Útkeresés

Belépve meglepődöm a reggeli látványán s főként azon hogy Eden összeszedte a papírjait könyveit hogy ehessünk. Még a végén egyszercsak rend lesz itt. Fut át a gondolat rajtam. Mikor elveszi az iratokat és reggelizni utasít tiltakozásom fejezem ki egy..
- DE..... - szócskáig jutok és a tekintetét meglátva inkább leülök enni. Ők hamarabb végeznek és szerteszét dúlják a papírokat valamit keresve. Nem szólok bele csendben de remegő kézzel eszem hogy Eden nehogy ezzel legyen most elfoglalva. Ők elrohannak a papírokkal a kezükben...térképszoba hallom a beszélgetésükből.
Rendet rakok a reggeli asztalon s egy ötlettől vezérelve úgy csomagolom el egy zsákba a maradékot ha indulni kell ez már meg legyen. Aztán összeszedem az általuk értéktelennek vélt iratokat az ágyról és utánnuk megyek. Egy darabig szórakoztat az ügybuzgalmuk. De mivel nem értek ahhoz amit tesznek ezt rájuk bízom.
Egy másik asztalnál szétteregetem és sorbarendezem esetleírások szerint az iratokat. Azt keresem hogy volt e olyan család akinek sikerült visszavásárolnia vagy megmentenie az elrabolt szerettét...
Ha igen akkor reménykedem benne hogy itt élnek Nyírszigeten tán és nem csak átutazók voltak...
Jó lenne beszélni is valakivel hogy élőszóban hallhassam hogy mit tapasztaltak...hogyan tartották a rabjaikat vagy mi az ami hathatósabb rájuk amivel könnyebben kiszabadíthatnám Emilit minthogy rájuk törünk és falat kelljen bontanunk...
Azt motoszkál bennem hogy csak van gyenge pontjuk...minden népnek van gyenge pontja minden élőlény fél valamitől vagy vágyik valamire.... Kétségbeesetten keresek ötletet támpontot a beszámolókban.....

Amikor belépsz, a két fiú és terített asztal fogad. Na, jó. Terítő nincs, de kaja az igen. Eden örömmel pillant rád, majd meglátja a kezedben szorongatott iratokat.
- Ennyi?! Ebben már egy egész hadjáratot meg lehet énekelni!
Mirk feje idegesen rezzen.
- Milyen hadjárat? Háborúról nem volt szó!
Eden csak legyint, s átveszi az iratokat, majd azon léendülettel le is teszi az ágyra.
- Előbb eszünk! - jelenti ki ellentmondást nem tűrően. Szigorú étkezési felügyelet alatt vagy úgy tűnik.

Reggeli után a fiúk végiglapozzák az iratköteget. A beszámolókat későbbre hagyják, őket most csak a háromszögelési eredmények rédeklik. Mikor ezeket megtalálják, felvonultok a lapokkal a térképszobába, s nekiláttok az egyeztetésnek. Pontosabban a két fiú nekilát, és Te meg nézed. Eden magyaráz.

- Ha valakit keresel, és van tőle pár személyes tárgyad, vagy egy rajz, ahogy csináltuk Emili esetében, akkor varázslattal meghatározhatod, hol lehet. Többen is ezt tették, és egy térképre bejelölték, hol fogják keresni az elrabolt hozzátartozójukat. Most ezeket összevetjük az iskola térképével.

Kiteríti a Nyírszigeti Tudósház térképét, melyen ott van a környék, és a távolabbi vidékek, persze hatalmas fhér foltokkal "tarkítva". Erre vetítik rá a kleresési eredményeket. Kell hozzá némi mértantudás, és a két fiú szöveg mér, és hosszt, és felhasal a nagyasztalra, nyújtózkodik, és vitatkozik. Aztán lassan kiokumulálják, mért is mutatnak a keresési eredmények szerteszéjjel egy bizonyos szórással: a családtagok által használt térképek sokkal pontatlanabbak voltak, mint az iskoláé. Lassan kiszűrik a problémákat, némi korrakcioós számításokat végeznek, ami már őket is megizzasztja rendesen, de végül megvan a cél.
- Na, ez a terület most már nem lehet nagyobb, mint Nyírsziget kétszerese. Ekkora területen már csak emgtalálunk egy települést ... - csüccsen le Eden fáradtan egy székre.

Mikor Eden azt mondja hogy önérzetes lennék kissé meglepve nézek rá hiszen nekem így természetes. Az égiek küldték Mirket a tudásával és valljuk be az előleggel is hiszen Ergon mester is megmondta hogy ez a pénz bizony nem lesz elég ami az erszénykémben lapul.

Örömmel pattanok fel és hagyom a két fiút magára hiszen ezen részekhez én nem értek hadd gondolkodjanak egymásközt nyugodtan. Futva teszem meg az utat az irodáig az utcákon át. Aztán megköszönve az iratokat szorosan magamhoz szorítva igyekszem vissza hogy Eden szobájában nyugodtan szétteregethessem az ágyon és megtudjam végre hova is megyünk.
Szedem a lábam visszafelé nem állnék meg sehol.....

- Felőlem, ha ragaszkodsz hozzá ... - vonja meg a vállát vigyorogva MIrk, de Eden szigorú temintetére feléfagy a szó meg a mosoly is.
- Nekem így is jó, de akkor a térképészeti munka arányában osztozunk a térkép árán is! - feleli Mirknek, mire az egészen kicsire húzza össze magát.
- Akkor nem lesz elég a vizsgára.
- Pontosan. Ezért állapodtunk meg úgy, ahogy. - bólint komolyan Eden. - Lilian, ne légy ennyire önérzetes! - fordul feléd - Mirk nem jótékonykodik, ez üzlet. A térkép rárából minimum a duplája vissza fog neki jönni ennek a mostani előlegnek. Persze felétve, hogy nem hagyja ott a fogát velünk együtt. - pilalnt vissza a gnómra, aki erre még ksiebb elsza székben, de aztán kihúzza magát. - Igen, tudom, hogy kockázatos. De a mesterek midngi azt mondják, enm ér az a tudás semmit, amit próbára nem tesznek. NOs, azt hiszem a mi tudásunk ezen az úton rendesen próbára lesz téve.
- Az biztos. - bólint Eden, amjd megint feléd fordul. - Menj csak, addig szerzek reggelit.

Már egészen orrhonosan közelekdsz egyes ismerős utcákon a kollégium környékén. A hivatalnok nincs benn ezen a korai órán, de egy álmos írnok, kinek a szemei karikásak a kialvatlanságtól ott bóbiskol az irodában. Átadja az iratokat, kikísér, s feltehetőleg siet haza, hogy kialudja magát. Elég szép köteg lap van a kezedben, egy fehér szalaggal akkurátusan átkötve.

Lerakom a hajkefét magam mellé és kezet nyújtok.
-Üdvözöllek Mirk ... azaz Mirkenbirk ...Merren...gring ...Eden barátja. - mondom kedvesen. Majd végig hallgatom kis híján tátott szájjal. Eden arcát is fürkészgetem s mikor ő sem ellenzi csak halkan szólalok meg.
- Én csak hálás lehetek ha valaki segíteni szeretne ... de nem fog megharagudni a mestered hogy velünk jössz ? Hisz egyáltalán nem egyszerű sétára felfedezésre indulunk. Nágaföldet vagy falut vagy tudomisénmit nem túl barátságos népek lakják. - figyelmeztetem.
- Ám mivel Eden a vezetőm így azt hiszem övé a döntés nagyrésze - mosolyodom el. Majd komolyan nézek Mirkre.
- De van egy határozott kikötésem s ha ennek megfelelsz akkor nem akadékoskodom többet - nézek rá szigorúan.
- Az expedícióra kapott pénz azon részét melyet erre az utra elköltünk rézpénzre pontosan vissaadhassam ha visszatértünk. - kötöm ki s a válaszára várok.
...
Majd Edenre nézek.
- Akkor most elszaladok az iratokért amit a városőrség ígért. - nézek rá jóváhagyást várva.

A vita rövidesen elül, majd Eden kukkant be még midng talpig zavaarban.
- Lilian, szeretnék bemutatni valakit.
Betessékel egy csenevész, kicsit görnyedt figurát, egy gnómot.
- Ő itt Mirk, teljes nevén Mirkenbirk Merrengring. Mirk, ő itt Lilian Valmorna. Mirk, ülj le! - s mindketten letelepdnek az asztalhoz köréd.
- Örvendek! - mormolja Mirk, s noha a zöldesbarna gnóm bőr nem tud pirulni, megesküdsz rá, hogy ő is zavarban van.
- Mirk szeretne velünk tartani. - kezdi Eden, s rögtön tart eg yksi szünetet, mert hát a csenevész srác nem tűnik túl jó útitársnak elsőre.
A kis gnóm bólint elébb határozottan, majd maga kezd magyarázatba.
- Nem ment el az eszem teljesen, csak egy kicsit. Én többek között térképeszetet tanulok itt az iskolában, már a mestervizsgára készülök. De a vizsga díja elég magas, még nemt elik rá. Viszont az iskola térképtára igen jó pénzen vesz meg minden olyan térképet, ami eddig még feltérképezeltlen vidékeket ábrázol, sőt, némi előleget is adnak a térképészeti expedíciókra. Edennek azt az ajánlatot tettem, hogy az előlegen megosztozunk, s segítek a magam módján a ... khmm ... az akcióban is, cserébe enyém a térképért járó pénz.
- Mirk másik tárgya a mechanika ... természetesen. - veszi át a szót Eden. - Lehetnek a tarsolyában olyan trükkök, amikkel előrébb juthatunk. Ezenkívül az előlegből megfelelő felszerelést tudunk venni.

Most nem sokat időzök a dézsában bár a rövid időt is igyekszem kihasználni. Majd kiszállva megtörölközöm és hosszú idő óta most először élvezettel és egyre nagyobb bátorsággal dörgölöm végig vizes fürtjeimet. Kicsit kócosan kerülök elő s rámosolygok Edenre.
- Nem veszed te kicsit komolyan ezt az őrzés védést ? - kérdezem mosolyogva de játékosan.
Tetszik ahogy fészket épít magának a földön bár megpróbálok vele egyezkedni hogy odalent alhassak de a tekintetét látva gyorsan elfojtom az érvek hadát. Kényelmesen elnyúlok a pléd alatt és gyorsan elalszom.
A kopogás halk és zavaró. Inkább csak arra ébredek hogy Eden megmozdul. Hirtelen ülök fel magam elé húzva a plédet.
Nem értem a zavarát. "Milyen zokni...?" De most nem is érdekel.
Elfordulok mikor öltözni kezd és csak akkor fordulok vissza mikor az ajtó csukódik. Kipattanok az ágyból kapkodva felöltözöm. Gyors mozdulatokkal ágyazok be. Letakarom a pléddel az ágyat.
Mivel Eden kint vitázik nem megyek ki utána. Leülök fésülködni hogy az összevissza megszáradt hajam rendbe rakjam.
Kissé feszülten fülelek akaratlan is....

Edennen látszik, hgoy emgnyugszik, a Te lelki békédet látva. Az arcára egy boldog mosoly ül ki. A gyengédséget csak angyon óvatsoan viszonozza, nem nyomul előre, inkább kihátrál minden ilyesmiből, de érzed, ez nem elutasítás. Kézenfogva sétáltok vissza a kollégiumba, s elkísér fürdeni, s megvár a folyosón egy könyvet olvasgatva. Együtt mentek vissza a szobába, ahol Eden felajánlja az ágyat, de elkéri a vastag apalan, azt teríti le magának. Takaró jut mindkettőtöknek, emígyen testvériesen megosztoztok azon, ami van. Igaz ahhoz, hogy a takarót is ki lehessen teríteni, kicsit elébb pakolni kell, de végül mindeketten vízszintesbe kerültök.

Nagyon hamar lesz reggel, s szerény, de határozott kopogás ébreszt. Eden is pislog, de láthatólag nem is tuja pontosan hol van. Először nem tudja összegyeztetni, hogy ha egyszer a szobájában fejkszik,akkor mért nicns az ágyban. Aztán megmoccansz, s szinte egy szemvillanás alatt gyúl világosság az elméjében, ahogy feéd vet egy pillantást.
- Khmm ... ki az?
- Mirk vagyok, Eden, engedj be! - halaltszik egy hang az ajtó mögül.
- Ő... uhh... egy pillanat!
- Mi az? Nincs kicsukva a zokni! Elfelejetted?
- Mirk, dugulj el! - morran Eden,s füluig vörösödik, mitn a főtt rák.
- Ó, bocsánat! - halaltszik a másik odlaról, majd halk vihogást is hallasz.
- Mondom dugulj el!
- Jóvan, jóvan!
Eden feltápászkodik a takaróba csavarodva, egy bocsánatkérő pilalntást vet rád, majd a szoba másik végébe billegve magára kapja a holmiját, és végül kilép az ajtón, majd becsukja maga mögött. Odakinntről beszégletésfoszlányokat hallasz, de nem réted a teljes szöveget, halkan, és gyorsan beszélnek, vitatkoznak a fiúk.

Felnevetek a fejtegetése hallatán. Mi lenne ha az vagy ez lenne... Kinyúlok felé és az ablakhoz húzom. Finoman érintve ráfogok az ajkaira elhallgattatva... - Értelek....kedves - mondom nevetősen.
Valóban kicsit kótyagosak a gondolatai.
- Ami neked jó lehet hogy másnak rossz. Arra tanítasz hogy legyek bizakodó.. Az élet a legszebb dolog.. s ma elmegyünk Emiliért - mosolygok rá - s míg fogod a kezem míg megmondod hova lépjek....vagyis míg velem vagy addig nem történhet semmi de semmi rossz - mosolygok rá s belesimítok a hajába kedvesen.
Az őrség léptei megriasztanak. Félek tán tilosban járunk. Félénken mosolyogva nézem míg udvariasan köszönnek egymásnak s Eden komolyan visszaszól. Valóban megnyugtat a magabiztossága. Felé nyújtom a két kezem és mikor megfogja lehuppanok a párkányról.
- Igen menjünk... szükségem van egy hosszú kellemes fürdőre...ki tudja mikor jutok hozzá legközelebb ha bemegyünk a nágák területére... s neked pihenned kell hogy elbűvölhesd őket - mosolygok rá.
- Felkel a nap s új nap elé nézünk ... ez lesz életem első napja - mondom talányosan. - s ez a nap jól kezdődött s vigyázni fogok hogy így is folytatódjon - nézek rá kedvesen.
A szomorúságát látva megérintem.
- Ígérd meg hogy elhozod majd ide őt is látnia kell az ősz gyönyörű színeváltását egy kellemes este után - nézek a szemébe.
Majd a karjába fűzöm az enyémet és ellekezés nélkül indulok vissza melette a kollégiumba.
Halkan dúdolom az egyik kedves kis vidám dal hangjait.

Eden álmodozva figyel és hallgat, amikor imádkozol, lehajtja a fejét, tán ő is fohászkodik. Kócos hajába belekap a gyenge, bár kicsit csípős éji szellő.
- Mit modnjak el? - rezzen fel a fiú meglepetten - Hogy mire godnoltam? - közelebb lép hozzád. - Szeretném, ha jobb lenne a világ. Bár most se rossz, de vannak benne rossz dolgok. Persze az sem lenne jó, ha teljesen jó lenne, mert a nagy jólétben elkényelmesednénk. - pillanatra megakad, aztán elneveti magát. - Na, ennek nem sok teteje volt, amit mondtam ... ilyenkor, tele hassal, elfáradva és beborozva nehezen megy a bölcselkedés. De nincs is rá szükség, csak körbe kell nézni.
Széles mozdualttal söpör végig a látóhatáron.
- Gyönyörű, és csodálatos! Lehetünk vele elégedetlenek, de aligha tudnánk ennél szebbet elképzelni! Mármint most ár lehet bökni egyes részleteire, hogy ez itt lehetne szebb, vagy jobb, vagy nagyobb, vagy alacsonyabb, vagy mit tudonm én ... de ... de ez csak viszonylagos! Ahhoz viszonítunk, ami van, ami már kész. De ha magunknak kellene mindezt megalkotni ... - megcsóválja a fejét - ... Ugye érted?
Látszik rajta, hogy nagyon szeretné, ha értenéd, csak elmondani nem tudja jobban. Már nem szól, csak néz Rád csillogó szemekkel. Eden az egész világba szerelmes, az Életbe, a Létezésbe. Persze nagy a lelke, elfér melette más is ...
Őrjárat léptei hallatszanak, négyen baktatnak fel a falra, és kezdik végigjárni, míg a hajókat figyelik, s a várost. Elballagnak mellettetek is, nem zavarnak, egyikük biccent, másik odaszól.
- Kellemes éjt!
- Nyugodt őrséget! - szól vissza Eden.
A katonák eltávolodnak, s újra a csend ölel körül benneteket. Idehalaltszik, ahogy a folyó hullámia a mólóhoz csobbannak.
- Csodajó itt, de nagy későre jár, s holnap, azaz már ma, megkapjuk a térképet ... aztán talán eznap indulunk is ... kicsit pihenni kéne ... - józanodik ki Eden kicsit szomorkásan, érzed rajta, hogy maradna még, hogy még lehet meg is ismételné párszort ez az estét, de nem lehet. A kicsi húgod miatt nem lehet.

Mikor elhagyjuk a fogadót belekarolok s hagyom hogy arra vigyen amerre ő szeretne menni. Mélyeket lélegzek az éjszakai hűvös tiszta levegőből. Még mindig mámoros a hangulatom.
A fal mellett végigsétálva meseszép a kis torony a csillagos éggel s letekintve a város kis házaival terével. Az apró kis fényekkel a házak ablakainak derengésévek s mögötte a sejthető családi szeretettel.
Ezt az érzést most Eden közvetíti felém.
Csendesen lépek mellé. Minden túlzott érzelem nyilvánítás nélkül ölelem át és hajtom a fejem a vállára.
Percekig hallgatok és tekintetem issza a város látványát.
- Kezdem érteni miért csatangolsz annyit éjszaka... - sóhajtom halkan. - Ha visszajöttünk újra elviszel ? - kérdezem miközben felnézek rá. - De akkor én fizetek - fenyegetem meg játékosan.
Mad visszarakom a fejem a vállára. Most annyira jó így állni. Borzongok de nem szólok mert akkor megtörhet a varázs.
- Nézd milyen szépek a csillagok. S mind odagyűlik Lumien köré mint mikor a nagy öregek mesélnek. Azt mondják ha jól figyelsz te is meghallhatod s az ő meséi afféle jóslatok. S csak akkor hallod meg ha érdemesnek talál rá s ha fontos valamiért hogy figyelmeztessen. - mondom ábrándosan.
- S meghallani csak úgy lehet ha beengeded az álmaidba ha komolyan veszed és valóban hiszel benne. - hangomban csendes áhitat.
Ellépek Eden mellől és a falhoz lépve letámaszkodva az ég felé emelem az arcom.
- Mondd Lumien ma miről mesélsz ? Van egy kis csillag is idelent akit neked szenteltek a vizek tündérei ... vigyázz rá kérlek súgd meg neki hogy nincs egyedül ... hogy vannak akik szeretik és vigyáznak rá ... Csodás kedves Lumien segíts hogy értse szavad hogy álma békés és bízakodó legyen.... - sóhajtok az ég felé.
Majd visszalépek Edenhez s mélyet sóhajtva a szemébe nézek.
- Köszönöm a varázst a csodát...a szereteted. - lassan hajolok közel. Megcsókolom az arcát s finoman hozzásimítom az arcom. Majd hátralépve elcsenek a kezéből egy szilvát és apró kis lendülettel felülök a kis torony ablakába lelógatva a lábam s hátam az ablak oldalának döntve.
- Mondd el .... - nézek rá mosolyogva. Úgy érzem hogy ismét mondana valami kedvesen bölcset valami tanítót..
Szeretettel nézek rá.

- Ó, de ráérzett valaki az ízére! - nevet fel a kérést hallva. Felkel, s a tálaló asztalhoz lépve még egy pár szem szilvát felszed, s azzal tér vissza, majd kikísér a fogadóból. Az egyre halkuló zene még sokáig kísér benneteket.
Nincs túl meleg, mivel az égbolt felhőtlen. Ragyognak a csillagok, köztük is Lumien a legfényesebb csillag.
Eden felvezet a kikötőt felett amgasodó városfalra, azon is egy apró toronyba. Innen látszik Nyírsziget nagy része, bár már csak itt-ott vannak világos ablakok. Az utcai világítás elszórt fényei és a csillagfány rajzolják ki sejtelmesen a város körvonalait. Az Aranyút folyón bár bárka és csónak lámpása világiít, s tükrőződik a vízen.
Eden megkínál a szilvából, s csendesen nézelődtök egy ideig. A fiú nem akarja megtörni a csendet, nem akar ténmát választani, Rád bízza, hallgatsz-e inkább vagy belekezdesz valamibe.

- Te mindenhez értesz ? - kérdezem halkan miközben hagyom magam "vonszolni". Kissé remegő kézzel kapaszkodok belé sűrűn körbepillantva mások hogyan csinálják. A vér zaktolva áramlik bennem s a szívem úgy érzem összevissza kalapál. A legtöbbet hallatott szó most a "bocsánat" amit kimondok. S kis fintorral mosolygok a türelmes partneremre.
- Egy cipőt is varázsolok neked legközelebb - mondom zavartan. Jónéhányszor rálépek bizona mire ráérzek a jobb ra balra előre hátra logikájára és végre párosítani tudom a figurát a zene ütemével. Meglep mikor megpörget és szédülten nevetek rá.
A ki tudja hanyadik szám után kifulladva rogyok le és hálásan kortyolom a hűs vizet.
- Veled minden olyan könnyű - válaszolom a kérdésére.
Úgy érzem most át tudnám ölelni a világot. Az arcom tüzel a szemem ragyoghat s a hajam is rendezetlen a tánctól de ez most mind örömmel tölt el.
S Eden .... csak nézek rá elmondhatatlan gondolatok kavarognak a fejemben.
- Nem akarokmég hazamenni .... ragyognak a csillagok s azt hiszem nincs is túl hideg ... - próbálom rávenni egy sétára.

- Akkor nem bonyolítjuk túl. - bólint Eden mosolyogva, s gyengéden "bevonszol" a tánctérre.
Annyira valóban nem boszorkáynság a dolog, a többiek sem a "parkett ördögei". Eden mutat pár egyszerű lépést, amik hamar megjegyezhetőek, és különösebb ügyesség sem kell hozzá.
- Csak semmi pánik! Mindenki kezdi valahol, és valahogy. - súgja a füledbe conkosan.
Eden is ki van pirulva a bortól, bár ő is erősen vizezve itta, viszont több pohárral is. Igaz, amennyit evett, arra kellett is inni. Nem is érted, hogy fér ebbe a nyurga, kákabelű legénybe ennyi étel. Igaz, most aztán le is mozogja.
Jópár szám után teljesen kifulladva ültök le újra az asztalhoz, s atöbbi vendég is lassan kidől. Újra csendesebb számok következnek. Besötétedett, s az asztalokra gyertyák, a falakra mécsesek kerülnek.
Eden töült neked egy pohár vizet, s nem teszb ele bort, nem akar leitatni, csak a szomjadat oltani. Maga is már csak vizet iszik.
- Ugye nem is olyan szörnyű eza városi élet... - jegyzi emg csendesen.

Udvariasan visszabiccentek a Pán felé s bár zavarba jövök a tettem miatt és a vendégek reakcióját látva de élvezettel mosolygok azokra akiknek tetszett. A dal végén eltűntetem az illúziót.
- Mutatványos ... mégcsak az kéne - súgom vissza Edennek. - én csak neked akartam örömet szerezni mert láttam tetszik az előadás. Így együtt ülhettél a hősnővel - nevetek fel halkan. Meglepve emelem fel az üres poharam szinte észrevétlen ürítettem ki...
A vidámság körbefog és magával ragad a dalok egy részét valóban ismerem. S a bor vagy a hangulat nem tudom de nem tudom megállni s együtt énekelem az ismerős sorokat a többiekkel.
Hökkenten figyelem ahogy percek alatt átrendezik a termet először nem értem miért aztán meglátom hogy párok állnak fel és forogni táncolni kezdenek a zenére. Eden meglep a kéréssel..
- De én nem tudok... - súgom neki megrettenve.

Nem csak Eden veszi észre, amit teszel, de a pán is, és szélesen elmosolyodik. Meghajol feléd, amitől persze a vendégek is arrafelé pillantanak, s páran megtapsolnak, vagy integetnek Neked. Semmi tolakodó, csak örülnek a váratlan meglepetésnek.
- Nos, igen, lenne jövőd a mutatványosok között. - súgja Eden vigyorogva. - Ezt egyetlen varázsló sem tudja ilyen tökéletesen csinálni.
A ballada végeztével a műsor még folytatódik, de lehet kérni. Sok népszerű kedvenc kerül sorra egymás után, jó párat Te is ismersz. A vendégek együtt énekelnek a zenészekkel, majd egy idő után már szinte csak a vendégek énekelnek, az elf és a pán csak a hangszerén játszik. Aztán táncszámokra kerül sor, s páran táncra is kelnek, az asztalokat a személyzet odébbhúzza, kis teret adva a mulatságnak. Eden természetesen felkér táncolni.

Mikor az asztalhoz kísér minden figyelmem arra irányul hogy mit hogyan csinál. Mohóság nélkül szedek mindenből egy keveset a kíváncsiság is hajt az éhség mellett. Az asztalhoz visszatérve éhesen látok neki az evésnek. Gyakran felpillantva mosolygok Edenre. Jóllakva dőlök hátra. Finoman jelzem Edennek hogy nem kéne tennie amit épp csinál vagyis hogy bort tölt a vízhez de hangosan nem merek tiltakozni.
Óvatosan kortyolok bele az általa kevert italba s a kupa szél efelltt ránézek.
Szokatlan az íz de finom s érzemmilyen gyorsan átmelegít s megbizserget. Hátradőlve félighunyt szemmel hallgatom a dalt és merengve figyelem az áttűnő képeket.
Mikor egy hősről és annak kedveséről mesél a történet megfog és meghat akaratlan is átélem.
Talán csak a hely varázsa vagy a bor szédülete vagy az éppen hogy Eden is elragadtatva hallgatja de a játék magával ragad s csillogó szemmel nézve Edenre felveszem a történet beli lány alakját.
Anya mindig hosszan mesélte a világban megtörtént vagy épp csak balladaként szárnyra kelő történeteket.
Ha Eden megkérdezné most hogy hogy érzem magam azt hiszem nem tudnám szavakba önteni.

Eden tölt neked vizet, ahogy kéred.
A fogadó utcaszintjén, ahol Ti is ültök, vannak az emberi méretűek, vagy azzal közel emgegyező mértű lények asztalai, bár a belmagasság láthatóan elég a nagyobb termetű lényeknek is, körbe azonban emelt dobogon apróbb asztalok vannak a kobld, és manónépség valamint a tündérkék számára, így ezeka kis lények még véletlenül sem kerülhetnek egy-egy figyelmetlen lépés, vagy rossz manőver miatt a nagyok lába alá.
A műsor befejeztével kihozzák egy asztalra a vacsorát, s közben körbejárnak s beszedik a pénzt.. Az asztal is kétszintes, a kerengőről ugyanúgy elérhető.
- Ezért szeretem ezt a helyet. Egy adag fél ezüst ugyan, de nagyon jó a konyha, és annyit eszel, amenynit akarsz, s benne van a kancsó bor is, s mmég zene is van.
A helyet nem csak Eden szereti, mert már midnen asztalnál ülnek eddigre.
Eden felsegít, s odakísér az ételekhez. Kétféle sült van ott, valami szrányas combjai, és valami feltehetően négylábú állat húsából nagyobb szeletek. Köretnek párolt zöldségek és kása szolgál, a könnyebb étkűek részére gyümölcsöket tálaltak fel.
Miután megpakoltátok a tányéraitokat, s visszatértek, s a többi vendég is, a vacsora csendben folyik, halk beszégletés meleltt, a zenészek is esznek veletek. Eden miután elfogyasztottad a vacsorát, a következő kupa vizedet kicsit megborozza.
- Éhgyomorra véletlenül sem tettem volna veled ilyesmit, de most már nem fog fejbeverni.
Közben a zenészek újra nekikezdenek. Újabb balladák következnek, s közönség jóllakottan "piheg". A pán felállva pár kézmozdulatot tesz, a szöveget remegő szélű, halvány illúziókkal illusztrálja. A képek éppenhogy felsejlenek, egy-egy hős alakja, egy virág, egy táj.
- Ja, és ezért is szeretem ezt a helyet. Lehet tanulni tőle. - súgja még neked Eden.

Hangosan nevetek fel a komolykodásán s boldogan karolok bele. Büszkén de játékosan húzom ki magam az oldalán. S még én is meghallom a kis csilingelő hangokat a szavaimban mikor elköszönünk Tilk Apótól.
Gyönyörű az este az utcák a lámpák fényében. Most minden olyan könnyű s csodálom hogy koppannak a lépteim hisz az érzés olyan mintha lebegnék Eden oldalán.
A ránk néző emberek szemébe nézve mosolyodom el.
A kis fogadó látványa s belépve a zsongás a hangulat elkápráztat. Elakadó lélegzettel nézek körbe. Fogalmam sincs hogyan is ültem le bár éreztem Eden kedvességét körülöttem.
Elmondja hogy melyik kancsóban mi van és hogy mi a szokás errefelé.
- Csak egy korsó tiszta vizet kérek - mondom neki halkan.
Az asztalra támasztott karral figyelem az emelvényen helyetfoglaló énekest és kísérőjét.
Az egész úgy hat rám mint egy varázslat. A zene elbódít a balladák érzelmi felhangjai rám is hatnak. Hosszú percek telnek el mire magamhoz térve rámosolygok Edenre s körbe merek pillantani. Mikor a tekintetem másokéval találkozik kis zavart mosollyal pillantok másfelé.
Minden új a hangok a látvány még Edent is másképp látom most.
- Ezt nem fogom elfelejteni - mondom neki halkan mikor az egyik ballada véget ér s a zsibongás kissé erősebb lesz.
Az illatok hatására a kíváncsiságom felerősödik, hogy vajon mi lesz a vacsora.

Eden az ötleteidre halálkomoly képpel bólogat.
- Igen, egy látomásom támadt, mely azt sugallmazta, hogy az éttermekben fizetni szokás az ételért, amit megeszünk, így magamhoz vettem némi pénzt. - feleli komolyan, szinte vésztjósló, drámai hangsúllyal. - Én már csak ilyen látnok típus vagyok.
Kifelé menet elköszöntök Tilk apótól, aki úgy néz rátok, mintha valami fura jelenést látna, s még visszaszólni is elfelejt. A város így estefelé sem nem csendesebb, sem nem forgalmasabb, mint nappal, bár ahogy haladtok, egyre többen vannak rendesen öltözve, nem munkásruhában. Az egyik utcába befordulva lantmuzsikára leszel figyelmes, valaki halkan énekel hozzá. A zene közeledik, s beléptek egy ajtón.
Kellemsen, szerényen, de nem zsugorin berendezett kis fogadóba léptek be, ami ragyog a tisztaságtól. A lantmuzsika is innen szól. Az egyik emelvényen meglátod az elf zenészt, aki balladákat énekel, mellette pán társa most mozdulatlanul ül.
Eden egy olyan asztalhoz vezet, ahonnan jól látni a zenészeket is. Kihúzza neked a széekt, betolja, olyan illedelmesen viselkedik, mitnha egész éeltében ezt gyakorolta volna. Egészen megszelídült, bár a haját azért út közben valamelyest csak egyenesbe ráncigálta, de nem lapogatta le. Dacosan az égnek merednek egyes fürtjei.
Vannak már a fogadóban mások is, a zenét hallgatják, s csendben beszélgetnek. KÉt kupát és két kancsót raknak elétek.
- Az egyikben bor van a másikban víz. - tájékoztat Eden. - Ihatod csak egyiket, csak másikat, vagy keverheted bármilyen arányban. A vacsora a műsor szünetében lesz. Most készül.
Valóban kellemes sült hús szag terjeng a konyha felől, s mellette más illatok.
Sorban meghallgathattok három balladát, csatáról, egy kalandos utazásról, s egy szerelmes történetről. Az elf énekel, s néha a pán sípján emeli ki a dallamot, improvizál, szárnyalón, vagy fájdalmasan. Kellemesen elbódít a zene, s eltereli a figyelmedet saját gondjaidról.

Élvezem a zavarát boldogsággal tölt el hogy örömet lel majd az ajándékomban és most nincs módja visszautasítani.
Végigjátszom komolykodva a varázslatot úgy ahogy azt elékpézeltem mindig is. Amikor a kezébe nyomom halkan de diadalmasan jegyzem meg.
- Költeni ? Dehogy ez csak néhány női ruhadarab az imént változtattam át hogy csinos légy ahogy kívántad. - nézek rá ártatlan de pajkos ábrázattal. S nem bírom magamba fojtani a kuncogást míg elfordulok. Mikor szól hogy készen áll és megfordulok kedvtelve nézek végig rajta.
- Hova is megyünk vacsorázni ? - kérdezem kíváncsian hisz bizonyára nem az iskola éttermébe akar most magával vinni.
Mikor a hajába túr rászólok - Ne ne...kérlek...úgy szeretem ha borzas - ugratom játékosan. Mellé lépek hogy elegánsan belekaroljak ahogy anya tanította ha esetleg a szépségem egy magasabb körök bélit igézne meg ne jöjjek zavarba. Ám hirtelen otthagy és valamit sürgősen meg akar találni..
- Eden...!?! - de már jön is. Összehúzott szemmel fürkészem hogy történt e rajta változás.
- Nem adtál sajtot Szürke Irhásnak a házi egerednek ? Vagy előre tudtad hogyha kilépünk le fog dőlni egy hanyagul megépített könyvkupac és kiékelted ? - kérdezem kíváncsiságtól fűtve miközben a folyosóra lépünk.

Még mialatt az "igét" mondod, látod rajta, hogy valami sejlik neki. A csomagot fixálja, egyértelműen kivehető a gyanakvás a tekintetéből. AMikor felkapod, s a kezébe nyomod, már vigyorog, de el is pirul.
- Ó, Te csalafinta boszorkány! És én meg azt hittem magadnak vettél valamit! Képes vagy rám pazarolni kevéske vagyonodat?
Míg elfordulsz, hallod a ruha suhogásából, hogy öltözik.
- Kész, mehetünk.
Nos, Eden igazán jól fest ebben az öltözékben. Egészen normális külseje van, s lám, mgé a hajába is belekotor, hogy lesimítsa. Megitn nyújtja a karját, aztán eszébe jut valami, és elébb az egyik sarokba furakszik be, a könyvkupacai közé, valamit mókol ott, és utána hagyjátok csak el a szobát.

Élvezettel nézek végig rajta.
- Ön uram sosem lesz csóró mellettem. A tekintetem öltözteti és más véleménye nem érdekel mert én azt látom amit látok...áááám ha ön szívesebben feszítene egy tündér mellett valami varázslósabb öltözetben... - húzom el a mondatot.
- Nos megmutatom hogy egy vizitündér is tud varázsolni - nézek rá talányosan s ellépek mellőle:

Eden meglepetten pislog, de engedelmeskedik, s lassan, halkan, egyenletesen számol ötvenig. Vajon mért akkor ér pont a végére, amikor készen vagy?! Aztán megfordul, s a szembéen megcsillanó csodálat elfeledteti veled a gyanút, hogy lesett valahogy.
- Hogy hová? A világ megszebb helyére! - feleli mosoylogva, pátosszal teli hangon. - De alapban vacsorázni gondoltam ... - nyújtja a karját - Huhh, tök csórón nézek ki meletted ...
Ekkor jut eszedebe az új ruha, amit vettél neki. Még nem láttad rajta. A csomag ott van bontatlanul a cuccaid mellett.

Megfogom a kezét s egész közel hajolva egy apró de puha csókot nyomok az orra hegyére. Majd hátralépve felnevetek s szétrázom a hajam kicsit hátrahajolva. Majd lendületből csapom előre hogy kócosnak tűnjön és úgy pislogok ki a fürtök közül vidáman.
- S mire vágysz ma éjjel ? Egy banyára vagy egy ... egy tündérre ? - kérdezem kedvesen játszva.
A csomagomhoz lépek és előhúzom az egyetlen szép ruhát amit az asszonyság a piacon rám beszélt. Akkor még fogalmam sem volt minek is kellhet. Hát tessék most eljött a pillanat...Azt akarom hogy Eden büszke legyen rám.
A ruha zöldeskék, hosszú, az alján a fodrok mint a víz hullámai. Az ujjai is hosszú de végig hasított csuklótok a hónaljig. s lágy redőkben fut le. A nyaka kereken kivágott s egy rejtett kis szütyőből előhúzok egy kagylóláncot. A lábamra apró kis zöld papucszerű topán kerül majd.
- Fordulj el kérlek és számolj el...mondjuk ötvebig de lassan ám !!! - utasítom játékosan.
- Úgy megfordulhatsz ! - mondom mikor kész vagyok. A hajamba túrok hogy többnek látszódjék. A fél arcom takarja amásik oldalon a fülem mögé húzom s így kissé felemás.
- Nos ? Hova vinnél szívesen ? - kérdezem kíváncsian.