduló közt. Várok a kellő pillantra .. Emili tűr lehunyt szemmel ül ez az utolsó kép mikor a csónak felé rugom magam a hideg vízben. Felfelé nézve célzom meg és szinte kirobbanok a vízből. Két kézzel markolom meg most nem tudok finom lenni muszáj ezt tennem. Mély levegőt veszek magamhoz rántom. Hallom ahogy sikít.. egy újabb rémület az életében...Lerántom a víz alá s harcolok vele. Muszáj lefognom. A meder felé sülyedünk s onna elrúgva magam a part felé úsznék vele hogy áttörve a vékony jeget kirángassam... Innen Mirké lesz a többi. Reszkető szájjal próbálnám nyugtatni ha nem ájult el.
- Emili édes nyugalom...minden rendben...minden rendben...rebegem s kiveszem Eden kezéből a fegyverem.Ha Emili már a hátam mögött..forróság önt el..meg kell védenem..mindenáron..

A fiúk már összepakolták, ami kell, de Eden nadrgba bújtat kérelehetetlenül, s MIrk is egyetért vele.
- Nem tipegünk itt plédekbe csavarva a csapdák mellett!
Szóval hármasban indultok lefelé a barlangból, s remélitek, hogy négyen tértek vissza. Az ereszkedés még nadrágban is nehéz, s közben Mirk folyamatosan magyaráz, hogy hova NE lépj, mihez NE nyúlj. S ezt meg kell jegyezni visszafelé jövetre. Zsong a fejed. Legszívesebben lebegnél.
Aztán ott vagytok végre a folyóparton, s mikor elhelyzekedtek, leszakad az ég újra. Hirtelen jön az eső, hisz amikor úsztál felfelé, még sütött a nap. A hirtelen jövő esőkhöz métón szél is jár vele. Mirk káromkodik egy sort, s Eden szája széle résnyire keskenyedik. Nehéz lesz feljutnia barlangig, s Te meg Emili csurom vizesek lesztek, amikor kijöttök a folyóból.
Mirk felad Eden hátára egy fura valamit. Ebben fogja vinni a húgodat, ha kijuttatod.
- Eden megy elöl. Utána Te, és én hátul, s aktiváloma csapdákat, ahol kell. - magyaráz Mirk.
- Majd eldöntöd, hog yminekt tolsz,v agy lövöldözöl visszafelé. - teszi hozzá Eden mosolyogva, de látod rajta, hogy borzasztóan feszült.
Aztán már csak lekuprodtok, s figyeltek. Talán egy óra is eltelik, mire meglátjátok a csónakokat, s idegesítően sok idő, mire kiszúrod Emilit, hogy pontosan hol is ül. Eden hevesen szájon csókol, mielőtt beereszkednél a vízbe. Minél pontosabban előtte kell kirántanod a lány, hogy a jég befogja a csónakot. Az esőfüggöny segít, a csónakokban ülők alig látnak valamit, kisebb az esélye, hogy felfedeznek a vízben.

Míg mesél tágranyílt szemmel szürcsölöm a levest. Oda sem figyelve rágom szét és nyelem le a magokat. A gondotaim már Emili körül forognak ám a többiek is ott vannak bennem. A piszkos mindent feladott apróságok. De csak bólintok.
- Milyen messze vannak ? Meddig voltam a sötétségben ? - kérdezem aggódva.
- Emili összetört még talán nem adta fel de... - nézek rá fejcsóválva - fény nélküli tekintettel semmit látva bámulta a partot. El fog ájulni a rémülettől. Megteszem de remélem megérti majd egyszer... - mondom halkan.
Ha engedi felkelek egy száraz alsóruhát veszek csak magamra. Ekkor eszembejut valami.
- A ruha amit letéptél abban volt az egyik tekercs. - mondom halkan.
- Ha lemerültem várjatok egy pléddel a fák közt. Vedd át Emilit mert nem fogok tudni futni vele. S amerre mész követlek. - egy plédet göngyölök magamra - ez jó lesz addig mig kiérünk nem akarok több ruhát elveszteni. Emilinek is kell majd száraz. - mondom színtelen hangon már csak a feladatra koncentrálok.
"Miért nem hall? Miért nem segít ?"
A barlangból kilépve Vulkánvár irányába fordulok. Tekintetem a távolba réved s üvölt bennem a fájdalom.
" Csak egy tucat katona kellene hallod ! Csak egy tucat katona ! Igaz ők kéttucatnyian vannak de ti pihentek vagytok !!! KÉRLEK !!!! " A gyerekek járnak a fejemben nem lehet hogy csak Emili legyen ilyen szerencsés hisz a kicsiknek is van anyja testvére édesapja s most mind mind tehetetlen.
" EION KÖNYÖRÜLJ !!!! " - dühös könnyek futnak le az arcomon.

Lefog, visszabugyolál, átölel, dajkál, s a szemében érzed, hogy ő is kínlódik. Nem szól semmit, amíg legalább egy kicsit meg nem nyugszol. Mirk jön, s átadja a bögre levest, s Eden beléddiktálja. Nem tágít, amig meg nem eszed, s utána a bogyókat, s magvakat is, amiket gyűjtöttetek. Ha már megetted az adagodat, vagy kicsit tán többe is, akkor szólal csak meg.
- Sok. Az nagyon sok. De van ötletem. - Edenen nagy a teher, érzed, de nyomul, állhatatosan. - Arra gondoltam, hogy a vízben várod őket, s amikor feltűnnek, a víz alatt odaúszol, felmerülsz, s Emilit egyszerűen brátod a vízbe, s már hozod is kifelé. Tudom, hogy drasztikus, de a meglepetés erejére szükségünk van. Amint berántotad, én befagyasztom a vízfelszínt a csónakok körül. Mozdulni sem mernek majd, vagy ha igen, evezni nem tudnak, s aki kilép, az alatt beszakad a jég, mert nagyon vastagot nem tudok csinálni. Ebben a hidegben egy ideig a jég fogságában lesznek. Azalatt ti kiértek, és futunk. Nagyjából ennyi.
Megonvja a vállát, mintegy mentegetőzésnek, hogy több nem telt tőle.

Rémülten eszmélek fel s int karvaly a gyenge madarat ragadom meg Eden csuklóját hogy felpattanjak.
- Jönnek Eden jönnek.... láttam ..láttam Emilit..- levegő után kapkodok.
- Három csónak .. marcona férfiak... s gyerekek Eden gyerekek mind - nézek rá kétségbeesve. Letépném magamról a takarókat.
- Menjünk ..! Eden megvan Emili...láttam.. és rengetegen vannak..három csónak..két tucat ...ó Eden - sírok fel mert belém nyilal hogy csak hárman vagyunk és...
- A gyerekek Eden... - kétségbeesve nézek rá.

Mikor már úgy érzed, hogy nem bírod tovább, s lila karikák táncolnak a szemed előtt, s a végtagjaidat nem érzed, annyira átjárta őket a hideg, s már úgy érzed, tán nem is haladsz felfelé, s már nem is látsz rendesen, egy kar nyúl érted, s megragad. A következő pillanatban könnyű leszel, mint egy pihe, s már kinn is vagy a parton. A hirtelen rántástól kicsit még meg is szédülsz, a víz elhagyása megzavar. Az a kéz egy gyors rántással letépi rólad a ruhát, s ez megrémít, de a következő pillatban egy forró takaró burkol körbe, s két erős kar.
Úgy borította rád, hogy a fejed sem látszik ki, de a takaró is ismerős, a forrósága is. A következő pillanatban megint a levegőbe emelkedsz, s valaki visz a karjában. Meleg van és nyugalom, s elalélsz.

Mikor magadhoz térsz, már a barlangban vagy, az összes takaró rádterítve, s Eden dözsölgeti a csuklódat. A barlangban leves illata terjeng.
- Jajj, na végre! - sóhajt fel Eden.