Útkeresés

A keserűségeden csak nehezen tud Ormond áttöri, de kitartóan kopogtat. Mikor végre ráeszmélsz a jelenlétére, azt is érzed, hogy erősen le van terhelve fizikailag.
"Megvagytok. ... Mármint Te és Eden. ... A többieket nem tudjuk. ... De ha megfigyeljük a hajótokat, akkor előbb-utóbb küldenek üzenetet a többieknek."
Érzed, el-eltűnik egy időre, nehezen tartja a kapcsolatot.

Evezők csobbannak vagyis vagy sietünk vagy felfelé megyünka folyón az ismeretlenbe.
Valaki a nyakamba köti a medaliont. Elkésett ötlik fel bennem némi apró öröm.
Nem mozdulok.
Aztán megjön ő. Megragad és már tudomminden reményem hiába való volt hogy én irányítsam őt. csak egy tárgynak tekint. Legszívesebben sírnék ordítanék és kapálóznék de a düh ami belőle árad megállít. Kibírni tűrni s szabadok leszünk...
A kezem ökölbe szorul a számba tömött koszos kendőre harapok.
Hát így bánnak a foglyokkal....az elkeseredés úrrá lesz rajtam.
Mikor kivisznek s leraknak a pokróccal letakarnak keserű könnyek folynak végig az arcomon. Mocskos vagyok és megalázott... Tehetetlen heverek. Éhesen szomjasan szédülten s a durva bánásmód fájdalomhullámaival küzdve Edenen jár az eszem...kedves jeleneteket idézek fel....menekülök a valóságból.

Léptek közelednek, s az a durva kéz matat a nyakad körül, visszaköti a medaliont, aztán ott hagy.
Alig pár perc telt el. S ekkor, miután a medalion felkerült a nyakadra, megindul a hajó. Evezők csobbannak a vízbe, s útra keltek. További idő telik el, s veled senki nem törődik.
Nem tudod, a másik hajó is elindult-e vagy csak a tiétek?

Aztán egyszer csak újra lépteket hallasz, s valaki az ágyadhoz lép. Motozás, ruha surrogás, s föléd mászik, széttolja a lábadat, és beléd hatol. A két keze lefogja a csípődet, s mozdulatok ingerültek s dühösek, egy kicsit sem zavarja, neked mennyire kellemetlen. Ha csak a lábaddal moccanni mersz morran egyet, s beléd markol. A kezed kikötve, semmi esélyed tapogatni, a szád betömve. Dühösen, akarnok módon tesz magáévá, érzed, hogy a medál miatti mérgét is most adja ki. A fejed néha az ágy támlájának koppan, néha egymás után többször is. Aztán elernyed, s pár szívdobbanásig ott fekszik rajtad, majd felkel, s kimegy.
Rövidesen jön a másik, aki megfürdetett, s eloldoz, majd megkötözi a kezedet, s visszavisz a helyedre, letakar a pokróccal.

Megértést sugárzok felé és megnyugvást.
Mikor "eltűnik" már van bennem remény. Léptek dobbannak. Valaki bejön felkap. Nem reagálok hagyom hogy azt tegyen velem amit akar. Ha akapitány elé visz abban nem lesz öröme a férfinak. De nem egy székre ültet hanem egy ágyra rak. Kiköti a kezem. S még mielőtt elbízhatnám magam újra kikötöz. Nem ellenkezem. Most legalább meleg van s nem a földre dobtak le.
Sejtem mi következik s próbálom elfogadni bármi is az. Időt kell nyerni Edennek a többieknek. Semmi sem számít csak az életük. A halott diák képe dereng fel előttem....

Újra léptek közelednek ..közelebb jön...felkészülök az érintésre..s nem ...csak dühösen horkan s elrohan.
A medalion .... befelé mosolyodom el. Ahogy telnek a percek úgy lesz több egyre több esély hogy megtaláljanak minket.
Nem mozdulok bár kényelmetlen így tartanom magam de nem adom fel. Düh kél bennem hogy szabadon heverek s nem is látok. Ám sejtem ha ledörzsölném a kendőt akkor megölne gond nélkül.
Csak szeretném megérinteni szeretném letapogatni a testét. Képet alkotni róla csukott szemmel is. Ha ezeket megüzenhetném Ormondnak tán tudnának kezdeni vele valamit.
Terveket szövögetek míg a kapitány visszatér.

"Nem lehet, amíg nem tudjuk, hogy a többiek hol vannak."
Ormond nagyon határozott.
"Nem tudunk semmit Ergon és Mirk és mások hollétéről. A diákokat észleljük, de bárkit kiszabadítunk, a többieket megölhetik, vagy megkínozhatják."
Megint megszűnik a jelenléte.

Rövidesen lépteket hallasz. Megint felkapnak, s bevisznek egy másik helységbe. Itt meleg van. Leraknak egy ágyra. Végre kioldják a kötést a kezeden, de rögtön oda is kötnek az ágyhoz. Aztán magadra hagynak. Ott vársz, egy ideig, majd lépéseket hallasz újra. Közeledik, majd megtorpan ... Egy pillanatnyi csend ... semmi nem rezdül ... aztán egy dühös horkanás, s a léptek távolodni kezdenek.
- Hol vagy te büdös szuka? Te eszetlen barom! - ordít az eddig kellemesnek megismert férfihang. - Hol van a medálja? HOL A MEDÁL A NYAKÁBÓL???!!!
Puffanások, nyüszítés.
- Jajj, ne, gazda ne!
- Azonnal keresd meg és kösd vissza rá! Riadó!!!
Mindenfelől léptek dobogása, nagy kavargás.

" Vigyetek ki minket mert nem tudom sokáig hallgatni ahogy korbácsolják...sajnálom .. előbb utóbb beszélni fogok. A férfi művelt okos nem tudom sokáig feltartani ... de megteszem amit tudok"

Üzenem határozottan. Nem mocorgok tovább. Lapulok ájultnak tettetve magam. Csak Ormondra figyelek megpróbálom nem átengedni a saját pillanatnyi kínjaimat.

Ormond nyugtázza, hogy érti, amit üzensz.
Ahogy fészkelődsz, biztos vagy benne, hogy nincs a nyakadban semmi. Lehet a fürdő előtt volt de most nincs.
Ormond megint üzen.
"Edent még nem kérdezték ki, amikor beszéltünk. Ergont sem. A varázslókat nem merik beszéltetni, félnek, hogy varázsolni fognak valamit. Ezek szerint azt nem tudják, hogy Eden nem tud varázsolni jelenleg, különben már veled zsarolva megpróbáltak volna információkat kihúzni belőle."
Azzal is tisztában van, hogy a medél után kutatsz, érdeklődve várja az eredményt. MÉg mielőtt üzennél konkrétan, már megérti, hogy nincs rajtad. Te is érted, hogy itt valaki, valószínűleg, aki a vízbe rakott angyot hibázott. Ormond egy pillanatra "eltűnik", nem érzékeled, majd visszatér hozzád.
"Maradj nyugton, ne mocorogj!"
Jön a határozott utasítás.

"Megkorbácsolták Edent...vele zsarolnak...megölik ha nem mondom el amit tudok a kalózok elfogásáról az akciókról...tudnak a rajz alapján történő keresésről. Két hajóról tudok lehet van több is. Vannak fent diákok is a kínzóm állítása szerint. A szemem be van kötve nem látok de nem hallottam másokat körülöttem. Hogyan segíthetek ? "

Próbálom hadarva közvetíteni Ormondnak. A remény éled bennem. Mozdulok. S próbálom kitalálni hogy van e lánc a nyakamban. Ha igen akkor megpróbálok négykézlábra állva előre hajolva elérni azt hogy a medalion átbukjon az államon s eltépni vagy elrágni a láncot.

Ormond érezhetően megkönnyebbül, hogy reagálsz.
"Nem tudjuk hol vagytok. A kereső varázslatok nem működnek. Biztos medált raktak rátok. Nem csak kettőtöket vitték el. A többiekről tudsz valamit?"
Igyekszik rövid és pontos gondolatokat küldeni, de ő is izgatott, s más dolgok is átszivárognak. Vannak halottak, elég nagy a fejetlenség. Egy pillanatra bevillan egy halott diák képe. Ő azok között volt, akik részt vettek Herk kézre kerítésében. Kivégezték a kalózok elrettentésül.
Amikor Ormond érzi, hogy megriadsz, megpróbálja megzabolázni a gondolatait, s várja a válaszodat.

Nem reagálok az érintésre arra sem nyikkanok hogy ledobnak. Már nem érdekel. Tudom hogy meg fognak ölni vagy eladnak ha már nem kellek. Ha életben maradok akkor megkeresem egyszer Edent ha szabad leszek.
Az iránta érzett szeretet tart életben. Antónia úszik be elém s felemlegeti az ígéretem hogy nem adom fel. Majd Liliana is aki folyton korhol..s Ergon szelíd ámde komoly mosolya még Sissimor szemét is látni vélem benne a titkolt szeretetet...
S ekkor jelenik meg a fehér herceg mint akkor ott az erdőben....

Hálásan kapok a jelenés felé.
"Segíts Edennek..két hajó .. külön vagyunk .. megsebesült...siessetek"
Könyörgök gondolatban.
Mikor megérzem látom vagy csak képzelem már nem is fázok annyira.
Csak arra vágyom hogy őt Edent biztonságban tudjam....
Ormond képébe kapaszkodnék szeretném őt érteni szeretném hallani a hangját ami oly sokszor reményt adott....

Elébb dideregni kezdesz, aztán azt is lassan abbahagyod, a hideg eluralkodik rajtad, de ekkor két durva, erps kar nyúl érted, s kiemel. Valami hasonlóan durva anyaggal szárazra dörgöl, s visszavisz a helyedre. Egy pokrócot terít alád, s eggyel betakar. Nem mondható, hogy meleged van, s immáron ruha sincs rajtad.

Egyszer csak Ormond jelenik meg lelki szemid előtt. Kérez. Nem tudod mit, s nem tudod hogyan, csak kérdez. Tudni akar? Mit? Mindent? Valamit? Tényleg ő az?

Egy darabig tűrök...aztán ficánkolva menekülnék inkább a kiszáradás mint a fagyhalál.
Visszanyomnak. Nincs menekvés.
Elengedem magam és belecsúszok a vízbe. Úgy csinálok mint aki mghalt. Vigyázok hogy az orrom kint legyen. Próbálom nyugodtan eltűrni a hideget. Edennen gondolkodom s mindenkit sorra veszek akit szeretek.....

- Hát ez sehogy se megy. - hallod, hátrébblép - Tömb be a száját, és vidd vissza a helyére!
Hozzád lép a másik, s újra betömi a száját.
- A professzor marad úgy, ahogy van. Nem tudom, drága, ahogy emég mindig ennyire kelletlen, vagy ennyire buta. Még egy idő múlva teszek egy újabb próbát. Addig hagyom, hadd gondolkozzon!
Mint egy zsákot visszavisznek oda, ahol ébredtél. Vagy valószínűleg oda.
Lassan telik az idő, éhes vagy és fázol. A vadonban töltött idők jutnak eszedbe, hogy hogy éheztetek és fáztatok.
Nemsokára megint érted jönnek, valaki felkap, s elvisz valahová. Egy fémes csusszanás, s aztán hideget érzela bőrödön. Levágják rólad a ruháidat. A következő pillanatban egy dézsa hideg vízben csobbansz. PIllanatokaon belül átjár a jeges hideg. Ha megpróáblsz felkelni, visszanyomnak.
- Ázzá! Neked kell! - hallassz egy primitív női hangot.

-Miért nem kérdezi őket ?! - kérdezem kissé ingerülten.
- Nem fogják abbahagyni a vadászatot amig kalózok léteznek az Arany Úton. - mondom lehiggadva. - Én a maguk helyében egy időre beszüntetném a tevékenységet mig a harci láz alaább hagy és a tanács más fontosabbnak vélt ügyekkel kezd foglalkozni - a hangom inkább elgondolkodást mintsem kioktatást sejtet.
- Ha annyira tisztában van a helyzettel ekkor tudja hogy változás történt a város vezetésében s az új főtanácsos terveit nem ismerem .. talán ha egyszer beszéltem vele az is inkább udvariassági diskurzus volt semmi érdekes. - mondom nyugodtabban. Próbálom őt is visszaterelni a legelső hangulatához. Most már úgyis minden mindegy csak segíthessek Edenen.
- Ha tudnám mit tud kiegészíthetném azzal ami érdekes lehet - ajánlom fel végül.

- Valahogy nem érzem az igyekezetet ... olyan kelletlenül modnja, unottan ... de tudja, mit? lehet másképp kell a kérdéshez állnom. Mondjon nekem még valamit, amit úgy vél, hogy nekem fontos lehet! HA én is úgy vélem, hogy ez fontos, s még nem tudok róla, akkor a professzor sérüléseit ellátják. Szegény, ott hever a padlón, s nagyon, nagyon fáj a háta! Hát micsoda kedves az, aki segíthetne rajta de nem teszi? Mik a tervek a továbbiakra? Merre lép tovább a városvezetés?

Elfojtok egy sóhajtást. Ugyan azon a hangon folytatom.
- Az illető egyetlen helyről akarta összeszedni a szép lányokat s rajta vesztett látták őt sokan látták és gyanus lett. S vannak még akik tudnak rajzolni ... az arcmás segített ... a varázslók pedig megtalálták. - tudom hogy ez tán titok volt de nem tehetek mást előbb utóbb úgyis kiderül a varázslók közt is hogy így is működik. S nem akarom hallani Eden sikolyait... nem tudom feláldozni őt egy ostoba varázslatért.

- Na, végre, hogy dalolni kezd a madárka. Igen, erre vagoyk kíváncsi, erre az akcióra! A részeltekre. Hogyan találták meg, ki miért volt ott, és mit csinált! Ezt szeretném hallani. Honnan szereztek tudomást az illetőről, mikor, és mit tudtak róla, az akció kezdete előtt. S egyéb körülményeket is. Ne akarja, hogy én kérdezzek rá mindenre mert még megunom! Legyen találékony, hogy mit is akarok hallani!

Mozdulatlan ülök egyetlen percig s lehiggadni vágyom. Arra hogy ne érezzek ennyire erősen ne lángoljon bennem a düh ellene.
- Kalózok mindig is voltak az Arany út folyón. Mit akar a professzortól ? Miért nem engem szaggat csíkokra ? - kérdezem nyugidtnak szánt hangon.
- Azt sem tudom mire céloz. Mire kíváncsi ! - nem fordítom egy picit se a fejem.
- Kígyónyelvű elfogási körülményeit kérdezte. Elmondtam...az elfogásában nem vettem részt az egy nem várt akció volt és a saját ostobaságának köszönheti. S igen fent voltam a játékok alatt az egyik toronyban. De nem Herk ellen irányult az egész. - folytatom.
- Miért nem arra kérdez rá és ha ennyire jól ismeri a tényeket akkor pontos kérdésekkel amire kíváncsi ? - a hangom egyre hidegebb és tárgyilagosabb.
- Az akció egy piti csalimadár ellen indult aki a városban szedi az áldozatait ... Herk csak véletlen ráadás volt. - fejezem be.
Egyre inkább eltemetem az érzéseimet. Tudom hogy kevés vagyok én ide s félek fogalmam sincs mi az amivel jobb belátásra bírhatnám a kapitányt.

- Nos, azt hiszem, most már tudja, hogy én nem tréfálok. - hallod a hangot magad mögött. - Azt pontosan tudjuk, hogy az akció célja az volt hogy kalózokat kerítsenek kézre, s nem egy ártatlan játék. Azt is tudjuk, hogy ön részt vett benne, mint ahogy a professzor is. Ez volt az ellenőrző kérdés, hogy hajlandó-e együttműködni. Úgy tűnik eddig nem votl hajlandó. Most kap mgé egy lehetőséget. Levesszük a kendőt, s elmondhjatja újra a részleteket. Lehet nem elég okos hozzá, hogy átlássa, így elmagyarázom Önnek még egyszer ... - lassan, tagoltan mondja tovább - a továbbiakban is fogok olyan dolgokat kérdezni, amiket már tudok. Ha hazugságon kapom, újra a professzor húzza a rövidebbet. Ön szerint menynit bír még? ötöt? Tízet? Húszat? Meddig kísérletezik?
Kiveszi a tömést a szádból.

Csak egy dologért esdeklek hogy akárhol is állok Eden ne lásson rám.
Mozdulatlan tűröm amit tesz velem. A kendő mögött szorosan lehunyom a szemem és szeretnék elmenekülni a hangok elől de nem lehet. Eden nincs még teljesen jól és most megkorbácsoltatta. Összekötözött kezem ökölbe szorul de se nem moccanok se hangot nem adok ki. Nem sírok valami pattan bennem s tudom csak egyetlen célom van. Edent kijuttatni... s talán mégegy... Sissimor és Nolden-dharr elé állítani a férfit aki most talán kajánul vigyorog mögöttem.

Rövedesen a nyikorgásolból hallod, hogy egy másik hajó áll mellétek. Egy ideig nagy csend, csak a hullámok loccsanása hallatszik. Aztán az első csattanás ...
- Ahhh ... rohadt szemetek! - hallod Eden hangját, s rögtön a második csattanást. - Ááááá ... dögöljetek meg!
S folytatódik ez így tovább. Pontosan tizenöt csattanás, az előkhöz még egy-egy szitok, az utolsókhoz már csak nyögés, s utána megint néma csend. Aztán a nyikorgás, s a hajó eltávolodik.
Egész idő alatt a férfi ott áll a hátad mögött, s cirógatja a nyakadat és a kebleidet.

Csak egy dühös morranást hallatok hisz nem hazudtam neki.
S valahol egészen mélyen tudtam hogy akármit mondok bemutatja a hatalmát.
Most csak egy dolog a fontos hogy Eden életben maradjon...ha ki tudom játszani a kapitányt talán még el is engedi. S más nem számít...megver...keserűen gondolok a tűzre a fájdalomra. A düh erőt ad nem fogok megtörni mert ha megtörök akkor rájön hogy valóban hazudtam. S onnan nem lesz megállás.
S tudom érzem hogy ha odáig eljutok hogy elcsábítsam akkor már ő sem fog tudni ellenállni. Így még igen mig nem veszi el az eszét a kéj de ha belekezd akkor végigcsinálja és vége lesz neki is....
Még soha nem érzett bosszúvágy kezd bennem szikrázni.

- Ó, azért ennyire ne becsülje le saját női bájait. Tisztában vagyok vele, hogy mint vizitündér sokra képes ... lenne ... de nem óhajtok magába szeretni, dárga hölgyem. Nekem elég a puszta ... hogy is mondjam ... testi élvezet. Én nem arra vagyok kíváncsi, hogy ki mit éreztt az akció kapcsán, vagy hogy hogyan ünnepeltek ... én a tényeket szeretném tudni. Szóval azt állítja, hogy ÖN nem vett részt abban az akcióban, s nem tud róla ennél többet. Értem. Nos, azt hiszem Ön nem vesz engem elég komolyan. Kénytelen leszek demonstrálni.
Megpaskolgatja az arcodat, amjd hangnemet vált.
- Tömd be a száját! - hamarosan egy másik, nem túl jóízű, feltehetőelg elég koszos kendő kerül a szádba, közben a férfi tovább beszél. - A következő parancsom van a másik hajó számára: húzódjanak valamivel közelebb, hallótávolságra! Grimm professzor 15 korbácsütést fog kapni. Ötöt, mert a hölgy késlekedett a válasszal, s tízet, mert hazudott. Amint előkészítették, csak akkor vegyék ki a tömést a szájából, és ha megkapta a magáét, akkor tegyék azonnal vissza, s húzódjanak távolabb!
- Türelem, kedvesem, rövidesen hallhaja a szereltője ahngját. Ó, persze megértem, hogy nem ilyen hangokat szeretne hallani ... de lehet, hogy a professzor nem fog ordítani, csak nyögdécsel,s akkor bármi kellemeset a hangok mögé képzelhet ... s aztán persze rövidesen Ön is nygdécselhet majd kedvére ...

Hátrafeszítem a fejem s amennyire a támla engedi a testéhez dőlök.
- Amire kíváncsi voltál válaszoltam - mondom dorombolva nincs mit változtatni rajta - egy úriember betartja az adott szavát. - teszem hozzá majd felegyenesedem.

- S ha nem egyezik a történet ? Hát nem fog egyezni. - mondon higgadtan.
- Mindenki más szögből más érzelmekkel érdekkel látta vagy vett részt benne .. én csak mesék elbeszélések alapján raktam össze .. - mondom mosolyogva.
- S ha őt vagy engem bánt akkor nem kapja meg amire vágyik...s higgye el nem kevés amit adhatok de csak ha ÉN akarom - mondom az két utolsó szót kéjjel - a korbács gondolata nem ébreszt vágyat s szédületet. Amit akkor kap ha a professzort vagy engem bánt azt megkaphatja attól a fickótól is aki idehozott. - mondom kis lemondó fintorral.

- Ó, ne aggódjon, nem Ön az egyetlen, akit kérdezek. Meg fogom én azt tudni első kézből is, van itt egy pár diák erre-arra elszórva ... valamelyik csak tudja ... persze megkérdezzük a professzort is, s ha nem egyezik a beszámoló, akkor előkerül a korbács. S ne aggódjon az értéke miatt. Minden sérülés gyógyítható, csak addig borzasztóan tud fájni! - jóízű nevetés. - Ha a kötelek annyira zavarják, akkor képzelje el, milyen lesz ez, ha egy csíkokra szabdalt hát tartozik majd hozzá ... s persze nyugodtan képzelje el ezt a professzor esetében is!
Hátulról lép mögéd, s a válladra teszi mindkét kezét, kicsit maszírozgatja, miközben beszél.
- Igen, nagyon csábító a jelenléte, hölgyem, s ne aggódjon, nem amradnak vágyai kielégítetlenül, amint eleget tudok, sort kerítünk a nap kellemesebbik részére is ... - kicsit lejjebb csúsznak a kezei, elidőzik a nyakad alatt, de még nem a melleiden.
- Tehát akkor most adok egy egész kevés gondokodási időt, hogy eldönthesse, valóban csak ennyit tud, s ez az igazság, s akkor rövidesen jön az étel, vagy ... hogy is mondjam ... helyesbít ... beismerve, hogy nem egészen vette komolyan a feltételeimet.