Útkeresés

Arra figyelsz fel, hogy két lábat látsz, a padnál, ahogy lehajtott fejjel sírdogálsz. Ahogy felpillantasz, először csak egy fehér valamit látsz magad előtt, de aztán rájössz, hogy valaki egy fehér zsebkendőt nyújt feléd. Maga a teremtmény a csípődig sem ér, egy manólegény, még így is, hogy ülsz, felfelé kell emelnie a kezét, hogy odaadhassa a zsebkendőjét, ami második ránézésre már nem is annyira patyolattiszta, nem hófehér, kicsit inkább szürkésbe hajlik, de kétségtelenül zsebkendő.
- Ugyan, ne itasd már az egereket! Tessék!
A haja göndör, vörös, az arca pirospozsgás, a szeme fekete gombszem. KIcsit emlékezetet Trenk úrra, bár lehet, csak a manók jellegzetességei ütköznek ki rajta is ugyanúgy.

A hír úgy ér mintha jeges vízbe dobtak volna. Számítottam a nyugtatására a tanácsára...
- Köszönöm - mondom tétován. Azt sem tudom hogy kerülök ki az iskola kapuján. A nap süt az idő kellemes ám belül tökéletes káosz uralkodik. A lábam visz valamerre s a folyó az ami hív. Ösztönösen indulok el a part felé. Most van az első olyan nap mikor egyedül vagyok s nincs veszély rohanás félelem fájdalom hideg .... csak a bizonytalanság.
S most hogyan tovább ? Ki mondja meg mit tegyek ?
A parton egy üres padra ülök. Fordítva mint ahogy illene. A lábam a támla és az ülőke közt. A karjaimra fektetem az állam s a támla tetejéről meresztem a szemem a folyó hullámaira. Kevesen sétálnak ezen a környéken a nyugalom a csend az ami a gondolatokat elindítja.
A karomra hajtom a homlokom és egészen mélyről jövően halkan felsírok.... Utat engedek mindannak aminek útközben nem lehetett mert erősnek kellett lennünk ... mert tartani kellett a másikban a lelket...
De most egyedül vagyok s senkinek sem kell látnia hogy Lilian Valmorna mennyire nem volt bátor az erdőben s a z egész út során....

Az ápolók kedvesek, s kérdés nélkül is közlik, hogy mind Eden, mind Emili jól van, úgy tűnik ennyivel megúsztátok a dolgot, senki nem fog már ágynak esni. Ennek ellenére figyelni kell mindenkinek az étkezésére, s még a következő napokban pihenjetek többet, mint szokásos. Amúgy minden rendben, s nyugodtan visszatérhettek szokásos tevékenységeitekhez.
Az útat már gondolkodás nélkül teszed meg, már ami az utcákat és fordulókat illeti. Az iskolához érve a már ismerős nevelők fogadnak, de Liliana nincs ott.
- Tegnap délelőtt kapott egy hírt, ami után összecsomagolt, s elutazott. Azt mondta, pár napig biztos nem jön most. - kapod meg a tájékoztatást.

Zavartan nézek körbe hátha találok egy üzenetet vagy valami arra utaló nyomot hogy hova mehetett Eden. Eszembejut Emili akit tegnap délután fektettem le aludni hogy majd együtt vacsorázunk fürdünk és ha ő elaludt akkor Edennel el akartunk menni valahová...azt hiszem.
Nyújtózkodom egy nagyot és felkelek. Az ápolók a kérdésemre elmondják hogy ők ketten elmentek valahova. Felszalad a szemöldököm de ahogy Edent ismerem csak nem akart felkelteni s elvitte magával Emilit valahova hogy ő se zavarhasson fel. Örülök is meg nem is a fejleményeknek. Kicsit fáj a szívem hogy Emili ennyire önálló és talán nincs is szüksége rám...
Elmegyek fürödni. lmerülök egy dézsa vízben. Azon gondolkodom mit tenne Anya a helyemben. Hogyan is irányíthatnék egy lányt aki valahol legbelül pontosan tudja hogy akar csak még azt nem tudja mit. S ha megtalálta akkor teljes szívvel fogja követni a késztetést.

Eden ma fogja eldönteni mit is akar tenni a jövőben. Néha olyan de olyan komoly és megfontolt hogy megijedek tőle..máskor meg mint tegnap este is. Bár én szívesen szundikáltam volna ő bezzeg nem. A saját gondjai hirtelen váltottak játékba s meglepett hogy ennyre felszabadult is tud lenni. A szeme izzott az ajka forró volt a szívem hevesen vert és tudtam mit akart...a testem válaszolt ...
S bár a víz meleg megborzongat még most is a lehetőség. Engedhettem volna. Ám nem így nem futó kalandként akarom megélni. Anya mesélte hogy a férfiak lángolnak égnek s kialszanak ha a nő megadja amit akarnak s aztán tovább állnak. De Eden más..tudom érzem. Mégis...
Nem tudom megfogalmazni maganak sem mi az ami visszatart attól hogy élvezzem az életet ... Talán ha lenne valami biztos pont egy saját lakrész egy ígéret arra hogy megállapodhatunk és nem kell Jadur pénzét méricskélni hogy vajh mire hogyan lesz elég... halkan sóhajtok. S a dézsa peremének támasztom a fejem. Azon töprengek mit tehetek én hogy a döntés az övé legyen. Nem cselekedhet kényszerből csak azért mert szeret nem áldozhat fel mindent...meg kell találni a középutat. Egy halvány terv kezd formálódni bennem.
Gyorsan megfürdöm és öltözködés közben reggelizem. Éhes vagyok de a tennivágyás is hajt. Nem tudok itt üldögélni és várni mit eszelt ki Eden.

Rendet rakok a két szobában összeszedve minden kis holminkat egy székre pakolom hogyha eldől hova is költözöm innét akkor csak fel kelljen kapni.
Az ápolóknak megköszönöm a segítségüket és meghagyom hogyha Eden s a hugom előkerül akkor Liliana asszonynál megtalálnak.
A cipőm sietősen kopog végig a már oly jól ismert útvonalon. Az iskolához sietek és belépek az udvarra. Körbenézek s a jótevőmet keresem..megint mint mindig mikor elakadva nyugtot nem lel a szívem s az eszem...

Edenen látszik, hgoy néha még közbeszólna, helyeselne, vagy ellenvetne, de aztán inkább a közeli jövő kellemes perceire összepontosít. Bebújik veled aí takaró alá, de még egy ideig nem hajlandó aludni a kis komisz, egészen mással foglalkozik: veled. Mivel Mirk tapintatosan gyógyultnak nyilvánította magát, s elvonult ma éjjelre már a saját szobájába aludni, így ebben senki nem is zavarja meg.
Az esti duhajkodás erdménye, hogy nagyot alszol, és mélyet, s másnap reggel, sőt, már nem is anynira reggel arra béredsz, hogy Eden nincs sehol. A napok már magasan járnak. Ha felkelsz, vár a reggelid, de mint kiderül Eden s Emili már reggeliztek, együtt, s elmentek valahová szintén együtt.
Összeesküvést szimatolsz.

Belecsókolok a tenyerébe ha épp átnyúl az arcom felett.
- Eden... - mondom korholóan - Grim mester lám lám máris nő a "gyöp" - kuncogok fel.
- Pont te ne lennél az aki fogja magát és elmegy felfedezni ? Hát mit fogsz tanítani ha nem azt amire te magad is rájöttél és alkalmaztad ? Hát ki jött rá arra hogy a kereső varázshoz nem feltétlen kell szamélyes tárgy vagy tönkreteendő dolog ami az elveszetté volt. - simogatom meg a mellkasát.
- Látod Ergon is velünk jött s ki más tehetne ilyet mint akinek már van tapasztalata ? S milyen közkedvelt tanár leszel kedvesem...hiszen a legtehetségesebb diákod akár velünk is jöhet. - izzítom benne a jövőt..az egyik lehetségest.
- S ha iskolaidőben nem is akkor majd a nyáridőt csavarogjuk át és lesz neked csicsergés meg verejtékezés ... - csókolok a nyakába.
- Légy csak tanár ... tekintély tudás ...s hidd el egy egy felfedezni valóhoz több támogatót kapsz mint egyszerű kalandor hisz amit találsz azt a város fogja hasznosítani. - elfészkelődöm a vállán.
- Tegyél félre Jadur pénzéből mert venned kell nekem egy másik lábbelit ami kibírja a hegyet völgyet. Meg egy csomó vászonzsákot pici üveget fiolát tégelyt miegymást...hogy mig te a nagy felfedezéseket műveled épp addig én új növényeket keresgélhessek. Persze csak látótávolságban... - szusszanok a nyakába.
- S ha nincs más kételyed akkor ölelj át és aludj kicsit mert lázasan biztos nem engedlek felfedező útra... - mondom kedvesen de határozottan.
Lenyúlva magunkra húzom a takarót.....

Eden csodálkozva néz rád, csillogó szemmel hallgat, míg beszélsz, s nem tiltakozik a szelíd erőszak ellen sem, bár kicsit prüszköl a hajadtól. Megváraj míg kimondasz midnent, ami benned felgyűlt, s aztána hogy mellébújsz átkarol, s óvatsoan cirógat, majd ő is beszélni kezd.
- Szóval úgy véled ideje felnőni? Lehet. De nem csak erről van szó. Mindig kalandokra vágytam, hogy majd én, Eden Grim elmegyek ide, felfedezem azt, megtalálom, kikutatom ... érted, ugye? Titkok, rejtélyek, izgalmak ... S a tanítás az nem ilyen. Egy helyben ülsz, és begyöpösödsz. Persze sem Ergon sem Sissimor nem mondható, hogy begyöpösödött volna, de n mégis azt érzem, hogy velem megtörténhetne, mert ... mert esetleg unnám. S ott van ez a kaland, amit végigéltünk, s ez a másik nagy tanulság. Tudod, amikor az ember álmodozik felfedezésekről, akkor mindig süt a nap, és csicseregnek a madarak. Nem esik, és nem fagyoskodsz. Igen, nagyon tanulságos volt, s most azt sem tudom, hogy meg akarom-e valósítani én azt az álmot, vagy valóban búcsúzzak el tőle a gyerekkorral együtt? Szóval most tétován toporgok.

Szorosan ölelem. Felé fordulok. S a tenyeremmel megsimogatom az arcát s nem is veszem el a kezem onnan.
- Felugrottál a hajóra... - mondom mosolyogva. - a hajó sodródik az árral ... s vagy hagyod hogy a hullámok hánykoljanak vagy evezőt ragadsz ahogy már eddig is tetted. - simítom az orrom hegyét az övéhez.
- Hányszor néztél rám rosszallóan mikor úgy viselkedtem mint egy gyerek ... s mégis felelősséget vállaltál értem s Emilit is félted érzem. Valaki azt kérdezte bánnám e ha én lennék az oka annak ami veled történik s bevallom hosszú órákat töprengtem mennyire akarok én lenni az a valaki aki felborítja az életed... - nézek rá elgondolkodva.
- Szeretlek nem tudok másmilyen lenni - mosolygok rá - vége a léha életmódnak s ezt TE magad döntötted el még azelőtt hogy Emiliért indultunk volna. S ha valóban ezt akarod akkor minden más lesz mint eddig de én melletted maradok ... - nézek rá komolyan. Aztán hirtelen leborítom az ágyra s fölé támaszkodom.. a hajam sátorként borul az arca köré - s addig kuszálom amig a végén úgy nem érzed hogy ki sem találsz belöle nélkülem - lehajolva megcsókolom.
- Nem lesz semmi baj csak fogadd el ami jön ... taníts ... menni fog - mosolygok rá. - Ha elfáradsz eltévedsz kinyúlsz és megérinthetsz s megvédelek. - mellé fordulva a plafonra nézek...
- Brrrrr...Eden ne hagyd - nevetek fel halkan - nem akarom hogy megkomolyodj mert te is azt akartad hogy élvezzem a napfényt...
Hirtelen könyökölök fel mellette.
- Mennyit kérsz egy órárt tanár úr ? - kérdezem mókázva. - Engedmény részletfizetés ? ...Szívesen beülnék és csak hallgatnálak ahogy mesélsz s a szavaid értelme ha akarom ha nem megfog s nem felejtem el a lényeget... - nézek rá szeretettel.
- Szokd csak meg szivem .... Grim mester ...- ragyogó szemmel nézek rá - vállald csak el menni fog érzem. - finoman megcsókolom.
- Baj lenne ha itt szundikálnék veled kicsit ? Ha Emili felébred megtalál majd. - sóhajtom fáradtan. Még mindig bennem van az erdei viharos átkelés minden kis mozdulatának kínja.

Eden a csapat kérdésére csak legyint, de azonnal nem válaszol. Látszik, hogy elgondolkodik a dolgokon, s megrágja magában a kérdést. Mikor hozzábújsz, akkor kezd neki.
- Ehhh ... annyira jól vagyok, tegyek egy sétát nappal a városban, de annyira még nem, hogy késő hajnalig dorbézoljak a többiekkel. Azon kívül ennyire nem kell nagy dobra verni, hogy megjöttünk. Most egy pár hétig inkább csak csendesen ... Amíg az a támadás meg nem valósul. Reménykedem, hogy Herk valahogy kézre kerül újra, s akkor nyugtunk lesz. Tudod, most a nágák azt hiszik, hogy meghaltunk, ha még keresnek. Ha most feltűnő nagyvilági éltet élünk a városban,a nnak íhre megy, hogy annyira mégsem vagyok én halott. Herk itt a városban megszökött, s megtalált minket név szerint. Biztos, hogy van itt valaki, aki segített neki. Ezt lehet meg kellene beszélni a városőrséggel is. A kalózok nem ténykedhetnének ennyire sikeresen a környéken, ha nem lennének beépített embereik itt-ott ...
Elmereng.
- Lehet valóban jó ötlet lenne neked itt dolgozni a Tudás Házában. De nem hiszem, hogy a munkakör, amit kitaláltál megfelelően tükrözné az értékeidet, s ráadásul sem a pénzügyekben, sem a városban nem ismered ki magad. Azonban ... meg kellene kérdezni a herbalsiztika, és növénytan oktatókat, nincs-e valami munka ... Elvégre a növényeket elég jól ismered. Nekik jó lennél segédnek. Erre holnap rákérdezünk.
Aztán feléd fordul, s elmosolyodik.
- Szóval azt mondod jó tanár lenne belőlem? Ezen gondolkdom, mióta megemlítetted. De én nem szeretek tanítani. Valakinek, akit szeretek, szívesen magyarázok. Igaz, lehet a diákjaimat is megszeretném valamilyen szinten ... Nem tudom. Olyan bizonytalan vagyok ebben az ügyben!
Átölel, de most ő az, aki bújik, aki egy kis támaszt vár. Érzed, valóban nem biztos magában ezen a téren, fél tőle. De talán nem is a tanítástól, hanem a komoly munkába állástól. Onnantól nem diák, hanem felnőtt. Ez egy választóvonal, s ő ezt érzi, bár talán tudni nem is tudja, hogy mitől tart.
- Igen, azt hiszem meg kéne szökni ... - sóhajt egy nagyot, s pontosan érzed, hogy nem csak a mai estére gondol, ő elszökne most innen Nyírszigetről is talán, bár imád itt élni. Letett valamit az asztalra, s most már ennél kevesebbet nem tehet le soha, s ez meg elég sok volt elsőre.

- Hadvezér az rendben...dehogy sárkány - csóválom meg a fejem gondterhelten - azt hiszem beszélnem kell a fehérköppenyesekkel hogy nem hogy duplán de a duplát is triplán látod s meg is toldod eggyel... - sóhajtok aggódva. - Hát hol van nekem hét fejem ? - kérdezem értetlen. Szembefordulok vele s a két kezét megfogva az arcomra simítom.
- Látod ? azaz nem az nem jó mert ugye rosszul látsz...érzed ? - kérdezem kíváncsiságot játszva. - Érzed hogy csak EGY fejem van ? Különben is ha hét lennne már belesüketültél volna a hangzavarba s megőrjítettelek volna...- eltöprengek - de lehet így is sikerült s ezért látsz hetet ? Mindegy ide orvos kell meg gyógyfű kazlak...s tavasz lesz mire kigyógyulsz... - lemondóan legyintek - lőttek az esti kalandnak.... - boldog vagyok hogy velem van s velem akar lenni s nem a társai társaságát keresi.

- Jut eszembe nem hiányzol a csapatnak ? akikkel együtt varázsolgattok az udvaron, biztos örömmel megropogtatnának hogy éppségben vagy - mosolyodom el.

Rosszallóan nézem hogy milyen nehezen megy fel a lépcsőn.
- S csavarogni akarsz éjjel - dünnyögöm.
Az ispotályba érve lefektetem Emilit szundikálni. Majd keresek egy ápolót és kérek tőle krémet Eden térdére. Bemegyek hozzá s finom de határozott mozdulatokkal beledörzsölöm símogatom a térde körüli bőrbe. Élvezem hogy hozzáérhetek hogy simogathatom s segíthetek a fájdalmat enyhíteni.
Ergon Eden ágyán üldögélve talál. Nem menekülök el mint délelőtt.
A tanár tekintetét látva megérzem hogy tudja miért vállalná Eden.
- Ergon mester ... arról is beszélgettünk Edennel hogy ebben a szemeszterben értelmetlen lenne elkezdenem a tanulást, de nem akarok az ő és az iskola nyakán élni tavaszig vagy amig olyan tanítás indul amiben szívesen részt vennék. - komolyan nézek rá.

- Mennyi az esélyem arra hogy pénzt keressek azzal hogy a tanárok segítségéül szegődöm. Így míg Eden tanít vagy az óráira készül én is hasznos lennék és ha már...együtt lakunk akkor kettőnk keresete elég lenne hogy megéljünk. - kérdezem teljesen komolyan.
- Szívesen másolok rajzolok vagy bármi mást ami segítség... - ajánlom fel amit tudok amiről sejtem itt hasznos lehet.
Mikor a mester elmegy finoman megcsókolom Edent.
- Ergon örülne neked gondolom több ideje maradna kutatni .. így mondjátok ugye ? - kérdezem mosolyogva aztán elkomolyodom. - Persze szétvetne a büszkeség hogy a kedvesem tanít és azért tanít mert megérett rá de csak akkor tedd ha szívesen tennéd ... ne miattunk.. magad miatt...kérlek - simulok hozzá.

- Persze neked kedvesem előjogaid lennének a kézírásomra ha jegyzetek kellenek a könyvtári anyagból vagy rendezettebben szeretnél látni valamit nem csak papírfecniken szanaszét az okos gondolataidat ahogy a szobádban láttam. S tudod mit nem kérek mást mint oldalanként egy csók s kötegenként egy együtt töltött estét. Nos ? - nézek rá kajánul.

- Tökéletes, én hadvezér sárkányom! - bólint Eden.
Több szót erre nem is vesztegettek. A délután kellemesen telik, s szinte el sem hiszitek, hogy tegnap ilyenkor még a sarat tapostátok.
Eden jól van, de néha meg-megborzong. Ez nem feltétlenül a betegség, lehet az átélt élmények hatása is. Nem szívesen lépcsőzik, a térde még mindig fáj, ott lemarad, Emili messze megelőzi. De különben jó a kedélye, s úgy tűnik nem viselték meg a történtek.
Ergon néz be hozzátok délután, s szó esik Eden munkába állásáról is. Az ispotályban kijelentik, hogy egészségesek vagytok, s holnap reggeltől nem vagytok a betegek között. Eden érzi, hogy hamar kell lépnie, különben neked és Emilinek szobát kell bérelnie. Mégis úgy érzed, nehezen szánja rá magát erre a lépésre.

Hozzá simulok míg Emili nézelődik. Kezei az üvegen. Elképzelem mit szól mindehhez a tulajdonos...
- Szívesen csavargok veled s azt hiszem Emili is megnyugodott már annyira hogy tudja nem hagyom magára annyira hogy megint elvihessék - sóhajtok fel. Majd a homlokára teszem a kezem. - A láz mindig estére megy fel.. - jegyzem meg halkan.
- Mit szólnál ha vacsoráig szundítanánk egyet ...vacsora után vagy előtt én megfürdök Emilivel eszünk ... ágyba dugom és aztán megszökünk.... - nézek fel rá kissé kifacsart nyakkal.

- Nos, akkor ez az egyik lehetőség. Más még nem jutott az eszembe, de gondolkodni fogok rajta. - bólint Eden.
Emili megáll bambulni egy kirakat előtt, amiben mindenféle ékszeek vannak.
- De ez a mai estét nem oldja meg, s a holnapit sem még valószínűleg. - teszi hozzá Eden, miközben Emilit nézi. - A fehérköpenyes városőr kommandó ellenőrzáse alatt maradunk éjszakára, vagy esetleg van kedved egy kis kalandhoz? - néz rád merészen. - Persze szívemre nem venném, ha emiatt a gardedámunk nem lenne elég kipihent holnap reggel, úgyhogy őt nem muszály hoznod ... - teszi hozzá pislogva, s reméli, hogy érted a célzást, s nem láncoltad magad teljesen Emilihez.

Eden gondolata megfog.
- Úgy is van .. te jó tanár vagy Eden. Türelmesen és világosan magyarázol. S tudod mit? Ha nekem nem hiszel higgy Sissimornak. - mosolyodom el - Még mikor nála és Jadurnál jártam s elmeséltem s lerajzoltam amit kitaláltunk Sissimor tett egy kedves megjegyzést. Valami olyasmit mondott hogy bár nem vagyok varázsló mégis milyen érthetően adtam elő amit a teleportról meg a háromszögelésről hallottam. S ez nem másnak az érdeme mint a tied. - mondom neki komolyan.
- csak gondolj bele mit érhetsz el azokkal akik még értik is néha amiről beszélniük kell - nevetek fel halkan.
- S ha valóban szívesen laknál velünk akkor elfogadom a felkérést és rendben tartom a szobád. Persze ez csak a ruhádra a porra és az egyéb rendetlenségre vonatkozna. S a könyveidhez jegyzeteidhez csak akkor nyúlnék ha biztosan van helyük s nem dühít a dolog hogy a rendben mindig keresni kell valamit míg a káosz oly rendezettnek tűnik a szobádban - cukkolom kedvesen.
- S még valami eszembe jutott arról amit mondtál....- fogok bele óvatosan a tervembe.
- A tanárok lakrészében laknánk. Mit szólnál ha nem a városban keresnék munkát hanem a tanárok munkáját segíteném afféle lótifuti hozdd ide rakd oda s persze nem zavar ha a személyes dolgaikat is el kell intéznem...ugyanúgy mint nálad..takarítanék bevásárolnék meg csupa olyasmit tennék ami kényelmi dolog. S közben megismerném az iskolát és felszedhetnék némi alaptudást is mire a szemeszter kezdetére kerülne sor. Szerintem a tanárok sem haragszanának meg ha néha kérdeznék valamit ha a könyvtári anyagot nem értem. Talán még irányítanának is.... Az elcsent tudás magántanár megfzetése nélkül. - adom vissza neki az erszényt kis mosollyal.

Eden fizet, majd megbabonázva figyeli, ahogy a pénzeszacskó a te kezedben állapodik meg.
- Hmmm ... - pillant rád, amolyan "nagyvadat látok" pillantással. - Szóval szobabérlás és magántanár? Sok van benne, de így hamar el fog fogyni, azt megmondom. Ami a kollégiumban lakást illeti, egyik lehetőség, hogy beállok oktatónak, Ergon régóta nyúz, hogy tegyen meg. Én mindig vonakodtam, mert sajálnám szegény diákokat, hgoy egy ilyen hebehurgya frátertől kell bármit is megtanulniuk. De amennyiben ezen tőlteszem magam, s oktatok, akkor jogosult vagyok egy nagyobb lakrészre a kollégium tanári szárnyában. Ott elférhetnénk. Cska azt nem tudom milyen jogcímen költöztesselek be benneteket. - elgondolkodik, s látod, hogy valami heccelésen töri a fejét már emgint. - Házvezetőnő? - kérdi olyan hangsúllyal, mint akinek valami isteni jó ötlete támadt.
Emili megrázza a fejét.
- És mér kell egy mágusnak két házvezetőnő? Annyira rendetlen vagy?
- Tulajdonképpen, most hogy mondod, igen, erről a nővéred már tudna mesélni. - bólint Eden komolyan.
Visszafelé ballagtok a kis utcákon, s élvezitek az őszi jó időt.

- Van pénzünk hogy kifizessünk egy szobát a kollégiumban. - suttogom vissza s belemerülök a következő csókba.
Sütievés közben nézek rá.
- A szoba ügyét valóban meg kell oldanunk. Emili remekül van - nézek a hugomra - különben nem fért volna el benne az elterelő málnás után még a nagy tálból is néhány jókora falat. - mondom játékos korholással.
- De nem lesz ám minden nap édesálom pite meg csurgatott szilvaszörpös almafelfújt - mondom szigorúságot tettetve.
- Vagyis egy szó mint száz ha nem vagyunk beiratkozott diákok akkor nem lakhatunk odaben ? S nem lehet kimagyarázni hogy mégis csak most az egyszer hisz amint lehet beiratkozunk ? - nézek Edenre mosolyogva.
- Vagy tudod mit ? Sosem volt olyan hogy valaki magántanítvány lett volna s ezena jogon bent élhessen az iskola területén ? Hiszen már tudommit akarok csinálni s azt hiszem ha megtalálod a megfelelő tanárt nem fogok szégyent hozni a fejedre. - próbálom rávenni Edent hogy valahogy mégis csak tanulhassak.
Megvárom hogy fizessen majd elcsenem az ujjai közül az erszényt. Anélkül hogy kiborítanám felmérem mennyi lehet még benne.
A séta közben is érzem hogy szívesen szundikálnék én is egyet. Azon gondolkodom szótlan hogyan oldhatnánk meg hogy ezt Eden karjai közt tehessem. A Vulkánvári éjszaka jut eszembe s elmosolyodom.

Eden is tűzbe, jön, bár amúgy is kicsit lázas volt, de még ilyen állaptban is marad a logikus gondolkodás mezején.
- Szerintem hárman már nem férünk el ... - suttogja, mielőtt belemerül egy újabb csókba.
A sütenmények nagyon, nagyon finomak, és fantáziadúsak, és tele vannak gyümölccsel. Kaptok hozzá teát is. MInden nagoyn finom, és nagyon-nagyon teleeszitek magatokat.
Elégedetten pihegtek a székeken, további csókok is fogyasztották a levegőtöket, így valóban van mit kipihenni.
- Viiszamenjünk, vagy sétáljunk még? - kérdi Eden.
- Én kicsit elfáradtam. - feleli Emili kókadtan.
- Akkor vissza. - bólint Eden.
Lehet neki sem fog ártani némi ágynyugalom még.

Csak kapkodom a fejem milyen gyorsan összejátszanak ők ketten hogy Eden elérje amit akar.
Amíg egyezkednek én merészen kiválasztom a ház kétszemélyes specialitását minden jóval. Kíváncsi és egyre éhesebb vagyok. S amíg Jadur pénze tart úgy érzem igazán megérdemeljük a legjobb ellátást.
A lopott csókot visszacsenem rögtön. - Ha minden csókért lesütized senkinek sem fog kelleni egy szárazföldön guruló vizitündér. - suttogom Edennek.
Mosolyogva pillantok Emili hátára. Vagyis a kishugomnem bánja hogy Edennel szeretnék lenni minél többet. Sóhajtva ölelem át Eden derekát és közel csúszok hozzá. A szemébe nézek s új érzések támadnak fel bennem.
- Nem költözünk vissza a kollégiumba ? - kérdezem elfúló hangon. Megijeszt és egyben vonz is ahogy megérint s ahogy néz rám. A szívem hevesen ver s az arcom lángol szinte....

- Na, ne máááá! Én azt hittem Te vagy a sárkány! - lepődik meg Eden a jóslat végén.
Emili az étlapba bújva kuncog, majd kipislog mögüle.
- Én vagyok a gardedám! - veti közbe csúfolódó hangsúllyal. - Tessék jól viselkedni!
Eden rémülten elhúzza a kezét a tiedtől, s megszeppenten pislog Emilire.
- Gardedám kisasszonyt lekenyerezhetem egy nagy adag süteménnyel?
- Természetesen! - feleli Emlili vigyorogva.
Ezután megbeszélik, mi is legyen a süti, s kiegyeznek egy habos-epres-málnás csodában.
- Mielőtt sikítanál, ez még Jadur pénzéből megy. A miénk hiánytalanul megvan. - közli Eden gyorsan, amjd elédtolja az étlapot.
Magának egy mézes-körtés valamit rendel, külön megjegyezve, hogy ő biza tekitnettel van a lábadozására, azért a méz. Amint megjön Emlili sütije, tüntetőleg átül egy másik asztalhoz vele, háttal nektek.
- Na, most akkor ... - mondja Eden, vesz egy nagy levegőt, s átcsusszan szorosan melléd, a rögtön lop egy csókot is.

Olyan pillantással nézek rá hogy abban minden benne van. Miszerint borzasztónak tartom hogy nem lehetnek titkaim előtte.
Mikor köhécselni kezd hozzásimulok s a lépteim az övéihez igazítom.
- Ágynyugalomra ítéllek s ha nem is egy hétre de az biztos hogy pár napra - mondom szigorúan majd megcsókolom az arcát.
- Még nem vagy egészen jól azt tudod - mondom halkan s valóban komolyan. Melegebbnek érezve a bőrét mint az szokott lenni.
Lilianáról mesél és eszembejutnak a kis titkok amelyekre a hölgy csak utalt de nem mesélt el. Szívesen segítenék neki ha tudnám hogy szeretné. De az utalásai olyanok hogy szerinte ennek így kell lennie bármi történt is.

A kis vendéglőbe lépve mélyen leszívom az illatot. Kíváncsian nézek körbe.
S mikor leülünk Emilinek adom az étlapot.
- Válassz nekem is valami finomat de ne túl drágát mert nem akarok reggelig mosogatni - nézek kis fintorral Edenre.
- Maradt valamennyi pénzünk a kalandból ? - kérdezem a szemébe nézve.
- Beszéltél Ergon mesterrel ? Meddig hagy hogy lógjál a tankönyvek mellől ? Sejtem ma még engedéllyel teszed de holnaptól tanulnod kell.. - mosolygok rá és az asztal felett ráfogok a kezére s játékosan kiforgatom hogy a tenyere legyen felül.
- Gordzsera nem csak átkot szór ám ... - nézek rá huncut mód. Végig húzom az ujjam a tenyerében és lehunyom a szemem.
- Uhhhh...a jövője nagyon zavaros fiatal barátom...lááátok egy sárkányt ... egy rémületes kincsén kuporgó szörnyet ... hallom a hangját a senki sem látta de mindenki retteg tőle rémnek .....és oh jaj ezt ne .. - játszom a rémültet és hátra hőkölök - nem is tudom hogyan is mondhatnám el... - sóhajtok tragikusan - látok .... látok nem...nem mondhatom el - csukom össze az ujjait s tolom el a kezét. - Ám mégis hisz tudnia ismernie kell a legrosszabbat. - nézek rá szánakozó tekintettel. - Látok az életében valakit aki rengeteg gondot okoz majd önnek és ha véletlenül mégis meglátja akkor a saját érdekében fusson szaladjon míg a világ másik végére nem ér. - a két kezem a halántékomra szorítom és erőlködő arckifejezért vágok.. - a neve ... a neve oh ez rettenetes .. - jajdulok fel.
- A neve Lilian Valm.... ki sem merem mondani. - sóhajtok és elnyúlok az asztalon teátrálisan megjátszva a rettenetesen kimerültet. Csak onnan pislogok fel Edenre.

- Sejtetem, hogy ez a "csak teát kérek", megint csak egy hangulat kifejeződése, hogy úgy mondjam. - Eden fintorra húzza az orrát, megint csipkelődik. - szóval olyan hely felé tartunk, ahol nem csak teázni lehet. Lilanának például nincs semmi itteni végezttsége, nem járt soha iskolába, ahogy mi. Mégsem vitatja senki a tudását és felkészültségét. Igazából ... - Eden elbozonytalanodik - Nem tudom, honnan tudja, amit tud, szinte semmit nem tudok róla, hogy hol élt, és mit csinált, mielőtt ideérkezett. De mint látod, emígyen is lehet boldogulni. A könyvtárba biztos bejárhatsz, mert nyilvános. Olvasni lehet, s ami kell, azt pénzért lemásolják.
Amikor magadat javallod, mint orvásságot, azonnal köhécselni kezd, szemében hamiskás fény bújkál.
Befordultok egy utcába, s beléptek egy ajtón. Odabenn kellemes illatok terjengenek, de nem érzed a sülő húsét. Van viszotn alma, fahéj, méz ... ezeket biztosan kiveszed.
- Na, tessék, a hölgyek ízlésének emgfelelően csupa gyümölcs. - mutat körbe Eden, bár itt még csak padok és asztalok látszanak. Leültök, s lám, van étlep is, olyan hangzatos nevekkel, mint "alma krémesre sütve, mézes dióbéléssel", és egyebek.

Eden könnyed hozzáállása az életünkhöz. A tudat hogy csak dolgoznom kell és nem dobnak ki a városból. S Emili hihetetlen könnyedsége megnyugtat. Felkacagok az éleslátásán.
- Lám lám ő az életrevalóbb - csóválom meg a fejem - bár mindig is ilyen volt. Ő merészkedett én meg aggódtam. Ő repült szármyallt én meg azon rágódtam mit tegyek alá hogy puhára essen ha mégis leesne - dünnyögüm játszi borúval.
Mikor Emili felszalad a városfalra és háttal nekünk szemlélődik hirtelen Eden elé lépek és hosszan megcsókolom.
...
Elengedem Eden karját egy percre és hátranyúlva szétbontom a szorosra font copfom. Szanaszét rázom a hajam hadd kapjon bele a szél.
- Pedig szerettem volna ha elmondhatod hogy a kedvesed is tanult nő lesz egyszer..."tudós" ... ahogy Emili benneteket nevez. - nézek rá mosolyogva.
- Ha szemesztert nem is de legalább az alapoknak utána nézhetnék...Ez gondolom nem tilos. - nézek rá lelkesen.
- Ha bejárhatnék a könyvtárba s néha meglátogatnám Liliana asszonyt. S ha kellek segítenék az ispotályban ... azt hiszem sok mindent tanulnék így is - nézek rá kérdőn.
- S ha megint megfázik az uraság legalább felírhatnám magam gyógymódnak s bebújva melengethetnélek. - nevetek fel halkan.
Majd kissé furcsán nézek rá.
- Eden...éhes vagyok - vallom be az igazat. Most hogy megnyugtatott s kiengedett a szorongás minden sokkal jobban tetszik az élet is itt Nyírszigeten.

Eden vigyorog, ahogy téged hallgat.
- Csak ennyi? - kérdi, s először azt hiszed, a Te gondolataidra refelektál, d enem erről van szó. - Több kérdése nincs a kisasszonynak? Egyszerre válaszoljak az összesre vagy jó lesz sorkában is?
Hirtelenmegpöcköli az orrodat heccelésképpen.
- Na, akkor kíváncsi kisasszony. Az hogy mentek vagy maradtok egyedól rátok tartozik, a letelepedéshez nem, kell engedély. Ha meg tudtok élni, senki nem fog elkergetni. Van valami időhatár, amikortól városi polgárnak számítatok ... egy év, vagy három év? Igazából nem tudom. Ennek majd utána kell járni. - megvonja a vállát, látszólag nem rágódik az ügyön.
- Ami a nága települést illeti, valami lesz ... még nem tudom mikor. Felmerültek technikai problémák, amiket ki kell iktatni. Vulkánvárban volt egy másik beszámoló is egy ilyen ostromról, valamivel részletesebb. Azt írják, hogy a nágák sok foglyot megöltek, mire a támadók bejutottak, s ők meg vékony föld alatt alagutakon elszöktek, ha nem is mind, de sok. Úgyhogy a hipp-hopp támadunk nem egy jó megoldás. Kell valami, valószínűleg valami varázslat, ami megoldja a problémákat, s nagyon csendben kell előkészíteni, hogy nehogy megneszeljék, mert akkor akár le is költözhetnek onnan, mire elindulunk. Szóval most mindenki végiggondolja, milyen megoldásokat tud, s pár nap múlva újra összeülnek az ügyben.
Olyan környékre tévedtek, ahol még nem voltatok. Pontosabban biztos nem tévedtek, hisz Eden szemlétomsát tudja merre mentek. Emili minden magasabb ponton körbekémlel, a városfalra felcaplat, hogy láthassa a várost egyben, szóval lassan haladtok a cél felé, bármi legyen is az.
- Ami kettőtöket illeti, ha itt akartok letelepedni, valóban azt ajánlom, hogy keressetek valami munkát! Majd segítek. Szokjátok meg a városi életet! Az őszi szemeszterek már javában folynak, megint vesztettünk amjd két hetet belőlük, s már amúgy is később érkeztünk. Most bekapcsolódni bármi oktatásba már nehéz lenne. A pénzkereset pedig garantálja, hogy amikor kezdődik a következő kurzus, akkor csak a tanulással foglalkozzatok.
Emili látszólag nem figyel, de most odajön.
- Még nem tudom, mit szeretnék tanulni. Elébb azt kellene megtanulnom, hogy mi mindent lehet tanulni. - szól közbe. - Ha kiszabadítják a többi gyerekeket, ők is ide kerülnek? - fordul Edenhez.
- Nem tudom. Lehet, hogy inkább vissza a szüleikhez.
- És akinek nincs?
- Nos, az lehet, hgoy ide, s lehet, hogy Vulkánvárba, vagy az elfekhez ... ahol neki a legjobb lesz, azt hiszem ...
- Jó. - bólint, s elszalad.

Mosolyogva nézek fel Edenre.
- Sétáljunk - állok fel - azokon a kedves kis girbegurba utcákon a sok kis varázslatos üzlet előtt. Hadd ismerje meg Emili az utcákat is... - karolok bele a kedvesembe.
- Mesélsz ?- Emilit figyelem merre bóklászik. Ha megáll valamit megcsodálni akkor lassítok Edennel.
- Mit döntöttek ? Maradhatunk vagy menjünk ...haza ....- borul el a tekintetem - Láposrévbe ? - kérdezem aggódva.
- S ti ? Mi lesz az ott maradt gyerekekkel a nága területtel...? Hadsereget indítanak ? Számít rátok is Sissimor ? (ugye nem..) - érdeklődve kérdezem. Próbálom az érzelmeimet a háttérben tartani.
- Nem vagyok éhes ... de egy teát elszürcsölnék s Emilinek sokat kellene pótolnia. Ki tudja mit evett mióta... - csak sóhajtok.
- Tizennégy éves ... ha taníttatni akarnám merre induljak ? A kora miatt hol kezdhetné ? Liliana asszonynál vagy a Tudás Házában ? Amúgy roppant eszes kislány gyorsan ragad rá minden tudás s érdeklődő is. Szerencsére nem törte össze nagyon hogy elrabolták. - csacsogok zavarodottan.
- Majd legfeljebb elmegyek mutatványosnak vagy beállok mosogatni a fogadóba s hogy kifizethessem a tandíját. - töprengek pörgő gondolatokkal.
- S bőven elég nekünk kettőnknek is egy kis olcsó szállás egy szobácska valahol ... s ha nem kellek a fogadóban akkor kimehetek a piacra is vagy valamelyik üzletbe kisegíteni...legalább megismerem a város lakosságát... - könnyedén csacsogva menekülök a szavak mögé. Vég nélkül tervezek fejtegetem a jövőt s kerülgetem a dolgot hogy mennyire szeretném tudni mit gondol Eden kettőnkről ő hogyan képzeli..hisz vége a kalandnak s rettegek attól hogy ...hogy ...ennyi volt.

Talán egy órája lehettek kint, amikor Eden jelenik meg, láthatólag titeket, vagy téged keres.
- Á, szóval itt vagytok! Én is elszabadultam. Hogyan tovább? Ebéd valahol a városban? Egy kis séta?
Felszabadult, jókedvű. Most látod, hogy a meghallgatás azért minden bizonnyal feszélyezte.
- Elmehetünk ugyanoda, ahol a múltkor vacsoráztunk, vagy mutathatok egy új helyet.
Emilire pillant, akin Te látod, hogy menne is meg nem is, távolabb áll meg Edentől, és kedvesen, de tartózkodóan mosolyog rá.
- Tetszik a város? - kérdi Eden.
- Innen föntről minden nagyon szép.
- Lentebbről is szép. A legszebb hely, ahol valaha jártam.
- Hol jártál már? - Emili a viága határait feszegeti.
- Távolrévben, Vulkánvárban, a Keleti Uradalom faluiban, igazából nem sok ... Na, mi legyen? Jöttök?