Útkeresés

- Akkor maradnék a dörgölésnél ... - pillant rád, s még a foga vacogásán át is megereszt egy pimasz vigyort, de aztán gyorsan eltűnik a takaró mögött, vetkőzik, és eltűnik a "fészekben".
A fedélzetmester röviden megbeszélsét tart a többiekkel, főleg a vadászokkal. Van tizenkét fogoly kalózotok, és egy zsákmányolt hajótok, s jelenleg négy matrózzal kevesebb. Ez nem az a helyzet, ami növeli a sebességeteket. De születik megoldás. A vadászok és egy tapasztalt matróz egy kalózzal és a sebesültekkel átmennek a másik hajóra, és eljuttatják a kalózok rejtekhelyére, ahol kipakolták a zsákmányt. Egy vadász visszasiet Láposrévbe, hogy katonákat és apolókat hozzon. A többiek folytatják az útjukat Nyírszigetre.
Búcsút vesztek, mindenki gratulál a másiknak, és minden jót kíván. Fegyvertársak lettetek, ez összeköt.
A hajó rövidesen úgy siklik felfelé a folyón, mintha repülne, elvégre az evezőknél most még többen is ülnek, mitn eddig. Az ép kalózok mind a hajó gyomrában az evezőkhöz láncolva gályáznak. A megfogyatkozott legéynségre így kevesebb jut.
Rövidesen a még midnig didegő Edennek meleg teát hoznak. Először nem is tudja mire vélni a hirtelen jött figyelmet, de aztán láthatólag jólesik neki a megbecsülés. Mindketten visszakapjátok a fél ezüstötöket, amit Eden azonnal vissza is ad neked.

Amint érzem hogy elernyed elengedem és felrúgom magam levegőért.
Jólesik hogy felhúznak a fedélzetre. Fázom de már megszoktam a nádasban az érzést. Mikor látom hogy Eden mennyire fázik ledobom a saját takarómat és a függőágyban két száraz takaróból és az én puha tegnap óta megszáradt plédembő fészket készítek neki. Maj d ellentmondást nem tűrően felállítom. egy törölközőt nyomok a kezébe és a vizes plédemből paravánt tartok neki.
- Vetkőzz le törölközz meg és búj be a fészekbe...MOST ! - szólok anyásan szigorúan.
- Ha nem teszed meg én vetkőztetlek le és ledörgöllek szárazra ! - fenyegetem meg - ne felejtsd el hogy hetekig ispotályban dolgoztam nem tudsz újat mutatni - teszem hozzá halkabban.

Megismered a nágát, akivel úgy meggyűlt a bajotok. Látod, hogy sebesült, az oldalából folyó vér megszínezi a vizet. Eden hasba rúgja, vagy inkább tolja, és te meg rácsimpaszkodsz, ezt nem bírja erővel, és enged, szinte elalél. Eden a hajába markol, s nem engedi a víz fölé a fejét, míg ő felbukkan.
Amint minden mozgás megszűnik a lakóz részéről, Eden ugyanúgy a hajánál fogva kezdi el felfelé húzni, s kiemeli a vízből (már ha hagyod). A csata máshol is véget ért. Segítőkész kezek nyúlnak le értetek, hogy felsegítsenek a fedélzetre (főleg téged), de Edent és az alélt kalózt is felhúzzák.
A csata mérlege, elég sok kalóz halott és sebesül, a többi fogoly. Ti vesztettetek egy matrózt, és van három komolyabb sebesültetek. Őket éppen megpróálják minél jobban ellátni. Kaptok takarókat magatokra, és a többi utast is hamaro visszasegítik a fedélzetre. Eden megállás nélkül vacog, és összekuporodik a takaró alatt.

Megkésve követem. A víz habzik ahogy valaki lerántja. Gondolkodás nélkül vetem magam utánuk. Le a víz alá mély levegővel.
Próbálom látni mi történik. Ha megtalálom a támadót akkor rácsimpaszkodom és a körmeimet a kezébe mélyesztem hogy EDen felmehessen levegőért. Ösztönösen beosztom a bennem lévő levegőt és megpróbálom lent tartani gyengíteni a támadót.

- Gyümölcsöt szedhetünk. A szakácsnak most azonban nem a főzés a legfontosabb dolga, mivel ha jól láttam, ő is ott verte a kalózokat. - feleli Eden vacogva. - De én fázom most. Nagyon. - közli is hamar.
Persze megoldás lenne, ha kiállnáátok a napra tán, de ugye ott lőnek. Eden csak vacog a fák mögött, és nézi, hogyna álla csata. A vadászok már előjöttek a rejtekükből, és felnyomultak a hajóra, a ti elhagyott fedezéketekbe. A matrózok már a kalózok hajóján vannak. Ha semmi rendkívüli nem jön közbe, akkor a csatát megnyertétek.
- Ússzunk vissza! - vacogja Eden. - Ott van meleg takaró ...
S kilépve az erdőből belegázol a vízbe. A következő pillanatban el is tűnik, s hirtelen a víz hullámzani, kezd, kar emelkedik ki belőle, majd fej, de mintha nem Eden feje lenne, és aztán láb ... Eden valakivel dulakodik a víz alatt.

Nem ellenkezem. Követem a partra. Mikor kilépünk a vízből kapkodva húzom vissza a fejemre a nyakamba csúszott kendőt mégha vizes is...
- Mit szólnál egy erdei barangoláshoz ? - kérdezem halkan - az a gyümölcs nagyon finom volt tegnap este. S ha jól láttam van néhány gyerek a fedélzeten. Bizonyára megijedtek s egy kis friss édes lédús gyümölcs no meg egy mese tán elfeledteti velük a rémület egy részét. Te meg beszélhetnél a mérges emberrel hogy egy adag meleg étel mindenkinek jól esne... - próbálkozom beszédbe elegyedni. miközben a szoknyám aljából csavargatom a vizet.
- Lassan nem lesz váltás ruhám ami ne lenne vizes. - dünnyögöm halkan.

Úszás közben szembetalálkozol Edennel, aki valószínűleg már inkább a partra akart kiúszni, mitn a csatához csatlakozni. Neki is elege lett a hősködésből. Egy haja szála sem görbült, legfeljebb az önbizalma.
- Az átok ... az átok ... - mormolja gyúnolódva. - A frászt hoztad rám! - a szemében még most is ott a rémület, ami persze nem csak neked köszönhető. - De alapban jó ötlet volt. Gyere, ússzunk ki a partra!
Megindul, s aztán, ha vele tartazs a csat végét már az erdőben várjátok ki.

Fáradtan süllyedek le a fenékig majd alant úszni kezdek körbe a másik oldalra ahol Eden csobbant.
Félúton a hajó másik kalózoktól mentes végénél felbukkanok levegőért. Levedlem az álcát a boszorkány alakját...
- AZ ÁÁÁÁTOK .... AZ ÁÁÁÁÁTOK !!!! - rikoltok fel elnyújtott sikollyal hogy a még ingadozókat is megerősítsem a hitükben tán.
Aztán újra elmerülök és lent is maradok mig a másik oldalra érek a hajónak. A víz alatt nézek körbe Edent keresve. Nem merek felbukkanni. Ha nem látom akkor lemerülök a fenékre pihenni míg a levegőm futja. Minden tagom reszket. A víz is hideg és csak most tudatosul bennem hogy akár meg is halhattam volna. Hálát rebegek Jula Úrnőnek amiért mellém állított egy segítőt talán...rövid néhány hét alatt több helyzetben is megmenekültem már ahol meghalhattam volna...

Túl sok varázslat vtörtént már a hajón ahhoz, hogy a nága félvállról vegye a dolgot, ráadásul valóban halaltszik valami kopogás a háta mögül, így megperdülve hátaszökken. Ekkor derül ki a kopogás oka, Eden ért fel éppen a fedélzetre, igaz, csak a feje meg az egyik karja bukkant még fel, de amint meglátja a feléje rohanó kalózt azonmód vissza is bukik a vízbe egy nagy csobbanással.
A csata lassanként a védők javára fordul, s neked is időd van a vízbe ugrani, aminek következtében a nága tiszta célponttá válik a vadászoknak, és le is lövik.

Hirtelen a férfi mögé pillantok mintha állna mögötte valaki és gonosz mosolyra húzódik a szám. S mintha vezényelnék.
- Most ! Szúrd le... öld meg ! - rikácsolom.
Arra számítva hogy megfordul és időt nyerhetek. Legalább annyit hogy a korlátig hátrálva a vízbebukjak mert tudom nincs több dobásom pillanatnyilag.

Amikor elváltozva előbukaknsz, az első, aki leginkább megrémül tőled, az Eden, s egy rémült kiáltást hallatva, egyensúlyát vesztve a korláton át a vízbe pottyan. Talán valóban ez menti meg az életét, mert akvöetkező csapás eltalálta volna. A kalózok is döbbenten torpannak meg, párat a legénység le is üt hirtelenjében, de aki Edent üldözte, az most feléd indul kivont karddal.
- Meghalsssssssssz rusznya banya, és akkor az átkod sssssssszertefosssszklik - sziszegi, s már látod is kígyós nyelvét. Egy nága tör az életedre. Nem sieti el a dolgot, lassan közelít, de amilyen ruganyosan az elébb átsiklott a matrózok között, ez a táv neki csak egy ugrás lehet, amit akár egy szemvillanás alatt kivitelezhet.
A matrózok nem értik hirtelen ki vagy, s nem sietnek a segítségedre, s nyílvessző sem érkezik. A sajátjaidat is sikerült rendesen megzavarnod. Eden ki tudja, mikor várható vissza ...

A támadás túl közelre érkező kalózait már nem tudom igazán zavarni a kilődözött magokkal. Az aggodalom elönti minden porcikám. Ezek hatalmas erős férfiak .... ! S Eden veszélyben van !!!!

Hirtelen állok fel a kupac mögül s vészesen víjjogó hangot hallatva öltöm magamra Gordzsera boszorkány és lápi rém alakját. Emilivel gyakran játszottunk ilyet és nem egyszer rémítettük meg az orvvadászokat. A banya púpos karja csontsovány gacsos ujjú körmei görbék feketék. Ruházata szakadt rongyos penészfoltos. Arca sötét, orra hatalmas kampós, foga egy maradt elől, szeme lángokban áll, feje tetején izző szemű kígyók tekergőznek s eredendő gonoszság árad belőle. Úgy képzeltük hogy a mocsár legbűzösebb részén él és olyan szagot áraszt amitől a nád is kiszárad a háza körül.

Minden porcikámban próbálok a boszorkánnyá lényegülni mint nem is oly rég Emili társaságában. Akkor elhittük hogy gonoszok vagyunk s az emberek hanyadt homlok fegyvereiket eldobálva elrohantak némelyik sikoltozott is.

Emígyen emelkedem fel s rikoltva szóra nyitom a szám. Rekedtes félelmetes hangon próbálok szólni.
- A hajó a védelmem alatt áll !!! Aki a ráteszi a koszos lábát halálnak halálával pusztul kínok közt leheli ki a lelkét és kizuhan az áldott körforgásból örökre az elátkozott szigeten bolyong majd rémületes lények közt melyek darabokat tépnek ki belőle.... TAKARODJATOK ! vagy az átok valóra válik mához a harmadik napfelkeltében..... ! - Begörbített ujjakkal intek feléjük.

A hirtelen ötlettel mindent egy lapra teszek fel. Minden erőmmel a hajó megvédésére koncentrálok de legfőképpen Eden érdekel.

A matrózokat is meglepi, hogy az ellen hanyatt eset, de pár pillanatnyi döbbenet után rávetik amgukat a földön fetrengőkre. Eden gyorsan tesz pár mozdulatot, s lám, a padló immár nem csúszik a mienink talpa alatt, igaz, a kalózoké alatt sem, de ők ugye már a földön vannak.
- Varázslójuk van! Szedjétek le! - hhalatszik egy öblöshang a másik hajóról, ahogy torka szakadtából ordít, s pár kalóz kicselezve a mi tagbaszakadt, de lomha matrózainkat, hátrébb akar ellenfelet keresni magának. Valakit, aki nem úgy néz ki, mint egy kétajtós szekrény, és valószínűleg lapul.
Öten jutnak át, s indulnak el a fedezék felé. Ebből kettő rögtön nyílvesszőt kap a mellkasába. A vadászok nem tréfálnak. A másik három azonban már a fedezéknél jár, noha a fejükre kapott magok megakasztják a nagy rohamot.
Edent nem lepte meg, hogy célpont lett, legalábbis a kiáltáskor csak valami vérmes morranás hagyta el a torkát, s azóta kezében valamivel mormol. De amikor látja, hogy hárman tartanak felétek, a tekintetébe aggodalom költözik. Felpattan, feladva a fedezékét, és az első érkezőnek szinte az arcába nyomja a tenyerét, amiből láncsóva tör elő. Nem, nem lennél most a kalóz helyben, de még van kettő. Eden oldalra húzódik. Egyértelművé tette, hogy ő a mágiahasználó, s most megpróbálja elhúzni rólad a másik két támadót. Az egyiküknek sikeresen meglőtted a szemét, ő nem is olyan lelkes most az előrenyomulásban, s tétovázát kihasználja egy vadász, így nyílvesszővel az opldalában összerogy.
Az utolsó kalóz Eden felé sújt, a fiú alig bír elkígyózni a karcsapás elől.

Feladom a győzködést megérezve hogy nem játék készül. Lekuporodom mellé s kissé meglep a por amit rám szór de visszafogom a kíváncsiságomat és későbbre tartogatom a kérdéseimet. A tálkába töltök vizet. Figyelem mit tesz. A csúzlit szorongatom. Mikor özönleni kezdenek az idegen férfiak belemarkolok a zsák termésbe és kézhez rakok jópárat. Majd lövésre készen feszülten figyelek.
A hanyadt eső legénység láttán eltátom a szám és nem mozdulok. Aki mégis megpróbál felállni annak keményen a homlokába lövök egy egy csonthéjas termést. Remélve hogy megzavarva őt a mi legénységünknek könnyebb dolga lesz. Nem pazarlok ki tudja meddig tart a harc.
Részben Edenre figyelek hogy azt tegyem amit az ő gyakorlottsága kíván.
Az izgalom feszül bennem de ez más ez már nem játék. Az utasok élete a rakomány...
S bizony ott van bennem a büszkeség is hogy Eden mennyire kiveszi a részét a védelemből.

Eden türelmesen magyaráz.
- Egy oylan léket két-három óra alatt ki lehet javítani, Nyírsziget meg még hat napnyira van. Nem érnénk vele semmit.
A legéynség felhalmozza a csomagokat egy kupakva, amögé kuporodtok. Eden a tarisznyájából egy szütyőt vesz elő, és maga elé rakja úgy, hogy ki is nyitja, csak bele kelljen nyúlni. Egy másikból fémport szed elő, mormol valamit, s rád szórja, amjd ugyanúgy magára is.
- Ebbe a tálkába folyass vizet! - vesz elő egy tálkát, s leteszi a padlóra.

Közben a másik hajón érezhetően s hallhatóan lelohadt a lelkesedés, ahogy látják, hogy az "áldozat" nem menekül. Aztán egy hang elordítja magát, valami érthetetlen nyelven, és a banda újra őrjöng. Ekkor kapják az első találatokat az erdőben menekült vadászoktól, akik lejebb húzódtak a part mentén.
A hajó legénysége felsorakozik a hajó első részében. s egészen pofásan néznek ki. Van, kin van még bőrvért is, vagy egy pajzs, s mindnél valami fegyver.
A kalózok nagy ordítva érnek a hajó farához, s nekiállnak átugrálni. Ezt a pillanatot hazsnálj aki Eden, hogy a tálkából vizet hintsen szerte maga körül. A kalózok átérnek a hajóra, s fura balettbe kezdenek, van, ki rögtön hanyatt esik, de egy sem marad talpon túl sokáig. A hanyattfekvő, felkászálódó összegabaloyodtt kupac kalóz kitűnő célpont, kapnak is pár újabb lövést a vadászoktól, van, aki már nem fog felkelni.

- Lövész ? - nézek rá mosolyogva. - Korántsem, nem oltok ki életet - hadakozok a kifejezés ellen. De hagyom hogy karonfogva kijelölje a helyem ahonnan bosszanthatom a kalózokat a magam módján harcolva.
- Nem lenne jobb ha meglékelném a hajójukat ? A víz alatt kicsi az esély hogy észrevesznek s ha megfeneklenek mi elmenekülhetünk mert akkor csak úszhatnak utánnunk... - próbálom rávenni hogy engedje meg. - Csak valami eszköz kell amivel megbonthatom a hajójuk alját. - fűzőcskézem tovább.
A csúzlit tisztelettel veszem kézbe. Valóban formás darab, bár amig meg nem szokom történhet pár mellélövés de határozottan érzem hogy menni fog.
A fedélzetmesterrel vívott szócsatáját rosszallóan hallgatom, de a visszalépő férfi meghunyászkodása láttán büszkén nézek Edenre.

- Szóval van még egy lövészünk. - bólint Eden jókedvűen. - De keresni kell neked ennél nagyobb kavicsokat, vagy valamit. Majd megoldjuk.

Megjelenik a fedélzetmester újra, s beszélni kezd.
- Nem tudjuk, hogy a közeledő hajó ellenséges-e vagy sem. Most kikötünk. Ha semleges, akkor elhalad melettünk. Ha nem, akkor harcolunk. Akik nem akarnak részt vennia harcolkban, az erdőben biztosnágban kivárhatják a végét. Aki velünk harcol, annak, ha nyerünk visszafizetjük a viteldíjat.
Arról nnem ejt szót, hogy vereség esetén mi lesz, de hát ez ugye nem rajta múlik, emg elég nyilvánvaló, hogy semmi jó.
Ekkor a másik hajón, ami már vagy két nyíllövésnyire van, egy csomó marcona alak jelenik emg, s bőszen ordítozni kezdenek. A fedélzetmester elvigyorodik.
- Most arra számítanak, hogy menekülünk, s üldözhetnek, amjd amikor a elgyénségünk már teljesen kimerült az evezéstől, akkor érnek be. Ebből nem esznek.

A hajó valóban a parthoz csapódik, s kiköt, mielőtt a másik odaérne. A vadászok fedezéket keresnek, az rnokok, és a kofaaszony a gyerekével elbújik a dzsungelbe. Eden közben eltűnt egy időre a fedélköözben, s most egy nagy zsák csonthéjas terméssel tér vissza.
- Szerintem ez tökéletes lesz.
Majd a csomagjához lép, és egy igen jól megalkotott csúzlit szed elő belőle.
- Tessék.

A fedélzetmester ekkor lép oda hozzátok.
- Nem tudsz valami ahsználható varázslatot? - kérdi a fiútl.
- ÉN?! - néz vissza rá Eden megrökönyödve. - Hát tudni lehet, hogy tudok, e még csak nem is godnolok rá! - vág vissza diadalmasan a reggeliért.
A fedélzetmester dühösen pillant rá, látszik, most megfojtaná eg ykanál vízben is.
- Akkor most feloldom a tilalmat, rendben?
- Rendben, főnök! Akkor tudok. - vigyorog Eden, amjd karonfog. - Gyere, fedezékbe húzódunk.

Izgatottan pillantok körbe.
- Honnan tudhatnánk meg hogy a szándék rossz ? - morfondírozok halkan s Edenre nézek. - Túl gyorsak azt mondjátok... nos ha lenne egy kis lék a hajó aljában.... - nézek fel kis fintorral játékos mosollyal a szájam sarkában.
- ha lenne egy feszítővas s a hajó alá úsznék kicsit elfoglalhatnánk őket a betörő víz meregetésével. - találgatok halkan.
...
- A kavicsok ? Adj kettőt és megmutatom. - nyújtom felé a kezem majd felállva a távolabbi korlát tetejére rakom stabilan az egyiket hogy a billegés ne gurítsa le. Aztán a csomagomhoz lépek az egyik alsószoknya derekából kihúzom a gumit. Két ujjam közé feszítem és vissazülve mellé a másik kavicsra koncentrálok amit a gumival együtt megfeszítek. Célzok ...és elengedem a másik kavicsot. A korláton lévőt próbálom telibe találni.
...
- Gyerekkorunktól kezdve ezt csináljuk a nádasban. Elűzendő a ragadozó halakat s kisebb vadakat ha rosszban sántikálnak.- emlékszem vissza mosolyogva a fészekalja kiskacsa őrzésére.
- Gondoltam ha oda felhasalok akkor nem leszek útban és remekül tudnám zavarni a támadókat a koncentrálásban.

Amikor látja, hogy nyugtalanságot keltett benned a megjegyzése, csak bátorítólag megveregeti a a kézfejedet, majd tovább mesél.
- A tandíj változó. Vannak órák, amiért csak egy rezet kell fizetni, s vannak, amikért húszat. Sajnos a mágia az utóbbiba tartozik. Ingem-gatyám rámegy a tanulásra. de nagyon élvezem. Például a gyümölcsöket is hogy szereztem? - tart pillanatnyi hatásszünetet. - Varázslattal. Csak kell egy levél a fáról, vagy egy rajz a gyümölcsről, vagy ilyesmi, s ha elmondod a megfelelő varázsigét, akkor tudni fogod, mely irányban keresd a legközelebbi példányt.

A fedélzetmester tűnik fel a fedélközbe vezető lépcsőnél, majd körbesétál a fedélzeten, látszólag az utasokat ellenőrzi, kérdezget ezt-azt, de Te is észreveszed, hogy a tekintete gyakran vetődik a közeledő hajóra.
- Gyanús a hajó, főnök? - kérdez Eden, amint a közeletekbe ér.
- Sose szeretem, ha egy hajó gyorsabb, mint mi.
- Főnök, én azt hiszem, ezzel a hajóval már találkoztunk hajnalban, akkor lefelé ment.
- Igen?!
- S akkor mélyebben merült.
- Kipakoltak és visszafordultak.
- Igen.
- De Láposrévbe nem érhettek el ... kipakoltak, hogy könnyebbek legyenek. - a fedélzetmester már nem is nektek beszél, hanem magának, s indul lefelé. - Kipakoltak, hogy beférjen a zsákmány ... - morogja.
- Mit is akarsz a kavicsokkal? - fordul feléd Eden érdeklődve. - Van egy zacskónyi .... - egyáltalán nem látszik izgatottnak.
Pár vadász továbbra is kényelmesen üldögélve az íját kezdi felhúrozni. Az egyik termetes asszonyság a vele utazó gyerekét leküldi a fedélközbe. A hajón nem élénkül meg az élet, senki nem kiabál,v agy szaladgál, csak az egyik írnok pattanna fel rémülten, de a társa lerántja.

Riadtan hallgatom. Valahogy úgy érzem hogy a reggeli történések befolyásolják. Fogalmam sincs mit tennék ha megtámadnának. A csomagjaimra pillantok majd rá.
- Eden... - kezdem bátortalanul.- Az erszényedben kavicsok vannak...mind szétszóródott vagy megvan még a jórésze ? - kérdezem érdeklődve... Majd végignézek a fedélzeten hogy hol lenne alkalmas hely az ötletem kivitelezésére. Mert senki sem fog bántani minket nem hagyom amit tudok megteszek. Bár fogalmam sincs hogyan és mi történik ilyenkor. De ha ő ilyen vékony és ifjú létére, elmondása szerint tud valamit tenni ellenük akkor én sem fogok nyugton ülni. A távoli hajót figyelem. Egyik terv a másik után merül fel bennem...többségét elvetem de egy kettő mélyen befészkelődik.

Vonakodva hagyom ott a korlátot s leülök mellé. Örömmel hallgatom hogy újra mesél. Tekintetem a távolba réved a hajót figyelném aggódva.

Hogy nem reagálta le a köszönő szavaimat lassan rádöbbent hogy valószínűleg túl sokat hallott már. A szavak semmit sem jelentenek neki. Mosolyogva nyugtázom a helyzetet s mintegy csak bólintok magamnak. Tettek kellenek semmi más...

Eden még mindig a távoli hajót figyeli, ami azonban közeledik, azaz gyorsabb, mint ti.
- Ne is tudom... nagyon hasonlít ahhoz a hajóhoz, ami hajnalban elhaladt mellettünk lefelé ... - mormolja Eden - de akkor mélyebben merült ... ha ugyan valóban ez az ... nem tudom ...
Elhallgat, s sóhajt egyet.
- Majd ha közelebb ér, megint megnézzük. Bár nem figyeltem meg azt a hajót sem rendesen. Igaz nem is az én dolgom ... - mormogja újra.
Arra, hogy feltett, és ez neked jólesett nem reagál semmit. Az éhes vagy kérdésre sem, de látod, hogy hiányzik a gyümölcsből, biztos evett valamennyit, amíg te aludtál.
Visszaballag a fedett részre és leül. Ha követed és mellételepszel, akkor beszélni kezd.
- A nyírszigeti tudósházban szerintem mindent tanítanak. - érződik rajta a büszkeség, a meggyőződés, hogy az a világ legjobb helye. - Az órákra bárki beiratkozhat, ha tudja fizetni a tandíjat. Vannak vizsgák is, drága pénzért, de azok nem kötelezőek. Csak akkor kell letenned őket, ha valami bizonyságot akarsz arról, hogy Te elsajátítottad az ismereteket. Ezzel kaphatsz munkát, jó ajánlólevél. De ha csak használni akarod a tudásodat, akkor ez nem fontos. Az iskola nem a tandíjakból tartja fenn magát, azt hiszem. De kitűnő tanáraink vannak. Némelyik elég rigolyás, de páran meg tök jó fejek. A társaság is jó, s vannak nők is, ne aggódj, bár jóval kevesebben, mint férfiak.

Jólesik a pihenés s Eden látványa a közelemben. Félighunyt pillák mögül figyelem s halvány mosoly derenghet az ajkamon.
Azon töprengjek meg merjem e szólítani vagy se.
Csendesen kimászok a függőágyból és mellé lépek. A korlátra dőlve a vizet figyelem. Elképzelem a meder képét. A hullámok és a hajó oldaláról felverődő apró cseppek nem engedik hogy lelássak.
- Köszönöm hogy felraktál az ágyba - mondom halkan. - Jó sokáig alhattam...nem vagy éhes ? - nézek fel a napok állására. Majd követem a tekintetét a másik hajó felé.
- Baj van ? - kérdezem halkan. Eszembejut a kalózokról szóló okítása.

Eden nem szól semmit, de talán mintha, mintha enyhülne a a zord arckifejezés, ezt látod, mielőtt a pilláid lecsukódnak. A hajó lágy ringása többirányú, hisz egyrészt oldalról lökdösik a folyó hullámai, másrészt az evezők vízbe merítése és meghúzása is ad egyfajta sajátos, jellemző lüktetést a haladásnak.
Édesanyád alakja oly annyira élethű, és jelenléte oly nyilvánvaló, s mintha mondani akarna valamit, vagy kérni. Egyértelműen nem csak egy kép, vagy emlék, aktív, önálló életet él. Aztán eltűnik.
Olyan érzésed van hirtelen, mintha repülnél, vagy lebegnél. Egy pillanatra feleszmélsz, igaz csak félig, s rájössz, hogy Eden tart a karjában, és óvatosan a függőágyba tesz, majd betakar. Olyan jó érzés volt, hogy a karjaiban tartott, és vitt. A takaró lágyan borul Rád, s a hajó elringat.

Már a két nap jóval áthaladt a delelőjén, mire felébredsz. Kipihentnek érzed magad. Eden a hajó korlátjának támaszkodva bámulja a hullámokat. Minden csendes, az utasok bóbiskolnak, halkan beszélgetnek, Hárman kártyáznak. A hajó halad, ugyanabban a lüktető ütemben. A távolban, bár nem túl mesze, a kanyarból kijőve feltűnik egy másik hajó mögöttetek. Eden arra veti a tekintetét, fel is egyenesedik. Megvakarja a fejét, aztán tovább figyel.

Halkan sóhajtok. Hiszen már minden indokot és őszinte gondolatot elmondtam neki. A napok lassan kelnek ám a fáradtság hirtelen zuhan rám. Előző éjjel sem aludtam s a tegnapi nap izgalmai az átúszkált éjszaka gondjai.
Biztonságra és szeretetre vágyom. Óvatosan odakúszok mellé. Hozzásimulok és a vállára hajtom a fejem. Érzem mennyire merev és elutasító de szükségem van rá. Arra is számítok hogy ellök de nem számít vele akarok lenni. A vállára hajtom a fejem.
- Te Eden Grimm ..NEM VAGY CSALÓ - mondom nyomatékkal de halkan - sem tolvaj sem gazember - teszem hozzá mély meggyőződéssel - nem akartalak megbántani ne haragudj ha ilyen értelmet nyert az általad komolynak vett ugratásom. Ha nem tartanálak igaz embernek nem osztottam volna meg veled azt amim van. Mert a néhány garason kívül nincs semmim Eden ... csak Te és a barátságod amiért hálát adok az Isteneknek ...- mondom őszintén.
Mély sóhajjal hunyom le a szemem. A válla kemény és az izmok feszesek de nem érdekel...már.. nem.
Kifáradva adom át magam az álmoknak..melyek áthúznak a múltba keveredve a jövővel. Anyám nyúl értem és próbálom megérinteni elérni hozzábújni. Ám ujjhegyünk nem ér össze és egyre jobban halványodik hiába igyekszem...
- Anya.... anya ne menj el....- s ott maradok a sötétben egyedül... a könnyek sem hozzák vissza már nem...

Nem sok reakciót vált ki a mondandód a fiúból, továbbra is zordan néz maga elé, összekuporogva ül, kezei a szorosan a térdei köré fonva. Az egész tartása elutasító. A tekintete olyan, hogy tán mindjárt villámlik is.
- Nem, ez nem elég. - látszik Eden most végleg megmakacsolta magát. - Nem mondtad ki. Hallani akarom, hogy nem tartasz csalónak! - a hangja követelőző, és durcás.
A rúgást az fel se vette fedélzetmestertől, a kiabálást sem, bár látszik, hogy rosszkedvű miatta.

A hajó közben újra elválik a parttól, az evezők a vízbe merülnek, s haladni kezdtek. A vezényszavak elhalkulnak, a kedélyek megnyugszanak. Még gyakorlatilag éjszaka van, bár az első nap már felkelt. A városokban a hivatalnokok, akiket nem zavar az évszakok váltakozása még nem kezdték meg a munkát. A parasztok a földeken persze más helyzetben vannak, ők ilyenkor igyekeznek kihasználni a jó időt, és biztosítani a nyáron megtermett javakat. Ők ilyenkor végigdolgozzák gyakran mind a tizenhat világos órát, mint ahogy a legények is eveznek végig, bár valószínűleg váltásokkal.
Egy bárka halad lefelé a folyón, s bár a legénység ott is evez, sokkal könnyebb a dolguk, s gyorsabb a haladásuk.