Útkeresés

- Sejtettem, hogy megijed, de másképp nem tudtam megoldani. Figyelemmel kísérem a történéseket Nyírszigeten, s a folyó egész hosszában, mint ahogy az iskola vezetői is. Nem egy tanítványunk dolgozik az ügy megoldásán, ki testőrként, ki katonaként, ki pedig kémként. Grimm professzornak elvitathatatlan érdemei vannak, sokat tett az ügy érdekében, minden tiszteletem az övé. Ami a kezelését illeti, érdekes az ötlet, de az iskolánkban nem kapna jobb ellátást, mint itt. Ugyanazokat a módszereket alklmazzuk, amiket az ÖNök gyógyítói és .. khmmm ... elmetúrkászai - kis humor van a hangjában - Úgy tudom a professzor is kezelés alatt áll. Nem értem, miből gondoja, hogy mi többet nyújthatnánk ...
Nyugodtan, s könnyedén beszél, de felmérte a szobát, s olyan helyre állt, ahol sem az aakját, sem az arcát nem láthatod.

A tűzszrszám kiesik a kezemből és elakad a lélegzetem. S a hang felé perdülök védekeznék bár azt sem tudom hogyan. Az utolsó mondata eljut a tudatomig de rettenetesen megijeszt.
Mikor elhiszem magamnak hogy csak az történt amit kívántam bár nem egészen úgy ahogy azt vártam még mindig remegő tagokkal visszahátrálok az ajtóig is és bezárom magunkra hogy senki se nyithasson be most. Majd két lépést teszek előre és összeszedem magam.
- Bocsánat...de megijesztett - mondom halkan. - Köszönöm hogy eljött. Remélem nem hiába fárasztottam ide. Nem gondoltam hogy ez önnek veszélyes lehet. - mondom kissé zavartan. Már nem vagyok benne biztos hogy amit kigondoltam megoldható. Halkan sóhajtok és mégis belekezdek.
- Gondolom tudja kicsoda Eden Grim és azt is ki vagyok én...mostanában túl sok rossz történik Nyírszigeten. Jadur a barátunk s a testőrei ha jól tudom önöknél tanultak s most a kishugomat is jó kezekben tudhatom. - vezetem fel a gondolataimat időt nyerve a kéréshez.
- Hetekkel ezelőtt támadás érte a páromat s engem. De azt hiszem erről is tud - mosolyodom el.
- Azonban ő most elég rossz állapotban van hozzám képest.Odalett a kapcsolat az akarata és az izmai között. Vagyis a mozgása szétesett és nem tud semmiféle pontos aprólékos mozdulatot végrehajtani. - sóhajtok.
- Tudom arra gondol mennyiben tartozhat ez önre....de az jutott eszembe hogy egy fegyvert forgató testőrnek tudnia kell hova szúr vagy vág vagy épp pontosan hova kell ütnie hogy hatásos legyen.- s most már nem hagyhatom abba érzem..meg kell őt győznöm - Ezt ön tanítja nekik vagyis vannak olyan sokszor ismételhető gyakorlatok melyek az elmét kötik össze a testtel hogy ez szinte gondolkodás nélkül menjen.- veszek mély lélegzetet.
- Önök elrejtették Emilit s gondolom az iskola több fős... - kezdek kissé elbizonytalanodni - arra gondoltam hogy mivel Edennek és nekem most úgysem ajánlatos kimennünk innen s már hosszú hetek óta bezárva élünk szinte mindegy hol is vagyunk bezárva...de ez részletkérdés...a lényeg az hogy arra szeretném megkérni hogy tornáztassa edze őt is mint a tanítványait s ha ezért elég fizettség az hogy az ellátátsukért dolgozom...takarítás főzés mosás ...egyéb teendők akkor én is vele mennék. Azt hiszem nem kell mondanom hogy a titoktartásunkra a legmesszebbmenőkig számíthat. Nekem Eden az életem s szinte minden pillanatban ő is ugyanezt sugározza felém a gondolataival a tetteivel. Bármire képes vagyok hogy újra a régi formájában tudjam. - egészen mély sóhajjal fejezem be.

Ergon vállalja, hogy megpróbálja eljuttatni a levelet, bár nem garantál semmit. Azt ő sem tudja pontosan hol van Emili, az iskola helye sem ismert, páran állítják, nhogy szinte évente költöznek, de ezt sem tudni biztosan. De mint mondja, van kihez fordulnia a kéréssel.
Eden örül, hogy hazaköltöztök, s úgy látod, hogyodahaza nyugodtabb, már talán feszélyezte, hogy nincs igazából magánéletetek. Amint a járás alapjai összeállnak a hosszabeli teljesítménnyel nincs gond, ha kicsit döcögve is, de bármeddig elmegy. Az erőnléte mostanra szinte teljesen visszatért. Ami fárasztó számára, az nem az erőkifejtés, hanem a pontos mozgások. Átölel, s akár fel is emel, de a lúdtollat még alig bírja kézbe fogni, s amit a papírra húzkod vele, az minden csak nem rajz, vagy irás. Egy-egy egyenes vonal, vagy egy kör megrajzolása nem megy neki úgy, mint Amynek.
Liliana eljár, s néha igen, hozza Amyt is. A kislány jól kijön Edennel, s jókat mulat a beszédén, aztán "rajzversenyt" rendeznek. Fyakran döntetlen az eredmény, s esetenként Amy nyer. De Eden nem keseredik el, csak jókat nevetnek együtt.
Mikor előadod a kérésedet Lilianának, sóhajt egyet.
- Én kereshetek valakit, Lilian, de Edennek nem az a baja, hogy gyerekkorában nem tanult meg rendesen beszélni. Pontosan tudja, hogy hogyan kellene ejtenia hangzókat, hisz nemrég még hibátlanul beszélt. Egyszerűen csak most nem engedeleskedik neki a teste. De megkérdezem, ígérem. S valóban jó lenne valami, ahol az eszét úgy használhatja, hogy nem kell sem a kezét, sem a nyelvét igénybe vennie. Majd gondolkodom rajta.

A napok telnek, s már csak négy nap van az ünnepi vacsoráig. Úgy tűnik Eden gond nélkül ott tud lenni. Mi több, felemlegeti neked, hogy ígértél valami hócsatákat is. Még erre is emlékszik. Annak ellenére, hogy a verászlóságról egy időre lemondott, örömmel veszi kézbe a könyveit s a jegyzeteit, s olvasgat, tanul. Elméleti képzésnek nincs akadálya, hát abban halad előre. A tornákat rendszeresen végzi, de a köztes időben egyre többet olvas. Könyvtárból szinte bármit elhoz, mindenféle más tudományterületek bevezető munkáit. Keresgél tán hogy mire is váltson? A napok most rövidek, alig pár órányi a világosság.
Egyik nap, mikor belépsz Mrekon szertárába, s lámpást akrnál gyújtani, egy hang szól a sötétből.
- Kérem, ne! - halk, mély férfihang. - Beszélni kívánt velem, itt vagyok. Teát nem kérek, köszönöm!
Első rémületed után rájössz, hogy az ismeretlen emgfelelő módon igazolta magát az utolsó mondattal.

Délutánonként még mindig visszajárok Mrekon professzorhoz dolgozni. Éjszaka tanulok mikor
Mikor elkezd komolyan töprengeni az életén már sejtem hogy tervei vannak. A napi munka után be bejárok a szobánkba és takarítgatok rendet rakok kiszellőztetek úgy készítem elő hogy bármikor kitalálhassa haza akar jönni. Én nem sürgetem.
Viszont sokat töprengek a két bánatán miszerint nem tud rendesen beszélni s a mozgás is még gondokat okoz.

Egyik nap leülök a szertárban és két levelet fogalmazok meg.

" Drága Kishugom !

Bár meglepett a döntésed és erre valóban nem számítottam. Ám megértelek. Ha te boldog vagy az nekem elég. Mindig azt hittem hogy az én életem lesz nyugalmas s a tied szertelen és viharos. Remélem a döntésednek van alapja és nem a "szentfazék" űzött el maga mellől... Szeretlek. Ezt az egyet sose feledd. Ha szükséged van ránk megtalálsz minket.

Ölel: Nővéred.

A másik levelet kérlek add oda annak az oktatónak akiben megbízol s ha elolvasta te magad semmisítsd meg a papirost ne kerüljön rossz kezekbe. "

Majd egy másikat:

" Tisztelt Uram !

Ön nem ismer engem mégis segítséget kérnék öntől.
Ha nem túl nagy fáradtság szívesen látnám egy teára s egy kissé különös beszélgetésre.

Tisztelettel: Lilian Valmorna. "

Majd lezárom az Emilinek szánt levelet amelybe belehajtogattam a másik lezárt levélkét.

Megkeresem késő délután Ergon mestert s megtudakolom hol van tulajdonképpen Emili. S csak akkor adom oda a leveleket ha a hugom itt van Nyírszigeten valamelyik iskolának átalakított épületben de elzárva.

Eden valóban haza akar jönni. Máris pattanok és összecsomagolom a holmiját. Szólok az ápolóknak hogy elhagynánk az ispotályt végre.
Rájuk bízom hogy Eden épségben eljusson a szobánkig.
Nem siettetem nem döntök helyette. Már tudja számíthat rám és azt is hogy nem terhel ha megkér erre arra vagyis nem legyeskedem körülötte. Bár fáj a szívem ahogy látom a mozgását. Ám a világért sem mutatnám ezt ki. Néhány napig bent tartom a szobánkban s kisebb nagyobb sétákkal közeledünk az étterem felé de amig gyorsan fárad addig inkább a szobaasztalára hozom az ételt.
Minden délelőtt átmaszírozom s ha kell este is ha túlhajtja magát.
Liliana ritkán jön.. megértem Sedum és Ormond elmentek ...megint egyedül van.
Az egyik ilyen látogatásánál kikísérem.
- Liliana asszony..- kezdem halkan - te jártál színházban s Nyírszigeten is épül egy. Vagyis lesz társulat lesznek előadások. A színészek tisztán szépen beszélnek de ezt is tanítják meg hogy hogyan kell előadni azt is ugye ? - nézek rá csillogó szemmel.
- Akkor kell hogy legyen tanár aki javíthat Eden beszédén is... - nézek rá kérdőn.
Majd elmesélem neki hogy Eden egy időre abbahagyná az előző életét mert se beszélni se mozogni nem tud igazán. S hogy haszontalannak érzi magát egyenlőre mert nem tudja mihez is kezdhetne. Azt is elmondom hogy én nem bánom mi lesz Edenből akkor is szeretni fogom de ő varázslónak született annak tanult idáig s bármennyire is azt mutatja hogy türelmes azért folyamatosan töri magát hogy újra a régi lehessen.
- Persze ha megtalálnánk aki segíthet előbb leülnék beszélni erről Edennel s csak ha ő is akarja akkor kérném meg az illetőt... de nem akarok hiú reményeket kelteni benne...csak esélyt s reményt adni. - mondom kis mosollyal.

Eden mosolyogva átölel.
- Nem arról van szó, hogy el akarom temetni magam. Nincs semmi akadálya, hogy utazzunk, s világot lássunk. Csak a varázslással van gond. Némely varázsige olyan bonylult, hog ymég akkor is nehéz rendesen kimondani, ha amúgy könnyedén beszélsz. - megpróálja megmagyarázni neked, mi aggasztja, s bizony Eden kiejtése még mindig nagyon rossz, bár a beszédtempó némileg felgyorsult. Azonban még lassanbban is beszél jóval az átlagnál, s akadolzva. - S ha rosszul mondod a szöveget, vagy nem a megfelelő ütemben, akkor a varázslat visszahat, s mindenféle károkat okoz benned, s a környezetedben. Lehet, hogy lesz még idő, míkor úőjra tudok varázsolni, de lehet, hgoy addig eltelik egy év, vagy akár kettő. S ugye addig is kell valamit csinálnom. Most itt élünk az ispotályban, de ennyire már nem vagyok beteg. Nem akarok mások nyakán élősködni, gondolom ezt megérted. Szóval kell valami, amiben nekem is hasznonmatá látják! Csak még azt nem tudom, hogy mi ...
Igen, ez egy jó kérdés, hogy mi. Ahol sokat kell beszélni, az nem jó. Ahol aprólékos mozdulatokat kell végezni kézzel, szintén nem jó. Nem lehet sem írnok, sem tanár ... végig kell zongorázni a lehetőségeket. Azt hinnéd Edent, aki élt-halt a mágiáért ez majd letöri, de nem látszik kétségbeesettnek, úgy áll ehhez is, mitn egy megoldandó problémához.
Szeretnék visszaköltözni a szobánkba! - jelenti ki rövidesen. - Elvégre már nem kell ápolni!
Nem tekinti már magát betegnek, s végülis igaza van. A közvetlen életveszély, magatehetetlenség elmúlt. Tud enni, még ha lassan is, elbotorkál rövidebb távokra, az öltözködés napokon belül menni fog, ez előre látható. Egyszóval képes ellátni magát, legfeljebb kicsit több idő, s egy kevés előkészület kell hozzá.

- Türelmet - mondom halkan s hozzá simulok.
- Nézz magadra kedves... néha sikítani sírni ordítani tudnék azért amit csinálsz magaddal ..de tudom hogy menni fog - ölelem át.
- Emlékszel ? Vár a világ s meg kell mutatnod mindent nekem azt is amit még te sem láttál - mosolygok rá.
- Hetekkel ezelőtt még csak feküdtél a plafonon keresve a választ. S lám mára már egész mondatokban kifáradás nélkül keseregsz - pöckölöm meg az orrát ahogy ő szokta volt rég nekem.
- Azt mondjátok ne nézzek előrébb mint ami van...hát csak a holnapi napig gondolkozz ... beszélni fogsz - felnevetek halkan - lehet megbánom ha ehhez hozzásegítelek ... de beszélni varázsolni fogsz... - mondom magabiztosan.
- Meglesz aki segítsen csak akard...s menni fog - simulok hozzá.
- Különben hogyan próbálsz ki majd olyasmit is ami ott és akkor jut az eszedbe ? Te te te...kelekótya varázslóm - átölelem és büszkén nézek rá.

A kitűzött dátum közeledik, s Eden is javul, gyorsabban, mint azt az elején remélted volna. Már rendes ételt kap enni, mire csak annyi a megjegyzése, hogy "borzasztó angy kiszúrás lenne, ha elszenvedném magam a vacsorára és nem tudnék enni". Szóval még humoránál is van. De a vacsora csak egy este. S még mindig nehézkesen mozog, s elmaszatolva beszél. S ő is tudja, hogy választott élethivatásához ez nem elég.
Megcsendesedik, s néha elmélázó lesz. Egyik reggel aztán kiböki, mi is emészti.
- El kell gondolkodnom rajta, hogy mi az, amit így is el tudok végezni ... lehet tanulnom kellene valami mást ... csak azt nem tudom, hogy mit ...

Néha rossz nézni mit művelnek vele és leginkább azt amit magával tesz. De látom hogy akar és tisztelem érte.
Ha kéri hogy segítsek akkor néha lesápadva és belsőleg reszketve de teszem feszítem vagy ellentartok neki hogy keményebben tudja húzni az izmait. Nem bírálom nem fogom vissza. Ha dühös magára akkor csak játékosan ugratom pár odacsapott mondattal.
Figyelem Liliana mit tesz. S ha ő nincs és Eden panaszkodik akkor a körmeimmel segítek neki bár nem szívesen teszem de tudom hogy ha nem segítek akkor csak hátráltatom most.
Esténként jön el az én időm. A hasán fekszik s acsípőjére ülve dolgozom át a kar a hát s a lábizmait majd ugyanígy teszek a test elülső részén lévő bekeményedett izmaival is. Rendszerint belealszik a műveletbe.
Mikor végzek elmegyek és fürdök egy hatlmasat. Már senki sem szól hogy éjjel járok pancsolni. Tisztán és illatosan bújok mellé. Ha átölel és marasztal akkor vele alszom ha nem akkor áthengeredema saját ágyamra és hagyom pihenni....

- Ha csak néhány hét ... - sóhajt, s érzed, hogy suttogva könnyebben megy még neki a beszéd - Aludni. Elfáradtam. - közli csüggedten.

A következő napok immáron valóban megfeszített munkával telnek. Nincs játszadozás, kis ujjcirógatás ... Eden dolgozik, s küzd. A fejébe vete, hogy a mágia hetében az ünnepi vacsorán már ott akar ülni a többiek között.
- Lehet, hogy nem a saját lábamon megyek el odáig, de ott leszek! - mondja, s még a foga is csikorog közben.
Mozogni tanul ... Fogni ... Beszélni ... Néha jön Liliana, s ő is segít nektek. HIhetetlenül "problémaorientéltan" tud cselekedni. Mikor arról amgyarázott Edennek, hogy az üléshez mely izmoknak kell megfeszülnie a hátban, és egyéb helyeken, Eden panaszkodott, hogy nem érzi őket. Liliana kihúzta az egyik hajtűjét, s azzal böködte végig a kedvesed hátát, mutatva az izmok vonalát rajta. Eden sziszegett, de figyelt, s tanult.
- Ha ezen túl leszek, jobban fogom ismerni a testemet, mint eddig bármikor. - morogja aztán neked, mikor Liliana távozik.
Eion is eljön. Ő az elme hatalmáról oktat, hogy hogyan hajthatja uralma alá a testet. Pár meditációs technikát tanít Edennek, koncentrációt segítő, és memóriafejlesztő gyakorlatokat.
Amit te tudsz megadni, s senki más, az a lelki támasz. De a masszírozás is sokat segít. Az intenzív tornával telt napok utén este Eden izmai sajognak, s feszesek, néha csomósak. Holtfáradtra hajtja magát.

Odaülök mellé a kezére fogok. Belesimítom az arcom a tenyerébe.
- Azt beszéltük meg hogy minden fontos dolgot ami érinti a másikat megbeszélünk... - mosolygok rá játékosan.
- Megint átlépted és e nélkül cselekedtél...- mondom szerelmes korholással.
- Legközelebb ha nyílvesszővel heverek az utca kövén kérdezd meg...Lilian Valmorna akarod e hogy olyasmit próbáljak meg amitől akár el is veszíthetsz sőt ez szinte biztos !?!?! - próbálom utánozni a számomra oly kedves néha kissé igazán brummogós hangját.
- Szeretlek, de ne halj meg értem kérlek mert akkor mi lesz nélküled a te önző kedveseddel ? - nézek rá s majd felfalja a tekintetem.

- Azt hiszem a téma lezárható - indítványozom. - Mihez van kedved ? - a szemébe nézek és felnevetek - néhány hét...- figyelmeztetem halkan.
- S azon kívül ? - komolyodom meg de a szemem ragyog érzem.

- Nem zuhanok. - jön a válasz a hátad mögül. Ergon felelne, de mikor meghallja csak mosolyog, s int, majd távozik. - Gyere ide! - Eden egészen szószátyár lett, s feléd nyújtja a kezét, bár kicsit remeg az erőfeszíéstől, hogy elbírja a saját karja súját. Amikor végre odaérsz melléje, folytatja. - Hülyeség volt. De nem bántam meg! - van a hangjában egy jó adag dac, s sok-sok szerelem.
Nem ejti tisztán a szavakat, s látod, hogy ez az elmosódott kínlódás is rengeteg összpontosításba kerül. Az indulat segített most neki, hogy ennyit beszéljen egyfolytában. El is hallgat, csak a szeme beszél tovább.

- A segéderő szerepe ... melletted - nézek Edenre kiakadva kissé. Hisz az elmult hetekben...
Majd csak sóhajtok és gondolatban legyintek.
- Persze szívesen - mosolyodom el.
Mikor Mrekont említi leesik az állam. Dermedten nézek rá. - Az én hatalmas félelmetes viráglelkű professzoromat ilyesmire.... - mondom ki akaratlan is a gondolataimat... - Na de uram! - nézek rá játszi kétségbeeséssel.
Majd hangosan felnevetek.
- Ezt még megbeszélem vele... -csóválom meg a fejem.
Majd komolyan felnézek Ergonra mielőtt elmenne.
- S most ? Most már csak ott tart Eden ahol én kezdtem ? Vagyis nem megy vissza a semmibe s nem zuhan szét újra meg újra ? - kérdezem nyugodtan.

Eden nem nagyon reagál, inkább csak kiélvezi a csókokat. Erre úgysem lehet egy igennel vagy nemmel felelni, s hosszabb kifejtést érdemelnének.
- Az tény, hogy ha Eden nem találkozik veled, akkor nem keveredik bele ebbe a kalózos ügybe. De volt választása, s ő így választott. S sikerre vitte az ügyet, az elejétől a végéig, még ha a konkrét kivitelezésnél már nem is lehetett ott. Feltette rá az életét, és majdnem rajta is vesztett. Rajtaveszthet bármeléyikünk. Jadur ... Eion ... MIrk ... bárki ... de mind tisztában vagyunk vele, s vállajuk, bár időnként meglapulunk. Én sem nagyon járok ki a városba mostanság. Az ügynek ezzel nicns vége. A tél nem a hajósoké, a kalózok most nem fognak embereket rabolgatni, nincs is kinek eladni. De merényletek lehetnek még ...
Ergonon érzed, hogy szilárd, mitn egy kőszikla, s Eden, noha konkrétan nem dícsérte meg, mégis megdicsőült a szavait hallva. Nem te voltál a első, akiért ez a léha, lökött kölök a jó útra tért, hanem Ergon. De te vagy az, aki miatt majd meg akar maradni rajta. Mint Liliana Ormondnak ...
- Akkor most, hogy immáron tisztázódott a helyzet, majd Eden meg a nővérke megmutatja, mi is a napi program, ha van kedved, akár át is veheted a segéderő szerepét Eden mellett. - vált témát Ergon. - De Mrekon professzort se hanyagold el, kérlek, mert különben soha többet nem fogjuk tudni rávenni semmilyen összeesküvésre!

Jólesik hallani a szeretetet a szavai közt.
- És még én vagyok önző.... - morgom Edennek a történtek hallatán - nem volt jogod feláldozni magad értem a tudtom és beleegyezésem nélkül...te...te ostoba szerelmem - csókolom meg s nem érdekel hogy Ergon ott ül. Eden kezére fogok és megszorítom.
Végig fogom a kezét míg Ergon korholja.
Elmosolyodom a végén.
- Összekötni ?...lehetne ? - kérdezem felcsillanó szemmel megszeppent mosollyal.
- S most már minden ostobaságomért Eden fog bűnhődni ? - kérdezem halkan de kissé támadóan is.
- Miattam szökött meg ... s most is miattam mentünk ki az épületből s én kormányoztam őt néptelen utcácskák felé hogy ne kelljen a szép délelőttön a főtéren átmennünk ahol a kivégzés volt várható...- fintorodom el.
- Ha nem lennék itt most is az a vidám kiszámíthatatlan de irányítható lókötő lenne...melyik jobb ? - sóhajtva nézek Edenre.
- Szeretlek - mondom halkan ellensúlyozandó az előbbieket.
Majd halkan felnevetek.
- Kíváncsi vagyok mikor kezdesz el olyasmiket művelni amiért én viszem ela balhét - fejezem ki magam a diákoktól rám ragadt stílusban.

Eden csak pislog, mint a csínytevésen ért gyerek, Ergon pedig kimérten helyet foglal.
- Mikor Eden elkezdett reagálni a külvilágra, egyik alkalommal elég sokan összegyűltünk itt. Te, LIlian akkor altatót kaptál, s aludtál, mitn a tej. Itt volt Sissimor, Jadur, Eion, s Ormond is. Igazából azért jöttünk, hátha Eden emlékeziből megtudhatunk valamit a merényletről. Ebben nem jutottunk előbbre, de megtudtuk az okát annak, hogy mért épül fel ez a ... lökött - Ergon megnyomja a szót, s egy vádló pillantást vet Eden felé - ... olyan lassan. A merénylet után csinált valamit, amit nem tudok másképp véleményezni, minthogy oltára nagy marhaság. Soha nem sikerült még neki a gyógyítás varázs, soha! Sok minden másban kiemelkedő, de ez nem az a terület. Még saját magát sem tudja gyógyítani! - Ergonon most valóban érződik némi indulat. - Na, szóval, ennek ellenére ő úgy döntött, hogy utolsó erejével megment téged, s megpróbált varázsolni. Félhullán. Természetesen nem siekrült, túlerőltette magát, s a varázs még vissza is hatott.
Edenen látszik, hogy nem azért nem szól, mert nem tud beszélni, hanem mert lapít. Ergon olyan pilalntást vet rá, mint a diákra, aki megbukott a vizsgán.
- Az ilyesmi könnyen kezelhető, HA észreveszik. De mivel mindenki a lőtt sebre gyanakodott, így ez elmaradt. Csak ezen "szeánsz" után volt módunkban pótolni az elmaradásokat. Most már rendes ütemben gyógyul a fiatalúr, csak éppen sokkal mélyebbről kell kezdenie. De ha felépült, s ledolgozta Sissimornál a büntetését a szökése miatt, akkor utána nekem fog dolgozni emiatt, és nem egy hónapot, annál sokkal többet! Bár közben betöltöd a huszonötöt, s már nem leszek a patrónusod, de a mestered még maradok ... - dohog tovább Ergon. - Össze lehetne kötni benneteket, mert ez éppen olyan eszement cselekedet volt, mint amikor Lilian elment Herkre vadászni.

Egyikről a másikra nézek egyre jobban összehúzott szemmel...
- Mrekon professzor is benne van ? - kérdezem gyanakodva.
- Jól tudsz titkot tartani drága . ..- mormogom Eden felé - a professzor úr meg méginkább - nézek kis rosszallással Ergonra.
- S bűntetésből te most hallgatsz...- mondom szigorúan s megcsókolom Eden száját lepecsételendő.
Ergonra nézek és felülök Eden mellé. Mjad elengedve a kezét egy széket hozok az ágy közelébe s elegánsan intek felé megkínálva hellyel Ergont.
- Most így utólag azért hallhatnám a mikéntet ? S esetleg a hogyan továbbot is mielőtt egyszer csak visszatérve hogy megtornáztassam a védencünket azt kell látnom hogy épp a kertben fut körbe körbe ? - a hangom morozus de a tekintetem ragyog mindkettőre.

Lehunyt szemmel élvezi a csókodat. (Most bezzeg le tudja hunyni egyedül is!) Mikor az alvást emlegeted, csak a szemét forgatja. Látod, hgoy nagyon mondhatnékja lenne, de még nem mer belekezdeni. Végül sóhajt egyet, s lehunyja a szemét. De a keze az ott marad körötted, s érzed, hogy nem alszik, akkor elernyedne jobban.
A szieszta végére megérkezik Ergon, már ő is tudja a napi beosztást.
- Nocsak! Leleplezted magad? - jegyzi emg, mikor meglátja Eden kezét a tiéden. Ezekszerint ő tudta?
- Ühüm ... - válaszol Eden találékonyan kevés energiával.
- Hogy tetszik a haladás, Lilian? - fordul hozzád Ergon. Életedben nem láttál még pánt ilyen szélesen mosolyogni.

Már tökéletesen értem a jeleit és most hogy beszél már nem zavar ha mutogat vagy tudatosan pislog válaszként.
- Bohó... - dünnyögöm a kérésre. - De egy kérésre csak egy csók jár - fenyegetem meg játékosan.
Majd akezem a terkójára vándorol s finoman átfogják az ujjaim a fejét hátul. Megkóstolom az ajkát lágyan belefeledkezve a kényeztetésbe. S mikor már érzi és viszonozza az érintést akkor veszem teljesen birtokba a száját. Beleszédülök az érzésbe. A tudat hogy már érzi tudja és akarja amit csinálok mámorító érzéssel tölt el.
Még talán sosem csókoltam meg ilyen hosszan.
Lassan engedem el és visszafekszem mellé. Tudom hogy illene elrohannom Ergon mesterért hiszen neki is kijár az örömből ám most még Eden csak az enyém.
- Aludnod is kéne picit.... - suttogom ám nem teljes meggyőződéssel.

Eden a megszokott jelekkel válasuolgat, amíg beszélsz:
Igen, napok óta készül. Nem, nem akar elküldeni. A kérsz valamit kérdésre azonban nem lehet igennel vagy nemmel válaszoni.
- Csókot! - mondja, s kicsit esetlenül csücsöríti a száját.

- Eden...- nyekkenem halkan s most ebbena szóban minden benne van. Nem tudok mit mondani neki most hogy ő szólalt meg a sok elmúlt nap egyoldalú beszélgetése hirtelen értelmet nyert. Hallgatnám kérdezném beszéltetném de nem lehet tudom nem szabad. Fárasztja még de hagyom hogy a saját tempójában tegye meg az első lépéseket.
- Fogadjunk napok óta élvezed hogy játszom veled s csak azért nem beszéltél hogy megnyújthasd az unalmas napjaidat - cukkolom halkan.
- Attól féltem az lesz az első szavad vagy kérésed hogy költözzek ki innen pár napra .. - kuncogok fel mikor már fölébe tudok emelkedni a döbbenetnek.
- Csak annyit mondj amennyi jólesik. Hiányzott a hangod az ahogy kimondod a szavakat. Ormond ugyan közvetített de csak a stílusból tudtam hogy Te s nem ő találja ki mindazt amit hallottam tőle. - csacsogok halkan össze vissza. Mozdulni is alig merek hátha csak időszakos avarázs és ha megtöröm akkor megint elveszíthetem.
Ujjam hegyével puhán simogatom körbe az arcát a szemöldökét az orrát az ajka szélét. És csak csodálom.
- A hosszú mesékért cserébe egyszer tudni szeretnék mindent az elmúlt hetekről...de nem most - érintem meg az ajkát tiltólag.
- Csak annyit amennyit feltétlen közölni akarsz. Kérsz valamit ? Tegyek hozzak ? - kérdezem kedvesen minden sietség nélkül. Nyugodtan heverek mellette s nem tudok betelni azzal ami történt.

- Szia ... szerelmem ... - nehezen formálja a szavakat, látszik, ez már borzasztó nagy falat, de megbírkózik vele. Az arcán mosoly a szemében diadalmas fény, s egy apró hamisság a tekintetben és a mosolyban is. Ismered már, s tudod, hogy nagy zsivány. Ha most nem aludt lehet, hogy máskor sem? S mit művelhetett, míg Te Mrekonnál dolgoztál?

Mivel Eden nem tud igazán kapcsolatot teremteni még így nem nagyon megyek messzire. Nem mindig van szüksége rám hisz jobbára ott vagyok körülötte de néha látom a szemében a küszködést. Máskor meg ő érzi meg hogy bár mosolygok azért bennem is ott van a csüggedés. S a maga módján próbál vígasztalni. Az ebéd utáni pihenőnél mikor lecsukom a szemét elmaradhatatlan szokásom lesz hogy meg is csókolom a szemhéját. S mikor érzi hogy szomorú vagyok ilyenkor visszanyitja újabb puszikat követelve. Nem tudok betelni az ötletességével s mindig megnevettet.
Aztán hogy már tud visszajelezni az egyszerű kérdésekre "megbeszélem vele" hogy a délutáni alvás és "kötelező foglalkozás" után vacsora előtt elmegyek néhány órára mert Mrekonnak szüksége van a munkámra.
Szívesen dolgozom a professzornak s próbálok egy másik segéderőt is kinevelni magam mellé vagy épp helyett ha Edennek valamiért mégis szüksége lenne rám. Újra tanulok. A vacsora utáni néhány órát egy pici asztalnál töltöm Eden szobájában s csak lefekszem későn a mellette lévő ágyba s hajnalban bújok oda hozzá hogy velem ébredjen.
Így nincs egyedül de nem is nyaggatom már annyit.
A délelőttök a tornáztatással telnek. Próbálom felültetni megtartva kedvesen játszva vele hogy hátha ráérez az egyensúlyra vagy megpróbál ő is újra megismerkedni a testének használatával. A takarón fekvő tenyerének feszítem az enyémet és visszafelé tolom hátha egyszercsak ellentámadásba megy át a mozdulat.
Nem csüggedek próbálok játszva csinálni mindent. Néha valóban sikerül szívből nevetni.
A napok múlnak s csak egészen apró javulások mutatkoznak amiket csak én veszek tán észre.

Jadur lemondása megüt és nem értem...ha lenne bennem bátorság faggatnám Sissimort hisz barátok de nem ...már nem rohanok fejjel a falnak csak kivárom mi lesz. Sedum és Ormond távozik ezt megint nem értem hisz úgy volt itt maradnak LIliana körül. Fáj arra gondolnom hogy most megint egyedül marad a mentorom. De vele sem tudok beszélgetni hacsak nem látogat meg minket és már rég nem láttam.

Nem akarok gondolkodni hogy mi történt hiszen hetek óta ki sem mozdultunk s így teljesen kimaradtunk a város életéből. Ergon az egyetlen mostanában akitől híreket várhatunk.

Épp ezen töprengek az ebéd utáni pihenőnk alatt s Eden kedves arcát nézem. Nem érintem meg had pihenjen. óvatosan heveredek mellé ha alszik ne ébredjen fel. Ám felém nyúl és átölel.
A szeme kinyílik elmosolyodik és megszólal.
"Szia" csak ennyi. De nem akarok hinni a fülemnek. A kezem az arcát cirógatja s erőtlenül heverek mellette. Nem ugrom fel nem kiabálok. A világ megszűnik körülöttünk. Hiszen visszajött.
- Mondd mégeszer...- kérem halkan. A hajába túrok s nem tudom leplezni az érzéseimet. Könnyek folynak az arcomon. Az ajkam a fülemig ér de nem tudok megszólalni. Csak cirógatom és atekintetem az arcát falja csendben fekszem. A pillanat varázslatos......

Eden élvezi a jkátékokat, amiket kitalálsz, s borzasztóan igyekszik, hogy megfeleljen az elvárásoknak. De sokáig nem lesz áttörés. Nem tudja megmozdítani az ujjait, s visszajelezni sem igazán. Ormond látogatásai alatt kiderül egy, s más. Például, hogy első kitörési kísérlete volt, amikor felnyitotta szemét. Aztán elvesztette a kontrollt, s beájult. S utána napokig nem tudta visszacsukni, s ez nagyon zavarta. Most is a felnyitás megy, a lecsukás ritkábban. Egyik feladatod, hogy ha elfárad, s pihenni akar, s nyitva van a szeme, akkor csukd le.
Aztán alssan emgjönnek a várt kis rezzenések, amikor a ujjaival játszol, s a szemével is megfelelően bánik már, így egy idő után pilogással tud válaszolni.
Viszont minden haladás ellenére is sokat alszik. Sok szabadidőd van, s mivel Te már teljesen jól vagy, ezt érdemes ki is használnod. Eden napi beosztás egy idő után beáll, s ekkortól akár messzebbre is mehetsz. Mrekon professzor udvariasan üzen, hogy nem kaphatná-e vissza leglaább rövid időkre az egyik asszisztensét, így hát akár oda is visszaállhatsz dologzni.

Közben egy meglepő hír érkezik a városból. Jadurt beidézték egy meghallgatásra. Mikor nem érted pontosan, mti is jelent, Ergon elmagyarázza neked.
- A város minden tisztviselője, még maga a főpolgármester is kihallgatható a kő segítségével. Úgy tűnik valaki elérte, hogy őt is elővegyék. A meghallgatás témája: a város anyagi helyzete. Nem értem, hogy ennek mi lehet a célja, hisz a város anyagi ehlyzete tán még soha nem volt ilyen jó, mint most. Így aligha találnak rajta fogást ...
Másnap délelőtt van a meghallgatás, s Ergon azzal a meglepő hírrel jön visza, hogy noha a meghallgatás rendben zajlott, s semmi terhelőt nem találtak Jadurral kapcsolatban, ő utána mégis lemondott. A háttérben állítólag családi ügyek húzódnak, de ennél többet senki nem tud.
Másnap Ormond elköszön, mert ő is, és Sedum is elutaznak egy időre. Másnap híre jön, hgoy Jadur is elutazott. Ergon tudni véli, hogy Ormond Jadurnak dolgozott az utóbbi hetekben, tehát a férfiak utazása, és a lemondás összefügghet egymással. Mindenki találgat, de senki nem tud semmi biztosat.

A napok újra telnek, s a város éli a megszokott életét, mint ahogy Ti is. Ebéd után szokás szerint kicsit együtt pihentek. Eden oldalra fordítva, s te miután kiveitted a tányérokat, odabújsz mellé. Ekkor Eden karja megemelkedik, s átölel, a szeme is kinyílik, s rád mosolyog.
- Szia! - suttogja.
Az ölelés még erőtlen, a hang is gyengécske, de a javulás hihetetlen mérétékű, ha azt veszed, hogy délelőtt még az ujjai éleszgetésénél tartottatok.

Egyre egyértelműbben jelzi hogy érzékel. Boldoggá tesz minden apró kis jel hang vagy mozdulat.
Nagyokat nevetek a közvetített zsörtölődéseken.
Egyre messzebb óvakodom a szobánktól. Az egyik maszázzsal töltött délelőtt és egy kiadós ebéd után Eden elalszik. Ezt az időszakot használom ki és elmegyek a könyvtárba. Élvezem az iskola zsongását a könyvtár illatát a könyvek sokaságát.
Kikérek két verses kötetet és náhány kis könyvet melyben rövid mókás történetek vannak.
Délutánonként felolvasok Edennek.
Megpróbálom rávenni hogy kommunikáljon velem apró jelekkel. tetszik nem tetszik..vagyis igen nem... Eldöntendő kérdésekkel próbálok beszélni hozzá.
Vagy mellé heveredem s a kezével játszom. Csiklandozom a tenyerét s megfogom az ujjait miközben beszélek róluk hogy érezze tudja melyik melyik. Gyermekversikékkel bosszantom..
Rávenném hogy mozdítsa meg... hogy a figyelmét oda összpontosítsa.
Vagy lekvárt mézet hozok neki s játékosan az ajkára kenem.
Aztán néha felültetem. A fejét is kényelmesen kipárnázva. Feltolom a lábait. S mellé heveredve a kezébe fogok egy egy színesceruzát s lapokra tájakat rajzolunk közösen úgy hogy vezetem a kezét. S játszi mód amit rajzolunk arról mesélek közben valamit. Vagy épp ha a vers olyan akkor rajzolás közben odamondom hozzá a megfelelő sort.
A rajzok olyanok mintha Amy rajzolta volna de engem nem érdekel ha Eden mosolyog közben.
Ha elfárad igyekszem kényelembe helyezni s magára hagyom hogy nyugodtan aludjon. Ilyenkor segítek a nővéreknek ahol kell.

- Meg kell találnod az egyensúlyt! Azt a szűk határt a biztatás és a nyaggatás között, a még élénkítő, és már fárasztó leterheltség határát! S nagyon kímélni, se nagyon kínozni nem jó. De ha így halad egy idő után úgyis tudja majd jelezni, hogy mikor elég ... vagy csak simán belealszik ...

Ahogy Edenhez bújsz, s megfenyegeted, a mosoly még szélesebb lesz.
- Mmmhhhmmmmm ... - valami ilyesmi hangot hallat, ami talán egy "ühüm" akart lenni, s feléd fordítja a fejét, nagoyn kicsit, nagyon lassan. Nagyokat szuszog, talán az illatod az, ami most fotnos neki, s azátn a szuszogás egyre halkul: elalszik.

A következő pár nap maszírozással, pancsolással, énekelgetéssel, etetéssel telik. Eden nem sokat mozog magától, de egyre többet van magánál. Ormond néha benéz, s akkor "beszélgettek".
"A maszírozás jó, mert különben nem érzem rendesen a kezem és a lábam. Maszírozás után jobban tudom, mit is akarok mozgatni és hol van."
"Olvássál nekem történeteket, és verseket!"
"Tessék magaddal is törődni, ne csak velem!"
Ilyesmik érkeznek Ormondon keresztül odabentről.
Eden inetelktusára jellemző, hogy szinte semmit nem kell neki elmodnani az elmúlt napkból, mert a halott apró foszlányokból, elejtett szavakból, érzetekből mindent összerakott azon kevés időpillanatokban, amikor magánál volt. S ő is edzi magát.
"Verseket mondok magamban, amiket megtanultam régen, vagy megfigyelem, hogy meddig tudok elszámolni. Sajnos néha elfelejtem közben, hogy mit is csinálok, s nem emlékszem, mi volt az utolsó szám."