Útkeresés

Engedelmesen ülök le Ergon mester mellé s nem szólok többet. Akaratlan fogok a kezére ujjaim a kezére fonódnak reményért bíztatásért.
Aggódom vajonmit értem el. A szándék jó volt csak hát....
Még mindig a sámánt figyelem. Felujjong a szívem a hír hallatán hogy mehetünk kísérnek s kenut is kapunk....
S lám az ég is kiderült. Felnézve hálát adok az isteneknek.
Nem merek Edenre nézni. A fiatal elf dühös s vörös a méregtől..egyhamar nem fog elfelejteni.
Mikor a sámán azt mondja hogy Imerdil megsértett volna engem nem Edenre hanem Ergon mesterre nézek hogy igaz e vajon. Amúgy meg nem moccanok a mester mellől pedig szívem szerint már málháznám is fel magam hogy induljunk a folyó felé....

Egy ideig csend van, nagy csend. A sámán csak a fejét csóválja. A fiatal elf feje vörös a méregtől, amikore gy kígyóhoz hasonlítod. A vadászok vezetője szólal meg kimérten.
- Nem figyeltél. Még NEM dötnöttünk. Nincs semmiféle halálraítélt. Ülj le! - az utolsó szót már inkább csak morranja.
Ergon nyúl a kezedért, s eleültet maga mellé, aztán Edenre néz. A fiú fúj egy nagyot, aztán végignéz az elfeken egytől egyig.
- Az egész vitának nincs semmi értelme. A nágák nem fognak foglyokat cserélni. Aki belép a nága településre, azt többet nem engedik ki, mert látta belülről. A tieitek már bekerültek. Nem cserélhetők ki. Csak akkor láthatjátok őket viszont, ha az egész települést lerombolja egy katonai erő. Mi most egyetlen lánykáért megyünk, akit még csak oda szállítanak éppen. Lehet van melette több fogoly is, lehet, nekik is szabadulást hoznuk, lehet mi is rajtavesztünk. De nem akarjuk megostromolni a nága falut négyen, ugye sejtitek. Ha a késlekedés miatt Emili a falakon belül kerül már tehetetlenek leszünk. Tovább KELL mennünk.
Az ő keze is ökölben, de nem kezd el tombolni. Ergon szólal meg.
- Mind Nyírszigeten, mind Vulkánvárban van hajlandóság arra, hogy tegyenek valamit, lehet a két város összefog a nágák ellen. Csatlakozzatok, s akkor nagyobb eséllyel lesz sikeres a vállalkozásuk! De ahhoz, hogy a két város meginduljon, nekünk is tennünk kell, ha mi elbukunk, nem fognak megindulni. Ha minket hátráltattok a saját társaitok sírját ássátok.
Elhallgat, s megint nagy csend lesz hosszú ideig.
A sámán és a vadászok vezetője néz egymásra hosszan, mintha némán beszélgetnének. Végül a sámán áll fel újra.
- Jól van. A Ti megoldásotok kétségtelenül több sikerrel kecsegtet, látszik, hogy már volt időtök átgondolni a helyzetet. Döntöttem, továbbmehettek. Két vadász elkísér benneteket a patakig, s ott kaptok egy kenut, hogy könnyebb legyen az utatok lefelé. Én követségben indulok Vulkánvárba, hogy megtudakoljam, mi a helyzet a támadással. Imerdil, Te engem fogsz elkísérni.
- De az a nő megsértett minket! - tiltakozik a fiatal elf.
- S saját bevallásod szerint tegnap Te mondtál sértő szavakat róla. Nem kellett volna meggyógyítani az orrod, akkor talán még emlékeznél rá! - szól közbe a vadászok vezetője. - Még valakinek van ellenvetése?
Néma csend, senki nem szól, nem is mozdul.

Egy dió kifogni látszik rajtam, s nem enged a belsejéhez jutni. Az erőm kevésnek bizonyul, az ügyeskedésem nem segít. Mégsem adom fel...
Feláll a két elf és középre terelnek bennünket, hogy halljuk miképp döntöttek a továbbhaladásunk ügyében.
Az utolsó dió a kezemben maradt s most ezt forgatom morzsolgatom.
A sámán int s Eden lenyugszik...vagy csak megbabonázta valahogy.
Amit mond az viszont letaglózó, s bár hideg van az élet is megfagy bennem, mikor felfogom mire készülnek. Az indulat lassan, majd elsöprő erővel tör fel bennem, s a markomban szorongatott dió roppan és összetörik. Az egyik piciny, ám éles éles héjdarabka felhasítja a tenyerem, s a fájdalom magamhoz térít. Ránézek a kezemre, s egy kis vékony vöröslő csík mentén pár csepp vér kiserken, és beszennyezi a dió héját. A látvány elég hogy döntésre jussak.

Ergon mesterre nézek.
- Bocsássa meg nekem....- kérem halkan s pár lépéssel közelebb mennék a sámánhoz.
- Az én nevem Lilian Valmorna s a láposrévi kicsiny világomból léptem ki...EGYEDÜL hogy elinduljak megmenteni egy családtagomat....

Ha bárki visszafogna finoman de határozottan eltolnám a kezet

...Te most halálraítéltél...s azt hiszem mindenkinek van joga legalább egy utolsót szólni. - mondom bátran.

- Nem vagyok elf, s nem is vagyok a kis csapatunk semmiféle hatalmi vagy előjoggal felruházott tagja, de kérlek nézd el, hogy bár tisztelettel fordulok feléd, mégis talán vétek a szólásjog ellen ! Ám megteszem mert csalódtam.. - mondom higgadtan s mindenre elszántan.

- Anyám, Amelia Valmorna miután megmentette két gyermeke életét ott halt meg a tűzben apámmal együtt, mert már nem tudtak kijutni. S anyám lelke megfáradva várja hogy mindkét gyermeke biztonságban folytassa az életét, s addig a körforgásban nem akar részt venni míg ezt nem látja biztosan. - mondom ökölbe szorított kézzel a könnyeimmel is megküzdve.
- S bár világ életükben a jóra a szépre az életszeretetére tanítottak... s igen... ! kinevethettetek, mert a csúzli fegyver s gyengének látszik, halálos is lehet. Egy biztos kézben s éles tekintet birtokában, nem ritkán felér a halált hozó nyilaitokkal ... - pillantok körbe büszkén.
- Mégis..sosem öltem vele.. a kígyót sem, mely a vadkacsáink fiókájára készült lecsapni csak megzavartam, s ő odébb állt...most azt kell látnom hogy a szavatok hazugság. - nyugodtan beszélek s jelzem ha elhallgattatnának hogy nem fejeztem be.

- Ők, a szüleim azt mondták a világ romlik, s egyre rosszabb lesz mert a fiatalok másképp gondolkodnak, s az öregek tanítása kopik míg végül elvész majd. Az elfekről azt tanultam tőlük hogy bátrak igazságosak, s bár keményen védik birtokaikat s az erdő összes élőlényének életét, de megbocsátanak ha valaki azért öl meg egy állatot, mert másképp nem tudott életben maradni. - mély levegőt veszek.

- Hát mégis igaza lenne a szüleimnek s az ifjak ostobasága felülmúlja az öregek bölcsességét ? - próbálom meg a sámánt arra rávenni hogy ne hallgasson az ötleatadóra.
- EGYEDÜL indultam el, mert így kellett lennie...próbáltam bízni a világban, újra kezdeni. Barátokra leltem, akik megosztották velem azt amilyük volt, hogy élni tudjak. S olyasmibe fogtak amihez nem fűződött érdekük. Mögöttem és mellettem állnak, ők hárman s még sokan mások akiket nem láthattok nem ismerhettek. - a sámánra nézek nyitott tiszta tekintettel és nem érdekel ha összes elf ijat is ragad.

- Gyávák vagytok... - mondom halkan lemondóan támadás nélkül csak megállapításként. - Négyen vagyunk fegyverek nélkül. Nekivágtunk az ismeretlennek, hogy megmentsünk egy életet, és esélyt adjunk az összes többinek, akik még veszélyben vannak. ÉN bemutatkoztam s még a nevét sem vállalta fel a vallatóm azt sem tudom ki mond ítéletet felettünk - nézek a sámánra cseppnyi kihívással
- Az erdőtökhöz képest, a hatalmas városok örömmel vették a próbálkozást, s nem néhány törzs bízik bennünk, hanem az említett városok lakosságának adjuk meg azt a reményt, hogy befejezhető lenne az emberkereskedelem, s véget vethetünk a nága fenyegetettségnek !!!!
S ti nyilakkal a hátunkban kényszerítenétek rá, hogy besétáljunk oda ahonnan ha segítenétek talán mindenkit kihozhatnánk. - reszketek a felindultságtól, de tartom magam az eredeti hangszínhez és nyugalom látszatához.
- Arra gondoltál hogy mi csak négyen vagyunk s tőletek nyolc főt vittek el ? Melyik négyre mondasz halálos ítéletet ? Vannak köztetek fontosabbak a másiknál ? Van olyan élet a nyolcból ami már nem kell nektek ? - nézek az ifjú elfre aki kitalálta ezt az egész ostobaságot.
- Ha ezt megteszitek nem vagytok jobbak a nágáknál akiket kivetettek maguk közül a lények, mert csak kártevők s gyilkosok népe ők. Vajon az erdei elfek is csatlakoznak, mert a fiatalok új szokásokat vezetnének be ?- kérdezem a sámánt.

- Tudom titeket nem hatnak meg az érzelmes szavak hisz az erdei lét kegyetlen de akkor nézzük a lényeget ! - az ifjú elfhez fordulok
- Mondd Imerdil mennyit ér egy még alig felnőtt vizitündér élete? Tíz vagy talán esetleg több ...egy tucat aranytallért ? S ezután minden átutazó számíthat rá, hogy amint belép az erdőbe, nem a lény mögötti élet értéket fogod látni hanem a súlyát méricskéled aranyban ? - kérdezem vádlón. Majd szánakozóvá válik a hangom.
- Kérlek nézz bele egy pocsolya vizébe, s ha egy kígyó gyönyörű kecses feje, hideg szempárja s villás nyelve látszik benne, akkor addig fuss mig magad mögött nem hagyod, s már nem hallod a belső éned sziszegését !!! S akkor tán újra elfnek nevezheted magad... !!! - finoman meghajlok a sámán felé. S a továbbiakban összeszorított szájjal és szikrázó szemekkel meredek rá. Bárhogy döntsön nem hátrálok meg.

- Te vagy az, aki ráveheted azt az elfet, hogy eressze le a fegyverét. Főleg, a férfiből van az illető. - pillant rád Ergon, s most először látsz csibészes fényt csillanni a szemében, de csak egy pillanatra.
Eden csak sóhajt egyet, de nem szól.
Odaát csendben ülnek az elfek, s várnak, a sámán kérdez, Mirk válaszol. A kis goblin nyugodtnak látszik, remélhetőleg minden rendben lesz.
Aztán mozgolódás támad, s összegyűltök egy körben, immáron a szabad ég alatt, mivel nem esik, s egyik ponyva alá sem féne be mindenki. Újfent a vezető beszél hozzátok.
- Megbizonyosodtunk arról, mi igaz a történtetekből, s mi nem. Nagy érsze igaz, s a füllentések is csupán a szükség szülte megoldások, megértjük. Nem gyanusítunk már Benneteket azzal, hogy felelősek vagytok a társaink eltűnéséért. Azonban egyik fiatal tagunk javasolt valamit, s ebben az ügyben még nem döntöttünk. - ekkor arra az elfre pillant, akivel Eden összeverekedett.
Eden felhördül, s Ergon vonásai is megkeményednek.
- Megölöm ... - sziszegi Eden, s a kezei ökölbe szorulnak.
A sámán mozdul, s int egyet a botjával, még mielőtt Eden újra kitörhetne, s a fiú nyugton marad, dühe elvész, s ezen amga is meglepetten pilog.
- Nyugodj meg, fiam, még nem döntöttünk, mint hallod. - szól csendesen. Feláll. - Átveszem a szót.
Mindenki feltekint rá, az elfek szemében mély tisztelet.
- Imerdil azt javasolta, hogy ajánljunk fel benneteket a nágáknak cserébe a saját hozzátartozóinkért. Én is szeretném a mieninket viszont látni, de nem mindenáron. Azt véssétek az eszetekbe, mielőtt döntötök, hogy ha ezt tesszük, hasonlatosak leszünk a nágákhoz. Mi is lényekkel fogunk kereskedni.
Elhallgat, s körbetekint a társaságon. Látszik, hogy rajtad és Mirken kívül pár elf sem halotta még a javaslatot. Döbbenet, bizonytalanság, és remény látszika szemükben egyszerre.

Ergon mesterre nézek.
- Tőlem tartanak ? - felhúzott szemöldökkel őszintén csodálkozva nézek rá. - Mit tudhatok én ami legyőzhet egy elfet akinél felhúzott íj van ? - rosszallóan csóválom meg a fejem.
- Remélem gyorsan végeznek ... az eső elállt az idő tisztul a folyó is megnyugszik...s a hajó tovább indulhat... - jegyzem meg csendesen.
A zsákomba nyúlok s hogy a feszültségem csökkentsem diót török pucolok. Csak a dióbél kerül vissza egy tiszta vászonzsákba a héja a lábam előtt gyűlik kis kupacba.
Bosszant hogy nem hallom mi folyik odaát.

Együtt üldögéltek a ponyva alatt. Már nem esik, csak a fákról csepeg le a felesleges víz. A sármanók közben átvedlenek elfekké, azaz leveszik a felső réteg ruhát magukról, ami csupa sár. Az egyik vadász egy sáros botot is tisztogat, amjd tisztelettel odanyújtja az érkezők egyikének. Nem közönséges vándorbot, faragásokkal díszített.
Eden és Ergon megélénkül, ahogy meglátják a készülődést. Egy csomagból fura, mindenféle csüngőkkel díszített köpönyeg kerül elő, van rajta csont és toll, és hímzés, és gyöngyök, tán még kövek is. A bot tulajdonosa magára veszi.
- Elhívták a sámánjukat. - állapítja meg Eden.
- Igen, s kiválasztották azt, akivel elbír. - bólint rá Ergon.
Eden már neked magyaráz.
- Ergon és én varázslók vagyunk, s a Te képességeidtől is tartanak. Mirk azonban csak egy tudós. A sámán az ő elbeszélésből tudja ellenőrizni, hogy igazat mondunk-e.
- Remélem erre mIrk is rájön, s nem próbál hazudozni!
- Ó, egy sámánt ő is felismer.
Eden és Ergon sokkal bizakodóbbnak látszanak most.

Megijeszt mikor felpattan. Halkan nyikkanok. Értetlen és riadtan nézek utána. Én nem ezt akartam.
Félek megint baj lesz. Az elfek megélénkülnek. Ergon mester hangja komolyan cseng shogy Eden enged neki megnyugszom. Nem hallgatózom csak figyelek. Felülök... Ergon mester int de jelzek nem akartam odamenni.
Csak várok...hogy lenyugtassa s Eden visszajöjjön hozzám. Már nem érdekel az indok csak át akarnám ölelni. Látom az indulat lelohad de csak kivülről tűnnek el az emésztő lángok. Újra magába zárta ...mint...mint a hajón..ez a mozdulat....
Vág belém a felismerés. Az elf nem hitt neki hazugnak titulálta.... óh az ostoba edőlakója.... Nyögök fel a felismerés hatására. S nem mondja el nekem...mert... Ergon mester pillantása árulkodó volt....
Vajon annyira igazat akart mondani hogy elmondta szeret s azok kinevették az őszinte érzéseit és csak álmesének gondolták ? És én még gyötörtem hogy mondja ki ! - mélyet sóhajtok a nedves ponyvára szegezett tekintettel.
Nem így akarta elmondani amit érez ez így .... beszennyezték az igaz érzéseit... összehúzott szemmel töprengek. A gondolatok nem hagynak aludni.
S mit tehetek én most...ha elhúzódom hogy magától nyugodjon meg akkor ez is fájdalmat okoz ha átölelem akkor az is fáj mert .... Ó Eden ... Én akkor is szeretlek ha a világ fordul ellenünk.....
Hajnalhasadtáig töprengek a derengés ébreszt rá hogy szemernyit sem aludtam...hogy is tudnék Eden nélkül...

Elgémberedett tagokkal állok fel. Mirk ügyeskedik és teát készít. Hálásan fogadom a jó meleg italt. Eden mellé ülök vele s az ujjai közé rakom a bögrém. Sosem fogom hagyni hogy egymaga szenvedjen mégha butaság is az amit csinál. Nem fogom nyaggatni csak szeretni... határozom el ... s ha a dolog megérlelődik akkor el fogja mondani. Ha itt itt ha majd otthon sok év múlva visszaemlékezve akkor majd akkor.
Megvárom hogy belekortyol majd csenek egy kortyot a bögréjéből. Biztatóan mosolyodom el. Iszik majd újra iszom s mikor kiürül újra töltve visszahozom neki.

Ekkor elviszik az elfek magukkal Mirket.
- Vissza fog jönni.. - mondom halkan Edennek. S leülve mellé elhallgatok. Nem érintem meg nem zavarom a belső megkötözött indulatait. Csak ott vagyok mellette vele. Ha kellek megérinthet ha nem elhúzódhat. Minden érzésem felé irányul szeretném újra kiegyensúlyozottnak látni. S bár érzékelem a feszültségét az én tekintetem is a másik ponyvára tapad.
Mirk és a kis trükkjei vagy technikája ahogy mondta.
Ha segít nekik és elengednek minket Edennek ez nem lesz kielégítő. Emlékszem hogy megszenvedtem a hajón is mire megbékélt...hogyan préseljem ki egy elfből hogy bocsánatot kérjen.
Magától nem fogja megtenni én nem tehetek semmit mert nyilván érintett vagyok s ha az én kérésemre teszi az nem lesz az igazi. Ergon mestertől sem fogja elfogadni ... Mirk az egyetlen aki szólhat az elfnek és annak az elfnek hogy gondolja át mégegyszer....
Vadul kavarog a gondolatsor a fejemben....

Edennek most nem esik jól a kedvességed, érzed, hgoy csak nő benne a feszültség, ahogy azt kérleled, mondja el mi történt. Egy idő után nem bírja, s felpattan, s fel-alá kezd járkálnia ponyva altt, mint a ketrecbe zárt vad. A két elfet láthatólag zavarja a nyugtalansága, éberebbek lesznek. Eden nem törődik velük, egy dühös pillantánsál többre nem méltatja őket.
Ergon is aggódva nézi már, mi is bújhatott a kedvesedben. Mirk elaludt, őt most éppen nem zavarja semmi.
Eden ... - szól halkan Ergon, s a fiú feléje fordul. - Ülj ide, kérlek!
Nem könnyen lehet a párodat lecsillapítani, de Ergon, ha közelednél, int, hogy maradj most távol. Eden feszeng, s szakadozottan beszél. Suttognak szinte mindketten az eső zörejétől nem hallod. Eergon néha feléd néz, néha amásik ponyva alatt kuporgó elfek felé. Magyaráz valamit, Eden ellenvet, kicsit még győzködik egymást, s Eden lassan lenyugszik, összekuporodva, a térdére hajtott fejjel. Ismerős ez a póz, már láttad egyszer így. Ergon egy takarót dob a fiú hátára, s maga is beburkolódzik egybe.
Nehezen telik az éjszaka, de aztán lassan világosodni kezd. Az eső azonban csak szakad. Hideg van, s lehetelen tüzet rakni. Mirk kér egy üstöt az elfektől, teletölti esővízzel, s előkerül a kis kő. Rövidesen forró tea illata száll, s jut belőle mindenkinek. A hangulat megint emgenyhül, bár Eden továbbra is borúsabb, mint az égbolt.
Várakoztok, bár nem tudjátok mire. Lassan világosodik, s nem csak azért, mert a napok feljöttek, a felhőzet is vékonyodni kezd. Az eső csendesedik, majd eláll.
További elfek érkeznek, bár elébb inkább sármanóknak látszanak, ahogy belépnek a táborba. A szomszéd ponyva alatt tanácskozás kezdődik, majd rövidesen átkísérik Mirket, senki mást.

- Köszönöm - mondom halkan Ergon mesternek. Mirk megint felbosszantja Edent nem lesz jó vége. Egészen Eden mellé fészkelődöm. Hátraúzöm a nedves hajam. Fölé könyökölök megtámasztomm a fejem a tenyeremben.
A másik kezemmel átölelem az arcát. Finoman végig csókolgatom az újra tökéletes orrot. Ujjam hegye az ajkát cirógatja.
- Veled haragszik az ég - mosolyodom el kedvesen. - Provokált hogy megtudja igazat mondasz e ... - mondom halkan. - Nincs jelentősége bármit mondott is. Lenézik a varázslókat. Saját elveik és hegyes nyílvesszejük van. - duruzsolom halkan kis zöngét hozzátéve felhangnak hogy távolabbról csak zümmögének hangozzék.
- Volt egy lány egy ijedt riadt ostoba és félős lány... s van egy fiú aki kézen fogta és kivitte a fényre .. mutatott neki sok mindent.. barátokat lehetőségeket... s valakit akire rámerte bízni..akire rá meri bízni hogy formálja át....- mondom halkan s közben cirógatom.
- Ő Liliana asszony...- lehelem áhitattal.
- S tudod mit mondott ? Hogy az érzéseim vezessenek ne az indulatok... - mondom kis mosollyal
- Szeretlek Eden ... az érzéseim rég tudják és a tieid is... nem a vizek tündére babonázott meg s nem az első férfi kedvessége az ami a karodba hajtott ... snem hajtott semmi... a türelmed vezetett ide. - finoman a mellkesára fektetem a kezem.
- Mondd ki ami bánt... osztozni akarok ... eloszlatni a villámokat a vihart ami benned dúl ... nem tudsz olyat mondani ami fájhat mert nem te mondtad...- kérem halkan.
- Most te ne menekülj mondd el kérlek.... - simogatom meg az arcát.

Az eső hideg, és te lassan átfázol, akármennyire is hozzá vagy szokva a hideghez. Eden odabenn visszavár, s ha odabújsz hozzá csendben megszólal.
- Ha a mellékágon akarnak feljebbjutni, s az megárad, az őket is hátráltatja.
Minden bizonnyal ezen godnolkodott, míg te kinn álltál az esőben.
A ponyva felettetek időnként megtelik vizzel, s alulról megemelve kell belőle kiönteni azt, hogy ki ne szakadjon.
Vágtok még ágakat, s elvackolódtok rajta valahogy, összebújva. Az elfek egykedvűen őrködnek tovább. Megpróáltok aludni, de csak felületes szendergés lesz belőle. Eden nem tud az orrán át levegőt venni, néha furákat krákog, törcsög, ha elbóbiskol. Ergon az, aki egy idő után megelégeli, s megkérdi az elfektől, meggyógyíthatja-e Eden orrát. Cserébe felajánja, hogy megteszi a sebesült elffel is. Az alku megköttetik, s az orrok visszanyerik eredeti alakjukat, Ergon pedig rendesen kimerül.
- Mégis, mi történt? - kérdi Mirk Edentől, mire a kedvesed tekitnete megint elsötétül. - Jó, jó, felejtsd el, hogy emgkérdeztem! - legyint MIrk, s összekuporodva megint megpróbál elaludni. Eden azonban csak nézi a sötétet, s nem mozdul.

Edenhez bújok. A vállába kapaszkodva szorítom az arcom a nyakához.
- Mondd...mondd hogy ők is megálltak, hogy nem jutnak előbbre...hogy reggel is lesz még remény...- kérem halkan.
Megpróbálom összeszedni magam. A csomagok mentése fontos. Fontos ha reggel indulni akarunk.
Segítek pakolni. A tevés vevés eltereli a figyelmem.... talán.
- A plédek szárazak..- jegyzemmeg hallkan a ponyva alatt állva. Ha kaphatnánk még ágakat akkor ágy is kerülne. A vízhatlan anyagot alulra s azon blédbe burklózva...- jegyzem meg halkan.
Majd Edenre nézek.
- Ha most kiállok aze sőbe ugyanolyan mintha egy vízesés alá állnék. Kiengedsz ?- kérdem halkan.
Ha bólint akkor a felsőruhám levéve kisétálok. Az arcom az ég felé tartanám s átadnám magam a zuhogásnak hátha kimossa belőlem a lassan támadó indulatokat. Nem akarok az elfek ellen fordulni nem akarok az eső ellen fordulni...meg akarom találni Emlit...

Az eflek csak őrködnek, nem piszkálnak, nem terelnek vissza. Eden jön érted pár perc múlva, hátulról átölel, gyengéden lefejti a karod a fáról, s visszakísér a ponyva alá. A többiek már szétterítettéka fekhelyeket. Eden nem enged el, álölel folyamatosan, de nem szól semmit. Magához húz, s a hajadat simogatja.
Mirk láthatóan feszült, és dühös. A növényeket tépkedi, amik az orra előtt nőnek, egy vékony ágyacskát tör apró darabokra. Egyedól Ergon az, akin nem lászik semmi idegesség.
Az esőfellegek egyre sűrűsödnek, s rövidesen ömlik az eső. Elnézed a ponyván túli világot. Nem tudod, hogy lehetne ilyen ítéletidőben haladni mgé akkor sem, ha éppen nem estek csapdába.
Az elfek elpakoltak már mindent, ők is behúzódtak a saját ponyváik alá. Ketten ideülnek hozzátok, hisz különben nem tudnának szemmel tartani benneteket, az eső úgy szakad, hogy már a pár lépsére lévő másik csapat is csak homályosan sejlik.
Eden aggódva néz kifelé.
- Nem godnoltam volna, hogy ekkora eső lesz ...
A ponyva alatt nem esik, de lassan vízátfolyások keletkeznek. A feekhelyeket fel kell szedni, hisz folyóvizben feküdni nem túl kellemes. A csomagok is áznak alulról. Az lfek ágakat vágnak le a fákról, és a földre halmozzák, ezeknek a tetejére segítenek tápakolni a csomagokat, hogy szárazak maradjanak.
A csomagok így rendbenv annak, de mi lesz az alvással? Bár lhet amúgy sem nagyon tudnátok elaludni az idegességtől.

Odakapom a fejem.
- Ne kérlek ne !!!!! - kiáltom kétségbeesve. Féltve Edent az utat ezt az egész furcsa helyzetet. A szívem kalapál levegőért kapkodok.
Mikor rámfog egy íjat kis híján felajzva csak megcsóválom a fejem és átkarolom a felhúzott lábam- Csak nézek rá nyílt tekintettel.
Összeterelnek újra.
Ha egyezik a történet miért nem hiszik el ? Gondolom nem lehet összecsetni egy történetet ennyire. Hálásan nézek a többiekre. S meleg szívvel gondolok Liliana asszonyra aki egyre erősebb hatással van rám még ilyen távolságból is.
Eden orra vérzik a szeme szikrázik. Nm merek kérdezni. A ponyva alatt előszedem a szoknyám és az alsószoknya vásznát széttépem kis darabokra. A ponyváról lefolyó vízzel megnedvesítve próbálom Eden orrának meghozni az enyhet. A kezébe adom nem pátyolgatom érzem hogy dühös.
Magamba húzódom reszketek. Reszketek vacogok s nem fázom. Félek...félek hogy elkésünk...
Felállok és kisétálok az esőbe nem érdekelnek az elfek...az eddigi magabiztos tartásom tovalebben ..Legyőzhetnek minket és nem értik...nem értik mi forog kockán...méghogy védik az életet...a sajátjukat... Még egy nap... a remény hogy elérhettük volna a semmibe rohan tőlem...
Reszketve kimerülten ölelek át egy nedves törzsű fát hátha az eső a fa érintése megnyugtat. A fához simulva nem bírom tovább. Egész testem rázkódik a fájdalom a torkomat szorítja. S elengedve az érzést zokogni kezdek ..
- Emili ... Emili ne haragudj... - könyörgöm halkan a zuhogó esőnek...

A kérlelésed semmilyen hatással nincs, lepereg. Csak a tényekre kíváncsi egyenlőre. Éppen befejezed, s várod a további kérdéseket, amikor a szemd sarkából valami gyors mozgásra leszel figyelmes bal oldalon. Ott ül Eden. Illetve, ahogy arra pillantasz, már nem ül. Éppen maga alá gyűrte az elfet, s behúz neki egy hatalmasat, mire amaz egy rúgással fordít a helyzeten, s Eden kap egy hasonlóan nagyot. Eddigre ér oda a többi elf, s szétválasztják a verekedőket. Mindkettőnek vérzik az orra, s dühödten néznek egymásra.
Edent visszaültetik, majd mindenkire fegyvert fognak, s a kikérdezők összegyűlnek középen. Most nem látod a kedvesed, egy málhakupac takarja tőled. A tábor közepén a nyolc elf, s négyen négy irányba megfeszített ijakkal várakoznak, a többiek megbeszélik a fejleményeket.
Mi történhetett, ami Edent így kihozta a sodrából?
A tanácskozás még tart egy jó ideig, de nem tanácsos megmoccanni. Közben csendesen elered az eső, de éppencsak szemereg apró cseppekben, s fák még nagyrészt felfogják felettetek.
Végül újra középre terelnek mindenkit. Eden s az elf orra rendesen be van dagadva. A vezetőjük szólal meg megint.
- A történetetek nagyjából egyezik, így nincs értelme tovább szétválasztani benneteket. De a gyanú még nem hárult el, hisz hazudhatjátok mind ugyanazt. Az igazságot nehéz kideríteni, de ha igazat modntok, a késlekedés végzetes lehet. A helyzet nehéz. Segítséget fogok kérni a döntéshez. Erre holnap reggel fog sor kerülni.
Az elfek kifeszítik nektek a saját pnyvátokat a fák közé, és így alatta Ti és a felszerelésetek védve van az esőtől. Állandóan egyvalaki rátok vigyáz, míg a többiek tovább teszik a dolgukat a táborban. Vadászok, akik húst és szőrmét gyűjtöttek a közösségüknek. A vezetőjük egy mdarat vesz elő egy kalitkbáól, és útnak engedi.

Mélyet sóhajtok ha ez kell hát legyen.
- A nádas kigyulladt és a tűz körbevett anyám engem kidobott és megégve összetört szívvel meghalni akarással tele szedtek össze. Egy ispotályban dolgoztam nem is akartam tudni a világról a papnők tartották bennem az életet aztán Noriba a Halottak Urának Tisztelendő Anyja megmondta hogy Emili él.. Ő miatta mentem Nyírszigetre hogy megtudjam tőle az igazat. Hetekig azt hittem minden hozzátartozóm halott. A hírre hogy a hugom él segítséget kerestem és kaptam a Tudásháza beli varázslóktól ... Nem tudom hogyan került ide a hugom ha megtalálom és él és beszélek vele ha kívánod elmesélem ... - nézek rá egyenesen a szemébe nem érdekel a reakciója. én TUDOM hogy ez az igazság és Emiliért mindent vállalok ha ez kell hogy tovább engedjen.
- Ha ők....ha ők mást mondanak csak a hugom életét védik...nem akartuk hogy a hír megelőzze az érkezésünk mert ez veszélyezteti az életét... - mondom halkan.
- Engedj tovább minket kérlek... minden perc késlekedés növeli az esélyt hogy bekerül a nágák közé és onnan... fogalmam sincs hogyan hozzuk ki... - finoman a kezére fogok - kérlek !!!!

Az elf szeme összeszűkül, ahogy téged hallgat. Nem tudni mit gondol, de nem hagyta érintetlenül a mondandód.
- Mikor történt mindez? Hogy került a húgod ilyen messzire a hazájától? - kérdi szenvtelenül, minden hagsúly nélkül. Nem tudod, a gyanúja erősödött-e vagy csökkent.
A többiek felől nem hallatszanak beszédfoszlányok, sem mozgást nem látsz, de a táborban felhalmozott holmik, kifeszített bőrök, s a bokrok miatt nem is igazán látod a többieket.
Vajon mind kitálalnak? Vagy csak Te? Vagy ki így, ki úgy? Mi lesz azok sorsa, akiket hazugságon kapnak? S mi van, ha valóban titeket gynúsítanak az elf vadászok elrablásával? Már az is elég, ha nem engednek tovább, esetleg elviszneka falujukba, értékes napokat veszíthettek, s Emili a nága város falain belülre kerül.

Már így is elég rémült vagyok. S most elszíkítva tőlük tökéletes csapdában érzem magam. Liliana tekintete villan elém. A tiszta bátor kedves hölgy aki lehet a tanítványává fogad de csak akkor ha méltó vagyok rá. Nem nézek se Eden se Ergon mester felé. Vajon Eden mit tesz ? Ő egy szellemes és okos játékos ám most minden azon múlik hogy ki mit mond.
Ha nem tetszik az elfeknek amit hallanak akkor....ez az ő erdejük ők ítélkeznek....
Egy percre lehunyom a szemem nem mozdulok kell hogy várjon kell hogy időt adjon nekem a vallatóm. Liliana tekintete bíztató mint ott Sissimor előtt. Hát legyen.
Bátran határozottan nézek fel rá. A ruhám alá nyúlok és kirakom a csúzlit a golyókkal amit nem tartottak veszélyesnek sőt megmosolyogtak.
- Két fegyverem van EZ és az IGAZSÁG - mondom nyugodtan halkan de komolyan.
- Ergon mester nem hazudott. Ő és Mirk a goblin valóban térképet készítenek. Én Liliana Valmorna Láporév szülötte vízitündér vagyok s messze elhagytam a lakóhelyem mert egy tűzvész megölte a családom s elszakított a hugontól aki legnagyobb örömre él de a nágák kezére kerülhet ha megakadályozzátok hogy felkutassuk és megmentsük. Eden a kísérőm... a Nyírszigeti Tudásháza padig támogatja az utam. Nem tartozom oda nincs jelvényem nem tanuló vagyok csak a lány aki elvesztette mindenét . - nézek rá kihívóan.
- Kérlek engedjetek tovább vagy kísérjetek át az erdőn ha nem bíztok vagy ha segíteni akartok...nem bántunk élőlényt. néhány bokor és fa no meg pár gyógynövény adott a terméséből hogy idáig eljussunk.. Ha nem engedtek tovább megölitek a hugomat... ő is vizitündér nem bírja ki víz nélkül sokáig...kérlek... - nézek rá könyörögve.

Az elf, ki kérdőre vonta a csapatot, most megszemlél mindenkit.
- Nem látok nálatok fegyvereket. Veszélyes vidéken jártok, s ezt Ti is tudjátok. A varázslataitokban bíztok, ugye? - a hangjában némi gúny érződik. - Most velünk jöttök, s nem akarok egyetlen szót, vagy gyanúős mozdulatot se látni!
Az elf csapat (nyolcan vannak) elkísér benneteket a táborhelyükre. Senki nem szól, nem tiltakozik. Edden megfogja a kezed, s úgy szorítja, mintha attól tartana, hogy egy hirtelen szélroham felkaphat, s messzire repíthet tőle. De lehet csak arra próbál figyelmeztetni, hgoy Te is maradj csendben.
Leültetnek benneteket, s nekiállnak átvizsgálni a holmitokat. Semmit nem rongálnak meg, nem szórnak széjjel, csak vizsgálódnak, majd leülnek tanakodni, míg ketten továbbra is titeket figyelnek. A beszélgetés hosszúra nyúlik, látszik, érvek és ellenérvek sorakoznak. Végül mind a négyeteket szétültetnek a tábor négy sarkába, s elkezdenek kikérdezni. Nem tudhatod a többiek mit felelnek. Maradnak-e a megállapodásánál, hogy térképeztek, vagy mondanak többet? Nem tudni.
Az elf, ki eléd ül le, egy ideig szemlél, majd megszólal.
- Nem kedveljük a hazugságot, félrevezetést, s tiszteljük az életet. Abban egyeztünk meg, hogy egyenesen beszélünk veletek, de nem lehetünk benne biztosak, hogy Ti is így tesztek, így külön krédezünk ki Benneteket, s az eresményeket összevetjük. Azt is megmondom, mi szükség van erre. Valakik vadászokat támadnak meg az erdőben. Nem vadállat, nem egy másik harcos törzs, akkor lennének nyomok a dulakodásról. Tudjuk, hogy valami varázslat van a dologban, s Ti varászhasználók vagytok, tehát gyanúsak. A jelvény szép, de hamisítani is lehet. Neked ráadásul nincs is ... - végigmér még egyszer. -Mondd hát ... mit kerestek itt az erdőben?

A déli napsütéses pihenő jólesik. Minden ruhadarabot leveszek ami még illedelmes és kirakom száradni. Majd a takarókat a dézsám vízhatlan vásznába csavarom be hogy estig szárazak is maradjanak. A nagyobbacska csomag nem nehéz csak ormótlan kissé ráügyeskedem a zsákom hátára a szíjakkal. Halkan felkuncogok a gondolatra hogyha a csúszós talajon hanyadt esnék legalább puhára esek. Bár így kissé evickélősebbre sikerül az előrejutás de nem bánom.
Eden segít és ez jólesik. A fatörzs most hogy minden kissé tán nyálkás is komoly akadály. Mikor átjutva rajta tovább lépnék Edenbe ütközöm.
- Mi a...- nyekkenem mikor a nyílhegyeket meglátom. Úgy mozdulok hogy a csomagom terjedelme védje Eden hátát.
- Ne kérlek ne....! - kérem halkan riadtan s ösztönösen emelem magam elé a két tenyerem . Mintha bármit is számítana.
Ergon mester beszédére és a jelvények megvillantára az elfek megnyugszanak kissé. Zavartan engedem le a két kezem s Eden mellé lépek. Igyekszem nem kitűnni nem szólok többet. Tágranyílt szemmel várom a döntést az elfek részéről.

Másnap már szinte megszokás szerűen kezdődik a nap, bár még s zokottnál is fázósabbak vagytok, a takarók nyírkosak. Mi lesz, ha az eső is elered? A reggeli tea a nap egyik legszebb pillanatai közé tartozik. Még nem vagytok fáadtak, s a forró ital kiűzi belőletek a didegést is.
A út ereszkedni kezd, s a talaj sziklásabbá válik. A nyirkos, mohás kövek csúszósak nagyon. Mindenki keres amgának egy botot, amire támaszkodhat rizikós helyeken. A bőrödnek a párás levegő jólesik ugyan, de a nyirkos ruhákat te sem kedveled. Dél felé találtok egy tisztást, ahová besüt a nap, és a csapat különösebb emgbeszélés nélkül is lehorgyonzik a kellős közepén. A takarókat, s mindet, amit lehet kiteregettek száradni, amjd itt esztek, s pihentek. Senki nem akar árnyékba húzódni, de a napok előtt is kósza felhők vonulnak át. Jön az eső ...
Akármennyire is jólesik a pihenés, összeszedelőzködtök, s indultok tovább. Az erdőben Mirk megy elöl, ti középen, Ergon a sereghajtó. Eden épp egy kidőlt fatörzsön segít át, majd megfordul, hogy továbbmenjen, de megtorpan. Mirk mozdulatlanul áll pár lépéssel előrébb, mint aki szoborrá dermedt hirtelen. Mire Eden mozdulna, hogy megnézze, mi történt, oldalról rátok is nyilak szegeződnek a bokrok sűrűjéből, s elfek lépnek elő. Eden elébb megrémül, de a faj láttán megkönnyebbülten sóhajt. Persze az, hogy a csapat elf még nem garancia semmire.
- Kik vagytok, s mi járatban errefele? - hangzik a kérdés.
- A nyírszigeti Tudás Háza csapataként térképet készítünk. - feleli Ergon az előre megbeszéltek szerint. Igazat mond, csak nem a teljes igazságot. A szabadítási akciót jobb nem rögtön emlegetni.
A nyírszigeti Tudás Háza varászszónak bizonyul, főleg, amikor a férfiak előveszik a jelvényeiket is. A fegyverek leereszkednek.

Reggeli pakolásnál segítek Ergon mesternek s kapva az ötleten kicsenek egy két dolgot Eden hátizsákjából s az
enyémbe sülyesztem a megfogyatkozott élelem helyére. Loppal két
tenyérnyi szivacsfa levet rejtek a ruhám alá a vállamra hogy
kiegyenlítsem a nehezdő nyomást. Igaz így útközben kevesebbet
csatangolok el Eden mellől de furcsa mód most valahogy mégsem olyan
nehéz a holmi mint számítottam rá. Beleszámítva azt is hogy Ergon
mester rejtett erőtartalékait szedi elő vagy épp most használja el az
utolsó kis szikrákat. Útközben letépkedem a bokrok legfinomabb
csemegéit s Edenne kínálom. Tele vannak olyasmivel ami a testnek kell
ha túlzottan kihasználják.... Mókázva próbálom rávenni hogy megegye ha
ellenkezik.Most én veszem át Eden szerepét és figyelek arra hogy eleget egyen s legyen ereje. A tarisznyámba rakott kis zsákokba gyűjtögetem a növényeket. Főként bogyókat s gyökereket. A magammal hozott rajzok szélét tépkedem le s pici fecnikre írogatom fel hogy melyiket hol találtam s milyen a virágja milyen magasra nő s mindent ami a könyv leírása alapján eszembe jut.
Vadon vadon mélye... valahol itt nő a szépike...ha jól emlékszem. Már mikor olvastam róla elhatároztam hogy meg akarom találni ..látni a virágot ami szép de egyben mérgező is. Egy pici fiolát eltettem ha egyszer ..egyszercsak megtalálom a virágot mely ugyan egy hétig virág de csak évente egyszer. Ebédidőben a környék bokrai körül csellengek és a virágot keresem bizakodón. Ha más érdekest találok azt is elteszem de mindennel óvatosan bánok hisz a látszat csalóka. S sok errefelé az ismeretlen növény.
Estére Eden hajthatatlan...hiába rimánkodok hogy ne tegye hisz két napot is kíbírok víz nélkül. Csak néz rám azokkal a mindent kimondó szemeivel és meghajlok az akarata előtt. Nem felejtem el a flaskát körbevinni hisz itt még nedves is a környezet nem csak hűvös. Éjszaka őrzöm Eden álmát. Dédelgetem ha felriad lévén én hamarabb hallom meg a természet hangjait s pillanatokkal előbb ébredek mint ő. Vissza visszacirógatom az álmok közé s hozzábújva vigyázok hogy az álmok kellemesek legyenek.

Másnap reggel riasztás nélkül ébredtek, Ergon csendes motozására. A mágus átpakolja a holmikat a zsákokban, a magáéba jóval nehzebb dolgokat rak. A fiúk kérdő tekintetére megadja a váalszt.
- Én hamarabb hazatérek, ott majd kipihenem magam. Nektek még akkor kezdődik majd a neheze!
Ezzel nem nagyon lehet vitatkozni, s ő eddig is kevésbé fáradt el.
Délelőtt elértek az erdő széléig. Az árnyékban hűvösebb van, ami jó, s te is kevésbé száradsz ki. De a nyirkosság befelé haladva egyre inkább jellemző a vidékre, s ez a felszerelések szempontjából nem jó. Az élelem is megpenészedhet. Viszont van rá remény, hogy eléritek a patakot. Ma nem gyűjtögettek annyit, ebédre inkább a kenyeret eszitek némi szárított hússal, a kenyét már keményke, s most magába sziva a nedvességet már elég fura állaga kezd lenni, holnapra már nem lenne élvezhető.
Tovább vándoroltok, s gyűritek magatokat. Találsz jó pár növényt, amit még a nyírszigeti könyvtárban láttál, ezzel nem lesz gond, érzed. Elmaradtak azonban a körte, dió és almafák, mogyoró is csak a tisztások szélén van. Van helyette sok-sok bogyós bokor. Nem annyira ízletes, de a szárított hús mellé elmegy.
Késő délután Mirk gombát talál. Mint kiderül ismeri is őket. Megvan a vacsora.
Este Ergon ragasztja össze a kádadat, de telefolyatni csak Eden tudja. Közben a másik kettő megsüti a gombát, s egy hirtelen ötlettől fogva megpirítja a maradék kenyeret is, ami így ropogós lesz, és egész finom.
Eden megint "lenullázza" magát a vízfolyatással, de remélhetőleg holnap már meglesz a patak is. A csapat csendes, elmerengő, de egyre inkább összeszoktok. Mirk sem cukkolódik veletek, lassan megérti, hogy itt többről van szó, mint Eden eddigi nőügyei.
Mirk esténként bőszen jegyzi-rajzolja, merre haladtatok, s mit láttatok, nappal néha méreget, hisz neki térképezni is kell, s néha darabokat koppingat le egy-egy jellegzetes szikláról. MIndenkinek rengeteg dolga van, sokat válaltatok.
Az éjszaka nyugodtan telik megint, mármint riadó nincs, de az erdő neszei gyakran felébresztenek téged is és a többieket is. Vadállat morran, préda nyikkan, bagoly huhog ...

Nem faggatom Edent útközben. Érzem hogy aggódik tán vagy csak megviselte a tegnap nem tudom. A déli pihenőnél a pokrócból kicsiny derékaljat formázok s hátamat egy fának döntve arra bíztatom Edent amire én vágytam úgy előző nap. Az árnyékban pihenünk. Már nem érdekel hogy a két másik mit gondol. Ha Eden az ölembe dől pihenni akkor finoman cirógatoma mindig makacs szanaszét tincseit. Szeretem őt érzem. Hogy ez szerelem e amiről anya mesélt nem tudom. De úgy érzem hogy egy nágával is szembeszállnék ha ezzel megmenthetném. Minden érintés egy újabb kapocs egy újabb szavak nélküli vallomás. S ha engedi érintem kihasználva minden olyan helyzetet ahol segít ahol megfog ha át kell mászni egy kidőlt fán nagyobb árkon. Érzem a féltést a talán kissé túlzott aggodalmat a tettei mögött. Azt hiszem szíve szerint otthonhagyott volna Liliana asszony mellett de tudja hogy ezzel több kárt okoz. Vagy beleszámítja azt is hogy még semmit sem láttam a világból hogy a tapasztalat csak egy valamiféle hamis tartalommal bíró szó...
Ha csak tehetem csavargok körülötte mert bár egyre kimerültebb vagyok víz nélkül nem mutatom hogy valójában mennyire is. Szeretem őt s jobban szeretem mosolyogni látni mint aggódni.
Napközben keményen kiveszem a részem a gyümölcsgyűjtögetésből s a növények utáni kutatással a fáradtságot próbálom elűzni tagjaikból.
Estére már csak az akarat visz előre. Mikor megpihennek ellenkezést nem tűrően dörzsölöm a levél nedvét s maszírozm át a megkeményedett izmokat.
Tátott szájjal figyelem mit művel Eden a vászonnal a vízzel s nem tetszik amit látok. Kifacsarja magát teljesen. S bár a fürdő jólesik és visszaadja mindazt amit két nap alatt elveszítettem fáj a szívemnek látni hogy mennyire fáradt és mégis még mindig kitart...értem.
Míg én fürdőzöm a többiek vacsorát készítenek. Talán most előszőr érzem hogy a tény miszerint vizitündér vagyok mennyire gátolhat az életben. Otthon mindig volt körülöttünk víz s természetes volt hogy a család nem ritkán együtt messze felúszott hajnalban amikor kelt nap és akörnyék még csak a halk pittyenő madárhangokkal volt tele. S aztán tettük a dolgunk egész nap. Sosem éreztem a fáradtságot sosem száradt ki az ajkam s sosem voltam olyan hálás egy korty vízért mint most a két nap alatt.

Befejezve a pancsolást kimászok a "kádamból" s gyorsan megtörölközve felöltözöm. Átölelem a még mindig pokrócot tartó EDent s finoman az ágyunkra húzom.
- Hozok enni csak addig bírd ki - kérlelem halkan. Gyorsan összeszedek egy adag gyümölcsöt egy szelet kenyeret szárított húst. Legszívesebben megrágnám neki olyan fáradt. Helyette apró kis kockákra vágom fel és átölelem megtartom mig eszik. Addig nem eszem amig ő jól nem lakott.
Megitatom belediktálom a kanálkányi gyógyitalt majd kényelembe helyezem hagyom aludni. Felállok mellőle és Ergon mestert és Mirket is megkínálom a hasznos folyadékból. Majd elrakom biztos helyre a flaskát.
Segítek rendet rakni felkészülni a reggelre. Finoman érintem Mirk vállát mielőtt aludni tér.
- Köszönöm a melegviet - mosolygok rá kedvesen - ügyes dolog volt bárhogy is csináltad. Ergon mester felhúzza a védőőrséget... Még üldögélek egy darabig a tűz hamvadó parazsa mellett majd mivel sajognak a lábaim néhány levelet elhasználok magamra is. Csend van egyedül vagyok s mégse. Szeretet vesz körül. Óvatosan moccanva vigyázva a "határra" bebújok Eden mellé. Nyugtalan...tán rosszat álmodik. Megsimogatom az arcát finoman megcsókolom a két orcáját s a nyugtalanul rebbenő szemét majd az orra hegyét. Nem látom csak magamban az arcát. Az érzések túlcsordulnak s mig alszik finoman lágyan puhán megcsókolom. Majd egészen hozzásimulok hogy felmelegítsem fáradt testét. Mélyet sóhajtva nyugodtan alszom el.

- Tavat nem - feleli Eden komoylan. - De majd fogok próbálkozni angyobb mennyiséggel is. Most nem szól többet erről, s nekiindultok.

Nem találkoztok más értelmes lénnyel aznap sem. Igaz, hogy a területen több település is van, de Ti nem követtétek az ehhez vezető utakat, mert azok kerülőt jeletettek volna a nága terület felé tartva, így a vár körüli élénk fogalom nem érint benneteket. A mai napon nem ér már annyira váratlanul a fáradtság, és a déli meleg, a pihenő is hosszabb. Csak este érzékelitek, hogy mostanra a lábatok sínylette meg legjobban a menetelést: zsibbad és fáj, és mintha ólomból lenne.
Út közben gyűjtöttél még a jótékony hatású levélből, s gyümölcsöt, magot is szedtetetek eleget. Holnap délelőtt beértek majd az erdőbe. Estére valóban nagyon hiányzik a víz. Eden az eső estére vett vásznat veszi munkába, dézsa alakúra formálja, s egy varázzsal összeragasztja a széleit. Büszkén néz rád, valóban felkészült az útra.
Megvacsorázik, s aztán nekiáll, s az ujjábóül folyatja neked tele a rögtönzött fürdőt. Több varászt is el kell sütnie ehhez, s a végére látod, hogy szellemileg is eléggé kimerül. Mirk egy fura golyót dopb a vízbe, ami körül az sisteregni kezd. Forróvá nem tudja tenni de lagyosnak mondható. Eden a takarót tartja a dézsa köré, míg beszállsz, s amíg benn időzöl, bár szegény közben majd elalszik állva.
Ergon és Mirk közben megágyaz, rőzsét gyűjt, és vacsorát készít. Mindenki teszi a dolgát csendes beszélgetés mellett.

Gyanakodva figyelem Eden ujját...víz.
S ugyan magyaráz kapu meg sík nem akarom elkeseríteni azzal hogy nem egészen értem.
- S egy tavat is meg tudnál tölteni ? - kérdezem mosolyogva. Hogy mennyire hiányzik most egy jó fürdés nem emlegetem. Remménykedem benne hogy találunk vizet az erdőben is majd... talán holnap... vagy holnapután...töprengek kissé borúsan.
A hátamra veszem a csomagom s most valahogy könnyebb mint este volt. Talán a kora reggel hidege a tea frissítő ereje vagy hogy újra kint alhattam a szabad levegőn...
Nem engedem hogy Eden egyenlőtlenül megkíméljen a csomagok megpakolásától amikor agyümölcsöt és a magvakat osztja szét. A reggeli harmat a nedves föld friss erős illatokkal csábít s leletérek a kijelölt útról de próbálok Eden szeme előtt maradni. Ismerkedem a növényekkel. Szimatolok s óvatosan ízlelgetek. Élvezem a gyorstempójú sétát. Egy egy szép növényt odaviszek Edennek is megmutatni. Csend van béke és minden olyan friss és illatos...Egyre messzebb merészkedem igaz inkább előre csak picit oldalt s kissé "v" alakban sietek előre. Ha egy egy bokor el is takarja őket előlem tudom hogy jönnek s mindjárt felbukkannak...